2014. augusztus 25., hétfő

Belső utak Kaposváron




Szinte már hagyomány, hogy a megújult Vaszary Képtár a Kaposfest, a Nemzetközi Kamarazenei Fesztivállal egy időben olyan kuriózum kiállítást nyit, amely méltó a fesztiválhoz. Idén, a kaposvári kötődésű Dr. Nagy Miklós magángyűjteményéből, Belső utak címmel mutatnak be válogatást a kaposvári közönségnek.


A tárlat kurátora, Géger Melinda művészettörténész szerint a kiállítás átfogó képet nyújt a hazai kortárs művészek mintegy 3 évtizedes munkáiból.

„Dr. Nagy Miklós orvos, fotóművész és műgyűjtő a kortárs magyar képzőművészet gyűjtőinek abba a nemzedékébe tartozik, akik a 2000-es évek során tűntek fel. A műtárgy megszerzésének vágya elsőként 1997-ben, egy Váli Dezső kép iránt gyulladt fel benne egy tihanyi kiállításon. Megvásárlása után nagy iramban bővült a kollekció, amelynek összetétele figuratív mitologikus-szürrealista jellegű vagy groteszk alkotásoktól a konstruktív terű, ugyanakkor transzcendens kisugárzású képvilágig terjed. A képek vásárlását Nagy Miklós nem egy előre kidolgozott, tervszerűen felépített gyűjtői koncepció nyomán indította el: inkább személyes vonzalmának engedve, majd művészbarátaival folytatott eszmecserék hatására fejlesztette tovább. Műegyüttese a magyar képzőművészet jelentős alkotóinak munkásságát reprezentálja. A gyűjtemény mára több mint 300 darabot számlál: műfaját tekintve domináns része festmény illetve grafika, melyhez néhány plasztika társul. E gyűjtemény kohézióját - mint oly sok más esetben is - maga a gyűjtő személye adja. Nagy Miklós vonzalma a vizuális művészetek iránt fiatal korától eredeztethető. A fotózás régi szenvedélye, és a műgyűjtés annak a sajátos látásmódnak a kiterjesztése volt, amit különleges hangulatú fotográfiáiban is képvisel. Nagy Miklós gyűjteményének minden egyes darabja és az általa készített művészi fényképek összecsengő, egymásra rímelő egységet képviselnek, melyből a látvány és az abból leszűrődő vizuális tapasztalat közössége szól. Valamennyi fotó egy belső hangra figyelő, meditatív lélekállapot kifejezésének igényével jött létre. A létezés különféle, időbeli és téri jelenvalóságán áthidalva egyidejűleg képesek érzékelteti az idegenség és egyfajta misztikumba hajló életélmény hangulatát. A meditatív szemlélődés valójában egy belső utazás regisztrációja, a lélek kivetülése. Ez a látásmód visszafogott, nem keresi a sziporkázóan bombasztikus képi elemeket, inkább befelé forduló, szordínóval átitatott világ, ami bensőséges intimitása mellett egyúttal erősen intellektuális is. Mivel Nagy Miklós kifejezésmódja nagyon közel jár a képzőművészeti kifejezés eszköztárához, a festmények képi világa beszűrődött a fotográfiákba. Ahogyan a gyűjtött képek befolyásolták szemléletét, fotóművészi tevékenységét, úgy egyes fotói inspirálóan hatottak azokra a művészekre, akikkel közvetlen baráti kapcsolatot ápol. A szellemi rokonság alapján létrejövő vonzást leginkább Szüts Miklós, Vojnich Erzsébet és Váli Dezső világa gyakorolta rá. Érdekes párhuzamokat, rejtett kapcsolatokat és összefüggéseket találhatunk a festőművészek képei és Nagy Miklós fotográfiái között, melyek több esetben váltak a később megszületett alkotások ihlető forrásává. A gyűjtő személye több szálon kötődik Kaposvárhoz: Nagy Miklós itt kezdett el dolgozni az egyetem elvégzése után, ez a város családjának több tagja, édesapja és fia szülővárosa is egyben. Körülményei miatt kényszerült arra, hogy előbb Nagyatádon, majd Győrben települjön le. Győrben Kolozsváry Ernő személyes példája indította el a gyűjteményfejlesztés útján." (Géger Melinda)


Szüts Miklós festőművész - kinek több festménye is látható a kiállításon - az alábbiakkal köszöntötte a nagyszámú érdeklődőt, és nyitotta meg a valóban csodálatos tárlatot.

„Végek dicsérete


Vitézek, mi lehet e széles föld felett

Szebb dolog az végeknél.

Hol ott kikeletkor, az sok szép madár szól,

Kivel ember ugyan él.

Mező jó illatot, az ég szép harmatot

Ád ki kedvesebb mindennél.

Hölgyeim és Uraim,

Miért van ez...? Miért van az, hogy ha bárkinek mondom: megyek Kaposvárra, felcsillan a szeme. Pedig a kultúrbabona szerint csak Budapestre vágyik mindenki, minden Budapesten történik, a kultúrában aztán végképp. Vallatom az emlékezetem, keresgélem a Kaposvár cédulákat, nevek-képek sorjáznak a fejemben... Közeledik a vihar, Slézingeréknél már esik: és persze sorban a többi Rippl Rónai remekmű, Piacsek bácsi, a Körtvélyesi kastély... Igen. Rippl Rónainak komoly érdemei vannak a Kaposvár-boldogságban.

És tolakszanak tovább a képek és a nevek: számtalan fantasztikus színházi este, számtalan kiválóság neve, ki győzné elsorolni? A jeles névsor beborítaná a színház falát.

Az egykori igazgatók: Komor, Zsámbéki, Babarczy, Znamenák, Schwajda... És sorjáznak tovább a nevek: Bezerédi Zoltán és Básti Juli, Csákányi Eszter, Kulka János, Pauer Gyula és Eörsi Pista, Jordán Tamás, Gothár Péter, Pogány Judit, Koltai Róbert, Máté Gábor, Spiró György, Ascher Tamás, Molnár Piroska, Lázár Kati, Törőcsik Mari és Mohácsi János...

Vagy Csáki Judit, aki vállán vitte a kaposvári színészképzést, nagy hiba volt tőle megválni. Takács Gyula, a költők doyenje, aki a legutóbbi időkig eleven kapocs volt a Nyugat nagyjaihoz. Napestig sorolhatnám, ők nekem mind-mind a Kaposvár-boldogság doboz lakói. Kaposvár szülötte nagyszerű barátom, az író Kerékgyártó Pista is... Újabb kép: egy másik emlékezetes kaposvári estén, egy pompás előadás után a színész klubban Gothár Péter szó nélkül várandós feleségem elé tolta a neki félretett utolsó adag rakott krumplit. Élénken él emlékezetemben egy Bereményi darab felejthetetlen díszlete, Pauer Gyula remekműve: egy átmulatott vagy átnyomorultkodott éjszaka után az egyik szereplő felgyújtja az előtérben álló mosdó fölött a neonlámpát: jeges fényével világítva a nézők arcába (és életébe).

És most itt van szemünk előtt egy újabb (most már ez is) kaposvári csoda: Dr. Nagy Miklós fantasztikus gyűjteménye. Parádés névsor, csak néhány név ízelítőül: Bálint Endre, Bukta Imre, Deim Pál, El Kazovszkij, feLugossy László, Gaál József, Konok Tamás, Nádler István, Nádor Tibor, Országh Lili, Szotyori László, Váli Dezső, Várhelyi Tímea, Vojnich Erzsébet, Zsakó István. ..

Nem véletlenül választottam köszöntőm mottójául Balassi Bálint versét: manapság képeket gyűjteni bizony felér egy végvári harccal.

Utóvéd harcnak nevezném, ha nem lennék menthetetlenül optimista. Másként fogalmazva: Nagy Miklós „magyarságteljesítménye", hogy a ma divatos terminológiát használjam, példamutató. Évtizedek áldozatos munkájával összeszedett és egyben tart egy olyan magángyűjteményt, mindannyiunk, gyerekeink és unokáink boldogítására, hogy bármely kortárs múzeumnak dicsőségére válna. Annál is inkább, mert a magyar múzeumok gyűjtési lehetőségeiről röviden csak annyit mondhatunk: nincs ilyen. Ma már legfeljebb a Nemzeti Bank műtárgyvásárlásaiban bízhatunk, bár a bankárok képzőművészeti szakértelmével kapcsolatban vannak halvány kétségeim.

A jó gyűjtő ugyanis megszállott szerelmes fajta: gyűjteményének minden egyes darabjához intim, már-már erotikus viszony fűzi; a művek megvásárlásának pillanatában teljesen nyilvánvaló, hogy vagy megszerzi az adott képet, vagy egy percet sem érdemes tovább élnie. És ahogy gyarapszik egy gyűjtemény, mint a jó késdobáló éles pengéi a cirkuszban: a képek kirajzolják gyűjtőjének figuráját: álmait és szorongását, hitét és hitetlenségét, itt semmi nem marad titokban. Ráadásul Nagy Miklós még nagyszerű fotográfus is, amit nem festenek meg kedvenc szerzői, vagy másképpen, azt megfesti ő fáradhatatlan kamerájával, erre is találnak néhány remek példát ezen a kiállításon.

Szóval barátaim itt a „végeken", tartsatok ki továbbra is, álljatok ellen a messzi fővárosból jött birodalmi kultúrpolitikának, csináljatok újra nagyszerű színházat, ápoljátok a néhány év alatt európai rangra emelkedett fesztiválotokat, a szintén idevalósi Kokas Katalin szívügyét, és Kaposváron a poklok kapui sem vesznek erőt.

Köszönet Dr. Nagy Miklósnak, hogy elhozta gyűjteményét, és köszönet a városnak, hogy helyet adott ennek a bemutatónak.

Balassival kezdtem, vele is fejezném be köszöntőmet.

Ellenség hírére, vitézeknek szíve

Gyakorta ott felbuzdul.

Sőt azon kiül is, csak jó kedvükből is,

Vitéz próbálni indul.

Hol ott sebesedik, öl, fog, vitézkedik,

Homlokán vér lecsordul.



Az jó hírért s névért, s az szép tisztességért,

Ők mindent hátrahagynak.

Emberségről példát, vitézségről formát,

Mindennek ők adnak.

Midőn, mint jó sólymok, mezőn széllel járók,

Vagdalkoznak, futtatnak."

(Kaposvár, 2014. augusztus 15. Szüts Miklós)



Belső utak - A Nagy Miklós gyűjtemény

Együd Árpád Kulturális Központ - Vaszary Képtár

Kaposvár



Ha még nem látták, a tárlat 2014. október 15-ig látogatható.


/http://egyud.kaposvar.hu/


Nincsenek megjegyzések: