2017. november 10., péntek

Világvége




.
Pieter Bruegel:A halál diadala ( Museo National Prado)

Ha világvége-jóslatokról beszélünk, elsősorban Nostradamus, IX. Károly francia király orvosa és misztikus jós juthat eszünkbe, pedig ő csak homályosan beszélt a végről, konkrét évszámot nem említve. Bezzeg pontos évszámot, sőt, hónapot és napot is megjelölt számos látnok. Az ókori váteszeket kihagynám, mert soha nem érnék írásom végére.

   Thüringiai Bernát 960-ban nagy riadalmat okozott Európában azzal a bejelentésével, hogy számításai szerint a világ még pontosan 23 évi fog tartani, majd füstté válik. Eljött a 993. év és nem történt semmi. Igaz, a tudós ember a nagy esemény elmaradását már nem élte meg, egy évvel korábban elhunyt.
   A kora középkori apokaliptikus tanok nyomán 1000-ben általános világvége várás és  pánik uralkodott el Európában. Egy corbiai, Druthmare nevű szerzetes a Föld teljes pusztulásának napjául 1000. március 25-ét jelölte meg, mikor is a nép a templomokba tódult, és a szentek ereklyéinek közelében várta rettegve az utolsó ítélet jeleit. Állítólag egy évvel korábban a földeket nem művelték meg, mivel a terményre úgysem lesz szükség.
   1179-ben Juan de Toledo asztrológus vitairatot tett közzé, miszerint a világnak akkor lesz vége, amikor minden bolygó a Mérleg-csillagképben fog tartózkodni. Ennek az eseménynek szeptember 23-án 16  óra 15 perckor kell bekövetkeznie greenwichi idő szerint. A bizánci császár befalaztatta palotája ablakait, Canterbury érseke pedig vezeklési napot hirdetett meg. Bár a bolygók említett együttállása megtörtént, a világvége elmaradt.
   1523 júniusában brit asztrológusok megjósolták, hogy a vég Londonban fog kezdődni, óriási árvízzel. Ekkor a Jupiter, a Szaturnusz és a Mars bolygó a Halak-csillagképében állnak majd együtt. Európa számos egyetemén erősítették meg a számításokat. Több mint 20 ezer ember elmenekült otthonából, a Saint Bartholomew főapátja erődöt építtetett magának, az özönvízre váró emberek hatalmas élelmiszerkészleteket halmoztak fel, nemegyszer fosztogatással. A gazdagabbak a hegyekbe menekültek vagy bárkákat építettek udvaraikon. Amikor eljött 1524. február elseje, a rettegett dátum, még csak egy aprócska zápor sem volt tapasztalható.
   A William Miller, amerikai baptista prédikátor alapította millerita-mozgalom Jézus Krisztus 1843-44-ben történő második eljövetelét hirdette. Prédikációiban 1844. március 14-én bekövetkező világvégéről beszélt. Látomásai nem igazolódtak be, bár hívei hittek neki. Az elmaradt világvége után közölte, hogy Isten máskorra halasztotta az utolsó ítéletet.
   Ugorjunk. Sokan vélték úgy, hogy 2012. december 21-én  a Niburu, a naprendszer frissen felfedezett tizedik bolygója keresztezi a Föld pályáját, összeütközve vele bolygónk pusztulását okozza. Ezen a napon véget ér a maja időszámítás tizenkettedik, baktunnak nevezett négyszáz éves ciklusa és ezen a napon jön el a világvége. A nap eljött, a világvége elmaradt.
   Voltak óvatosabb jósok is. Jehova tanúi szerint  lesz egy nagy, mindent eldöntő összecsapás (Armageddon), ami rengeteg halottal jár majd, de nem pusztítja el, csak megtisztítja a világot, ami idilli kertté változik. Nem lesz majd öregedés, sem betegségek és a halál is ismeretlen fogalom lesz.
   És a jövő? Egyes klímakutatók szerint 2039-re fog a sarkköri óceán jégpáncélja teljesen felolvadni, és ez okozza majd ez emberiség végét. Isaac Newton pár éve nyilvánosságra került levelezéséből kiderül, hogy szerinte a világvége 2060-ban érkezik el. Spanyol tudósok az 1999-ben felfedezett, 560 méter átmérőjű RQ36 azonosítójú kosbolygó becsapódását  2182-re prognosztizálják. Ekkor lesz majd nekünk annyi!
   A magam részéről maradok Máté Evangéliumánál  (24:36, 42). „Azt a napot és azt az órát senki nem tudja, sem az egek angyalai, sem a Fiú, csak az Atya" (Máté 24:36, 42).

Láng Róbert - EuroAstra

Nincsenek megjegyzések: