2017. június 25., vasárnap

Idén is lesz falfestő fesztivál




Negyedik alkalommal rendezik meg a Színes Város Budapest Fesztivált. Az elsősorban tűzfalak festésével foglalkozó fesztivál továbbra is a kortárs képzőművészeti szcéna izgalmas és friss művészeit, alkotásaikat hivatott bemutatni.



2017-ben a hazai alkotók felkérése mellett várhatóan Németországból​ - mint kiemelt partner -, Ausztriából, Spanyolországból, Lengyelországból​, és Nagy Britanniából érkeznek nemzetközileg elismert művészek.

A 2014-es kezdetek óta 33 különböző urbanisztikai projekt valósult meg a fesztivál keretében. A nyár végén induló​, egy teljes hónapon át tartó sorozat első tematikája a diskurzusra és ellentétpárokra épült. Ezt követően a hungarikumok, és hogy mit látnak rólunk a külföldiek, tavaly a város és a víz kapcsolata, míg idén a gasztronómia és a bor hívószavai inspirálják a művészeket a közterületen levő​ festmények megalkotásában.

Újdonság, hogy a fesztivál kiemelt partnervárosa idén Berlin lesz. Több berlini alkotó munkája Budapesten lesz látható, valamint a fesztiválhoz kapcsolva készül el egy budapesti alkotó murálfestménye Berlinben.

„Több dologban ​ is újítunk idén​, szeretnénk kifejezetten a budapestieket megszólítani, és bevonni a város színesítésébe azáltal, hogy különböző elhanyagolt kültéri falfelületeket, akár tűzfalat, vagy felújításra szoruló​ helyszíneket javasoljanak. Célunk, hogy a felújítás és​ a művészeti alkotás által átalakuljanak a köztéri felületek, így színesebb és izgalmasabb pontjai születnek a ​városnak." - mondta el Flór Péter, a fesztivált szervező Színes Város Csoport főtitkára.

A javasolt fővárosi felületeket július 5-ig​ várják az alábbi email címre:
info@szinesvaros.huinfo@szinesvaros.hu

A fesztivál fővédnöke idén is Tarlós István, Budapest főpolgármestere.

http://szinesvaros.hu

Nincsenek megjegyzések: