1749. augusztus 28-án született Johann Wolfgang Goethe

“A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.”

  „Egyszóval: író volt ő, a lélek riportere, folyton utijegyzeteket készítve az élet útjáról; lehajolva minden forráshoz és írásba foglalva ízüket. Csodálatos riporter, aki kényszerül egyúttal költő is lenni; mert ez az íz nem katalogizálható és meg sem nevezhető; erre nincs szó és nincs képlet; nem írható le a próza nyelvén.

Georg Friedrich Schmoll
rajza (1775

Az író költő is, sőt nemzetének legnagyobb költője; mégis ő az irodalmat reprezentálja, a tollat, s nem a lantot, s lényegesen különbözik azoktól, akik költők és csak költők. Költők is voltak enciklopédikusok, s talán a költészet végső ideálja is ez az enciklopédizmus: mindent, a világot, egész életünket tudatossá tenni, s írásba rögzíteni! De ezeknek minden - a világ tényei, az élet emlékei - anyag csupán: a cél a költemény.
Goethénél úgy érezzük, hogy a költemény csak eszköz, a «vers csak cifra szolga». Dante azért élt, azért vette magába egy kor minden tudását, azért szenvedte át egy szenvedélyes lélek minden viharát, hogy mindent egy nagy, szimbolikus épületté építsen, egyetlen, örök zenébe olvasszon.
Goethe nem ismer ily nagy építményt: még a Faust is részletek erdeje. Goethe nem zenész, mintahogy nem matematikus. Nem egybeolvaszt, hanem külön kialakít és egymásmellé állít. Nála nem az élet áll össze egy művé, hanem a művek sokasága áll össze az élet dokumentumává.
Mindennek végső célja és értelme az élet - nem az elvont Élet, nagy É-vel, hanem magának a költőnek konkrét és egészen egyéni élete. Goethe az egyéni élet konkrét tényeinek és tanulmányainak költője, riportere és természettudósa, s kevés író van, akinek művei életének ismerete híjján annyit veszítenének értelmükből, mint az övéi. Mert igazi értelmük ez: egy emberi élet önalakítása s kiteljesedése a tudatban; valóságos nagyarányú kísérlet: mit lehet csinálni egy életből, mik a szellemi lehetőségei s végletes tanulságai?”

Babits Mihály. Goethe (Nyugat 1932. 8. szám)