2018. május 22., kedd

Nyitott közösségi térként születik újjá Ybl Miklós egykori Vízháza




.

A főváros egyik legszebb helyén, a Várkert Bazár szomszédságában Szőke Gábor Miklós „Félúton” című kiállításával nyitja meg kapuit az Ybl Budai Kreatív Ház. Az Ybl Miklós által tervezett, korábban csak Ybl Vízházként ismert ikonikus épület a Pallas Athéné Alapítványok értékteremtő munkájának köszönhetően születik újjá azzal a küldetéssel, hogy nyitott, kulturális találkozóponttá váljon a Duna-partján.


A korábban Ybl Vízházként ismert épület 1875-ben épült és 1905-ig ipari létesítményként, gépházként működött. Ezt követően kulturális programoknak, találkozóknak adott otthont, a benne működő kávéház pedig a budai lakosság kedvenc helyévé vált. A második világháború során, 1944-45-ben az épület komoly sérüléseket szenvedett, de renoválása nem történt meg. Később 1992-ben részleges felújítást végeztek az épületen, melyet követően 15 éven át kaszinóként működött. Ennek bezárása után az egykori Vízház ismét kihasználatlanul, üresen állt.

A több mint 140 éves épület 2016-ban került a Pallas Athéné Alapítványok tulajdonába. A munkálatok 2017-ben kezdődtek meg, melyek eredményeképpen hozzávetőleg 3 millió eurós beruházási költséggel újult meg a ház.
A felújítás során megtörtént többek között az épület teljes szigetelése, a homlokzat restaurálása, az épületgépészeti rendszer cseréje, a teljes energetikai hálózat felújítása. Új kerti lépcsőházat hoztak létre és restaurálták a loggiát is. A patinás épület díszkivilágítást is kapott.  A felújítás során újabb feladatokat határoztak meg azzal a céllal, hogy az épület használhatóságát és funkcióit tovább gazdagítsák. Így került sor a terasz felől egy alsó bejárat megnyitására, mely közvetlen lejáratot biztosít a látogatók számára az épület alsó termeihez, ahol bemutatótér nyílik.
A Pallas Athéné Alapítványok munkájának eredményeképpen, az YBL Budai Kreatív Házként újjászülető épületet 143 év után most újították fel először teljes körűen.

A teljes megújulásnak köszönhetően a fennállása alatt hosszú évtizedekig zárt épület egy pezsgő, nyitott közösségi térré válik. Helyszíne lesz kortárs kiállításoknak, a keleti kultúrát bemutató tárlatoknak, színes rendezvényeknek. Az épületet birtokba veszi a művészet: az időről időre változó kiállításokon túl Majoros Áron Zsolt szobrászművész pixelekre bontott Ybl portréja köszönti a látogatókat.

 A ház adottságai igazi kreatív kihívást jelentenek az itt kiállítóknak. A megújult tereket elsőként Szőke Gábor Miklós installációi veszik birtokukba. A művész hazánkban és nemzetközi szinten is köztéri állatszobrairól ismert. Fiatal kora ellenére közel 100 alkotást mondhat magáénak három kontinensen, amelyek mind meghatározó és emblematikus elemévé váltak környezetüknek. „Félúton” címmel a Szőke Gábor Miklós eddigi munkásságát bemutató tárlattal kezdődik meg a ház programja.
A vendégeket a folyamatosan megújuló és változatos programkínálat mellett kávézó és terasz is várja majd a Duna-parton, az Ybl Budai Kreatív Házban.

Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: