2017. július 20., csütörtök

A Parlament, a gulyásleves és a fesztiválozás a nemzetközi diákok kedvence




A Parlament a legikonikusabb épület Budapesten mind a magyar, mind pedig a nemzetközi egyetemisták szerint. A hazai hallgatók kedvenc magyaros fogása a lángos, míg a külföldieké a gulyásleves. A Magyarországon vendégeskedő egyetemisták szívesen szórakoznak az Oktogon környékén, a magyar fiataloknál azonban ez a helyszín fel sem került a legkedveltebb helyek listájára - derül ki a METU, 250 hallgató megkérdezésén alapuló kutatásából.



A Parlamentet találják Magyarország legmeghatározóbb látványosságának a magyar, illetve az itt tanuló külföldi egyetemisták: az ötös skálán előbbiek átlagosan 4,4-es, utóbbiak pedig 4,8-es osztályzatot adtak az Országháznak. A legikonikusabb budapesti látnivalók rangsorának második helyére mindkét csoport a Budai vár épületegyüttesét sorolta, míg a dobogó harmadik fokára a hazai diákok a Hősök terét, a külföldiek pedig a Szent István Bazilikát juttatták fel.
A látnivalókon kívül a magyaros ételeknél is eltérően alakulnak a kedvencek: a magyar hallgatók (sorrendben) a lángost, a kürtős kalácsot és a gulyáslevest szeretik a legjobban, míg a külföldi fiatalok rangsorában az első helyen a gulyásleves, a másodikon a paprikás csirke, a harmadikon pedig a lángos áll. A magyar vendégszeretet a külföldi hallgatók ítélik meg kedvezőbben, azonban ők is csupán 3,5-ös átlagos osztályzatot adtak erre a kérdésre, míg a magyar diákok 3,3-re értékelték.
A magyar hallgatók szabadidejükben leginkább moziba járnak (84 százalék), de a koncertek és a fesztiválok is a legkedveltebb tevékenységek között szerepelnek. Az itt tanuló külföldi fiatalok több mint fele válaszolt úgy, hogy fesztiválokra jár legszívesebben, a sorban ezután náluk is a mozi és a koncertek következnek. Legkevésbé a tudományos előadások és irodalmi felolvasóestek mozgatják meg a válaszadókat.
A zenei műfajok közül mind a magyar, mind a külföldi fiatalok a popot, illetve az R'n'B-t kedvelik leginkább (az itthoniak 81, a vendégdiákoknak pedig 55 százaléka jelölte ezt a kategóriát), a második helyen pedig mindkét csoportban az elektronikus zene szerepel. A magyar egyetemisták körében a rap és hip-hop műfaj, az itt tanuló külföldieknél pedig a jazz és blues lett a „bronzérmes". A kutatás alapján a hazai hallgatók leginkább modern bárokban, pubokban szórakoznak, külföldi társaik azonban inkább a zenés klubokat részesítik előnyben. Az itt tanuló külföldiek sokkal kevésbé kedvelik a romkocsmákat, mint a magyar diákok, illetve legkevésbé a modern bárokban tűnnek fel a válaszadók szerint.
Az itthoni diákok több mint 40 százaléka szerint a legjobb budapesti szórakozóhelyek a Deák téren és környékén vannak, ebből a szempontból a második helyre pedig a Szent István Bazilika környéke került - előbbi átlagosan 4-es, utóbbi pedig 3,6-es osztályzattal, harmadik helyen pedig a koncerthelyszín Budapest Parkot említették. Az itt tanuló külföldi diákok bulitérképén a Bazilika környéke a legnépszerűbb, majd a Deák tér, illetve a Kazinczy utca következik.
A METU egyik angol nyelvű kurzusán az itt tanuló külföldi hallgatók megfigyelési naplón keresztül részletesebben is beszámoltak arról, hogyan érzik magukat Magyarországon, mi a véleményük Budapestről és a kultúráról. A diákok többsége a pozitívumok között említette a kedvező árú és jól szervezett tömegközlekedést, Budapest lenyűgöző szépségét, a multikulturális környezetet, a közbiztonságot, az változatos kulturális programokat, az egyetemi életet és a hazai paprika különleges ízét A legnagyobb kihívásnak a magyar nyelvi környezet mindennapi nehézségeit, a saját pénznemük forintra átszámítását, illetve az otthonitól eltérő időjárást tartják. „Egy délkelet-ázsiai diák Párizshoz hasonlította Budapestet a szűk utcák és macskaköves utak miatt" - mondta Jákó Eszter, a METU marketing- és kommunikációs vezérigazgató-helyettese. „Egy lett hallgató pedig úgy érezte magát a Margit-szigeten, mint a Balti-tengernél. A Csík Zenekar Most múlik pontosan című dalát máig hallgatja, nagy rajongója a zenekarnak. Számára szokatlan volt Budapesten, hogy mi magyarok milyen nyíltan fejezzük ki egymás iránti érzéseinket akár az utcán is" - tette hozzá Jákó Eszter.

Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: