2014. május 13., kedd

Whisky: az élet vize




A whisky szó egy ősi gaelic kifejezésből ered. (Nem illik összekeverni a whiskey-vel, erre a skótok igen érzékenyek.) Az „uisge” a „uisge beatha” rövidítése, amely gaelic nyelven annyit
jelent: az élet vize. Ezt a kifejezést a 18. században használták először, eredete pedig a latin „aqua vitae”-re vezethető vissza.

Kétségtelenül a skótok életének eszenciája, vize a whisky, hiszen nemcsak hogy kortyolgatni szeretik, de számos helybéli közvetlenül a nemes ital előállításából él. És nem is rosszul. A lepárlás hagyományos módszerét nagy titok övezi minden egyes gyárban, a legenda szerint az ősi receptet még Írországból importálták a skótok és St Patrick terjesztette azt el a 400-as években. A feljegyzések szerint Patrick európai körútja során jutott hozzá a leíráshoz, amelyet később skót barátaival osztott meg. A történet apró szépséghibája, hogy az 500-as években már egész Európában ismerték a whiskykészítés módját. Igaz, a skótok tehetségét senki sem tudta és tudja felülmúlni mind a mai napig.

Az első lepárlók a monostorokban működtek, hogy a papok gyógyszereket tudjanak előállítani. Az ír krónikákban már az 1100-as években megjelennek az első írásos emlékek, az első hivatalos skót feljegyzés 1494-bõl származik. Ekkor, a királyi kincstár számvetésében szerepel egy ötszáz kilogrammos tétel, amely szerint John Corr apát ennyi malátát kapott, hogy „abból aqua vitae-t készítsen”.  1505-ben egy edinburgh-i társaságnak adományozták az élet vizének előállítási jogát, amelyet korlátlanul gyakorolhattak a város falain belül. A lepárlási technológia a tizenhetedik és a tizennyolcadik században lett igazán divatos és sikeres, bár 1820-ig egyfajta háziiparként működött. Főleg a vidéki háztartásokban készültek a házi sörök és whiskyk, utóbbi természetesen inkább a felföldi régiókban. Az aranysárga ital értelme és légyege tulajdonképpen az volt, hogy megkönnyítse a gazdálkodók életét. A whisky segített jobban elviselni az északi területek hideg időjárását és a szociális különbségekből adódó feszültségeket. Ekkor még csak a feleslegben maradt gabonát használták erre acélra.

Akárcsak a mai időkben, a maláta whisky (malt whisky) készítése a mezőgazdasági év meghosszabbítása volt, a változó évszakok részeként. A szezon augusztusban vagy szeptemberben kezdődik, amikor már betakarították a gabonát és egész télen át, április végéig tart. Május és június tájékán a legtöbben a whiskylepárlók munkásai közül a tőzegdarabolásban segédkeznek, ami majd a következő szezonban lesz elengedhetetlenül fontos. Manapság a nyári „csendes időszak” hosszúsága csak az igényektől függ.

Skóciában egyetlen olyan hazai termék sincsen, amely annyira közvetlenül és szorosan a szülőföldjéhez tartozna, mint a maláta whisky. Ennek három oka van:

- A whisky eredeti, igazi skót hozzávalókból és alapanyagokból készül. A víz, az árpa (melyet gyakran a tőzeg tesz még élvezetesebbé) mind a saját földjük terméke.

- A különböző érlelési fajták széles körű „ízhálózatot” jelentenek az országon belül.

- Sehol máshol a világon nem tudják utánozni a skótok whisky-jét. Német és japán tudósok, akik – feltehetően ipari kémkedéssel – valahogy hozzájutottak a készítési folyamat fázisainak leírásához; ugyanazon alkotóelemek ugyanolyan felhasználása mellett sem tudtak még csak hasonlót sem előállítani. Az ír és a wales-i, azaz welsh whisky-k valóban jók és kedveltek, de ezek sem tudják felülmúlni a scotch-ot.

Mindezzel együtt Skócia ereiben vér helyett is whisky csordogál, minden területen az életet jelenti számukra ez az ital: mind történelmileg, mind társadalmilag, mind pedig gazdaságilag. „Whisky and freedom gang thegither”, azaz whisky és szabadság együtt járnak – írta egyszer a skótok Petõfije, Robert Burns. A whisky tehát magát a szabadságot jelenti, amiért valljuk meg igen sokáig küzdöttek a skótok. Az élet vize a szellem szabadságát fogja át, de társadalmilag is fontos szerepet kap a nemes ital.



A whisky ideje

Ahogyan ezt odaát mondják: a whisky ideje a megérkezés és a búcsú, illetve ami a kettő között van. Minden alkalomhoz megfelel. Legyen az gyermek születése, várt vagy váratlan vendég fogadása, illetve üzleti megállapodás megpecsételése: minden esetben egy pohár whisky teszi fel a pontot az i-re. A vendégek búcsúztatására még külön kifejezés is született. A „deoch an doruis” annyit tesz: „kupica az ajtóban”. Gondolom, ez nem szorul magyarázatra.


A whisky a gazdaság egyik alappillérének számít Skóciában, de még az Egyesült Királyságban is. A nemes ital az egyik legfőbb exportcikk, sikere évente több mint kétmilliárd font bevételt jelent a szigetországnak.

Malt whisky

A skót whiskyt, a scotch-ot képtelenség eltéveszteni. A világ más tájain készített gabonapárlatoktól eltérően egyedülállóan füstös karaktere jelzi skót származását. A füstös, tőzeges jelleget a gyártási folyamat elején alakítják ki az árpamaláta megfüstölésével. A malátát pedig a gabona vízben áztatásával, csíráztatásával kapják meg. A csírázás az árpamagban bonyolult enzimes folyamatokat indít be, melynek során az összetett szénhidrátok egyszerű cukorrá bomlanak, amit aztán az élesztő alkohollá erjeszt.

A scotch lepárlására használatos technikákban jelentős különbségek fedezhetők fel a különböző régiókban. Tradicionálisan négy területet lehet egymástól elkülöníteni: ezek a Lowland, a Highland, az Islay és Campbeltown. Utóbbi kettőt gyakran összemosták és néhány írásos feljegyzés csak „keleti” és „nyugati” malt-okról beszél.

Az igen fontos speyside-i régió a felföld egyik előkelő területe. Még a második világháborút megelőzésen számos itteni lepárlóüzem vette kölcsön a Glenlivet nevet, amely egy Speyside-hoz közeli völgy elnevezése. A Glenlivet név alatt a hordókból kikerülő whiskyk hamar sikert arattak, a cégnevet már szinte mindenhol ismerték a tizennyolcadik század végére. Annak ellenére voltak közkedveltek és elfogadottak, hogy a cégek törvényen kívül álltak. Ma már a skóciai malt whisky lepárlók több mint fele a Speyside-on található. A terjeszkedés egy idő után elengedhetetlen volt, így Elgin, Upper Spey, Dufftown és Glenrothes területein is újabb gyárak épültek, mégpedig mind Glenlivet néven.

Blended whisky
Hosszú idő elteltével a különböző whiskyket már nemcsak házaknál, de hotelekben, fogadókban is lehetett kapni, köszönhetően a kereskedőknek, akik közül néhány már specializálódott is a bor- és egyéb párlatok eladására. Eleinte a whiskyk nevei nem a készítők nevét viselték, sokkal inkább a forgalmazóét. Ez csak a 19. században változott meg, amikor a már említett Glenlivet egyszerre berobbant a köztudatba és számos olyan lepárlóüzem is átvette a nevét, amely meglehetősen messze volt a névadó völgy helyétől.

A whisky elterjedésével és az egyre fokozódó keresletnek köszönhetően a kereskedők rájöttek arra, hogy ebben az üzletben bizony igen sok pénz van. Igyekeztek is minél többet kivenni belőle. Éppen ezért elkezdték hamisítani, hígítani a rendelkezésükre álló készletet. Ők voltak az első „whisky-keverők”, hiszen a blended szó szabad fordításban azt jelenti: kevert. Persze nem az volt a céljuk, hogy újabb italfajtát állítsanak elő, vagy hogy nemesítsék a már rendelkezése álló whiskyfajtákat, hanem pusztán csak annyi, hogy öreg és fiatal whiskyk összekeverésével még több pénzt tudjanak előteremteni. Módszerük tehát igencsak nyers és kezdetleges volt, mégis előrébb vitte a whiskygyártás történelmi szekerét.

Az első hivatalosan is kereskedelmi forgalomba hozott blend, azaz keverék whisky Andrew Usher fejlesztése volt 1853-ban. Ő volt a Glenlivet hivatalos márkakereskedője Edinburgh-ban, és egyszer csak úgy gondolta, ideje piacra dobni valami mást is. Az általa Old Vatted Glenlivet-nek elnevezett whiskyfajtát 1860-ban még Londonban is reklámozták, 1864-ben pedig a tengerentúlról is érkeztek megrendelések, különösen az angol gyarmati Indiából. 1857-ben időközben árháború robban ki a piacon, amit főleg az alföldi gabonawhiskyk túltermelése okozott. Ezért megállapodás született a hat legnagyobb lepárlóüzem között arról, hogy felosztják a piacot.



Násztánc

A whisky blenderek idővel rájöttek, hogy ha maláta- és gabonapárlatokat házasítanak egymással, abból még valami egészen jó is kisülhet. A Master Blender kiválasztott 15–50 különféle malt whiskyt és három-négy gabonapárlatot. A törvényi előírásoknak megfelelően koruk minimum három éves kellett, hogy legyen, de elõfordult olyan is, hogy több mint huszonöt évesek voltak egyes összetevők. A mester ezután külön „kádban” pihentette a párlatokat, majd az összeöntés után jó pár hónapig hagyta őket, ahogyan a skótok mondják: „násztáncot járni”. Nagyon figyelmesen kell kiválasztani a párosított, illetve házasított fajtákat, hiszen ha az egyik túl domináns, egyszerűen felfalja a másikat és elnyomja annak ízét és karakterét. Arra is különösen vigyázni kell, hogy miután minden egyes keverésnél újból végig kell csinálni az egész műveletet, nem lehet néhány milliliternyi eltérés sem, hiszen ha a vásárló csak egyetlen alkalommal is más ízűnek érzi megszokott márkáját, átpártolhat egy másik termékhez.


Részletek Szalay Tamás Lajos: Skócia – a szoknyás férfiak földjén című kötetéből

2014. május 12., hétfő

Haydn nyomában (In Search of Haydn)






2014. május 16-án az Uránia Nemzeti Filmszínház bemutatja a Great Composers - Nagy zeneszerzők nyomában c. sorozat 3. részét: Haydn nyomában (In Search of Haydn). Kiemelkedő zeneszerzők életéről, Beethoven, Mozart, Haydn és Chopin munkásságáról készítette legújabb sorozatát Phil Grabsky brit rendező.

Phil Grabsky, akit a hazai közönség a nagy sikerű Leonardo Live és Exhibitions (Manet, Munch, Vermeer) filmek alkotójaként ismerhet, átfogó és izgalmas "koncert-dokumentumfilmeket" készített kiemelkedő zeneszerzők életéről és munkásságáról. A Beethoven,  Mozart,  Haydn és Chopin munkásságát bemutató alkotások mindegyikében hatvannál is több zenemű hangzik el egészben vagy részleteiben, kiváló muzsikusok tolmácsolásában. A filmek készítése során az átfogó kép érdekében közel száz interjú készült zenészekkel, zenetörténészekkel - mindazonáltal a filmek esszenciáját a zeneművek adják. 



 

Ez a rég várt „koncert-dokumentumfilm", Phil Grabsky biográfiai ihletettségű alkotása igazi vizuális és akusztikus ínyencség Haydn életéről, a világ legkitűnőbb zenészeinek interprátációival gazdagítva. Közreműködik többek közt Gianandrea Noseda, Sir Roger Norrington, The Orchestra of the 18th Century Frans Brüggen vezetésével, Christophe Rousset  és a Les Talens Lyriques, Ian Page és a Classical Opera Company, Ronald Brautigam, az Endellion String Quartet, Gautier Capuçon
Orchestre Philharmonique Royal de Liège Pablo Gonzálezszel ,
Marc-André Hamelin, Sophie Bevan, Wilke te Brummelstroete, Alison Balsom, Emanuel Ax, Rémy Baudet, Tim Blanning, Jonathan Impett, David Wyn Jones, Joseph Kalichstein, Bayan Northcott, Rupert Ridgewell, Dr. Walter Reicher
és Richard Wigmore.

„A zenebarátok örömére tisztelettel adózik minden idők kikerülhetetlen zeneszerzője előtt, akinek örökségét túlságosan is gyakran természetesnek veszünk" (Santa Fe New Mexican)

Joseph Haydn (1732-1809) a valaha élt legnagyobb zenei újító volt. Mozart és Beethoven mindig is feltekintett rá, inspirációt merített műveiből, ma viszont a koncerttermekben némileg háttérbe szorul, túlragyogják hagyatékának gazdagítói. Ahogy Schiff András nemrégiben rámutatott: „Sokkal jobban meg kellene becsülni! A valaha élt igazi zsenik közül sajnos őt tartják a legkevesebbre."


A Haydn-muzsika ma élő legismertebb művészeinek véleménye révén a filmnek sikerül helyreállítani a kibillent egyensúlyt Hayd megítélésével kapcsolatban, miközben rálátást kapunk a mester pályájára és magánéletére. Hayd élete átível a barokkon, egészen Napóleon bécsi megszállásáig. Túlélte ifjabb pályatársát, Mozartot. Egyike volt a legtermékenyebb alkotóknak. Több mint 100 szimfóniát komponált, 64 kvartettet, 16 ránk maradt operát, 51 zongoraszonátát, valamint A teremtés és Az évszakok című oratóriumokat.

Phil Grabsky a tőle már megszokott műfaj keretein belül mutatja be a zeneszerző életrajzát és zenéjét, ismét kronologikus sorrendben. A bensőséges és sok újat feltáró interjúkon, valamint Haydn személyes visszaemlékezésein keresztül nem csupán Haydn zenéjét ismerjük meg jobban, de jobban körvonalazódik korabeli fogadtatása is. A film leglényegét ezúttal is, akárcsak az előző Nagy zeneszerzők nyomában dokumentumfilmek esetében, a zeneművek és nagyszerű előadásuk adja, melyről a világ élvonalbeli művészei gondoskodnak.

2014. május 16. 19:00 - Bemutató

Ismétlés: 2014. máj. 25. 11:00, máj. 26. 19:00

Great Composers - Nagy zeneszerzők nyomában c. sorozat 3. rész

Haydn nyomában (In Search of Haydn)

Uránia Nemzeti Filmszínház

Rendező: Phil Grabsky

Narrátor: Juliet Stevenson

http://urania-nf.hu/


Forrás: EuroAstra Internet Magazin


2014. május 11., vasárnap

Esti visszapillantás




A nap befejezésének ápolása


 

Este, elalvás előtt az ágyban képszerűen végiggondoljuk az egész eltelt napunka, a reggeli felkeléstől a jelen pillanatig. A visszapillantás feltétlenül képszerű legyen, úgy pörgessük le a napot, mint egy filmet. Az a lényeg, hogy szemlélőivé váljunk a nap eseményeinek és benne önmagunknak. Lássuk magunkat, ahogy megyünk az utcán, dolgozunk, vitatkozunk valakivel stb. Fontos az időbeli sorrend betartása. A gyakorlat alapattitűdje az én-től való  távolítás: úgy szemléljük magunkat a dolgok és az emberek között, mint egy idegent. Meg kell engedni, hogy ennek az embernek,  -- aki én vagyok -- a viselkedése szabadon hasson rám. És ugyanúgy azoké is, akik a nap folyamán kapcsolatba kerültek velem.
Döbbenetes mennyiségű rejtett információhoz, megismeréshez juthatunk ezen a módon, amikor néhány percre eltávolodunk önmagunktól, kívülről szemléljük a velünk történt dolgokat. A gyakorlat olyan tapasztalattöbbletet eredményez, amely rövid idő alatt jelentősen növeli önismeretünket, embermegismerésünket, a helyzetek reális értékelését, viselkedésünk kontrolláltságát, a változtatás lehetőségeit.
Az esti visszapillantást végző két nehézséggel fogja magát szembetalálni:
Elkalandoznak a gondolatai, felbomlik a nap időrendje, átadja magát indulatainak, érzelmeinek, asszociációinak  és emlékeinek. Mire fölocsúdik, már messze kanyarodott a felidézett nap eseményeitől.
"Belealszik" az esti visszapillantásba. A napnak még a negyedéig sem jut el -- s már arra ébred, hogy már reggel van. A belealvás ellen hat, ha elkerüljük a túlzott részletességet. A visszapillantás valóban "filmszerű" legyen, tehát jó ritmusban, a lényeges eseményekre koncentrál "vágásokban" történjen. Egy-egy fontosabb helyzetnél, jelenetnél azután kicsit elidőzhetünk, részletesebben végignézhetjük, ha igényünk van rá.
Ha már elkalandozás és belealvás nélkül jól tudjuk elvégezni az esti visszapillantást, szellemi erőink fejlesztése érdekében áttérhetünk a nehezített formára: fordított sorrendben pergetjük végig a napot, ugyanilyen filmszerűen, a lefekvés pillanatától a reggeli felébredésig. Az eltelt napnak fordított sorrendben való végignézése -- hasonlóan Karinthy visszafelé pergő élet-filmjéhez -- rendkívüli módon fejleszti koncentrálási képességünket.
Ismételjük: Az esti visszapillantás önmagában is megálló gyakorlat, pszichés önkarbantartásunk egyik legfontosabb módszere, amely egyesíti magában számos kisebb gyakorlat kedvező hatását.
Mondanivalónk lényege, hogy ne vádaskodjunk az objektív körülmények ellen, hanem vállaljuk el, hogy saját életformánkért mi vagyunk a felelősek. Életritmusunk magával hozza, hogy sokszor kell rohannunk. Csakhogy nagy különbség, hogy nyugodtan rohanunk-e vagy izgatottan? És ez elsősorban rajtunk múlik.


Írta: Popper Péter - A belső utak könyve (67-69. oldal) Magvető Kiadó, Budapest 1981


Száztíz éves a Mátyás Pince étterem




Fővárosunk legnagyobb múltú étterme, a Mátyás Pince idén 110. születésnapját ünnepli felújított portáljával, kiállítással, Lakatos Vilmos és zenekarának új CD-jével, receptversennyel, operett esttel, élő zenés nótázással, amibe bárki beszállhat előadóként. Az ünnepi időszak 2014 májusában indul, és november 14-én gálaesttel ér véget. Lesz még crossover-est, prímástalálkozó a Rajkó zenekar egykori tagjaival, hungarikum termékek
estje (mangalica, szürkemarha, libamáj, paprika és borok), vasárnapi mesék Mátyás királyról. Vasárnap ugyanis a szülők féláron ebédelhetnek, miközben a Halászteremben játszóház várja a gyerekeket. Nekik bemutatják az étterem hangulatos freskóit. A november 14-i záróesten Szepesi János séf Mátyás király és Beatrix menüjét készíti el, amit tombolasorsolás követ. A részletes programokról a Mátyás Pince oldalon lehet tájékozódni.

John Lukacs 1900 című könyvében ezt írta az 1904-es esztendőről: „Idegenek, ha ellátogatnak ide, Európának ebbe az ismeretlen zugába, Bécstől keletre, ámulva nézték a modern nagyvárost, első osztályú szállodákkal, táblaüvegekkel, kirakatokkal, villamosközlekedéssel, jól öltözött férfiakkal és nőkkel, és a világ legnagyobb parlamentépületével, amely már csaknem készen áll."

A Mátyás Pince történetét a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum anyagainak felhasználásával dr.Saly Noémi irodalomtörténész válogatta és állította ki, valamint írását külön fényképes kiadványban jelentette meg. Ennél jobb forrást keresve sem találnánk, hiszen Saly Noémi Pest és Buda kávéházainak, vendéglőinek legavatottabb kutatója. Írásából idézünk:

   „Baldauf Mátyás 1873-ban született Borostyánkőn (ma Bernstein, Ausztria). Szülei földművesek voltak. A fiúcska tizenhárom évesen áll munkába a közeli Felsőlövőn (ma Oberschützen): pincértanonc lesz a Friedrich-szállóban, ahol jó vendéglő is van. Itt a konyhamészárosságot is kitanulja. A következő állomás Graz, majd Bécs. Onnan már komoly szakmai tapasztalatokkal vándorol Budapestre. Rövid ideig a budai Zöldfában dolgozik, innen szegődik a Piszkos sörházba.

   Antunovics Teréz 1879-ben született Érden"...felmenői bunyevácok voltak, és „Fiuméból vándoroltak Magyarországra. Hogy a tűzről pattant, aprócska teremtésből mikor és hogyan lett pesti cukrászdai kisasszony, majd a Piszkos pincérlánya, nem tudjuk, csak azt, hogy itt szerettek egymásba leendő férjével, innen indult küzdelmes, munkás közös életük. 1900-ban kötöttek házasságot a Deák téri evangélikus templomban, ahol az ifjú férj később presbiter lett. A házaspárnak három lánya és három fia született... Mátyás fivére, Laci feleségül vette Tercsike húgát, Lujzát, aki harmadik kisfia születése után meghalt, a férje pedig végzetes idegösszeroppanást kapott. Baldaufék örökbe fogadták az apróságokat... a hat testvér mellé."

 „A gyönyörű, kecses, új Erzsébet-híd hídfőjénél új házak álltak, és sokfelé lógott a hirdetés az ajtókon, ablakokban: lakás, üzlet, pincehelyiség kiadó... Évi 1500 forintért bérbe vették az Eskü téri sarokház pincéjét..."

   Így hirdette magát 1904-ben: „Van szerencsém tisztelettel értesíteni, hogy folyó hó 30-án, Budapesten, IV. kerület, Eskü tér 6. szám alatt (Duna utcza s Kéményseprő-utcza sarkán) Mátyás Pince czím alatt egy bor- és sörházat nyitok meg... Részvény-sör és valódi természetes jó borokról gondoskodtam. Rendszeres konyhát nem tartok, de hideg ételek és egyéb szokásos sörházi eledelek és csemegét bő választékban lesznek kaphatók. Számos látogatást kér teljes tisztelettel: Baldauf Mátyás."

   „...a gyorsan terjedő szóbeszédnek volt köszönhető, hogy a megnyitás napján a házaspár és négy alkalmazottjuk kilenc hektoliter sört mért ki a húsz asztalt számláló üzletben. A háború előestéjére fölépült a szomszédban is egy emeletes bérház, földszintjén és pincéjében eleve étteremnek tervezett, tágas helyiségekkel. Ezeket a Mátyás Pincéhez csatolták. Ekkor már harminc főnyi személyzet is alig győzte a kiszolgálást."

   Hamarosan kialakultak a törzsasztalok, amelyeket nevezetes törzsvendégek látogattak. Évente három-négyezer hektoliter bor fogyott, és itt volt kapható Budapesten a legjobb sör, ebből Szent Istvánkor egy nap alatt 32 hektolitert adtak el. Az I. világháború után, 1927-ben Baldauf megvette az egész bérházat. A pincében megfordult Szabó Dezső, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, Karinthy Frigyes. 1929-ben Baldauf Mátyás megkapta az Országos Iparos Szövetség Nagy Aranyérmét. Újabb helyiségeket nyitott, és ötven főre duzzadt a kiszolgáló személyzet. A huszonöt éves jubileum napján a vendégeket a nyitás napján meghirdetett árakkal fogadta. Dávid Károly építész és Haranghy Jenő festőművész gondoskodott a teljes arculatváltásról.

   A tulajdonos halála után (1937-től) Mátyás és Imre fia édesanyjukkal, Tercsivel vitték tovább az üzletet. „A forgalom a II. világháború idején sem hanyatlott, pedig egyre nehezebb volt áruhoz jutni. 1944-45-ben az alkalmazottak felét el kellett bocsátani, csak negyvenen maradtak. A város hosszú ostromának ideje alatt az üzletből óvóhely lett. Az étteremben hétszer gyújtottak tüzet, a parkett teljesen elégett, a bútorok, eszközök 50 százaléka elpusztult. A felszabadulás utáni első napon, február 13-án mégis megnyitottak, eleinte népkonyhaként működtek, csak jegyre adtak ételeket. A helyreállítás majdnem fél évig tartott.

   1947. május 18-án sörünnepélyt tartottak Budapesten. A vendéglátóhelyek versenyét a Mátyás Pince nyerte... Már-már helyreállt a rend, ám a történelem - ezúttal végzetesen - közbeszólt. Az éttermet 1949. december 29-én államosították, a családtól hamarosan elvették a házat is."

 Innen a harmadik nemzedékből Borostyánkői Mátyás meséli tovább: szoba-konyhás, vizes, udvari lakásba költöztek. Apja, a második Mátyás 1950-től az Astoria Szállodában árubeszerzőként dolgozott huszonöt évig. „Imre öccse nem úszta meg ennyivel: ő az államosítás után még engedélyt kapott egy kisebb vendéglőre (Kis Matyi néven nyílt meg a József körút 65. szám alatt), de 1951-ben ezt is elvették, őt magát pedig kitelepítették."

 A Mátyás Pincéből közben a Bizományi Áruház bútorraktára lett.

   Papp Dénes, a legendás kispesti vendéglős, Papp Endre (1920-2008) fia meséli tovább a történetet. Apját 1950 májusában primitív emberek károkozásai után állították a haldokló Mátyás Pince, vagyis az 501-es vendéglátóipari egység élére. Innen ismét Saly Noémi írását idézzük: „Haminchárom esztendeig vezette, és büszke lehetett arra, hogy kiszolgálta Nixont, Hruscsovot, a Kennedy család több tagját, nagyköveteket, Mitterand elnököt és még sokakat - jóformán minden hazánkba látogató hírességet." A Papp család is megrögzött vendéglős, a legifjabb, Papp Dániel a Kaltenberg Sörözőt vezeti.

   Eleinte halvendéglőnek rendezte be, ugyanis húst csak jegyre lehetett kapni, halat viszont jegy nélkül is. 1956 után lassanként megindult az idegenforgalom. Papp Endre remek konyhát vitt, saját receptjeit főzette meg hagyományosan magyaros módon, de egészségesebbre törekvéssel. 1959-ben létrehozta a Mátyás Pince Baráti Társaságot neves színészekkel és orvosokkal. Mátyás napi vacsoráiból hagyomány lett.

   1964-ben az Erzsébet-híd újra felépítésekor be kellett zárnia, ám ő közben megújította a helyiségeket. Csak 1971-ben nyithatott ki újra. Az üzlet berendezését 1973-ban műemlékké nyilvánították. Sorra érkeztek megint a hírességek: színészek, írók, zenészek, politikusok. Münchenben és Bécsben is bemutatkozott a Mátyás Pince. A híres vacsorákhoz az egyik legrégebbi zenészdinasztia, Déki Lakatos Sándor és cigányzenekara szolgáltatta a profi muzsikát. Most a család legifjabb tagja, Lakatos Vilmos van soron az esti zenélésben. Mindent tud, akár operát, operettet, népdalt, műdalt - amit a vendég hallani szeretne. Képzett, tehetséges zenész, maga is tanít.

A 100. születésnapra, 2004-ben az alapító unokája, Borostyánkői Mátyás építész és grafikus dédunokája készítette a jubileumi füzetet. Most is jelen voltak az alapító unokái és egyik ükunokája. Az építész kritikát is mondott: a portál megújítása során éppen a pince jellegét vesztette el az üzlet.

   A 110. évforduló ünnepi füzetét a Mátyás Pince Új Ízei Kft. adta közre. Benne - Saly Noémi történeti leírásain kívül - vallomásokat és recepteket olvashatunk Szepesi János konyhafőnöktől, aki tízéves kora óta szakács akart lenni. Vitárius Csaba üzletvezető pedig Baldauf Mátyás és felesége, Tercsi néni nyomába szeretne lépni, a múltból mindent megőrizni, de a jövőt építeni az Erzsébet-híd és a Ferenciek tere átalakítása utáni újraindítás alkalmából. 2008-ban került az étterem élére, és azonnal felújításba kezdett. Százmillió forintos beruházás után vonzóbbá vált a fogadótér, kicserélték a burkolatokat és a kárpitokat, restaurálták a falfestményeket, modernebbé tették a konyhát. Megküzdött a gazdasági világválsággal, fáradtságos munkával igyekszik a vendégek kedvét megnyerni a hangulatos vacsorákhoz. Tudja, hogy stílusából adódóan a Mátyás Pince vonzza a külföldi vendégeket, de ő a belföldieket is szeretné kedvezményekkel meghódítani. A patinás név kötelezi a mostani üzemeltető Kft-t.

A betérők magyar borokat kóstolhatnak, zömében legfőbb partnerüktől, a villányi Vylyan Borászat termékeiből. Valóban jó ide bejönni, mindenki mosolyog, lesik a vendég óhaját, és villámgyorsan teljesítik a kívánságát. És ismét megnyílt a kiülős terasz is.


Forrás: Dobi Ildikó -EuroAstra

2014. május 10., szombat

Az akarat fejlesztése




.
Pszichológiai közgondolkodásunkban gyakran tapasztalható valamiféle "akaratmítosz". Sok belső problémáról állítják, hogy azok oka az akarat gyengeségében rejlik. Úgy tűnik, hogy az ember akarati funkcióit determináltnak tartjuk, mintha  fejlesztéséhez csak "erős elhatározás" volna szükséges, semmi egyéb.
A valóságban az ember akarati élete rendkívül bonyolult szerveződésű funkciórendszer, amely egyáltalán nem független a személyiség összerendezettségétől, emocionális kiegyensúlyozottságától, az értékrendtől stb. -- sőt nagymértékben ezek függvénye. Az akarat fejlesztése csak a teljes személyiség fejlődésével együtt képzelhető el. Ezért illeszkednek az úgynevezett akarati gyakorlatok szervesen a többi közé, önállóan nem végezhetők. Az alapgyakorlat az alábbiak szerint alakul:
A hét elején keményen elhatározzuk, hogy mindennap egyszer, mindig azonos időpontban -- például pontosan délután három órakor elvégzünk egy bizonyos cselekvést. Egyszerű dolgokról van szó: megforgatjuk a gyűrűnket, magunkban elmondunk egy kedves verssort stb.
Lényeges, hogy emiatt ne szakítsuk meg jó előre folyamatos tevékenységünket, tehát ne üljünk már háromnegyed háromkor az órára meredve. A cél az, hogy miközben folyamatosan végezzük azt amit tennünk kell, idejében jusson eszünkbe elhatározásunk, és csináljuk is meg.
Kezdetben talán ez a gyakorlat okozza majd a legtöbb nehézséget. Eszünkbe jut a dolog három előtt tíz perccel, de mire újra az órára nézünk, már negyed négy felé jár. A gyakorlat legfontosabb eleme a tökéletes, percnyi pontosság. Nehezíti a végrehajtást, ha nem kerek időpontot tűzünk ki, hanem például öt óra tizenhárom percet. (Ha nagyon buzgók vagyunk, feljegyezhetjük a sikerek és a kudarcok számát. Így nyomon követhetjük, hogy öt hét múlva, amikor megint erre a gyakorlatra kerül a sor, javult-e a teljesítményünk?)


Írta: Popper Péter - A belső utak könyve (31-32. oldal) Magvető Kiadó, Budapest 1985. ISBN 963 14 0364 5


Kövér László nyitotta meg a Szervátiusz-kiállítást






.

A felelős politikusok feladata egy olyan magyar államiság építése, amely a magyar szellemet óvja, és nem rombolja – mondta az Országgyűlés elnöke pénteken Kecskeméten, Szervátiusz Jenő szobrászművész emlékkiállításának a megnyitóján.

Kövér László hangsúlyozta: olyan államot kell építeni, „amelyben a magyar gondolat többé nem bennszülöttként, kisebbségbe szorulva vívja szellemi szabadságharcát”.

A 21. századból visszatekintve tisztán látjuk, hogy Szervátiusz Jenő ugyanazt véste kőbe, faragta fába, amit Németh László szavakba öntött, „a rabságból szabadságba vágyó, a sötétségből a fény felé törő magyar gondolatot és szabad szellemet” – fogalmazott a házelnök.

Kövér László szavai szerint Szervátiusz Jenő művészete azt hirdeti, hogy az embernek hűségesnek kell maradni mindahhoz, ami fontos. „Hűségesnek kell maradnunk emberségünkhöz, magyarságunkhoz és szülőföldünkhöz” – mondta.

Zombor Gábor (Fidesz–KDNP), Kecskemét polgármestere Szervátiusz Jenő életét példaértékűnek nevezte, mondván: „a vérzivataros időkben is megtartotta magyarságát”. A szobrászművész művei „mementóként kell, hogy előttünk legyenek”, mert a nemzet összetartozásának erősítése a legfontosabb feladata az anyaországi magyaroknak – tette hozzá.

Zombor Gábor bejelentette, hogy Kecskeméten a Kodály Intézet előtt fogják felállítani Szervátiusz Tibor Tiszta forrásból című szobrát.

A kiállítás megnyitóján részt vett Szervátiusz Jenő fia, Szervátiusz Tibor szobrászművész. Szervátiusz Jenő (1903–1983) Kolozsvárott született. Fiatalon kitanult néhány mesterséget, de 1925-ben már Párizsban a szobrászatot tanulta. Két év múlva beiratkozott a kolozsvári képzőművészeti főiskolára, ahol szobrász szakon szerzett diplomát.

Erdélyi balladák egyedülálló stílusú faragója lett. Trianon után az erdélyi Helikon-mozgalomhoz fűzték szoros szálak. A Kós Károly, Bánffy Miklós, Kemény János vezetésével működő mozgalom 1929-ben hozta létre Barabás Miklós Céh néven az erdélyi képzőművészek szabad munkaközösségét, amelynek tagja lett Szervátiusz Jenő is.

Egyetlen nagy köztéri szobrát, a farkaslakai Tamási Áron-emlékművet fiával, Szervátiusz Tiborral közösen készítette 1971–72-ben. Közben elkészítette a pápai Jókai-emlékművet, a soproni Cantata Profana című alkotást. Több mint ezer szobrot faragott, többségük magánszemélyeknél található szerte a világban. Haláláig fiánál élt Budapesten.

Szervátiusz Jenő múzeumát 1996-ban avatták fel a kolozsvári Szent Mihály-plébánia udvarán, 2003-ban posztumusz Magyar Örökség Díjjal tüntették ki. Fia, a Kossuth-díjas Szervátiusz Tibor édesapja születésének 100. évfordulója alkalmából hozta létre a Szervátiusz Alapítványt és a Szervátiusz Jenő-díjat, amelyet minden évben egy, a nemzeti kultúráért elkötelezett képzőművésznek ítélnek oda.


Forrás: MTI, szerző: Grund

2014. május 9., péntek

Friedrich Schiller




1759. november 10. – Weimar, 1805. május 9.) német költő, drámaíró, filozófus és történész

Egész ifjan a katonaorvosnak készülő, máris a hadsereg állományába tartozó egyetemista a lelki és társadalmi forrongásokat ábrázolni kívánó Sturm und Drang stílus ízlése szerinti
Ludovike Simanowiz festménye (1794) 
drámát ír "Haramiák" címen. Ebben nagy igazságtalanságokról, rablókká kényszerült tisztességes emberek tragédiájáról van szó. A darabot egy távoli német tájon - Szászországban - sikerrel be is mutatják, de az otthonába - Württembergbe - igyekvő szerzőt a határon elfogják. Olyan fegyelmit kap, hogy egyenest a király elé kell járulnia. A király pedig szigorúan közli, hogy rendes polgári családból származó férfi, különösen ha ráadásul tisztjelölt, nem írhat színdarabot, különösen olyat, amelyben a hatalmasokat gonosznak ábrázolják. Schillernek tehát becsületszavát kell adnia, hogy amíg a hadsereg kötelékében áll, nem ír drámát. Mit tehetne? Becsületszavát adja, jól tudva, hogy nem fogja betartani. - Néhány év múlva, már hadnagyi rangban katonaorvos egy vidéki városban. Albérletben lakik egy hősi halált halt százados fiatal özvegyénél. Szinte természetes, hogy szerelmesek is egymásba. Az albérlő igen szép szerelmes verseket ír, méghozzá tegező hangon a főbérlő asszonyhoz. Ezek meg is jelennek, fel is tűnnek, az ifjúság körében már itt elkezdődik Schiller költői sikere. De ez a hír eljut az udvarig is, és a szigorú uralkodó maga elé rendeli a költőt. Komoly hangon közli, hogy a szerelmes versekkel még nagyobb szégyent hozott a hadseregre, mint korábban azzal a drámával. Hiszen már egy orvosnak nem illik szerelmes verseket írni, nemhogy egy katonatisztnek. Férfiember - a trónus szerint - parancsol a nőknek, és nem kedveskedik neki. Ha tenné is, ezt nem tudatja másokkal. Tehát egyenes, egyértelmű parancs közli, hogy amíg katona, addig semmit nem ír, se drámát, se verset, legföljebb indulókat menetelő katonák számára. - Pedig ekkorra már titokban több drámát is írt és a már kész "Ármány és szerelem"-ről az a véleménye, hogy időszerű is, hatásos is, előadásra való. Hamarosan kiderül, hogy az irodalmi életben éppen bontakozó szentimentalizmus legszebb, legjobb színpadi alkotása. (Egyébként magát a "szentimentalizmus" szót is Schiller találta ki.) - Tehát választania kellett: vagy katonaorvos marad, vagy megszökik a württembergi hadseregből.

Egy éjszaka át is lépi a határt, kis táskájában megírt drámáinak kéziratával. Meg sem áll Lipcséig. Annak idején ott mutatták be sikerrel a Haramiák-at. Szívesen is látják, az olasz múltban játszódó Fiesco című tragédiáját el is fogadják hamaros bemutatásra. Az Ármány és szerelem-től azonban indokoltan félnek. Ez az érzelmes szerelmi tragédia maga a lázadás a feudális élet, a feudális jogrend és tulajdonképpen az egész elnyomó társadalmi rendszer ellen. - Igaz ugyan, hogy ez a dráma az egész drámatörténet egyik legsikeresebb darabja, de kezdetben ahol kísérletezni mernek vele, ott betiltják. Schiller több helyen próbálkozik, míg időleges otthonra talál Mannheimben. Az ottani színháznak egymás után két sikerdarabot ír. Ezek történelmi drámák, de nem Németországban játszódnak: "Az orléans-i szűz" francia tárgyú, Jeanne d'Arcról szól. Alig-alig hiteles, de hatásosan érzelmes. A másik az angol témájú Stuart Mária, az Ármány és szerelem után megint egy igazi remekmű, de a hatóságok eltűrik, mivel külföldön játszódik. Az emberábrázolás egyik nagy bravúrja az életre-halálra gyűlölködő két királynő - Mária és Erzsébet - szerepformálása. Ezek mellett már nyugodtabb az élete, érzelmes verseinek is sikere van, tervezheti nemcsak a következő műveket, hanem töprenghet azokon a kérdéseken is, melyeknek idővel egyetemi tanára lesz.

Szívesen menne már innét Weimarba, ahol Goethe miniszter is, a kultúra főintézője - intendánsa - is, otthont teremt a tudós- és művészvilágnak. A nagy tudós Humboldt fivérek, a csillogó költő Wieland is Goethe baráti köréhez tartozik. Goethe is hallott már Schillerről. De első találkozásuk rosszul sikerül. A külső rendre, tisztaságra kényes, a szavak és mozdulatok fegyelmezettségét betartó és elváró Goethe első pillanattól idegenkedik a paróka nélkül, ráadásul hanyagul fésült hajjal, s mindehhez poros csizmával elébe lépő Schillertől, akiről már hallotta, hogy dohányos ember, kedveli a szeszes italokat, hajnalig hajlandó az íróasztal mellett dolgozni, ha belelendült a munkába, de azután másnap akár délig is alszik. Úgy válnak el, hogy a miniszternek semmi kedve sincs ott tartóztatni a túl laza viselkedésű költő-drámaírót, akiről azt is tudja, hogy orvosnak indult, azt is, hogy katonaszökevény. Schiller tehát kénytelen még egy ideig nélkülözni, sikeres verseket írni és készülődni a nagy művekre. És az életének útja mégis Goethe felé vezeti, hogy élete végső tíz évét együtt töltsék, kiformálva a német klasszicizmus világhatású arculatát. - A szándéktalan találkozás úgy történt, hogy egy társaságbeli úrhölgy Goethe köréből ismerte Schiller néhány versét, hallott a drámáiról is, s egy baráti beszélgetésre meghívta a minisztert is, a már neves drámaírót is. Akármilyen különös - nem ismerték meg egymást. Schiller persze a vendégeskedéshez illő parókát tett a fejére, rendbe rakott öltözetben, fényesre kefélt cipővel jelent meg. Goethe pedig az új vendég szemében ugyanolyan volt, mint a többi előkelő úr, akivel itt egy társaságba került. A háziasszony Goethét kegyelmes úrnak nevezte, Schillert doktor úrnak. Tehát ha történetesen szót váltottak, ők is így szólították egymást. Ez a távoltartó viszony megmaradt köztük mindvégig, amikor úgy tíz éven át elválhatatlan munkatársak voltak, irodalmi és irodalompolitikai gondolataikat, terveiket együtt beszélték meg, együtt formálták nemcsak a Weimari Fejedelemségben, hanem úgyszólván az egész német földön az irodalmi életet. Itt, a véletlen folytán egy sarokban egymás mellé kerülve, valahogy irodalomról és színházról esett szó, és Goethét elragadta az ismeretlen új ismerős óriási tudása művészeti, színházi kérdésekben. Úgy gondolta, ennek az okos és kitűnően beszélő embernek az ő fennhatósága alá tartozó jénai egyetemen kellene tanítania. Az is kiderült, hogy a történelemhez is tudós fokon ért. Oda is ment a háziasszonyhoz, és megkérdezte, ki ez a "doktor úr". - Elképedve vette tudomásul, hogy az a Schiller, akivel oly rosszul sikerült első találkozásuk. Vissza is ment azonnal, akkor mutatkoztak be egymásnak, és a miniszter most már azt kérdezte, hogy annak a weimari színháznak, amelyet ő tervezett és szervezett, nem kívánna-e munkatársa lenni. Schiller igenjével kezdődött el a végre biztonságos, de lankadatlan munkával járó élet.

Schiller Weimarba költözött. A színháznak persze Goethe volt az igazgatója, de hamarosan Schiller a főrendezője. Együtt formálták a színházművészet világhatású példaképévé. Azután hamarosan közösen szerkesztettek irodalmi és művészeti folyóiratot, a "Horen"-t. Hórák görögül órákat jelent, de a Hórák voltak az idő nemtői is. A lapnak Goethe volt a főszerkesztője, Schiller az olvasószerkesztője, vagyis ő ült a szerkesztőségben és csinálta a folyóiratot, amely minden igényes irodalmi folyóiratnak mintaképe lett. Az egyetemi katedrát is felajánlották, de minthogy a művészeti tudnivalóknak volt tekintélyes tanára, a történelem számára viszont nagyon is szükség volt egy jó szakértőre, először történelemprofesszor lett. Megmutatta, hogy ő kora legjobb történettudósa, a nagy összefüggések kutatója, az "oknyomozó történet" módszerének kidolgozója. Történelmi drámáihoz elmélyült kutatásokat folytatott. A Don Carlos-hoz kidolgozta "Németalföld elszakadása" címen azt a II. Fülöp korabeli spanyol történelmet, mely ellen fellázadt és kivívta szabadságát Hollandia. A Don Carlos-ban csak spanyolok szerepelnek, de a hollandi szabadságharcról van szó. Az óriási hármas tragédia megfogalmazása előtt áttekintette és megírta "A harmincéves háború" történetét, mindmáig a legérdekesebb történelmi tanulmányok egyikét. Amikor azután megürült a művészetelméleti tanszék, Schiller tanításai és tanulmányai új útra indították az egész esztétika tudományát. - És mindemellett a munka javát az irodalom adta. Lankadatlan volt. Életét nyugodtnak és lángolóan boldognak tudta. Goethe szerzett neki feleséget is, akivel mindhalálig szerelmes házasságban élt. És írt. Goethével együtt gúnyos-kritikai hangú epigrammákat az irodalmi életről és az irodalmi fogalmakról. A gyűjtemény címe: "Xeniák". (Ez görögül ajándékokat, vendégajándékokat jelent.) Máig se lehet tudni, melyik szellemes, olykor bölcselkedő versikét melyikük írta. Amikor úgy vélték, hogy a divatos balladák vagy silányak vagy hajszolják a borzalmat, megbeszélték, hogy leülnek és megteremtik a színvonalas német balladát. Goethe hazament és néhány nap alatt megírta az "Erlkönig"-et, "A halász"-t, "Az isten és a bajadér"-t. Mellettük még néhány remekművet. Schiller hazament, néhány nap alatt megírta a "Policrates gyűrűjé"-t, a "Kezesség"-et, az "Ibykus darvai"-t és még vagy tucat kitűnő, szemléletes és nagyon jól szavalható balladát. Az egész kisepikára - Victor Hugóra, Arany Jánosra, Lermontovra és az ő utódjaikra, tanítványaikra ösztönzően és példaadóan hatottak ezek a máig élő remekművek. Később közös tervvel egymással vetélkedve írtak ókori görög tárgyú drámákat. Schiller költészete pedig kiterebélyesedett: a szabadság, az öröm, az alkotómunka nagy verses hitvallásait teremtette meg (Örömódáját hamarosan Beethoven beleépítette a IX. szimfónia halhatatlan kórusába).

És erre a végső évtizedre létrejöhetett a drámairodalom néhány fő műve. A nagy Wallenstein-trilógia a hiteles lélektannal megformált személyek és hiteles történelmi-társadalmi helyzetek látomássá örökített körképe. Majd a nagy életműben is fő mű: a "Tell Vilmos", amely a szabadság győzelméről szól, és főszereplője maga a győzni induló nép. - Belekezdett még egy történelmi tragédiába, a "Demetrius"-ba, amely arról az orosz történelmi témáról szólt volna, mint amelyet nemsokára Puskin a "Borisz Godunov"-ban írt meg. Ebből csak másfél felvonás készülhetett el. Munka közben tört rá a végső rosszullét, lefeküdt a díványra és meghalt. 46 éves volt. Sokan mondották, hogy túldolgozta magát, azt is mondták, hogy a túl kevés pihenővel, a túl lángoló szerelmekkel, amelyek legnagyobb lángolása házassága volt, az itallal, a dohányzással elherdálta az életét. De az is igaz, hogy fiatal korától baj volt a tüdejével, s ezzel sohase törődött. - Az is igaz, hogy 46 év még nem öregkor, hanem amíg élt, nagyon is tartalmas élet volt ez. Nem elherdálta, hanem az emberiségnek, az örökkévalóságnak adta gazdag életét.

Forrás: MEK-OSZK


2014. május 8., csütörtök

Magyar Világtalálkozó - 2014



.


Szeretettel hívjuk Önt, Családját, Barátait


IV. Magyar Világtalálkozóra,
 
amelyre 2014. május 18-a és 25-e között kerül sor
Budapesten és más helyszíneken


Forrás:  Magyar Világtalálkozó

Keith Jarrett amerikai dzsesszzongorista




Keith Jarrett (Allentown, 1945. május 8. – ) amerikai dzsesszzongorista.

Jarrett anyja (Kuzma Irma) osztrák-magyar házasságból született, apja (Jarrett nagyapja) magyar.



 

Muzikális családban nőtt fel, háromévesen kezdett zongorázni. Jóval tízéves kora előtt profiként turnézott, klasszikus zenét és saját kompozícióit adta elő. A hatvanas évek elején a Berklee College Of Musicon tanult, majd hamarosan saját kisegyüttesét vezette.

1955-56-ban négy hónapot Art Blakey együttesében játszott, majd megelégelve a kimerítő utazásokat és a szervezetlenségeket kilépett.

1966-ban csatlakozott Charles Lloyd kvartettjéhez, amellyel neve nemzetközileg is elismert lett.

1970-ben csatlakozott Miles Davishez, ahol egy darabig orgonált, majd elektromos zongorára váltott. Több Davis lemezen közreműködik (pl.:"Miles Davis At Fillmore", "Live Evil"). Valószínűleg ő az egyetlen, kivételes muzsikus, akinek játékán nem hagyott mély nyomot a Davisszel való együttműködés. Ez idő alatt saját neve alatt is készített felvételeket, ahol Charlie Haden, Dewey Redman és mások voltak a partnerei.

1971-ben kilépett Davis zenekarából, és visszatért az akusztikus zongorához. Az ebben az évben megjelent "Facing You" című lemeze jelentős visszhangra talált.

Jarrett nemcsak saját zenéje tekintetében lett jelentős, hanem a kortárs jazzben és részben az ECM Records fejlődésében is.

1974-ben két kvartettel dolgozott: egy európaival - Jan Garbarek (szaxofon), Palle Danielsson (bőgő), Jon Christensen (dob) - és egy amerikaival - Dewey Redman (szaxofon), Charlie Haden (bőgő), Paul Motain (dob).

Jarrett sajátos szólózongorista stílust alakított ki. Figyelemre méltó improvizációs adottságait különösen a szólókoncertjein használta ki, ahol két darab egy estét is kitölthetett.

A kulcsfontosságú, sarokkövet jelentő 1975-ös "The Köln Concert" lemezét európai turnéja alatt vették fel. Ez lett a legnagyobb példányszámban eladott műve.

Jarrett az idők során egyre közelebb került a klasszikus zenéhez, amit leginkább a szólókoncertjeinek felvételein lehet hallani.

1983-tól ismét zenekarral is dolgozott: Gary Peacock bőgőssel és Jack DeJohnette dobossal, akikkel több lemezt készített.

1985-ben egy japán turné után Jarrett művészeti szempontból válságba került, a szellemi és fizikai erőfeszítések valamint családi problémái miatt idegösszeomlást kapott. A mély depresszióból végül saját maga találta meg a kiutat: felkapta a fuvoláját, stúdióba vonult, és miközben játszott úgy érezte, teljes egészében kicserélődik. Ebből a zenei anyagból született a "Spirits" című lemez.

A felépülést követően ismét folyamatos koncertezések következtek mind szólóban, mind a trióval.

1996-ban egy állandó levertséget és fáradtságot okozó baktérium támadta meg, emiatt két és fél éven keresztül ki kellett hagynia a nyilvános szerepléseket.

1998-ban készítette pályafutásának egyik legkiemelkedőbb alkotását a "The Melody at Night With You" címmel.

Jarrett a dzsessz történetének legnagyobb rögtönzője. Kitűnően ötvözi a klasszikus zene és a dzsesszzongorázás nagy egyéniségeinek játékát. Jarrett minden zenét befogad és egyesít, amit saját világán átszűrve ad vissza. Nem véletlen, hogy nemcsak zenészberkekben és dzsessz-szerető közönség körében népszerű, hanem a lemezpiacon is sikeres.


Forrás: Wikipédia, Youtube

2014. május 7., szerda

Derkovits - A művész és kora (kiállítás)




2014. április 4 - július 27.

A Magyar Nemzeti Galéria a kiemelkedő életműveket bemutató sorozatában a két világháború közötti korszak egyik legjelentősebb alakjának, Derkovits Gyulának (1894-1934) a művészetét mutatja be. Derkovits jelentőségét már a kortárs kritikusok, a gyűjtők és a múzeumi szakemberek is felismerték. A művész megítélését azonban a későbbiekben viták kísérték: vagy csak stílusát és festői kvalitásait, vagy csak a társadalmi, politikai állásfoglalását tükröző témaválasztását értékelték, illetve ítélték el. A festő születésének 120.
Önarckép (1921)
évfordulója jó alkalmat nyújt az életmű újraértékelésére. A mintegy kétszáz Derkovits-művet (festményeket és grafikákat egyaránt) bemutató kiállítás korabeli magyar festők, grafikusok és fotóművészek, továbbá német, osztrák, lengyel, cseh és szlovák alkotók munkáival egészül ki, világosan rajzolva meg Derkovits Gyula korszakalkotó művészetének hazai és nemzetközi kontextusát.

Kiállításunk célja, hogy megragadja Derkovits művészetének eredetiségét, amellyel munkássága kiemelkedik korának festészetéből, miközben annak mindvégig elválaszthatatlan részét alkotja. A kiállítás vezérfonala Derkovits alkotásainak az a sajátossága, hogy a művek közvetlenül szólítják meg a nézőt, és állásfoglalásra késztetnek. A modern művészet eszköztárának birtokában a művész arra törekszik, hogy összehangolja az egyéni képi látásmód, a gondolati kifejezés és az érzelmi ráhatás szándékát. Ennek a szuggesztív, megszólító hangnak az érzékeltetésére irodalmi kifejezéseket választottunk. A kiállítás öt nagy fejezetbe csoportosítja a rövid művészpálya gazdag termését, amelyek az elégia, a dráma, a szatíra, az esszé és a himnusz hívószavával érzékeltetik azt az érzelmi-hangulati töltést, amellyel Derkovits hatni kívánt a szemlélőre. Az ezekkel az irodalmi fogalmakkal jelölt tartalmak, hangulatok a kortól, időtől, történelmi helyzettől független, és a stílusoknál, műfajoknál szilárdabb elemei egy műalkotásnak.
Az elégia hangja Derkovits korai műveinek a sajátja. Ezekben a munkákban mindig
Koncert (1922)
van az idő múlása felett érzett melankolikus érzés. Derkovits aktkompozíciói nemcsak ezt az elégikus hangulatot közvetítik, hanem egy sajátos idilli világot is megidéznek a szántóvetőkkel, a pásztorokkal, a természettől elválaszthatatlan közelségben élő emberekkel. A Nagy fa alatt, a Koncert vagy a Pásztorfiú című képek határozzák meg ennek a kiállítási egységnek a jellegét, de ehhez a csoporthoz tartoznak a művészt prófétaszerepben ábrázoló olyan kompozíciók is, mint az Utolsó vacsora, vagy a Püspöksüveges önarckép.

A dráma a rendkívüli helyzetek művészete, amelyet az erős érzelmi felfokozottság jellemez. Derkovits két legsúlyosabb drámai alkotása a Menekülés és a Halottsiratás. Mindkettőnek személyesen átélt élmények adják az alapját. A menekülés az első világháború utáni évek általános élménye volt. Az egymásra torlódó emberek, állatok képe, és általában is a tömeg ábrázolása Derkovits expresszionista munkáinak egyik legjellemzőbb sajátossága.
Hídépítők (1932)

Derkovits művészetének egyik hangsúlyos vonása a szatirikus hang. Annak az olykor lázító, olykor beletörődő és együtt érző tudomásulvétele, hogy a valóság és az eszmények között feloldhatatlan ellentétek húzódnak. A nagyváros, a gazdagok világának kövér, eltorzult arcú szereplői, vagy éppen a gondoktól gyötört proletárok és a szegénységbe belerokkant dinnyeevők ennek a kiállítási blokknak a főszereplői.
Az esszé irodalmi műfajának a képzőművészeti megfelelői azok a bonyolult kompozíciók, amelyeken a rafinált térszerkezet, a klasszikus művészettörténeti utalások és szimbólumok olyan képi rendszert alkotnak, melyeknek értelmezése tág teret hagy a nézői képzeletnek is. Derkovits kép-esszéinek legjellemzőbb technikai megoldása a montázs,melyekben sokszor még a képbe komponált betűk, szövegek is értelmezik a művet.
Derkovits himnikus hangvételű kompozícióinak középpontjában az ember világát és sorsát meghatározó magasabb rend áll. Legyen szó a művész és feleségének elválaszthatatlan közösségéről, a szerelemről, a munka világának dicséretéről vagy éppen az embert megnyomorító erőszakról.

Hajókovács (1934)
A tárlat szakít a Derkovitsról kialakult sztereotípiákkal. Nem a magányos zseniről, a szándékosan a proletár lét szegénységét vállaló, különc "őstehetségről" szól, hanem egy olyan alkotóról, aki kora képzőművészetében alaposan tájékozódott, ugyanakkor tudatosan merített a hagyományokból. Derkovits munkásságának jellegzetes, egyéni ízt kölcsönöz, hogy felhasználta kora vizuális kultúrájának, a fotónak, a filmnek, a karikatúrának és a plakátnak a képi eszközeit. Mindezek szemléltetésére a Derkovits-műveket kortársainak rokon szellemű grafikái, festményei és fotói kísérik. A kiállítás külön szekciójában párhuzamként, illetve ellenpontként láthatók a korabeli magyar modern és hivatalos művészet emblematikus alkotásai. Német, osztrák, lengyel, cseh és szlovák művészek festményeivel és grafikáival még szélesebb, közép-európai kontextusba helyezzük el Derkovits művészetét. 

A kiállítás kurátorai Bakos Katalin és Zwickl András művészettörténészek.

Forrás: Magyar Nemzeti Galéria