2009. április 21., kedd

Új könyv a muszlimok könyvespolcán





Sok-sok munka és fáradozás után végre elkészült a Magyarországi Muszlimok Egyházának új kiadváAn-Nawawi: 40 hagyománynya, az An-Nawawi által gyűjtött negyven hadísz (Fordítás és magyarázat). A könyv 470 oldalon segít minket eligazodni a már sokunk által ismert hagyományokban, részletesen elemzi azokat, és ezek kapcsán több mint ötszáz további hiteles hadísszal, valamint érdekes történetekkel ismertet meg minket. A vallástudósok igen régóta arra törekedtek, hogy a prófétai hagyományok nagy füzéréből kiemeljenek néhány olyan gyöngyöt, melyekről úgy vélték, hogy a több ezernyi hagyományt és az iszlám vallás főbb igazságait – mintegy dióhéjban – tartalmazzák. Ezeket a tanításokat a tudósok azzal jellemezték, hogy összefoglalják az iszlám lényegét, vagy úgy, hogy az iszlám felét, harmadát vagy ehhez hasonlót jelentenek. Ez a negyven hadísz is egyike ezeknek a próbálkozásoknak. A neves vallástudós, An-Nawawi, a gyűjtemény összeállítása során arra kötelezte magát, hogy az összes hadísz (mind a negyvenkettő) hibátlan, hiteles legyen. Többségük szerepel al-Bukhári és Muszlim „Szahíh”-jában.
Ebben a könyvben lehetőleg szó szerinti fordításban, magyarázó jegyzetek kíséretében közli – a hagyományozói láncolatok (szanad) mellőzésével – An-Nawawi «Negyvenes»-ét. A magyarázó jegyzetekhez forrásnak használták sejk Ibn Daqiq Al-Íd, al-Háfiz ibn Radzsab al-Hanbali, sejk Mohamed ibn Saleh al-Othaimeen, sejk Saleh ibn Abdulaziz Ál Sejkh, sejk Mohamed Bakkár Zakarija és más neves tudósok magyarázatait és könyveit, valamint a magyarázatban több mint 500 hiteles hadísz került lefordításra.
Mindazok számára, akik vágyakoznak a mennyei világ után, mindenekelőtt szükséges, hogy megismerjék ezeket a hadíszokat, mert ezek kiterjednek a legfontosabb dolgokra az iszlám vallásban, és szüntelenül figyelmeztetnek a kegyes cselekedetekre. Emellett azoknak is ajánljuk a könyvet, akik nem gyakorolják az iszlám vallást, csupán érdeklődnek iránta, és szeretnének hiteles képet kapni az iszlám tanításairól.
A hadíszok elemzése, magyarázata mellett megtaláljuk a hagyományozók, a lejegyzők és a hagyományokkal foglalkozó vallástudósok rövid életrajzát, valamint egy kisebb szírát is, amely azoknak az olvasóknak lehet hasznos, akik nem ismerik Mohammed Próféta (béke legyen vele) életének fontosabb eseményeit és kiemelkedő jellemvonásait. A kötet egyik fejezetében betekintést nyerhetünk a hadísztudományba, vagyis hogy a vallástudósok minek alapján osztályozzák, értékelik a hagyományokat. A Magyarországi Muszlimok Egyháza nyomdába kerülés előtt még egy név és tárgymutatóval is kiegészítette a kötetet, így mindenki könnyen eligazodhat a számtalan témakör között.
A kötetet Dr. Shubail Mohamed Eisa állította össze, a kiadásban a Magyarországi Muszlimok Egyházának több tagja is részt vett munkájával. Allah áldása legyen rajtuk és munkájukon!
A könyv kemény kötéssel, fűzött kivitelben készült. A belső oldalak félfényes műnyomó papírra készültek, a lapok kereteit és a fejezetek bevezetőít színes kalligráfiák díszítik. Mivel a könyv előállítási költsége igen tetemes volt, ezért a Magyarországi Muszlimok Egyháza úgy döntött, hogy a kötetet önköltségi áron, 2990 forintért adja az érdeklődőknek.

A könyv megrendelhető az iszlam.com oldalán is, a rendelhető könyvek között.

Írta: iszlam.com


Nincsenek megjegyzések: