2018. május 8., kedd

Templomkerti Esték – Művészek a templomért 2018




.

2018. május 12-én, szombaton 19 órakor megkezdődik a 2018. évi Templomkerti Esték előadássorozata a Máriaremetei Kisboldogasszony Bazilika kertjében (1029 Budapest, Templomkert 1.)


Elsőként a Vadkerti-Sipos-Zsapka akusztikus trió lép fel a szabadtéri oltáron kialakított színpadon TISZTA SZÍVVEL című műsorával (a műsor előtt 18 órakor szentmise van a bazilikában).
Az együttes tagjai: Vadkerti Imre, a Kormorán zenekar szólóénekese, a komáromi Magyar Lovas Színház tagja, Zsapka Attila verséneklő, az érsekújvári Kor-Zár verséneklő együttes frontembere és alapító tagja, Sipos Dávid pedig szaxofonos.

A Felvidéken élő és dolgozó trió 2014 tavaszán állt össze azzal az elsődleges céllal, hogy az általános és középiskolás diákok számára emberi közelségbe hozza a korosztály számára talán már idegennek és ismeretlennek tűnő ’70-es, ’80-as évek ismert, értékes magyar dalait, valamint a verséneklés varázsát. A dalok és versek két akusztikus gitár, valamint fúvós hangszerek kíséretében szólalnak meg, zenei alapok használata nélküli élő hangzásban. A diák előadásokon túl természetesen a felnőtt közönség előtt is örömmel lép fel a trió.
Vadkerti Imre magyarországi ismertségében a 2007-es év volt a meghatározó, amikor jelentkezett a Magyar Televízió Társulat című műsorába, ahol a megmérettetés során Koppány szerepét nyerte el a 25 éves jubileumi István, a király rockopera előadásában.

Az est fővédnöke: Dr. Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere
Az est háziasszonya: Schmitt Pálné Makray Katalin
Az est házigazdája: Esterházy László kanonok, esperes plébános

A Templomkerti esték további programjai:

  1. június 23. szombat 19:00
Identitásunk, az önazonosság hatalma és veszélyei
Prof. Dr. Bagdy Emőke Prima Primissima-díjas klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, professor emerita előadása

  1. július 7. szombat 19:00
Ave Maria - Rost Andrea koncertje
A Művésznő Édesanyja emlékének ajánlja a koncertet
Zongorán kísér: Harazdy Miklós

  1. augusztus 26. vasárnap 19:00
Népzene a Kárpát-medencében – Szalonna és Bandája koncertje
Az együttes tagjai:
Pál Eszter (ének);
Pál István „Szalonna” (hegedű);
Gombai Tamás (hegedű);
Karacs Gyula (brácsa);
Ürmös Sándor (cimbalom);
Gera Attila (fúvós hangszerek);
Doór Róbert (bőgő)

Állandó program
18:00 Szentmise
19:00 Templomkerti Esték – előadás
Budapest, Templomkert 1.

A rendezvény ingyenes, de a templom céljaira felajánlásokat elfogadnak.

http://www.kulturkuria.hu
 

Nincsenek megjegyzések: