2015. június 29., hétfő

Nemzetközi Duna-nap




Duna - Szabadság-sziget
Ma van a nemzetközi Duna nap, amit 2004 óta ünnepelnek a Duna menti országok, így Magyarország is. Végvári Tamás túrakajakos a Duna napon fejezi be ötnapos túráját a WWF által kezdeményezett Mura-Dráva-Duna Határokon Átnyúló UNESCO Bioszféra Rezervátum (TBR MDD) magyar szakaszán. A rezervátum megalakulásának regionális emléknapja egybeesik a Nagy Ugrás európai folyó-ünnepével, amit a WWF Magyarország szervezésében 10 hazai település közös csobbanásával ünneplünk majd július 12-én.

Június 29-ét a Nemzetközi Duna Védelmi Bizottság kezdeményezésére nevezték ki a Duna napjává azzal a céllal, hogy a Duna menti országok minden évben emlékezzenek meg a folyó természeti értékeiről. A WWF Magyarország is kitüntetett figyelmet fordít a Duna értékeire. Eddigi legnagyobb szabású vizesélőhely rehabilitációs munkája során a Mohács melletti Szabadság-sziget és mellékágának rehabilitációját hajtotta végre két évvel ezelőtt.

Az egyedülálló  állami, civil és vállalati összefogás eredményeképpen megvalósult élőhely helyreállítás mellett a természetvédelmi szervezet egy régiós együttműködés keretein belül dolgozik Európa ökológiailag egyik legegységesebb összefüggő folyórendszerének határokon átnyúló védelmén.

A terület Magyarországot és Horvátországot érintő több mint 630.000 hektáros szakaszán 2012. július 12-én hivatalosan is létrejött a Mura-Dráva-Duna Határokon Átnyúló UNESCO Bioszféra Rezervátum (TBR MDD). „A WWF Duna-Kárpátok Programirodája tagjaként a WWF Magyarország elkötelezett munkát folytat annak érdekében, hogy a jelenlegi Bioszféra rezervátum területét kiterjessze mind az öt Duna menti ország területére. Ezzel hivatalosan is megnyílhatna az út az egyedülálló, öt országot egységbe fogó természetvédelmi kezelési stratégia előtt, amellyel közös erőfeszítéseket tehetünk a folyó és körülötte élő közösségek védelmében" - hangsúlyozta Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója.

Végvári Tamás túrakajakos ma fejezi be túráját a Bioszféra Rezervátum magyar szakaszán, ahol a Duna holtágait járta végig. Tapasztalatairól személyesen is beszámol majd a Nagy Ugrás központi helyszínén, Dunabogdányban, július 12-én, amit a régióban a Bioszféra Rezervátum Napjaként (Amazon of Europe Day) is ünneplenek. Az eseményre az út során készített fotók mellett azt a kajakot is elhozza majd, amivel teljesítette a Kajakkal Európa Körül 25 000 kilométeres túrájának első, dunai szakaszát.

A Nagy Ugrás és az Amazon of Europe Day központi eseménye a fenntartható vízfogyasztás és a vizes élőhelyek rehabilitációja iránt elkötelezett Coca-Cola Magyarország támogatásával valósul meg. A nagyvállalat mellett az Asamer Holding és a MAVA Alapítvány támogatja a WWF munkáját Európa Amazonasának megmentéséért.
A Nagy Ugrás egy közösségformáló kezdeményezés, ami a folyóvizek egészségének fontosságáról szól. A korábbi években tartott két hazai Nagy Ugrás eseményünk összefoglaló videóját elérhetővé tettük itt:

2008 Tiszatarján: https://www.youtube.com/watch?v=wz-9mNt0WjY
2008 Nagykörű:  http://youtu.be/mawF3yx2fC4

 http://wwf.hu/big-jump-nagy-ugras

A Nagy Ugrás Európában:
https://www.youtube.com/watch?v=Wb-VX9-0V9M
https://www.youtube.com/watch?v=RMbncbAPAQ4
https://www.youtube.com/watch?v=9tvSOH2O7Mc
https://www.youtube.com/watch?v=PfPXxQG2s_w
https://www.youtube.com/watch?v=VI5sjcFg2iY
https://www.youtube.com/watch?v=IXq_1P7-pco
https://www.youtube.com/watch?v=ZAS8FxrdWrU

Nincsenek megjegyzések: