2016. május 5., csütörtök

A fog egyik ellensége a fogkő




Újra itt a régen várt tavasz, és ezzel együtt a már kevésbé hiányolt tavaszi nagytakarítások ideje is. Ilyenkor a lakás tisztán tartása mellett külsőnkre is több figyelmet szentelünk, és erre gyermekeinket is megtanítjuk. A testi megújulás, felfrissülés évszakában miért épp fogainkat hanyagolnánk el?! Teszi fel a kérdést Dr. Balsai Tamás, fogszakorvos és meg is adja a választ az alábbiakban.

A szájápolás, a fogmosás, a fogainkkal való törődés alapvetően nem szezonális jellegű tevékenység, hanem az év minden egyes napjára vonatkozó feladat. A napi, sőt ideális esetben napi kétszeri fogmosás ma már szerencsére senkinek sem újdonság. Már az óvodás gyermekek is tudják, hogy erre szükség van a fogaink tisztán tartása érdekében. A rendszeres, legalább évente egyszeri fogászati ellenőrzés, és fogkő-eltávolítás szükségessége viszont sajnos még mindig nincs a köztudatban, sőt sok ember megrögzötten fél a fogorvossal való találkozástól, amit nagyon gyakran (és persze nagyon helytelenül!) gyermekeinkre is átragasztunk. Rendszeresen fordulnak hozzánk páciensek komoly fogágybetegséggel, amely az elhanyagolt íny, vagyis a fogakra rakódott nagy mennyiségű fogkő miatt alakult ki, és meglepődnek, amikor azt hallják, hogy ez az állapot bizony egyszerű fogkőleszedéssel megelőzhető lett volna.
A fogkő a fogakon megtapadó lepedékből képződik. Nagyon alapos fogtisztítással és a nyáltermelés növelésével - például sok folyadék fogyasztása révén - csökkenthető a mennyisége, de a megfigyeléseink alapján alig van olyan beteg, akinél az idő során egyáltalán ne jelenne meg, és sajnálatos módon egyre gyakrabban találkozunk vele már a fiatalabb korosztálynál is. A fogkő gyakorlatilag egy baktériumtelep, ami ínygyulladást, és súlyosabb esetekben csontpusztulást okoz, így hosszú távon akár egyébként egészséges fogak elvesztéséhez is vezethet. Mondhatjuk, hogy a fogágybetegség ma már népbetegséggé vált; a vizsgálatok alapján a felnőtt lakosság közel 70%-ánál kimutatható a fogínyprobléma. Persze bizonyos mértékű fogágybetegség a korral is együtt jár, így ez részben természetes folyamat, de az íny állapotának optimális szinten tartása érdekében mindenkinek javaslom az évi rendszerességgel végzett fogkő-eltávolítást; aki pedig kifejezetten hajlamos a parodontális betegségekre, az orvos javaslata alapján még gyakrabban végeztesse el a tisztítást.
Azt tanácsolom, hogy a fogorvosi látogatást ne halogassuk a végtelenségig, így érdemes azt valamilyen időponthoz, eseményhez kötni. Több „nagy elhatározás" időszak van az év során (Újév, vagy a szabadságok után szeptember), viszont az az időszak, amikor testi megújulásra vágyunk, az kifejezetten a tavasz. Ha elhatározzuk, hogy minden tavasszal meglátogatjuk a fogorvost, elvégeztetjük a fogkőleszedést, és egyben átnézetjük a fogainkat, azt is megelőzhetjük, hogy pont a legrosszabbkor, a nyári szabadság alatt, esetleg külföldön törjön ránk a fogfájás. Gondos szülőként akkor járunk el helyesen, ha ezekre a fogászati ellenőrzésekre csemetéinket is magunkkal visszük, hiszen a fogorvoshoz szoktatást ideje korán, már kiskorban érdemes elkezdeni.
A szájhigiéniai problémák legnagyobb hányada lényegében magatartási betegség, mivel kialakulásában komoly szerepe van az életvitelnek, a táplálkozásnak, a rossz szokásoknak és a rendszeres ellenőrzés hiányának. Ezért is fontos, hogy jó példát mutassunk gyermekeinknek ezen a területen is, hiszen a későbbi problémákat sokkal könnyebb megelőzni, mint megoldani.
Arról nem is beszélve, hogy a fogkő eltávolítása után a száj és a fogak sokkal tisztábbnak, sőt fehérebbnek tűnnek, így a napi kétszeri fogmosás mellett sokkal szebb, egészségesebb mosollyal nézhetünk a melegebb napok elébe.

www.szajharmonia.hu
 
 

Nincsenek megjegyzések: