Kávé a szalonban - A Műcsarnok kiállítása

Szobányi kamara-kiállítás nyílt Merényi Gusztáv különleges gyűjteményéből.Az utóbbi kétszáz év kávéskészleteiből válogatott ki 100 darabot a múzeum igen népes csapata. A mintegy hatvan manufaktúra alkotói között neves művészek alkotásai is helyet kaptak, mint: Victor Vasarely, Marcello Morandini, Friedensreich Hundertwasser, Walter Gropius, valamint a két világháború art deco stílus követői.

közötti európai
A megnyitón dr. Saly Noémi kávéház-történész a kávézás szokásáról tartott szellemes előadást. A kávéfogyasztást a törökök terjesztették el Európában, de amíg ők puha párnákon, a földön ülve, szegények és gazdagok demokratikusan együtt itták apró findzsáikból a sűrűre főzött, tömény italt, az arabok a hosszúnyelű ibrikből, addig a meghódított magyarok továbbra is a borhoz ragaszkodtak. Az első magyar kávékedvelő Tököli Imre volt.
A Délről származó kávécserjét először Velence „importálta", később Amsterdamból érkezett a kontinensre. A szállítás miatt igen drágán mérték a kávétermést. Így aztán csak a nagypolgárság engedhette meg magának ezt a fényűzést. Emlék maradt arról, hogy Beethoven az általa leszámolt 60 szem pörkölt kávéból főzette a nedűt. Szidta az inasát, ha kispórolt belőle néhány szemet. Európában a kávé általában nem sűrű „feketeleves", hanem tejjel és cukorral, elegáns csészékben tálalt csemege - a gazdagok szalonjaiban. Híres manufaktúrák készítették hozzá a 12 személyes készleteket hozzájuk illő kávés- és tejeskannával, kistányér alátéttel, cukortartóval. A design sokrétű volt, lehetett öncélú vagy célszerű, de mindenképpen a társas élet örömét szolgálta. Csak jóval később, a 19. században demokratizálódott a kávézás, amikor létrejöttek a kávéházak, ahol írók, művészek, polgárok is élvezhették egymás társaságát  a kávé mellett.
Saly Noémi szerint a gyűjtő általában a múzeum ellensége, mert árveréseken megveszi előle az értékesebb darabokat. Most itt az ellenpéldával találkozhatunk. Másképpen nem ismerhetnénk meg ezt a fantasztikus gyűjteményt. Egyben gratulált a gyűjtő, Merényi Gusztáv szorgalmáért, valamint feleségének, aki megtűri lakásában ezt a rengeteg törékeny műtárgyat.
Csenkey Éva művészettörténész írásából kiderül, hogy az európai típusú kávéskészleteket a franciák fajansz-, az angolok kőedény-manufaktúrákban készítették, amíg „ J. F. Böttger alkimista 1709. évi felfedezése nyomán elindult a meisseni, a bécsi, berlini, szentpétervári porcelángyártás A feltárt kaolinbányák közelében francia, német, cseh területen egymás után jöttek létre a manufaktúrák, a 19. században is megőrizve a porcelánművészet arisztokratikus jellegét." Később az egyre növekvő igény létrehozta a gyárakban az ipari formatervezést és a tömegtermelést. Itt meg kell jegyeznünk, hogy a Nagy Fallal körülvett Kínában már a 14. században ismerték a porcelánt, ám erről a világ nem tudott. A porcelán angol neve máig: china.
A kiállításon az utóbbi kétszáz év minden nagy stíluskorszakából találkozhatunk példányokkal. A falon díszeleg egy idézet Márai Sándor Szindbád hazamegy című kötetéből: „A pesti nép inkább a feketekávét szereti, azt a józan mákonyt, mert az vitatkozásra ingerli." Nos, így változott a magyar ízlés a törökök óta.
Az ünnepélyes megnyitó után a Műcsarnok vezetése borral való koccintásra hívta a résztvevőket, holott Budapesten épp Európa legnagyobb kávés rendezvénye, a háromnapos I. World of Coffee zajlott. 

Dobi Ildikó - EuroAstra