2017. július 31., hétfő

Idén vidéki városokban is felbukkan a zenélő kisbusz





A tavalyi nagy sikerű bemutatkozás után idén nyáron vidéki városok utcáit járja a JazzMobil. A zenélő kisbuszban a Kodály Spicy Jazz zenekar tagjai ülnek, akik élőben játszanak minőségi, de laza jazz zenét. Július 28-án, pénteken a vizes vb helyszínén, Balatonfüreden, másnap pedig Kapolcson lehetett meghallgatni az ingyenes minikoncertet, de a jármű augusztus végéig Kaposváron, Szegeden és kétszer Budapesten is felbukkan.



Budapest tavalyi meghódítása után idén nyáron vidéki településekre is elindul a JazzMobil. A két oldalról nyitott kisbusz belsejét úgy alakították ki, hogy négy zenész és hangszereik kényelmesen elférjenek benne, ugyanakkor az utcai járókelők jól láthassák és hallhassák őket. Az utazó zenekar menet közben élőben játszik kifejezetten minőségi, ugyanakkor laza, könnyed és szórakoztató jazz muzsikát, így az is belehallgathat, aki éppen arra sétál, amerre a jármű közlekedik. A JazzMobil idei főtámogatója az MVM Partner Zrt, valamint az Nemzeti Kulturális Alap is hozzájárult a produkció létrejöttéhez.
A JazzMobil augusztus 17-én a kaposvári Kaposfestre, augusztus 25-én pedig a szegedi SZIN-re érkezik meg ugyanezzel a céllal. A JazzMobil folyamatos mozgásban lesz, de a városok forgalmasabb pontjain, illetve a fesztiválok bejáratánál egyszer megáll, hogy az érdeklődők teljes egészében is meghallgathassák a koncertprogramot. A JazzMobil idén nyáron kétszer még Budapesten is felbukkan: az augusztus 20-i nemzeti ünnepen, valamint szeptember 2-án a Food Truck Show programjában szerepelnek az ingyenes koncertek.
A zenélő kisbuszban idén a Kodály Spicy Jazz zenekar utazik, amely egyébként mindhárom fesztiválon koncertet ad. A zenekar tagjai: Cséry Zoltán - billentyűs hangszerek (Patché, Subscribe, Kimnovak, Ganxsta Zolee és a Kartel, Special Providence, Kálloy-Molnár Péter, Neoton Jazz, Cotton Club Singers), Görögh Dániel - trombita, a JazzMobil művészeti vezetője (Ladánybene 27, Kowalsky meg a Vega, PASO, Köles Eliza), Szentgallay György -basszusgitár (Wildflowers Band, Kistehén, Tátrai Tibor, Cliff Moore, Szegedi Deák Big Band) és Köles Márk -dob ( Pribojszki Mátyás Band, Budapest Jazz Orchestra, Török Ádám és a Mini Big Band, Kontor Band, Köles Eliza)
A JazzMobil alapötlete Milánóból származik. A szervezők két éve az olasz városban sétálva véletlenül futottak bele egy utazó zenekarba, és arra gondoltak, hogy jó lenne az elképzelést Budapesten is meghonosítani. Az eredeti koncepciót némileg átalakították, és a buszra kifejezetten minőségi, ugyanakkor laza, könnyed és szórakoztató jazz muzsikát játszó, profi zenészeket verbuváltak. Budapesten 2016-ban négy nyári hétvégén járta a várost a zenélő kisbusz,  hogy ingyenes koncertekkel közelebb vigye a hallgatósághoz az igényes zenét.
Támogatók: MVM Partner Zrt, NKA
A koncertek pontos helyszíne és időpontja az alábbi linkeken olvasható. 

https://www.facebook.com/jazzmobilmusic
www.dallamorszag.hu
 

Nincsenek megjegyzések: