2017. augusztus 16., szerda

Augusztusban is különleges programokkal várja Önöket a MÁV Szimfonikus Zenekar




Augusztus 25-én ismét Pécsre látogat a Zenekar, hogy a Kodály Központban előadja Kodály Zoltán Székelyfonó című daljátékát, amely koncert a Kodály-emlékév egyik legkiemelkedőbb pécsi eseményének ígérkezik.




A Székelyfonó a világon egyedülálló újítással élhető át Pécsett: az előadás teljes időtartama alatt óriáskivetítőn követhető nyomon, ahogyan Cakó Ferenc élőben elkészíti a darabot megelevenítő homokanimációs filmjét.
Ám a budapesti közönség se marad le erről a különleges előadásról, hiszen augusztus 26-án a Bakáts téren is előadásra kerül a daljáték.

Szereposztás
háziasszony: Gál Erika
kérő: Cseh Antal
szomszédasszony: Wiedemann Bernadett
fiatal legény: Horváth István
fiatal leány: Kriszta Kinga
bolha: Sárkány Kázmér

Közreműködik
MÁV Szimfonikus Zenekar
Budapesti Honvédkórus
Misina Néptáncegyüttes

Dramaturg: Harangi Mária
Vezényel: Kocsár Balázs
Rendezte: Romvári Gergely

A MÁV Szimfonikus Zenekar 2017-2018-as évadjára online bérletvásárlás a zenekar honlapján, vagy személyesen 2017. szeptember 4. és 8. között, mindennap 10-18 óráig a zenekar próbatermében (Bp. VIII., Múzeum u. 11.)
Szőke Tibor-mesterbérlet, Erdélyi Miklós-, Lukács Miklós-, Erdélyi Plusz-, Lukács Plusz-, Varga László-bérlet és Zongorabérlet váltásakor vasutas-, nyugdíjas-, mozgássérült- és diákigazolvánnyal rendelkezők kedvezményre jogosultak, ha igazolványukat személyesen mutatják be.

  1. augusztus 25. 18:30
Kodály Központ, Pécs
  1. augusztus 26. 20:00 (esőnap 2017. augusztus 28. 20:00)
Bakáts tér, Budapest
Kodály Zoltán Székelyfonó

http://www.mavzenekar.hu
https://www.facebook.com/mavzenekar

Nincsenek megjegyzések: