2017. július 31., hétfő

Magyarok Kenyere 2017




A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főszervezésében 2017-ben is megrendezésre kerül a nagy sikerű Magyarok Kenyere program, amely immár hetedik éve indul útjára. A határon inneni és túli nemzeti összefogással - meghatározóan a kamara tagjainak aktív és eredményes közreműködésével - összegyűjtött búza mennyisége tavaly elérte az 515 tonnát, és az adományok révén mintegy 80 000 gyermek gondozásához járulhattak hozzá.



„Célunk idén is változatlan: minden magyarországi megyéből, valamint a környező országok magyarlakta területeiről felajánlott búzával támogatást nyújtani az arra rászoruló gyerekeknek.
Ehhez kérjük a gazdálkodók segítségét is. „Sok millió búzaszem, egy nemzet" - ez a Magyarok Kenyere program jelmondata. Ezen hitvallás kifejezi, hogy minden adomány - annak nagyságától függetlenül - hozzájárul a kezdeményezés sikerességéhez."

A felajánlások - Veszprém megyében - az alábbi búzagyűjtő pontokon adhatók le az aratás megkezdésétől augusztus elejéig:
GABÉRT 2003. Szövetkezet - 8514 Mezőlak, Vasút u.
Nyitva tartás:
2017. július H-P: 7-20 óra között
2017. augusztus H-P: 7-16 óra között
Tel: 06 89/ 348-256
Bakonyvit Kft. - 8420 Zirc, Központi major (a volt Chio Chips üzem tárolója)
Nyitva tartás: telefonos egyeztetés alapján
Tel: 06 20/ 962-8060

Az idei évben pénzbeli adomány illetve támogatás felajánlására is lehetőség nyílik, amit a Kamara 100 százalékos tulajdonában lévő Csongrád Megyei Agrár Információs, Szolgáltató és Oktatásszervező Nonprofit Közhasznú Kft. tud befogadni. Mind magánszemélyek, mind cégek élhetnek a lehetőséggel, felajánlásukat a Közhasznú Kft. számlaszámára utalhatják át.
Nagylelkű támogatónk, a Gyermelyi Zrt. a befolyt pénzadományokat megkétszerezi, és ennek az összegnek megfelelő értékű búzát ajánl fel a program javára. Tehát, ha egy szervezet pénzben kíván adományozni, azzal duplán segít.

„A gyűjtésről, a rendezvényekről és a program szervezéséről Veszprém megyében a 70/ 490-6181 telefonszámon, illetve a kamara igazgatóságán lehet kérni bővebb tájékoztatást.
A Magyarok Kenyere Program adományokból, jó szándékú, segítő emberek összefogásából erősödik évről-évre, ezért kérjük a gazdákat, lehetőségük szerint támogassák adományaikkal a programot."

https://www.nak.hu

Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: