2015. július 2., csütörtök

Megjelent a Cimbaliband: Moldva című lemeze




A Fonó kiadásában megjelent lemezzel az alkotók egyben tisztelegnek és köszönetet mondanak a moldvai csángóknak, hogy sokszor a nagyon nehéz körülmények ellenére is, megőrizték az utókornak gyönyörű népzenéjüket.

A Cimbaliband eddigi zenei irányzatában mindig nagyon fontos szerepet játszott a népzenei gyökerek megismerése. Unger Balázs, a banda vezetője 7 éves kora óta foglalkozik autentikus magyar népzenével, a balkán szerteágazó dallamvilágával, ezekből is legfőképpen azzal a területtel ahol a cimbalom is szerepet kapott a folklórban. Egy korábbi, emlékezetes gyűjtőútja hatására készült el a Cimbaliband - Moldva című lemeze, mellyel az együttes visszatér a gyökerekhez, és autentikus moldvai zenét játszanak, nem a szokásos hangszerelésben! 



Balázs útját a balkán zenéhez a moldvai csángó muzsika nyitotta meg először.
1996-től rendszeres vendégzenésze volt a budapesti moldvai csángó táncházaknak. Nagy Bercel invitálta először a Zurgó zenekar koncertjeire, táncházaira, majd játszott a Tatros együttesekben, és tagja volta a Palya Bea és Bolya Mátyás nevével fémjelzett Kárpátia zenekarnak is. Eltökélt szándéka volt, hogy felkeresi a moldvában élő cimbalmosokat, és elsajátítja speciális játékukat. 1997-ben felkerekededett friss jogosítványával, és első autójával egy szürke Trabant kombival, hogy fölfedezze a moldvai cimbalmosok világát. Segítségére volt gyűjtőútjain Benchea Grátzy, a Tatros zenekar akkori dobosa, aki maga is moldvai csángó származású, valamint a Rekecsini hegedűs Mandache Aurél. Aurél segítségével jutottak el többek között Ion Spiridon radojéi idős cimbalmoshoz, Antim Ioanhoz, és az folklór-expedíció megkoronázásaként Temeliára, ahol az öreg Cosma Piticu és annak egész családja cimbalmozott, kis és nagycimbalmon egyaránt.

Ennek a gyűjtőútnak hatására készült el a Cimbaliband - Moldva című lemeze.

Június 4-én a Fonó Budai Zeneházban, a zenekar kiadójának színpadán, majd június 14-én egy családias hangulatú esten Gödöllőn a Művészetek Házában mutatta be Moldva című lemezét a Cimbaliband zenekar. A gödöllői koncert teljes bevételét a rekecsini központú Csángó Rádiónak ajánlották fel. Dr. Gémesi György a város támogatásaként 50 000 forintot nyújtott át valamint az Audio-technica, a zenekar egyik fő támogatója is szívesen állt a kezdeményezés mögé és hangtechnikai eszközökkel támogatta a rádió működését. Emellett a magyarországi cégcsoporthoz tartozó Audmax Broadcast - akik rádióstúdiók építésével és üzemeltetésével foglalkoznak -, szintén hallottak a kezdeményezésről és lelkesen felajánlották segítségüket a rádió további működéshez.

Az album megvásárolható a Fonó webboltjában, a terjesztőknél (Hangvető, Mesterporta) és megtalálható digitálisan az ITunes, Amazon, Spotify, Deezer, dalok.hu stb digitális felületeken.

http://www.fono.hu
http://www.cimbaliband.hu

Lantai József - EuroAstra

Nincsenek megjegyzések: