Éljük meg karitatív tevékenységekben Isten mindenkire kiterjedő irgalmasságát

A budai ciszterci Szent Imre-templom plébániaközössége a főváros egyik legdinamikusabban működő gyülekezete. Urr Ipoly O.Cist plébános-házfőnököt kérdeztük az irgalmasság szentévében.

 
- Hány tagja van az itteni plébániaközösségnek és mennyien aktívak közülük?
- A Szent Imre-plébánia közössége viszonylag nagy számú közösség, a templomba járok száma ingadozik ugyan, de a vasárnapi szentmiséken mindig jelen van 3000-3500 ember. A templomunk 600 férőhelyes, és vasárnaponként hat szentmisénk van. Közel 1500 gyereket hitoktatunk, ebbe beletartoznak az iskolánkba, a Szent Imre Gimnáziumba járó diákok is. Ez egyházmegyei szinten is kiemelkedő szám.
- Miként mutatkozik meg a gyakorlatban, hogy ez a közösség erőteljesen dinamikus?
- A templomunk 1937-ben épült fel, és az itt élő emberek kezdettől nyitottak voltak a pasztorális munka felé, és mindig voltak olyan atyák, akik hasonló nyitottsággal közeledtek ehhez az átlagosnál műveltebb réteghez. A kultúra szerepének mindmáig kiemelkedő szerepe van a plébániaközösségünk életében. Természetesek a viták, továbbképzések. Ezért aztán van egy innovatív készség a közösségben - mindig meg akarunk újulni. A közelmúltban elindítottuk a jövőképzési tervezetet, mert szeretnénk, ha ez a közösség nem egy „skanzen" lenne, ahol mutogatják a templomon belül, nézd, itt van ez a katolikus, aki ezt csinálja, meg azt, hanem egy élő, dinamikus közösség. Nem a múlt vagyunk, hanem a jövő, a jelenben is.

- Beszélne erről a jövőképzési tervezetről néhány mondatot?
- A Szent Imre-plébánia a múlt évben új képviselő-testületet választott, amely jelentősen megfiatalodott, Istennek legyen hála. Jelentős szerephez juthatott az új kultúrájú, rendszerváltozás után felnőtt generáció, amely beintegrálódott a közösségünkbe. Tagjai rendkívül tevékenyek, tenni akarnak ezért a közösségért. A képviselő-testület tagjainak negyvenöt százaléka házas közösségünkből került ki, művelt, értelmiségi fiatalok ők. Az elnök Dr. Zöldy Máté 35 éves, ötgyermekes családapa. Célja közösségünk megújítása, természetesen az időtálló értékek megtartása mellett.
Ennek jegyében idén márciusban egy szociológiai felmérést végeztünk a plébániánk pillanatnyi lelki és fizikai állapotáról. A kérdőív negyven kérdést tartalmazott, és több mint ezren ki is töltötték a híveink közül. Közel 40 ezer adat gyűlt tehát össze, ezeket az antiochiás fiatalok - a plébánia ifjúsági közössége - vitték számítógépbe, és két szociológus értékelt ki, egy 66 oldalas tanulmányban. Ez alapján elmondhatjuk, hogy a plébániánk kiemelkedő látogatottságú, a férfiak és a nők aránya megfelelő, 45-55 százalék, tehát alig vannak többségben a nők, ami szokatlan, és nagyon pozitív. Kiderül a felmérésből az is, hogy a szentmisékre rendszeresen járók kilencvenöt százaléka legalább egy diplomával rendelkezik. Tehát egy döntő többségében értelmiségi, erős önszerveződési készséggel rendelkező plébánia a miénk. A válaszok kiértékelését a különböző csoportjaink - ifjúsági, házas csoport ötven fölöttiek csoportja - végzi. A felmérésből is kiderült plébániánknak az átlagosnál jóval érzékenyebb kulturális identitása, az, hogy a hitünket miként tudjuk megtalálni a kulturális események, irodalom, képzőművészet, zene segítségével. Nagy örömmel vettük tudomásul, hogy a híveink 95 százaléka itt lakik a közelben, erősen kötődik a plébániánkhoz, és nagyon hálás a különböző programjainkért, a megjegyzés rovatban majdnem mindenütt megjelent a köszönet a plébániai közösségért és a munkáért. Felmértük a híveink szentségekhez való viszonyát is, és azt, hogy miért pont egy adott szentmisére járnak. A reggeli nyolcas szentmiséken elsősorban az idősebbek vesznek részt. A kilences a házas, családos mise, a tizenegyest „polgári" misének neveztük el, mert sok vendég jön, koncertek vannak ezen a nagyon emelkedett hangulatú szentmisén. Az esti hatos az ifjúsági mise, és van este kilenckor egy monasztikus mise, amelynek szintén különleges hangulata van. A különböző időpontokban bemutatott szentmisékben mindenki megtalálja azt, amit keres. A nyolcas misén fontos a prédikáció, a kilences misére elsősorban a közösségért járnak, végtelenül erős nálunk a családi közösség. A tizenegyes misén elsődleges a zene és a gondolatok, az esti hatos misén kiemelkedő a gitáros zene szerepe, a záró, huszonegy órás csendes misére pedig az elmélyülést segítő gondolatokért jönnek.

- Milyen a különböző generációk között az arány a plébániaközösségben?
- E tekintetben mi sem térünk el a nagy átlagtól. Legnagyobb számban az ötvenen felüli korosztály van jelen. Nagyon örvendetes, hogy az elmúlt négy évben kiemelkedően megerősödött a családosok száma. Tizenhét házas közösségünk alakult, és ez annak köszönhető, hogy gyökeresen átgondoltuk és megújítottuk a jegyesoktatásunkat. Egy fiatal, karizmatikus házaspárra bíztuk, akik nagyon hitelesek, ezért vonzzák a többi házaspárt. Jelenleg több mint negyvenen vesznek részt a házas közösségeinkben. A jegyesoktatást tömbösítettük, az ebben résztvevők minden hétvégén összejönnek a plébánián. Ennek rendkívüli jelentősége van, mert másfél-két nap alatt jobban megismerik egymást, és utána már akarnak közösséghez tartozni. A fiatalokat illetően elmondhatjuk: a Szent Imre mindig egy nagy ifjúsági bázis volt, már a '70-es, '80-as években is, a rendszerváltozás után pedig tovább erősödött. Az elmúlt két évben pedig jelentősen nőtt az ifjúsági közösségeink száma. A közelmúltban két plébániai hétvégénk is volt, az egyik az Effata-hétvége, közel 200 fővel, a másik pedig az Antiochia, 80 résztvevővel. Mint említettem, 1500 fiatalt hitoktatunk, ez kiemelkedően magas szám. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy közvetlenül mellettünk van a Szent Imre Gimnázium, kicsit odébb pedig, a másik irányban a Szent Margit Gimnázium. Két kiemelkedő cserkészcsapat is működik a plébániánk területén, összesen csaknem 500 fővel. Nagyon erős a katekézisünk is, ami már önmagában is közösségbe szervezi a fiatalokat a plébánián.
- Az irgalmasság évében vagyunk. Miként mutatkozik ez meg az itteni plébániaközösség mindennapjaiban?
- Rögtön azt követően, hogy tavaly novemberben Ferenc pápa meghirdette az irgalmasság szent évét, gondolkozni kezdtünk azon, hogyan, milyen kezdeményezéssel tudnánk mi is csatlakozni. Az adventi roráte miséink témájául többször is az irgalmasságot választottuk. Szent II. János Pál pápa Dives in misericordia (Irgalomban gazdag Isten) enciklikája alapján igyekeztünk idevágó gondolatokat adni a testvéreknek. A plébániai nyári táborunk szintén az irgalmasságra épül, megpróbáljuk mindennap végigjárni annak lelki-szellemi aspektusát. Ezek mellett természetesen a szentmiséken is beszélünk az irgalmasságról. A gyakorlatban pedig ez úgy jelenik meg, hogy templomunk közössége érzékeny a karitatív dolgok iránt. Él a templomunk mellett két hajléktalanunk. Őket nem egyszerűen csak odaengedjük a templomhoz, hanem lelkileg és fizikailag is megpróbálunk segíteni nekik, irgalmas szeretettel.
A katekézis során és a házas csoportok hétvégein is megjelenik ez a téma, még ha nem is állandóan. Ferenc pápa szentbeszédeiben nagyon gyakran szerepel a közömbösség kifejezés. Hajlamosak vagyunk elmenni az utcán a segítségre szoruló embertársunk mellett, de a mindennapi életünkben is előfordul, hogy nem érinti meg a lelkünket bajba került embertársunk gondja. Mi nem akarunk így viselkedni, ki akarjuk űzni szívünkből a közömbösség érzését, hogy kellő érzékenységgel lássuk meg a másik ember baját. Éljük meg karitatív tevékenységekben Isten mindenkire kiterjedő irgalmasságát. Ha nyitott szemmel és szívvel járunk a világban, azt is hamar észrevehetjük, hogy rengeteg mentális probléma van jelen a környezetünkben. Az irgalmassághoz pedig hozzátartozik a lelki segítség is. A mi értelmiségi híveink kiválóan képzettek e tekintetben is, hogy miként tudnak segíteni lelkileg az arra rászorulókon.

Mindenképpen megemlítendő, hogy az ifjúsági csoportjainkban még az irgalmasság szentévét megelőzően felmerült a kérdés, hogyan lehetséges irgalmasnak lenni mások felé? Megalakítottak egy ifjúsági „karitászt", egy ún. donátor közösséget, amely összegyűjti és koordinálja a fiatalok számára azokat az eseteket, amelyekben közvetlenül segíthetnek a környezetükben szükséget szenvedő embereknek, időseknek a bevásárlásban, ablakpucolásban, családosoknak a gyermekekre vigyázásban, vagy egyszerűen csak beszélgetések, felolvasások formájában. Ez nagyon jól működik, a benne résztvevők szinte már nem is bírják, annyi segítségkérés érkezik hozzájuk. Nagyon érdekes módon az irgalmasság éve felébresztette a fiatalokban meglévő segítőkészséget, küzdenek a közöny ellen és sokan próbálnak segíteni, ha látják, hogy valaki bajban van a környezetükben. Az ifjúság különösen érzékeny arra, ha valaki testi vagy lelki szükséget szenved. Ennek nagyon örülök és büszke vagyok a plébániánk fiataljaira, hogy ilyen érzékeny lélekkel kezelik ezt a kérdést, külön létrehozva ezt a kis donátor csoportot.
- Milyen mértékben érvényesül az irgalom az itteni közösségben akkor, ha valaki olyan mértékben téved meg, mint az evangéliumi példabeszédben szereplő tékozló fiú?
- Plébániánk közössége egy alapvetően konszolidált, középosztálybeli polgári réteg, amely a súlyosabb gondokat magába zárja, megtartja magának, nagyon ritkán kér segítséget, ha mégis, akkor az már utolsó utáni pillanat. Nem tudok arról, hogy a közösségünkön belül történt volna az ön által említett tékozló fiúhoz hasonlóan kirívó eltévelyedés.
De adventben például sokat beszéltünk a feszültség témájáról, mert sok feszültség halmozódik fel az emberben. A ma emberének alapvető gondja, hogy képes-e az idejét jól beosztani? Advent idejében feszültség adódhat abból, hogy egy vizsgára készülő egyetemista hogyan fut ki az időből. Ha ilyen gondok adódnak, nagyon szívesen segítünk, mert ez is jövőt befolyásoló tényező lehet. Segítünk neki, ott vagyunk mellette. A másik, hogy a mai embernek az internetes közösségi hálókkal kapcsolatban van egy kényszerű dilemmája: ott kell-e lennie a hálón, vagy sem, ha igen, milyen mértékben. Ebben is próbáltunk segítséget adni az emiatt nyugtalan fiataljainknak - hogy hogyan próbáljanak mértéket tartani. Egy keresztény embernek fontos, hogy ott legyen a közösségi hálón, véleményt nyilvánítson, de ugyanakkor az is fontos, hogy ne kötődjön ezekhez egészségtelen módon. Ez egy addikció a mai ember számára, ahol irgalommal kell odafigyelni. A harmadik nagy témánk a szexualitás volt. Napjaink életérzése afelé mutat, hogy mindent szabad. Angelo Scola milánói bíborosnak van egy könyve, a címe: A férfi és a nő. Ebben újrafogalmazza a szeretetnek, a férfi és nő kapcsolatának, a szexualitásnak, a tisztaságnak a témakörét. Nagyon fontos, hogy ebben a kérdésben is világosan fogalmazzunk, szemben mindenféle kétértelműséggel. Meggyőződésem, hogy a mai fiatalság is megérti, miért fontos a tisztaság, ha elmagyarázzuk nekik, hogy miről van szó. Sajnos gyakran nem mondjuk ezt el, ehelyett a tiltást helyezzük előtérbe. Mi azonban éppen segíteni szeretnénk őket ebben. Aki pedig ezt megérti, az már vágyódik arra, hogy utána tisztán éljen. A negyedik témánk a drogkérdés volt, ami a városi környezetben különösen dominánsan jelenik meg, sokkal inkább, mint a vidéki fiatalság életében. Sajnos ezt a súlyos problémát az egyház sem kezeli jelentőségének megfelelően. Mi azonban itt mellébeszélés nélkül szóltunk erről a kérdésről, mert tudatában kell lennünk annak, hogy a mai fiatalok mainstream kultúrájához valamilyen módon hozzátartozik a kábítószer-fogyasztás. Lehetőségeinkhez képest tehát igyekszünk segíteni, és ezeknek a domináns témáknak az előtérbe helyezésével hívjuk fel ezekre a fiataljaink figyelmét.

Az irgalmasságba egyébként beletartozik a testi és a lelki segítség is, ahogy az Máténál (25,31-40) olvasható. A plébániánkon működő karitász sokkal inkább segíti a másikat lelkileg, mint adományokkal, mivel itt erre van szükség: lelkivezetőre, aki a mentális gyógyulásban segíti embertársát, abban, hogy megtapasztalhassa Isten irgalmas szeretetét. Erre nagyon nagy szükség van. Most beszélgettem éppen egy fiatalemberrel, aki meg szeretne keresztelkedni, de több olyan fenntartása is van, amit le kell neki győznie, és ehhez sokat kell vele beszélgetnem. Érezni azonban, hogy lelkileg szépen növekszik, egyre több dolgot enged el, és minden valószínűség szerint hamarosan valóban megkeresztelkedik.
- Az itteni közösség fiataljai mennyire érintettek a kábítószer-fogyasztásban?
- Előfordult már, hogy valaki Medjugorjéba került, ahhoz a közösséghez, ahol a kábítósokat gyógyítják, de ez a gond nálunk elenyésző. Valószínűleg azért, mert a közösségünkben sok a nagycsalád, melyek tagjai odafigyelnek egymásra. A legtöbb családban együtt van a két szülő. Az említett felmérésünkből is kiderült, mennyire fontos a család egységének, a házastársi hűségnek az őrzése. Egy szerető, összetartó családban sokkal kevesebb az esélye annak, hogy a gyerek pótszerhez nyúljon azért, mert csak így tudja elviselni az életét.

- Az irgalom fogalmára visszatérve, az elváltak is részt vehetnek a házas összejöveteleken?
- Természetesen, semmi kizárás nincsen. Tudatosan elfogadó a közösség ebben a tekintetben. Van olyan házas közösség, ahová rendszeresen visszajár az elvált házaspár egyik tagja. A közösség egyáltalán nem kezeli őt ezért másként, szeretettel viszonyul felé, segíti.
- Rengetegszer elhangzik, hogy csak a hiteles, tanúságtevő keresztény ember, közösség képes hitelesen megmutatni a világnak Krisztust. Beszélni nem különösebben nehéz erről, de hogyan mutatkozik ez meg a mindennapokban?
- A mai világban az tud igazán tanúságot tenni, akiben megvan a nyitottság és a mérhetetlen fokú őszinteség. Az ember a magatartásával szereti másnak mutatni magát, mint amilyen valójában, ez pszichikailag így működik bennünk. Az az ember azonban, aki őszinte, aki nem megjátssza magát, nem játszik a másik emberrel, és belülről éli a hitét, az rengeteget tud adni a környezetének. Ez nagyon vonzó a nem hívők vagy az egyház peremén lévők számára, akik pont a farizeus viselkedés miatt vetik el az egyházat, és vele együtt a hitet is.

- Ugyancsak sokat beszélnek a kereszténység - azon belül különösen a katolicizmus - visszaszorulásáról. Tekintsünk most el attól, hogy az egyház a történelme során többször rászolgált a bírálatra. Jézus azonban egyértelműen megmondta az utolsó vacsorán tanítványainak: a világ gyűlölni fog titeket. Nem arról van tehát szó, hogy Krisztus tanítása minden korban szemben áll a világban uralkodó fő vonulattal, hiszen az öreg Simeon is megmondta Jézus templomi bemutatásakor, hogy e gyermek az ellentmondás jele lesz?
- Azt naponta érzékeljük, hogy a szekularizációs folyamat rettentően erős, és azt is, hogy a mai ember rengeteg olyan szellemi-lelki hatásnak van kitéve, ami hátráltatja abban, hogy valóban megélje az evangéliumot. A kereszténységről ma beszélni, azt őszintén vállalni nagyon nehéz bármilyen közegben. Bár mi természetesen biztatjuk a testvéreket, hogy menjenek, tegyenek bátran tanúságot Krisztusról, és sokan keresik is ennek lehetőségét. Gyakran mesélik, hogy a munkahelyeken sem könnyű kereszténynek lenni. Ott legtöbbször arról van szó, amit az internetes média közvetít. Az pedig a legritkább esetben hiteles keresztény üzenet, többnyire közömbös vagy ellenséges, a legnagyobb hírportálokon a katolikus egyházat sokszor tüntetik fel negatív színben. Egyre több, a hagyományos keresztény tanítástól eltérő dolog, gondolat kerül bele a világ által a híveink életébe is. A városi emberek gyóntatása során is észrevehető ez az óriási változás, az erkölcsi kérdések esetében nagyon gyakran inkább egy terápiás beszélgetés alakul ki a szentgyónás helyett. A városi ember rendkívül érzékeny minden rezdülésre, és nagyon gyakran azt mondja, azt gondolja, amit olvas, amit a tévében lát, amit az elvilágiasodott társaságában hall. Belül azonban mást él meg, ott él még benne a bűntudat, gyötri a lelkiismeret, hogy valamit mégiscsak rosszul tesz. Ha ebben tudunk segíteni, irgalommal, Isten szeretetével, annak nagyon-nagyon örülünk. Éppen ezért a plébániai hirdetőoszlopon a gyóntatási menetrenden már feltüntetjük: ha a szentgyónásnál bárkinek speciális igénye van, úgy érzi, hogy a gyóntatószék kerete szűk, akkor kérjen inkább beszélgetést. Nagyon sokan élnek ezzel a lehetőséggel. Ferenc pápa mondta az irgalmasságról szóló könyvében: ahhoz, hogy valódi bűntudatot gyakoroljunk Isten előtt, és meggyónjunk a papnak, az ő közvetítőjének, le kell győznünk a szégyenérzetünket. Ehhez azonban nagyfokú alázatra is szükség van, hogy le tudjunk borulni és bevalljuk bűneinket. Ez egyre jobban hiányzik a mai emberből.
Nagyok tehát az ellenerők, mégis, mindezek ellenére bátornak kell lennünk, erre biztat bennünket az evangélium, ha alkalmas, ha nem, akkor is, hirdetnünk kell az örömhírt, ha nem is szavakkal, de az életünkkel, a cselekedetünkkel meg kell mutatnunk Krisztust. Az irgalmasság éve, az irgalmasság mint központi gondolat kiválóan alkalmas erre, mert irgalmasok anélkül is lehetünk, hogy kimondanánk Isten nevét. Ha valakire csak rámosolygok, kezet fogok vele, köszönök neki, vagy ha látom rajta, hogy ideges, rosszkedvű, és meghallgatom szeretettel, mindez nagyon sokat jelenthet. Ha ezt többször megteszem a másik embernek, ő előbb-utóbb ezt észreveszi, és megsejt valamit abból, hogy mindez talán Isten irgalmának a jele embertársa cselekedetében.

Fotó: Lambert Attila
Bodnár Dániel/Magyar Kurír