A tetoválás indítékának háttere

A törzsi kultúrák mindennapi életének szerves részét képezték a különböző rítusok, amelyek lehetőséget nyújtottak arra, hogy a törzs tagjai kapcsolatba léphessenek a transzcendens világgal, illetve hogy az éretté vált fiatalok a törzs egyenjogú tagjaivá válhassanak. A legtöbb törzsi csoport esetében a fiatal generáció tagjainak próbákon kellett átesnie. A próbatételek között leggyakrabban előforduló jelenség a tetoválás volt, amely egyszerre több funkciót is betöltött. A tetoválás közben átélt fájdalom megkönnyítette a misztikus világgal való kapcsolatteremtést, ezenkívül a törzshöz tartozást, a társadalmi rangot, tisztséget, és a test díszítését, esztétikusabbá tételét is magában foglalta. Az egyedi rítusok által a törzs jól definiálhatóvá, megkülönböztethetővé vált. Ez a csoporton belül az egyes tagok esetében is hasonló módon hatott, így mind egyéni, mind közösségi szinten az identitás kialakulását segítette.

Napjainkban a tetováltatás ismét reneszánszát éli – és megfigyelhető egy felfokozott érdeklődés is az idegen, ősi kultúrák, szokások iránt.

Egy nemrég végzett kutatás ennek a jelenségnek a motivációs hátterét próbálta feltérképezni. A vizsgálat során nyolc motívum jelent meg, melyek közül többet is említ már a szakirodalom (Wohlrab et al, 2007).

Az első az egyéniség kihangsúlyozása, vagyis az individuum megerősítése, egyes tulajdonságok kiemelése, melynek célja a másoktól való különbözőség és a különlegesség érzésének erősítése (Millner 2001; Stirn 2002 id. Wohlrab et al, 2007). A következő az esztétikum, a szépség, illetve a divat motivációja. A minta szinte minden tagja esztétikusnak, vonzónak tartotta a tetoválást, viszont egyesek primer motívumként is említették. A két kategóriában közös, hogy ezek voltak a „legnépszerűbbek” a vizsgálati személyek között.

Egy adott szubkultúra iránti elkötelezettség, szimpátia jele, illetve beilleszkedési szándék, vagyis a csoporttagság motivációja is többször megjelent. Meghatározó motívum volt a vizsgált minta körében a spirituális, kulturális szimbólumok és tradíciók követése. Érdekes, hogy ebbe a csoportba csak felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező vizsgálati személyek tartoztak. Ezt követte a személyes élmény megörökítésének motivációja. Egyes megfigyelések szerint a bántalmazott nők a testük sértett részének a fájdalmas testmódosítás procedúrájával és megjelölésével adnak új értelmet, és nyerik vissza annak „birtoklását” (Atkinson, 2002 id. Wohlrab, 2007). A mintában fő motivációként még megjelent az ellenállás vagy dac, amely főleg a fiatal felnőttek között volt népszerű, akik a szülői tiltás ellenére tetováltattak. A mintában szerepelt olyan vizsgálati személy is, aki kifejezetten szexuális vonzerejét szerette volna ezáltal növelni. A sokadik tetoválásukat készíttetők között pedig a függőség motivációja is megjelent.

Az alacsonyabb végzettségű csoportban (szakmunkás) a legjellemzőbb motiváció a Csoporttagság illetve az Esztétikum volt, míg a magasabb végzettségű csoportokban (érettségi, felsőfokú) megjelentek a magasabb szintűnek tekinthető kategóriák (Egyéniség kihangsúlyozása, Spirituális-kulturális) is. Jellemző volt továbbá, hogy a Spirituális-kulturális kategóriát választók életkora magasabb volt a többi motivációt említőknél. Ez talán magyarázható az igények állandó változásával, a személyiség fejlődésével, és az ilyen úton történő teljességre való törekvéssel.

A vizsgálat egyik érdekes eredménye, hogy a teljes minta 42 százaléka számolt be a tetováltatást megelőző félévben lezajlott élethelyzeti krízisről (válás, haláleset, munkahely elvesztése, szerelmi csalódás, egyéb magánéleti problémák), amely ösztönözte a tetoválás készíttetésére (első tetoválását készíttetők: 64,3 százaléka, sokadik tetoválást: 35,7 százaléka). Ebben az (al)csoportban a domináns motiváció az egyéniség kihangsúlyozása, megerősítése volt, vagyis saját maguk (újra)definiálása. Testkép-értékelésük a tetoválás hatására szignifikánsan javult az azt megelőző véleményükhöz képest. Jelentősen különböztek a tetoválás közben átélt fájdalom előzetes jóslásában és átélésében is. A fájdalom előzetes becslésekor ők számítottak a legerősebb fájdalomra és ez az elvárásuk be is igazolódott. A közben átélt fájdalom kiugróan magasabb volt náluk.

Atkinson (2001) és Carroll (2002) felvetik azt a lehetőséget, hogy a tetoválás által okozott változás megkönnyíti bizonyos traumák feldolgozását (id. Wohlrab et al, 2007). Ebből következtethetünk arra, hogy ez a beavatkozás akár megküzdési (coping) mechanizmusként is értelmezhető. A krízist átélt személy számára fontos a kontroll érzésének gyakorlása, melyet olyan „területen” próbál gyakorolni, amely felett csak neki van „uralma”, és amelyet nem befolyásolnak a külvilág eseményei – ami ez esetben saját teste (Kulcsár, 1998). A tetoválás ilyen kontextusban való megjelenése kielégíti az autoagresszió jellemzőit, vagyis a krízis alatt átélt dühöt és haragot a személy ilyen formában irányítja maga ellen (Hárdi, 2000).

A vizsgálat eredményein keresztül elgondolkodhatunk azon, hogy napjainkban a tetoválás milyen új értelmezéseket kap. A globalizálódó, homogénebbé váló világban egyre jelentősebb hangsúlyt kap a külső, a test „esztétikusabbá”, különlegesebbé tétele másokétól. Fontos szemponttá vált az új módszerekkel történő önkifejezés, és ez által önmaguk, identitásuk meghatározására. Mindezeken felül az irányítás, a kontroll érzése…

Szerző: Hodován Zsófia

A pályamunka szerzője a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológia szakának III. évfolyamos hallgatója

Forrás: Mindennapi Pszichológia

Illusztráció: részlet a Discovery Channel L.A. Ink c. sorozatából)