2014. augusztus 20., szerda

Az új kenyértől a pásztorünnepig





A kenyér ősi áldozati étel volt a régi magyaroknál is, ez maradt fenn az új kenyér ünnepében, vagy az inkvizíciós perek anyagában szereplő Nyárősz ünnepének szertartásában (eleink több más néphez hasonlóan az augusztusi időszak végére tették az ősz kezdetét). Az aratás utáni Nyárősz ünnepen a mágus apró cipókat készített és osztott ki a nép között, emlékeztetve őket arra a titokra, amit az új kenyér jelent.

A mágus kovásztalan apró cipóinak az emlékét őrzi talán a népmeséinkben szereplő „hamuban sült pogácsa”, amelyet hosszú vándorútja megkezdte előtt a hős az édesanyjától kap ajándékba, hogy időről-időre tarisznyájába nyúlva, abból merítsen erőt. A kenyér az átváltozás, az áldozat jelképe is, miként meg is szólal az egyik népmesénkben: „Engemet elvetnek, megnövök, azután lekaszálnak, azután megcsépelnek, megőrölnek, vízzel összegyúrnak, megsütnek, azután megesznek. Ennyi kínt én mind kiállok, s megbocsátok.”
Az új búzából őrölt lisztből első alkalommal három kenyeret sütnek. Az egyiket, az újzsengét sokkal nagyobbra méretezik, mint a másik kettőt, legelőször ezt szegi meg és osztja szét a gazda a család valamennyi tagjának jelenlétében. Szertartásosan fogyasztják: az első falatot jobb kezükbe fogják és a fejük mögött átnyúlva, mintegy körülkerítve, megkoronázva a fejüket balról teszik a szájukba. Úgy tartják, aki az első harapással így tesz, az megéri a következő esztendei termést is.
A kenyér a maga kerekségében a Napot is szimbolizálja, s mivel a kör a beléírt kereszttel a Napkerék, ezért a két hétre előre rendesen szombaton megsütött kenyerekre a szegés előtt keresztet rajzolnak. A kenyér így lesz szent és maga is képes megszentelni, például azt a vizet, amivel megmossák a kemencéből kivett kenyeret, hogy pirosabb legyen, és ne törjön a haja. A kenyérvizet jó és hasznos a házban, különösen a sarkok felé szertefreccsenteni, mert távol tartja a gonoszt, az elhunytak alvilági kísérteteit, a boszorkányokat. Nagy a becsülete a kenyérnek, az utolsó falatig illik megenni, a pocsékolása tiltott és elítélt. Nem szabad továbbá felfordítani, mert szerencsétlenséget okoz, aki rálép, akárcsak a morzsájára is, arra éhínség vár, aki netán pedig dobálni meri, arra rátalál a halál. Más módon is teremtődhet kapcsolat a kenyér és a jövő között: tudni olyan emberről, aki a meleg kenyeret felvágva volt képes megnézni a jövendőt, vagy hogy máshol éppen mi történik. A háromszékiek állítólag meg is tudják szólaltatni a kenyeret: hétszer megütik s láss csudát, hetedszerre megszólal.
A régiek szerint minden újat – új esztendőt, új otthonba költözést, új életet, esküvőt – egész kenyérrel kell megkezdeni, hogy áldásos legyen az elkövetkező idő. A föld áldásával, a búzával az emberek maguk is áldanak. Ha jó szelet kérnek, lisztet szórnak a levegőbe. Lakodalmakkor szerencsekívánatokkal teli marokkal hintik, hányják a búzát az újdonsült házasokra: amennyi a búzaszem, „annyi áldás szálljon” rájuk. A moldvai csángók az újesztendő küszöbén hintenek búzát a következő évi termékenység elősegítésére. Temetéskor azért szórják, hogy az éppen eltemetett halott lelkének útját megkönnyítsék, sőt kenyeret osztanak a szegények között, hogy a halott ez által a hét vámon át, melyen keresztül kell a mennyországba mennie (lásd Javaslap 7. szám), a szabad menetet kieszközölje. A hét világot uraló sors hatalmaihoz hasonlóan kell mondáink tanúsága szerint a hétfejű sárkányt is kenyérrel és borral kiengesztelni.
A búza, a kenyér az életet jelenti tehát és nem véletlen, hogy amikor a táltosok, garaboncok az embereket vizsgáztatják, akkor kenyeret és tejet kérnek, és a szíves vagy szívtelen vendéglátáson a gabona, kenyér sorsa múlik. A garaboncnak vagy táltosnak mindig egész kenyeret illik adni, s majd ő tör magának belőle. Ha nem kap, hamarosan vihar veri el a gabonát, ha kap, megáldja és megszaporítja a termést. Azt a szegény embert, aki az utolsó falatját megosztja velük, úgy segítik, hogy amikor aratást vállal, megjelennek a segítségére, és csodás gyorsasággal elvégzik a bőséges termés betakarítását: neki csak össze kell gyűjtenie a garaboncok kiáltására kévékbe máris összeálló kalászokat.
Az igazán rossz akkor kezdődik az emberek közt, amikor már kenyértörésre kerül a sor. A jó embert kenyérhez hasonlítják: olyan jó, mint egy falat kenyér, ha nagyon szelíd, akkor szinte kenyérre lehetne kenni, és ha megvan a magához való esze is, akkor van sütnivalója...

Csörgő Zoltán - Arany Hegy magazin 10. szám

Nincsenek megjegyzések: