CHARLES D'ORLEANS: a francia partok felé tekintve

A francia partok felé tekintve
Dovernál egy nap, a tengeren át,
gondolnom arra kelle: eleinte
milyen örömben éltem odaát.
S bár küldte szívem egyre sóhaját,
ó mégis, így is milyen jól esett
látnom édes szülöttem földemet.

De elmém máris józanságra inte,
mit sóhajtozol árva szív tovább?
Hisz útban van, közelg, úgy látni szinte,
jő a jó béke, mindent visszaád.
Találta szívem ebben vígaszát,
de mindazáltal be nem telhetett
látnom édes szülöttem földemet.

Hát raktam Reménység-hajómba mind be
s meg is kértem vágyaim hadát,
kelnének át a tengeren sietve,
s térítenék pártomra a hazát,
hogy szűnjék már meg a háboruság,
hogy adja Isten, míg csak élhetek,
látnom édes szülöttem földemet.

A béke kincs, dícsérem egyre hát
gyűlölöm én, nem böcslöm a csatát,
ez fosztott meg -- mióta -- engemet
látnom édes szülöttem földemet.


Fordította Illyés Gyula


Forrás: Klasszikus francia költők, első kötet, 29. oldal
A világirodalom klasszikusai, Európa Könyvkiadó, 1984