Örkény István - Vallomás

Mindenki ebédel.

Hanyatt fekve süttetem magam a napozóban, mely mélyen bele van építve a Balatonba. Nem messze tőlem, törökülésben, kisportolt, magasra nőtt fiú s egy nagyon barnára sült lány, fejét a fiú ölébe hajtva. Más senki. A lány behunyja szemét, mert a déli napfényt mint egy nagyító tükör veri vissza a víz.

A tó csöndes, csak alattunk, a napozó cölöpei közt szöszmötöl a víz. Más zaj nincs. Hogy meg ne halljam, fojtott hangon beszélget a fiú meg a lány.

Szóról szóra:

- Egyszóval, hol sült le így? - kérdi a fiú.

- Nem mondom még egyszer - válaszolja a lány.

- Kérem szépen.

- Úgyis elvicceli.

- Isten bizony, nem viccelek.

- Már mondtam, hogy a villanytelepi strandon.

- Egyszóval, ez egy villanysülés?

Nevetnek. A fiú jobb keze öt ujja végigszalad a lány karján, súlytalanabbul, mint egy madár árnyéka a vízen. A lány elhúzza a karját. A fiú újra végighúzza rajta a kezét. A nevetés elül.

- Képzelem, micsoda strand az - mondja a fiú.

- Nagyon szép strand - állítja a lány.

- Csak gyerekek járnak oda?

- Inkább csupa felnőtt. Mindjárt mély a víz.

- Meddig ér magának? - duruzsol a fiú.

- Ki is van írva: Csak úszóknak.

- Egyszóval eddig ér? - dünnyög a fiú.

A lány hasa meztelen. A fiún is csak egy gyermekarasznyi fecskenadrág van, a lányon még annak is csak kicsinyített mása, egy kék kendőcsücsök az ágyékára kötve s két kis sapka a mellein. Nem is ruha ez, csak borogatás. Lefejti hasáról a fiú tenyerét, erre az bal kézzel átfogja a lány csuklóját, a lány szabadon maradt keze a fiúét, s úgy összegabalyodik a kezük, mint a szabadfogású cselgáncs birkózásban. Csakhogy ők oly szelíden birkóznak, ahogy egy újszülött kapkod kezével a lába, lábával a keze után; az a négy kéz, vélnéd, egyetlen testnek a tartozéka.

S halkan, galambi hangon nevetnek. Aztán megint elül a nevetés.

- Egyszer megnézem azt a strandot - mondja a fiú.

- Úgyse nézi meg - mondja a leány.

- Ha mondom.

- Úgyse.

- Isten bizony - mondja a fiú.

- Hogy kell odamenni?

- A villanytelepnél egy kicsivel tovább. Az van kiírva: "Augusztus Huszadika Strandfürdő."

- Nem értem - mondja a fiú, s mintha nehezülne a hangja.

- Mit nem ért? - kérdi a lány, ő is lassabban, nehezen csordulón.

- Villanytelepinek hívják?

- Villanytelepinek.

Jobb vállán pihen a fiú keze. Nem pihen; lassan elindul lefelé.

- És Augusztus Huszadikának?

- Az a neve.

- Egyszóval, ez a keresztneve.

Ezen megint nevetnének, de valahogy nem akar világra jönni ez a nevetés, mert a fiú keze becsúszott a fürdőtrikó alá, és ott marad. A leány behunyt szemmel, tétován keresi a fiú kezét, de nem tudja eltávolítani onnan, ahová befészkelte magát. Ezek pontosan egymásba szabottak, a férfitenyér és a női mell.

- Villanytelepi? - kérdezi a fiú rekedten.

- Villanytelepi - mondja rekedten a lány.

- És Augusztus Huszadika - mondja rekedten a fiú.

- Augusztus Huszadika - mondja rekedten a lány.

Örkény István: Válogatott egyperces novellák (Magyar Elektronikus Könyvtár)