2018. február 26., hétfő

Lord of the Dance: Dangerous Games




.

A jó és a rossz harca a 21. században teljesen új értelmet nyer! Ismét hazánkba látogat a világ legnépszerűbb táncegyüttese, a Lord of the Dance! Az ír rendező és sokszoros nemzetközi díjnyertes táncművész, Michael Flatley által koreografált produkció 2014-ben teljes felújításon esett át.


A Dangerous Games című új előadást 2018. április 3-án Budapesten a Sportarénában, április 4-én Debrecenben és április 5-én Veszprémben láthatják az ír tánc és muzsika szerelmesei.

Michael Flatley néhány éve újra koreografálta és rendezte az eredeti produkciót, amelynek középpontjában a tánc és a művészet áll. A lélegzetelállító, új táncokat korszerű vizuális-, 3D- és fénytechnikával ötvözte, így az új hangzásnak és a látványos kosztümöknek köszönhetően egy vadonatúj előadás jött létre.

A karakterek is új, izgalmas személyiségekké fejlődtek. A „varázslatos kalandnak” nevezett show valójában egy, az ír folklór alapjaira épülő utazás az időben, a jó és a gonosz klasszikus meséje. A „Kis Lélek” vezeti be a közönséget a történetbe és segít a Lordnak, a Tánc Urának megvédeni az embereket a gonosz ellen. Ám Don Dorcha, a Sötét Nagyúr sokkal erősebb és vadabb lett. Vajon megnyerheti-e a Lord a harcot?

Az előadásban három magyar táncos is szerepel - Krén Andrea, Krén András, Papp Zoltán -, akik évek óta tagjai és szólótáncosai a társulatnak. Váltott szereposztásban ugyan, de Andreát Morrighan (a csábító nő), Andrást a Lord (a Tánc Ura), Zoltánt Don Dorcha (a Sötét Nagyúr) szerepében láthatja majd a hazai közönség!

A színpadtól visszavonult Michael Flatley maga már nem szerepel a produkcióban, ám a technika segítségével újra és újra láthatja a közönség. A nyitó jelenetben ugyanis Flatley a kivetítőn egy utazásra hívja a nézőket, melyben bemutatja, hogy honnan is indult ő valaha, és hogyan lett belőle a világ egyik legnagyobb táncosa. A híres finálé jelenetben pedig virtuális mása is megjelenik a 3D technika segítségével!

A Dangerous Games 2014-ben hatalmas sikerrel debütált a London Palladium színházban, melyet azóta több millióan láttak. A látványos show világkörüli turnéjának keretében, 2018 tavaszán érkezik hazánkba.

Michael Flatley profi karrierje az 1980-as években kezdődött. A nemzetközi áttörést a ’94-es Eurovíziós Dalfesztiválon bemutatott, mára már legendásnak számító 7 perc jelentette, amely a két évvel későbbi Lord of the Dance produkciójában, a sztár megkérdőjelezhetetlen főművében teljesedett ki. A megdönthetetlen rekordokat felsorakoztató káprázatos produkcióban 400 alkalommal a címszerepet maga Flatley táncolta 1998 júniusáig, aki egyébként több egyéni kategóriában is bekerült a Guinness Book of World Records-ba - mint a Legjobban fizetett táncos, a Legmagasabb összegre biztosított lábak (40.000.000$), vagy a Világ Leggyorsabb lába – (35 „tap”, azaz talajhoz érintés másodpercenként).
Jegyek: www.broadway.hu

  1. április 3. (kedd), 20.00 – Budapest, Papp László Budapest Sportaréna
  2. április 4. (szerda), 19.00 – Debrecen, Főnix Csarnok
  3. április 5. (csütörtök), 19.00 – Veszprém, Veszprém Aréna
Lord of the Dance: Dangerous Games

https://www.lordofthedance.com
https://www.facebook.com/MichaelFlatleysLordoftheDance

Forrás: EuroAstra
 

2018. február 25., vasárnap

A felfedező benned van...




.

A felfedező benned van... Mi csak ihletet adunk neked. Idén március 1-4. között rendezi a Hungexpo a Budapesti Vásárközpontban a 41. Utazás kiállítást. Az esemény fókuszában az aktív kikapcsolódás áll, de a turizmus szinte minden ága képviselteti magát.

A kiállítás díszvendége Marokkó, belföldi díszvendége pedig Hévíz lesz.
Az Utazással egy időben rendezik a Bringa- és a Futó Expót, valamint Magyarország legnagyobb, független utazókat megszólító rendezvényét, a 6. Járatlan utakon fesztivált. Hazánk és a közép-kelet európai régió egyik legnagyobb turisztikai vásárán több mint 25 ezer négyzetméteren 280 kiállító mutatkozik be, akik 21 országból érkeznek. Az elmúlt évekhez hasonlóan az Utazás kiállítás egyszerre szól a nagyközönségnek és a szakmának. A közönségnapokon (péntektől vasárnapig) lehetőség lesz válogatni az utazási irodák aktuális kínálatából.
A kiállítás külföldi díszvendége az afrikai kontinens egyik legkívánatosabb utazási célpontja: Marokkó. Bemutatkoznak a Marokkóval foglalkozó utazási irodák, megismerkedhetnek az ország történelmével, kultúrájával, gasztronómiájával. A szerencsés látogatók egy kétszemélyes marokkói vagy egyiptomi utazást nyerhetnek.
A belföldi díszvendég Hévíz különleges játékokkal, helyi termék kóstolókkal és természetesen akciós szállásajánlatokkal várja az érdeklődőket. A folyamatosan megújuló fürdőváros nagy hangsúlyt helyez az elmúlt évek fejlesztéseinek, a változatos sport és kulturális programjainak bemutatására. Fókuszban az egészséges életmód, a természetközeli feltöltődés, a minőség és az éltető víz állnak. A Hungarikum díjjal kitüntetett Hévízgyógyfürdő rangos nemzetközi elismerésben részesült 2017-ben. Az Európai Fürdőszövetség (ESPA) EuropeSpa MED minőségbiztosítási védjegyét vehette át a Tófürdő.
A hagyományokhoz híven az első nap (március 1., csütörtök) a turisztikai szakmáé. A részvevők a konferenciákon és kerekasztal beszélgetéseken vitatják meg a hazai és nemzetközi turizmus legfrissebb trendjeit, az ágazatot sújtó munkaerőhiányt, az online turizmus tapasztalatait, az iparágban működő startupok tevékenységét. Külön szekcióban foglalkoznak a gasztro- és borturizmussal, az egészségturizmussal, a hazai repülőterek fejlesztésének kérdéseivel és az LMBTQ közösség utazási szokásaival, az ebben a célcsoportban rejlő turisztikai potenciállal.
A kiállítás fontos kísérője lesz a Gasztro Udvar, ahol bemutatkoznak a világ népeinek konyhái. A látogatók szórakoztatásáról a Dumaszínház fellépői gondoskodnak.

Az Utazással egy időben három esemény várja a látogatókat.
A Bringaexpóra a kiállítók elhozzák legújabb fejlesztéseiket és kiegészítőiket. Lesz látványos trial show és verseny, BMX bemutató, Bringa Vágta és - Európában egyedülálló módon - először Junior Eliminátor CX verseny. A kisebbek ügyességi programokon és kreszpályán mérhetik össze tudásukat.
A Futó Expón az egyik legnépszerűbb szabadidős tevékenység és sport minden kelléke és fejlesztése jelen lesz.
A 6. Járatlan Utakon Fesztivál az ország ismert utazói, bloggerei osztják meg történeteiket és tapasztalataikat a közönséggel. Ízelítőül néhány, a kiállítást kísérő 22 tematikus vetítés és pódium beszélgetés témáiból. Kalandozások a színes Marokkóban (Borbély Bence), aktív turizmus a legszebb magyar borvidékeken (Gerhát Adám), futócipőben a világ utcáin (Balog Tibor), lakóautóval Európában (Harmath András), hogyan kerüld el a turistacsapda éttermeket? (Kisgyörgy Éva Travellina), utazások gyerekkel - lehetséges (Mátai Péter), kalandozások kerekesszékkel(Tóth tímea).
http://www.jaratlanutakon.hu

A Hungexpón már hetedik alkalommal van jelen a HTCC Afrika Expo és Vásár. Az Afrika világát és turisztikai látványosságait bemutató standok az utazókat kívánják orientálni és tájékoztatni arról, mire számíthatnak a fekete kontinensen. http://www.afrikaexpo.hu
Az egyidejű rendezvényekről bővebben: http://utazas.hungexpo.hu/hu/egyideju-rendezvenyek
Marokkó várja a magyarokat
Az idei Utazás kiállítás külföldi díszvendége, Marokkó tavaly ősztől elérhető közelségbe került a magyar utazókhoz. Két fapados légitársaság biztosítja a közvetlen járatot Budapestről az észak- afrikai ország népszerű térségeibe, a királyi városba, Marrákesbe és az Atlanti-óceán partján elterülő Agadirba.
Hazánk és Marokkó között a turisztikai kapcsolatok tavaly ősszel fűződtek szorosabbra, amikor a MUISZ és a Marokkói Nemzeti Turisztikai Hivatal együttműködési megállapodást írtak alá. Ennek értelmében a Magyar Utazási Irodák Szövetsége 2018. március 23-26. között Marokkóban tartja tavaszi közgyűlését, a rendezvény helyszíne Marrákesben lesz, s a résztvevők Agadir üdülővárosba is ellátogatnak.
Az október 30-i esemény alkalmából Budapestre érkezett Mohammed Sajid, Marokkó turisztikai minisztere is, aki a Külgazdasági és Külügyminisztérium nemzetközi turisztikai kapcsolatokért felelős kormánybiztosával, Boros Emesével tárgyalt a két ország turizmusáról. A jeles esemény másik apropója pedig az volt, hogy Budapestről egyszerre két járat is indult ősztől Marokkóba: a Ryanair révén Marrákes került közelebb Budapesthez (heti kétszer, hétfőn és pénteken), a Wizz Air pedig a Budapest—Agadir járatot indította útjára (keddi és szombati rendszerességgel).
Vörös és hófehér
Az alig több mint 4 órás repülőút elteltével garantáltan más világba csöppen az európai utazó. Az afrikai föld jellegzetes színe fogadja a látogatót a vörös városként is emlegetett Marrákesben, amely királyi város révén az ország legjelentősebb turisztikai attrakciója. Jellegzetes városfala, lenyűgöző óvárosa a világ minden tájáról vonzza az egzotikumra éhes látogatót s az egyik legrégebbi UNESCO világörökségi helyszín (1984). A város temérdek látnivalójával, egész évben kellemes klímájával és a szinte korlátlan napsütéssel várhatóan igazi sláger lesz a nyaralók körében.
A dél-marokkói Agadirban inkább a fehér a domináló szín — köszönhetően nemcsak a vakító fehér épületeknek, hanem a mindig fodrozódó tenger habjának is -‚mellyel klasszikus párost alkot az Atlanti-óceán kékje. A város évente 300 napnyi napfénnyel büszkélkedhet, tágas homokos strandja az egyik legszebb az óceán partvidékén, s a város közelében található számos nemzeti park Marokkó vad természeti szépségét tárja a látogató elé.

Sokszínű természet
Érdemes az ország más vidékeit is felkeresni, hiszen Marokkó bőkezű mind az épített, mind a természeti látnivalók terén, ráadásul tájainak sokszínűségével - az Atlasztól a Rif-hegységig, az óceán partjaitól a mediterrán partvidékekig, valamint a déli hatalmas aranyló homokdűnéktől a zöld oázisokig - valósággal megigézi a látogatót. Aki először érzi a legendás marrákesi piac lüktetését, aki megteszi az utat az ország belsejében, a királyi városok (Marrákes, Fez, Rabat) között, megismeri a helyiek szokásait és megkóstolja a helyi gasztronómia különlegességeit, az örökre hazavisz magával egy darabot Marokkóból.

http://utazas.hungexpo.hu
  

Magyar győzelem a XI. Albacete Nemzetközi Cirkuszfesztiválon




.

A többszörös fesztiváldíjas artistaművészt, ifj. Simet Lászlót és csapatát Arany- és különdíjjal jutalmazták a The Astronauts című számukért a XI. Albacete Nemzetközi Cirkuszfesztiválon.

2008 óta immár tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Cirkuszfesztivált a spanyolországi Albacete-ben. A Teatro Circóban tartott eseményen fellépett ifj. Simet László és csapata is. A művész, felesége Simet Olga és Kapitány Olívia a The Astronauts című produkcióval léptek fel, amelyben ötvözték a kötéltáncot és az úgynevezett halálkereket. Mindezt ráadásul asztronauta-öltözékben adták elő.
Ifj. Simet László cirkuszi családba született, szüleitől tanult meg drótkötélen járni. 1996-ban az I. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Bronz-díjat kapott drótkötélszámáért, 2014-ben pedig a X. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Ezüst-díjjal jutalmazták szemafor számáért. 2006-ban Lovagkereszt Érdemrenddel tüntette ki Sólyom László köztársasági elnök.
The Astronauts számukkal a csapat fellépett már a 42. Monte-Carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon is. A XI. Albacete Nemzetközi Cirkuszfesztivál győzteseiként hamarosan hazajönnek Magyarországra. Március közepétől öt hónapon keresztül a Circus Arénában lépnek fel.

Forrás: EuroAstra
 

2018. február 24., szombat

Amit mindig tudni akart a whiskyről




.

Skócia nemes párlatainak hazánkban is egyre több híve akad, de biztos, hogy mindent tudunk az uisge beatha-ról, vagyis az élet vizéről? Összegyűjtöttünk néhány alapigazságot és tudnivalót, amivel egy-egy ínyenc estén a társaság szakértőjévé válhatunk.


10 érdekesség, amint minden rajongónak tudnia kell a skót aranyról

  1. Bemelegítésként tisztázzuk a whisky és whiskey közti különbséget: előbbi a skót és kanadai nedűt, míg az -e betűs változat az ír és amerikai párlatokat jelöli.

  1. Nem tartozhat akármi a skót whiskyk nemes családjába: a törvény szerint csakis a skót földön desztillált és legalább 3 évig és 1 napig tölgyfahordóban érlelt ital nyerheti el a megtisztelő megnevezést. A hordók a whisky előtt amerikai bourbonnek vagy spanyol sherrynek nyújtottak otthont. Általában kétszer, két és félszer, ritkán akár háromszor is lepárolják.

  1. A skótok igazán komolyan veszik a whiskykészítést: Edinburghban akár doktori fokozatot is szerezhetünk a szeszfőzés tudományából. A kevert típusok mestere, azaz a master blender a maláta és gabona keverékéből készült változatok receptjének egyedüli őrzője, a titkos összetevőket az üzemben csak tanítványával, a blenderrel osztja meg.

  1. Az üvegen feltüntetett whisky kora mindig a legfiatalabb whiskyét jelöli: tehát egy 12 éves blended whisky legifjabb hozzávalója 12 évig érlelődött a tölgyfahordóban. Az ital a borral ellentétben palackozás után nem érik tovább, hiába tároljuk évekig a polcon.

  1. Az angyalok is besegítenek a szeszfőzők munkájába: az érlelés során a whisky átlagosan évente 2-4%-ot veszít a mennyiségéből. Ez az Angel’s share, vagyis az Angyalok jussa, akik rendszeresen ellenőrzik, hogy biztosan jó minőségű ital kerül-e majd a poharunkba.

  1. A fertőzésektől is megóv: egy kutatás során különböző baktériumokkal megfertőzött jégkockákat helyeztek el alkoholos italokban, majd olvadásuk után megvizsgálták a kórokozótartalmukat. A legkeményebbnek a whisky bizonyult, mivel minden fertőzést elpusztított. Azért bakteriális megbetegedések esetén orvosunk véleményét is kérjük ki, mielőtt intenzív whisky kúrába kezdünk…

  1. Még a klasszikus hollywoodi sztárok és Jockey Ewing is rosszul itták a whiskyt! Ugyanis az elterjedt szokással ellentétben nem a tipikus széles, hanem a konyakos pohár az aromák legjobb barátja: széles alja és szűk karimája segít koncentráltan tartani az illatanyagokat.

  1. Lassan a jéggel! A jégkocka amellett, hogy kellemesen lehűti italunkat, az aromákat is lezárja. Egy-két csepp víz hozzáadásával viszont kifejezeten kiemelhetjük az ízeket.

  1. Skóciában szinte mindenkinek van egy whiskyfőzéssel foglalkozó rokona: az ország 126 lepárlóüzemmel büszkélkedhet, termékeikből pedig másodpercenként 39 üveget exportálnak. Azért a hazaiaknak is marad valami: kedvenc whiskyjükből, a The Famous Grouse-ból minden pillanatban három kortynyi fogy.

  1. Legalább olyan pompás kiegészítője az életeknek, mint a bor. Ha igazán gourmet élményre vágyunk, húsok, steakek és street food fogások mellé és azok pácaként is bátran használjuk, de gyümölcsös és csokoládés édességeinket is feldobja egy-egy csepp aranyló nedű.

http://www.famousgrouse.com
 

Itt az idő, hogy újragondolja a konyháját




,

A hűtő, ami a hangulatodhoz öltözik, a páraelszívó, ami megbújik a főzőlapban és a mobilról irányítható okos vízlágyító, ami megvédi a háztartási gépeidet. Ha eddig azt hitted, ismered a tökéletes konyha receptjét, ki kell ábrándítanunk. 2018-ban a technológiai fejlesztések mellett a funkció is megváltozott. A klasszikus konyhák csillaga leáldozóban, a főzés helyszíne valódi társasági zónává avanzsál. Apropó főzés: szerinted mi lesz idén a gasztronómia újhulláma? Ha téged is érdekel minden, ami a konyhában történik, gyere el a tavasz első hétvégéjén az ország legtrendibb lakberendezési kiállítására a Budapest Sportarénába. Tervezd meg lakásod központi terének minden egyes szegletét, lesd meg a legújabb enteriőröket, és légy részese egy valóságos sztárparádénak.
Március 2-4. között irány a Konyhakiállítás!

Konyha 2.0

2018 talán egyik legfontosabb változása a konyháról alkotott fogalmunkat érinti. Napjainkban a lakástulajdonosok egyre inkább a személyes otthon megteremtésére törekednek, épp ezért szinte az összes trend abba az irányba tart, hogy kicsit lazítson a konyha "konyhai" jellegén. A cél egy barátságosabb, otthonosabb kialakítás, a konyha ennek megfelelően mindinkább szobaszerű, meleg, barátságos hangulatú térré válik, ahová befut a nappali parkettája, szőnyeg kerül az étkezőasztal alá, a falakat pedig képek vagy egyedi tapéták díszítik. A főzés és étkezés színhelye ennek köszönhetően szervesen kapcsolódik a nappalihoz, és ily módon egységes egésszé áll össze a társasági zóna. A Konyhakiállításon választ kaphatsz arra, hogy miként lehet elegánsan lekövetni a legújabb trendeket. A háromnapos rendezvényen a csempétől a csaptelepig megtervezheted lakásod központi terének minden egyes szegletét, hiszen szakértők segítenek kiválasztani a stílusodhoz illő enteriőröket, színeket és kiegészítőket.

Az eszközök, amik nélkül nem lehet élni
A konyha ugyan egyre inkább társasági színtérré változik, a főzésről egy pillanatig sem terelődött el a figyelem, sőt! A kulináris élmények szerelmeseinek évről évre újabb ajtókat nyit ki a konyhatechnológia fejlődése. A háromnapos rendezvényen megismerkedhetsz a 21. századi ember igényeit maradéktalanul kielégítő innovációkkal és multifunkcionális okoseszközökkel. A Konyhakiállítás látogatói elsőként ismerhetik meg a mobilról is irányítható újgenerációs okos vízlágyító berendezést, ami megvédi a háztartási gépeket, a szerelvényeket és a csöveket a vízkőlerakódástól. Közelről szemügyre veheted a főzőlapba integrált páraelszívót is, a női szívek elrablója pedig idén minden bizonnyal a világ első öltöztethető hűtőszekrénye lesz.

Kóstold meg 2018 ízeit!

A külcsín azonban mit sem ér izgalmas tartalom nélkül! Érdemes a legjobb szakemberektől tájékozódni, és szerencsére a Konyhakiállítás nagyszerű alkalom arra, hogy megismerkedj a gasztronómia újhullámaival. A tavasz első hétvégéjén igazi sztárparádé vár majd rád. Bíró Lajos Jókuti Andrással egy meglepően egyszerű Michelin-csillagos fogással varázsol majd el és talán azt is megtudhatod tőlük, hogy melyik budapesti éttermek kapnak majd csillagot az egy héttel később megrendezésre kerülő díjátadó gálán. Mautner Zsófi, Lakatos Márk, Kovács Lázár, Dobó Ági, és Németh Ádám, a Konyhafőnök 2016-os győztese is bemutatókkal vár a kiállításon, de akkor sem fogsz csalódni, ha a hagyományos ízek kedvelői közé tartozol, hiszen Borbás Marcsi a tőle megszokott profizmussal gasztronómiai időutazásra invitálja majd a közönséget. Lila Füge, vagyis Havas Dóra pedig bebizonyítja, hogy a salátával igenis jól lehet lakni!
Vidd haza a kedvencedet!

A nyeremények természetesen idén sem maradnak el, érdemes előre regisztrálni a www.konyhakiallitas.hu oldalon, mert több mint 1 millió forint értékben várnak értékes konyhai nyeremények, többek között ez a különlegesen színes hűtő!


Forrás: EuroAstra
 

2018. február 23., péntek

Világsztárok a Budapest Jazz Clubban - Ramón Valle Trio




.

A kubai születésű Ramón Valle fiatal kora ellenére is "nagyöregnek" számít, aki egy, még felfedezésre váró zseni lendületességével szólaltatja meg hangszerét. Koncertjein elsöprő energiával uralja a színpadot, akár trióval, akár nagyzenekarral játszik. Zenéje egyedi, melyben különböző stílusjegyeket ötvöz mesterien.

Ramón Valle hétéves korában kezdte zenei tanulmányait. 1984-ben végzett a havannai Escuela Provincial de Arte-ban. Húszéves korában már zenekarvezetője volt a Brújula Quartetnek, mellyel számtalan koncertet adtak a kubai és latin-amerikai térségben.

Első saját albuma 1993-ban jelent meg Levitando címmel. A lemezzel egyszer és mindenkorra tisztázta: Ramón Valle nem latin jazzt játszó zongorista, sokkal inkább latin zongorista, aki jazzt játszik. Zenéjében meghatározó a Jarrett-Corea-Hancock triumvirátus-féle jazzvilág, de mindez más dimenzióban, többféle hatással keveredve jelenik meg.
Már első európai fellépésekor lenyűgözte a kritikusokat. Ezt követően tengerentúli sikerei után megjelent második albuma, amely még az elsőnél is jobban kikristályosította megkérdőjelezhetetlen eredetiségét.

1998-ban letelepedett Európában, ahol a kritikusok szerint forgószélként söpört át a fesztiválokon; csodálatot, ámulatot hagyva maga után. Ugyanez mondható el azóta megjelent albumairól, szerzeményeivel a mai napig nem tud betelni az európai jazz-színtér.

A Ramón Valle Trio művészei:
- Ramón Valle – zongora
- Omar Rodriguez Calvo – bőgő
- Jamie Peet – dob

  1. február 25. 19:00 és 21:00
Budapest Jazz Club
1136, Hollán Ernő utca 7.
Jegyár: 5.400 HUF

www.bjc.hu
https://www.facebook.com/ramonvallemusic
http://ramonvallemusic.com

Forrás: EuroAstra
 

Szemünk ellensége a digitális világ?




.

A fejlett világ társadalmaira egyre jellemzőbb, hogy egész napunkat a kütyüink társaságában töltjük, 8-10 óra számítógépes munkát követően otthon is a képernyő előtt ülünk. Az elterjedt rémhírekkel ellentétben a mai monitorok első generációs társaiknál sokkal biztonságosabbak, a képernyőhöz kötött munka azonban még mindig komoly megterhelést jelent a szem számára. A Czeizel Intézet szemész szakorvosának segítségével csökkenthetjük a túlerőltetés okozta panaszokat.


Hogyan óvjuk látásunkat a monitorok korában?
A munkakörök átalakulása és a szabadidő eltöltésének megváltozott szokásai miatt ma már életünk nagy részét az online világban töltjük. Szervezetünk azonban nincs felkészülve a folyamatos digitális jelenlétre, többek között a szemünk egészsége is kárát láthatja okoseszköz-függőségünknek. Becslések szerint 2020-ra minden harmadik ember rövidlátó lesz, de a tartós látásromlás mellett sokan olyan mindennapos tünetekkel küzdenek, mint a fáradt, égő szem érzése, homályos látás, könnyezés vagy viszketés.

A monitorok előtt ugyanis kevesebbet pislogunk, a fókuszálás miatt pedig hajlamosak vagyunk gyakran hunyorítani. Ezek a változások és az irodai légkondicionáló a szemfelszínt borító könnyfilm kiszáradásához vezet, a fokozott igénybevétel ráadásul a szemizmok túlerőltetését is magával vonja. Szemeink kímélését kezdjük a munkaeszközünk optimalizálásával. „A számítógépet érdemes pontosan középre, a szemünktől minél messzebb, a képernyő nagyságától függően 50-110 cm távolságra elhelyezni, a monitor közepe pedig lejjebb legyen az előrenézés sugaránál. A fényerőt állítsuk közepesre, a használt betűtípus mérete pedig háromszorosa legyen annak, amit még könnyedén el tudunk olvasni” – javasolja dr. Munkácsi Györgyi, a Czeizel Intézet szemész szakorvosa. „Ülőmunkát végzők esetében egyébként is elengedhetetlen az óránként beiktatott 10 perc séta, ezt a szünetet a szemünk is megérdemli. Ha nem tudunk felállni, válasszuk a szemtornát: csukott szemmel végezzünk körkörös szemmozgásokat, majd néhány másodpercig fókuszáljunk egy távoli adott pontra.”

A nap végére elfáradt szemeink megnyugtatására számos praktikát bevethetünk: a kamillás borogatás, vagy uborkás pakolás mellett szemeink legfőbb regenerálója a víz. Napi legalább két liter folyadék elfogyasztásával sokat tehetünk látószerveink egészségéért is. Hosszú távon javasolt a bőséges A-vitamin bevitel, amit többek között a halfélékben, tojásban, májban, sárgarépában, sütőtökben és a paprikafélékben találhatunk meg. Lehetőség szerint töltsünk minél több időt a szabadban, a természetes fényviszonyok – az erős napsugárzás kivételével – ugyanis nem terhelik a szemet.

„Számítógépet igénylő munkakörben dolgozóknál kiemelten fontos az éves látásvizsgálat beiktatása. A szakember így időben felfedezheti nem csak a páciens által alig érzékelt, kis mértékű látásromlást, de az egyéb felmerülő problémákat is” – hangsúlyozza dr. Munkácsi Györgyi.

https://czeizelintezet.hu


2018. február 22., csütörtök

Egy őrült naplója Katkó Ferenccel a Nemzetiben




.

A Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán mutatja be 2018. március 4-én a Békéscsabai Jókai Színház Gogol Egy őrült naplója című művét Katkó Ferenc főszereplésével, Köllő Miklós rendezésben.


Az Egy őrült naplója valóban naplóformában íródott mű és egy valódi őrült írja. Axentyij Ivanovics Popriscsin címzetes fogalmazó naplójában folyamatosan rögzíti megőrülése történetét, így jutunk el a kissé szórakozott csinovnyiktól a súlyos személyiségzavarban szenvedő betegig. Álmok és víziók, melyek nevetségessé válnak a nappal kiábrándító valóságában. Az élet ésszerűtlenségek halmaza, amelyben a rögeszme mint valóság tükröződik. A történet hőse őrült – egy őrült világban.

Gogol tragikomikus látomásában zseniális pontossággal tárja elénk a téboly felé haladó, elnyomott, a kitörés esélye nélküli, reménytelenül szerelmes ember kórtörténetét, mely mélyen megrendítő, emberi. Köllő Miklós rendező Székely László díszlettervezővel és Jánoskúti Márta jelmeztervezővel dolgozott együtt, akik egységes, hatásos és a cselekményt jól szolgáló színpadképet hoztak létre. A rendező Dmitrij Sosztakovics zenéjét használta, amire Preisinger Éva különleges koreográfiát állított össze. Az előadás igazi színházi csemege, a méltán népszerű, kiváló színészművész, Katkó Ferenc előadásában.

„Gogol és Bulgakov a két szerelem, ha lehetőség adódik, külföldön-belföldön, keresem a találkozást. Szerencsére ahhoz a korosztályhoz tartozom, aki fél évszázaddal ezelőtt Darvas Iván zseniális átváltozását látta is, nem csak hivatkozik rá. Horvai István rendezése klasszikus mestermunka volt, precíz, stabil alapot nyújtott egy igen szenzitív, sokszínű művész szárnyalásához. Meglehetősen hosszú idő és bátorság kellett ahhoz, hogy Gogol naplója feltámadjon. Ha jól emlékszem 1992-ben a Nemzeti Színház tűzte műsorára, azután a 2010-es években bukkant fel. Kiváló színészeink hívták életre, változó sikerrel, változó tartalommal, céllal.” – nyilatkozta korábban Köllő Miklós.

Katkó Ferenc a Kijevi Színművészeti Egyetem drámai és filmszínész szakán tanult 1994–98 között, ugyanebben az időben három szemesztert töltött a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Kazimir Károly osztályában. 2014-ben diplomázott (MA) a Kijevi Színművészeti Egyetem rendezői szakán. Vizsgarendezését, a Koldusoperát, a 2015. évi POSzT versenydarabjai közé választották. A Békéscsabai Jókai Színház tagja, osztályvezető tanárként színészmesterséget tanít a csabai Színitanházban.

Az Egy őrült naplója bemutatója tavaly júniusban volt a Békéscsabai Jókai Színházban, 2018. március 4-én a budapesti közönség is megcsodálhatja Gogol remekművét a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán.

https://nemzetiszinhaz.hu
http://jokaiszinhaz.hu
https://www.youtube.com/watch?v=u8qaMtdqUs0
 

Hamarosan indul az Országos Étterem Hét




.

Az Országos Étterem Hét már 8. éve kerül megrendezésre a gasztronómiát kedvelők számára. A 3.300 forinttól kezdődő 3 fogásos menüsorokat idén tavasszal március 5-11. között kóstolhatják meg a vendégek. A résztvevő éttermekbe már elindult az asztalfoglalás, kizárólag online a www.etteremhet.hu weboldalon keresztül.

Az 1 hétig tartó programot minden évben nagy érdeklődés fogadja, amit a megtelt éttermek és a pozitív visszajelzések bizonyítanak. Az Étterem Hét keretében évről-évre egyre többen próbálják ki a különböző fogásokat: ősszel 26.000 vendég fordult meg a résztvevő éttermek valamelyikében. A tavaszi programhoz már most több mint 100 étterem csatlakozott, így minden bizonnyal minden érdeklődő megtalálja azt a vendéglátóhelyet, ami leginkább megfelel az étvágyának.
A tavaszi Étterem Hét egyik sajátossága, hogy a részvétel most akár több is lehet egy különleges kulináris programnál vagy családi, baráti összejövetelnél, hiszen a program keretében az Urak akár nőnapi vacsorával is kedveskedhetnek a Hölgyeknek, ha március 8-ra foglalnak asztalt.
A résztvevő éttermek mindegyike igyekszik bemutatni saját konyhája legjavát, így a vendégek a gasztronómia legkülönbözőbb területeiről kóstolhatnak menüsorokat. A tradicionális ételek mellett a különleges fogásokból idén sem lesz hiány: akasztói ponty, borjúszűz, kecskekolbász, ördöghal vagy akár tintahalba töltött csirkemáj is megkóstolható a program keretében.  A 3 fogásos menük ára továbbra is 3.300 Ft-s áron érhető el, amely már tartalmazza a szervízdíjat is.  Néhány exkluzív és több gourmet étterem idén is készül prémium menüsorokkal, ezek 4.900 Ft-os áron érhetőek el.
A számos visszatérő étterem mellett, idén újak is csatlakoztak a programhoz, így még színesebb éttermi palettából választhatnak az érdeklődők. 

Forrás: EuroAstra
 

2018. február 21., szerda

Szántai Lajos: A mindenséggel mérd magad!




.

Mitikus magyar történelem Nimródtól napjainkig - Mátyás király ünnepe, hangoskönyv bemutató és vetített képes előadás. Szántai Lajos műveltségkutató „A mindenséggel mérd magad!” című előadássorozata hangoskönyv formájában jelenik meg, melyet 2018. február 24-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatnak be először.


Utána a Mátyás király-emlékév tiszteletére vetített képes előadásra kerül sor „Mátyás király ünnepe” címmel, melynek keretében Szántai Lajos a most először bemutatandó képek segítségével idézi fel utolsó szent királyunk alakját.

A mindenséggel mérd magad! - Mitikus magyar történelem Nimródtól napjainkig
című előadássorozat keretében Szántai Lajos arra vállalkozott, hogy összefüggéseiben, a legfontosabb pillérekre, történelmi szereplőkre alapozva mutassa be történelmünket és kialakítsa, sőt elmélyítse bennünk azt a tudatot, hogy magyarnak lenni történelmi múltunk tudatában igen is büszkeség, ugyanakkor a jövőt és kötelességeinket tekintve egyúttal súlyos felelősség is.

A sorozat célja az volt, hogy 16+2 részben olyan átfogó alapismereteket, forrásokat ismertessen, de leginkább gondolkodásmódot közvetítsen, amelynek segítségével elindulhatunk múltunk megismerésének és egyben nemzeti önbecsülésünk helyreállításának útján. A teljes előadássorozat egy díszdobozos kiadvány formájában jelenik meg, amely tartalmazza a Szántai Lajos aláírásával gravírozott  pendrive adathordozót az előadások hanganyagával és egy nyomtatott kísérőfüzetet.

Mátyás király ünnepe - Szántai Lajos vetített képes előadása
Hunyadi Mátyást, a magyar történelem kiemelkedő személyiségét a történelemtudományon kívül a néphagyomány és a népművészet is számos módon megörökítette.
A 2018-as évet Mátyás király-emlékévvé nyilvánították Hunyadi Mátyás királlyá választásának 560. és születésének 575. évfordulója alkalmából.
Az emlékév tiszteletére Szántai Lajos a „Mátyás király ünnepe” című előadásán, most először bemutatott képek segítségével idézi fel utolsó szent királyunk alakját.
Közreműködik:
Bárdosi Ildikó, énekművész
Pap Gábor, művészettörténész
Sinkovits-Vitay András, színművész

Szántai Lajos műveltségkutató (1962, Budapest) több mint negyedszázados előadói pályafutása során több ezer előadást, sorozatot tartott jeles történelmi személyiségekről, többek között Atilláról, Szent Istvánról, Szent Lászlóról, Hunyadi Mátyásról, II. Rákóczi Ferencről, József Attila költészetéről, nem megfeledkezve más jelentős személyiségekről, eseményekről, a magyar művelődéstörténet kincsestáráról, a népmesékről, a Pilis titkairól, a Pálos-rendről és a Képes Krónikáról sem. (Ezek egy csekély része fellelhető a világhálón is. Munkássága jelentős része azonban nem, vagy csak korlátozottan hozzáférhető.)
Külföldi útjai során többször is megfordult Egyiptomban, járt Kínában, a kaukázusi országokban, a Közel-Keleten, Észak-Amerikában, Ausztráliában és természetesen bejárta a Kárpát-haza területét is.

Jegyár: 2000 Ft
A kiadvány megvásárolható a bemutató után.
A teljes előadássorozat ingyenesen megtekinthető a www.ketpiller.hu oldalon.
Az előadássorozat nyomtatott kísérőfüzetét minden jegytulajdonos külön ajándékként megkapja.

  1. február 24. (szombat), 15.00
Szántai Lajos: A mindenséggel mérd magad!
Uránia Nemzeti Filmszínház

http://www.urania-nf.hu

Forrás: EuroAstra