1471. május 21-én született Albrecht Dürer

„... én magam egészen csekélyre tartom a tudományomat, és ismerem hiányosságaimat.”

 

„Albrecht Dürer jóval több, mint Nyúl, a Nagy fűtanulmány vagy az Imádkozó kezek virtuóz festője: személyisége és festészete magába sűríti a késő gótika és a reneszánsz közötti átmenet nagyszerű pillanatát és belső ellentmondásait. Sokoldalú zsenialitása már az itáliai reneszánsz művészetével rokon, hiszen

Édesanyja portréja (1490-1493)

nemcsak festőként, rajzolóként, fa- és rézmetszőként, hanem a művészetelmélet terén folytatott matematikai, nevezetesen geometriai kísérleteivel is kiemelkedőt alkotott. Megszállott törekvése a tökélyre és a kor formák, szabályok és matematikai törvények iránti általános érdeklődése szeresen megjelenik művészetében éppúgy, mint nagyszabású életművének második korszakában született írásaiban.”

(forrás: Albrecht Dürer. Ventus Libró K., 2008, 5.o.)

A reformációkori Németország egyik legnagyobb művésze volt: festészet és grafika mellett a művészet elméleti kérdéseivel is foglalkozott. Élete jól feltárt (magyar felmenőkkel: édesapja aranyötvös volt, aki Magyarországról költözött át Nürnbergbe), művészeti felfogása is jól dokumentált, köszönhetően kiadott műveinek (pl. A festészet tankönyve, a Négy könyv az emberi test arányairól). Alkotásainak nagy része vallásos témájú, emellett több portrét, önéletrajzot, természeti képet is készített. Bár 15 éves, amikor festőinas lesz Michael Wolgemutnál, már 13 évesen elkészíti első önarcképét: az elmúlt közel fél évezred alatt több mint 60 festménye maradt meg.

Önarckép (1500)

„A festészet dolgairól és tudományáról még sokat fognak írni. Mert bízom benne, hogy nem egy kiváló ember jön még, aki többet és jobban tud majd tanítani és írni erről a művészetről, mint én. Mert én magam egészen csekélyre tartom a tudományomat, és ismerem hiányosságaimat. Ezért mindenki igyekezzék tehetsége szerint javítani a hibáimat. Ha Isten is úgy akarná, és lehetséges volna, hogy most láthatnám a jövendő nagy mestereinek műveit – akik még meg sem születtek – és ismerném tudományukat, akkor, gondolom, ki tudnám javítani magamat. (…) Senki ne szégyellje a tanulást. Mert jó alkotáshoz jól jön a jó tanács. De aki művészet dolgában tanácsot kér, olyantól kérjek, aki nagyon ért hozzá, és ezt saját kezűleg meg tudja mutatni. Egyet viszont mindenki megtehet, és ez igen hasznos: ha saját megelégedésedre elkészültél egy műveddel, mutasd meg tanulatlan, hozzá nem értő embereknek, és hallgasd meg a véleményüket. Rendszerint meglátják benne, ami a legkevésbé sikerült, bár a jót nem értik meg benne. Ha úgy találod, igazuk van, ám javítsd ki művedet.”

(forrás: Dürer, A.: A festészetről és a szépségről. Corvina, 1982, 177.o.)