2016. január 9., szombat

Schéner Mihály képző- és iparművész




Schéner Mihály (Medgyesegyháza, 1923. január 9. – Budapest, 2009. május 11.) Kossuth-díjas magyar festő, grafikus, szobrász, keramikus és bábtervező.

1942-1947 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolára járt, ahol mestere Rudnay Gyula volt. Másik mintaképe Gadányi volt, akivel 1956-ban ismerkedett meg a Szinyei Társaságban. Nagyon fiatalon már rendszeresen kiállított. Évekig külföldön tartózkodott, többnyire Párizsban és Stockholmban. Magát expresszív-szürrealista alkotónak nevezi. Egyaránt dolgozik festékkel, textillel, fával, fémmel. Festő, rajzoló, textilszobor- és bábkészítő, fazekas, asztalos, esztergályos. Ami állandó és mégis játékosan változékony megjelenésű Schéner művészetében, az a gyermekkori emlékek által meghatározott népi mesterségek iránti tiszteletet kifejező motívumkincs, a tárgyi folklór formakészlete, amely már-már kézjegyként ismétlődik munkáin. Mitologikussá nőtt képzelete új lényeket teremt, pl: a Pigulát, amely disznótestű, emberfejű teremtmény. Schéner festményein a szürrealista motívumokat konstruktív szerkezetbe rendezi, a geometriát és az organikus természeti motívumokat egyaránt beépíti műveibe. A népi, népművészeti formakincsből merített lovas huszárok, betyárok, szegénylegények cifra szűr mentéje, piros csákója, fekete csizmája, az önálló életet élő zsinórdíszek és mézeskalács bábok, a kiskocsik a gyermekkori vásárok, búcsúk színes forgatagába vezet. A primér motívumokat aztán felváltják a vastagon felhordott felületbe karcolt jelek, vonalhálózatok, amelyek a játszó gyermek homokba rajzolt ábráit, a pásztorember fába vésett üzeneteit, az ősember barlang falába rótt mágikus jeleneteit idézik meg. A művész pillanatnyi érdeklődésének megfelelően a színek búvópatakként tűnnek el és jelennek meg ismét. A 60-as években leginkább a formákkal való játék érdekelte, a festmények felülete egyre gazdagodott: a táblaképek felületén applikációk jelentek meg, vagy lemállasztott rétegek hagyták maguk után hiányukat, motívumok nélküli ősformák, archetipikus képzetek bukkantak fel művészetében. A véletlenszerűnek látszó rétegekkel való játék azonban tudatos komponálás eredménye, amely később nyilvánvaló ritmusnak és formai szerkesztettségnek adja át a helyét, mint a Törvénytáblák c. sorozaton. A különböző jeleneteit idézik meg. A művész pillanatnyi érdeklődésének megfelelően a színek búvópatakként tűnnek el és jelennek meg ismét. A 60-as években leginkább a formákkal való játék érdekelte, a festmények felülete egyre gazdagodott: a táblaképek felületén applikációk jelentek meg, vagy lemállasztott rétegek hagyták maguk után hiányukat, motívumok nélküli ősformák, archetipikus képzetek bukkantak fel művészetében. A véletlenszerűnek látszó rétegekkel való játék azonban tudatos komponálás eredménye, amely később nyilvánvaló ritmusnak és formai szerkesztettségnek adja át a helyét, mint a Törvénytáblák c. sorozaton. A különböző művészi kifejezési formák egymásra termékenyítő hatással vannak, át- meg áthatják egymást. Textilszobrai, amelyekkel új műfajt teremtett, ugyanazzal az automatikus, expresszív-szürrealista módszerrel készülnek, mint festményei. A hagyományosan a népművészetben alkalmazott anyag, a filc lehetőséget ad a népi formakincs felelevenítésére, amely azonban a művész különös szürrealista átiratában jelenik meg. A szívekkel kivarrt, zsinórdíszes Posztókotlós c. művén mézesbábok lógnak, hátán huszárok lovagolnak. Egész sor textilből készült kéz-plasztikát alkot, amelyeket az ujjakra rávarrt díszekkel öltöztet, személyesít meg. A színes-különös világból aztán ~ újra puritán képi és formai rendbe juttatja el a nézőt, majd nemsokára tépett, gyűrt, vágott, csorgatott, repedezni hagyott szenvedélyesen vonagló képi felületeket hagy hátra. Schéner készített apró gyermekjátékokat, térstruktúra-tereket, mászókákat is. A magyar népi formák mellett szürreális játékaiban gyakran alkalmaz görög mitológiai alakokat, "elkentaurosodott" lovakat, Gorgó-fejeket, sellőket, hárpiákat, Pán-ábrázolásokat. Schéner nemcsak saját művészetéről publikál, hanem művésztársairól is számos írása jelenik meg, elsősorban az Új Auróra c. folyóiratban, amelynek egy ideig főmunkatársa volt.

Kastélypark, 1942


Forrás: Virág Judit Galéria


Nincsenek megjegyzések: