2016. április 26., kedd

Időutazás Hévízen




A Balaton medencéjének nyugati csücske egyike hazánk legszebb és legizgalmasabb vidékeinek. Messze földön híres gyógyvízzel, lankás dombokkal és zamatos boraival a természet bőkezűségének bizonyítéka. Azonban Hévíz, a páratlan természeti látnivalókat változatos programokkal, rendezvényekkel is gazdagítja: immár hatodik alkalommal kerül sor Hévízen a Boldog Békeidők fesztiváljára. 



Idén április 28. és május 1. között érdemes felkeresni a virágba borult fürdővárost, melynek születésnapjára, évről-évre ünneplőbe öltöznek az utcák és a terek. A négy napos rendezvény alatt garantált lesz a jókedv, nem csak a gasztronómiai és kézműves vásár ígérkezik érdekesnek, hanem a naponta megrendezett koncertek is. A színes program kavalkádnak az operett és a verkli éppúgy része, mint a fotó kiállítás és a bábszínház. Egészen az 1867-es kiegyezés idejébe repülhetünk vissza és élvezhetjük az élőzenés, kosztümös felvonulást, ahol a város apraja-nagyja korhű ruhákba öltözve együtt ünnepel. Láthatunk majd nemes hölgyeket és urakat, táncosnőket, szobalányt, vadászt és lovaskocsit is. A múltidézés mellet a jelen előadói is szerepet kapnak, a jó hangulatról a Happy Dixieland Band, Bohém Ragtime Band és a Molnár Dixieland Band gondoskodnak, valamint a városba látogatók az Experidance Production látványos előadását is megcsodálhatják. Mivel a szervezett programok a kora délutáni időpontokban kezdődnek, érdemes a környék adta további lehetőségeket is kipróbálni. A tófürdő mellett még számos élmény vár ránk város szerte. Ha mozgásra vágyunk, akkor is jó helyen járunk! Fedezzük fel a környéket gyalog vagy két keréken és élvezzük a friss vidéki levegőt! Hévíz közösségi kerékpáros rendszere a HeBi, mellyel a településen belüli kényelmesen és gyorsan körbenézhetünk. A Boldog Békeidők sokszínű és igényes programja minden korosztály számára tartalmas időtöltést ígér.
  

EuroAstra

Nincsenek megjegyzések: