2016. április 7., csütörtök

Verseljünk együtt, mert az jó




Verset olvasni, verset mondani, verset hallgatni jó. A hagyományokhoz híven a Békéscsabai Jókai Színház A költészet napja alkalmából irodalmi fesztiválra hív minden verset szerető olvasót, alkotót, költőt, színművészt, színiiskolást.
Békéscsabán, az Ibsen-ház udvarán újra 24 órás versmondó és versolvasó fesztivál lesz.



A program Békéscsabán április 10-én este 20.00 órakor indul, és másnap József Attila születésnapján, 20 órakor ér véget. Közéleti személyiségek, politikusok, ügyvédek, művészek, de többek között élsportolók, alkalmi társulások, iskolások, óvodások is megállnak pár percre A költészet napján, és csatlakoznak a 24 órás versmaratonhoz a Jókai Színház Szalonjában.
Ez idő alatt minden jelentkező elmondhatja, felolvashatja egy-egy kedvenc versét, népszerű színművészek, alkotók és előadók társaságában.
Egy-egy újabb óra, illetve félóra elkezdésére, azaz, azok első versének elmondására, neves közéleti személyiségeket kértünk fel, akiket az adott versblokkban a saját baráti, társadalmi körükből érkező személyek követnek, de csatlakozhatnak az interneten keresztül, szabadon, Békéscsaba lakosai is hozzájuk.

A költői szóban olyan erő van, ami nélkül nem létezhetünk, s ami mással nem is pótolható.

 2016. április 10. vasárnap
A 24 órás Versfolyamot ünnepélyesen megnyitja Szarvas Péter, Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere
20.00-20.30
Házigazda: Baran Ádám, a Linamar-Békéscsabai Röplabda Sportegyesület elnöke és a Linamar-Békéscsabai Röplabda Sportegyesület magyar bajnok csapata, valamint Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színházigazgatója; Díszvendég: Szarvas Péter, Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere
20.30-21.30
A Békéscsabai Jókai Színház társulatának tagjai idén William Shakespeare halálának 400. évfordulója előtt is tisztelegnek, a halhatatlan Mester verseiből, vagy rá utaló, emlékező versekből is választanak
21.30 - 22.00
Liszi Melinda és Nagy Róbert színművészek válogatnak kedvenc verseikből
22.00-23.00
Erotika az irodalomban - Komáromi Anett színművész és Szabó Ila költő, „Bonis Bona - A nemzet tehetségeiért" díjas pedagógus, valamint Hajtmann Ildikó énekművész „Bonis Bona - A nemzet tehetségeiért" díjas pedagógus előadásában
23.00-23.30
Melanzs-zsúr Házigazda: Ferencz Rezső újságíró, valamint Tege Antal, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze; Díszvendégek: a szerkesztőség tagjai
23.30 - 07.30
a Színitanház hallgatói verselnek

2016. április 11. hétfő
7.30-08.00
Házigazda: Varga Tamás, Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Oktatási, Közművelődési és Sport Osztály közművelődési csoportvezetője, valamint Fehér Tímea, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze; Díszvendégek: a polgármesteri hivatal dolgozói
8.00 - 9.00
Házigazda: Tirjákné Prisztavok Ágnes, a Jankay Tibor Kéttanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatója, valamint Fehér Tímea, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze; Díszvendég: Joe Miano, nyelvtanár
9.00-10.00
Házigazda: Bali-Hatala Boglárka, a Békéscsabai Médiacentrum főszerkesztője, valamint Gulyás Attila, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze; Díszvendégek: a szerkesztőség tagjai
10.00 -11.00
Házigazda: Dr. Erdeiné Gergely Emőke, a Lencsési Óvoda vezetője, valamint Bartus Gyula, a Békéscsabai Jókai Színház Jászai-díjas színművésze; Díszvendég: Tímár Ella önkormányzati képviselő
11.00-12.0
 Házigazda: az Esélypedagógiai Központ, valamint Ragány Misa, a Békéscsabai Jókai Színház színésze; Díszvendég: Szántó Tamás, az Aut-Pont Autista Gyermekekért és Fiatalokért Alapítvány vezetője
12.00-13.00
Tomanek Gábor és Nagy Erika színművészek válogatnak az irodalom gyöngyszemeiből
13.00 - 13.30
Házigazda: Lenkefi Zoltán, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója, valamint Nagy Erika, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze; Díszvendég: a Rokodál zenekar
13.30 -14.00
Házigazda: Dr. Péter Józsefné, a Kölcsey és Ligeti Sori Óvoda vezetője, valamint Nagy Erika, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze; Díszvendég: Dr. Dóró János, jogász, menedzser, esztéta
14.00 - 14.30
Házigazda: Rakonczás Szilvia, a Békés Megyei Könyvtár igazgatója, valamint Katkó Ferenc, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze; Díszvendég: Gouranga Egyesület
14.30-15.00
Házigazda: Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, valamint Katkó Ferenc, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze; Díszvendégek: a nagyszalontai gyermekvédelmi központ kis lakói
15.00 - 16.00
Házigazda: Frankó Attila, producer, valamint Köböl Lilla, a Békéscsabai Jókai Színház színésze; Díszvendég: Dr. Bagdi László ügyvéd és a Békéscsabai Irodalmi Estek csapata
16.00-16.30
Házigazda: Simon János, az Európai Borlovagrend borlovagja, valamint Czitor Attila, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze; Díszvendégek: az Európai Borlovagrend Dél-alföldi Legátusának borlovagjai
16.30-17.30
Házigazda: Skultétiné Barna Anita, a Békéscsabai Szakképzési Centrum Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskolájának igazgatója, valamint Vadász Gábor, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze; Díszvendég: a Kemény Gitárklub
17.30 - 18.00
Házigazda: Nagy Krisztina, a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. Békés megyei irodájának vezetője, valamint Tege Antal, Békéscsabai Jókai Színház színművésze; Díszvendég: Kutyejné Ablonczy Katalin, a Calandrella Kamarakórus karnagya
18.00-18.30
Házigazda: Gnandt János képzőművész; Díszvendég: Lonovics László, Békés megyei Príma-díjas képzőművész
18.30-20.00
Házigazda: A Körös Irodalmi Társaság és Dr. Elek Tibor, József Attila-díjas irodalomtörténész; Díszvendég: Banner Zoltán költő, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett előadóművész, művészettörténész. Az utolsó órában meglepetésvendég: Szabó T. Anna, József Attila-díjas költő, műfordító

A 24 órás Versfolyamot ünnepélyesen zárja Kiss Tibor, Békéscsaba Megyei Jogú Város alpolgármestere.
Együttverselés: József Attila: „Kedves Jocó!", valamint József Attila: „Kertész leszek" című verse. Gitáron kísér: Balázs Csongor, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház színművész.

http://jokaiszinhaz.hu
https://www.facebook.com/jokaiszinhaz.bekescsaba


EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: