2009. február 9., hétfő

Irán és az iszlám


Irán az iszlám világban

A muzulmán (iszlám) vallást a köztudat az arab világgal azonosítja. Pedig az arabokon kívül számos más nemzetiségű követője van, például Fekete-afrika népei körében és Iránban is.

Iránt 1935-ig Perzsiának nevezte a világ. 1959-ben Mohammed Reza Pahlavi sah bejelentette, hogy országát hivatalosan Iránnak és Perzsiának egyaránt nevezhetik. (Ennek is jelentősége volt akkor, hiszen a sah törekedett megújítani a perzsa kulturális hagyományokat. Ez is kiváltó oka lett Khomeini ajatollah 1979-es forradalmának.) Az ajatollah mindjárt el is rendelte, hogy az ország hivatalos neve: Iráni Iszlám Köztársaság, tehát teokratikus állam, amelyben a iszlám síita irányzata az államvallás.

A vallási értelemben szinte egységes 66,5 milliós országban 89 százalék síita muzulmán (a próféta családjából származónak tartott imámok követője), 9 százalék szunnita muzulmán, csupán egy százalék keresztény (0,04 százalék katolikus) és egy százalék egyéb vallás követője. 1501-ben lett államvallás a síita iszlám, de az ősi perzsa vallás és kultúra mégsem tűnt el nyomtalanul ebben a nagy és gazdag országban.

Ma is a perzsa az irodalmi nyelv, pedig a Korán nyelve az arab. Az iszlám világban máig megmaradt Irán bizonyos mértékű különállása. Az iráni társadalom értelmiségi elitje kissé lenézi az arabokat, hiszen a 2500 évnél idősebb perzsa hagyományt vallja magáénak. A Krisztus előtt 600-tól ismert Óperzsa Birodalmat ugyan Krisztus után a VII. században meghódították az arabok, de a perzsa értelmiség és a hivatalnokok sajátos értékei tovább öröklődtek.

Peter Heine berlini profeszszor megállapítása szerint a legműveltebb középkori iszlám tanítók és írók is perzsa családokból áttértek voltak. Például a 923-ban elhunyt al-Tabari arab történetíró és Korán-kommentátor, vagy a 793-ban meghalt Sibuvaih kiváló arab nyelvész. E perzsa kulturális hagyomány máig tartó hatására utal, hogy az utolsó sah erre igyekezett építeni modernizáló politikáját.

Mindez nem csupán az olajkincsben gazdag országot érintő világpolitika számára lehet tanulságos, hanem a vallásközi párbeszéd számára is. Az évek során számos jele volt annak, hogy Iránnak e téren is megvan a maga külön útja. Ennek példája, hogy Mohamed Khatami volt iráni elnök - akinek nevéhez fűződik Iránban a reformok elindítása, és már korábban is kétszer járt a Vatikánban - 2007 májusában XVI. Benedek pápával találkozott, és részt vett a Pápai Gergely Egyetemen rendezett konferencián, amelynek ez volt a témája: Párbeszéd a kultúrák között: kihívás a békéért.

Természetesen nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a reformokat kezdeményező Khatami elnök elvesztette tisztségét, és utóda nem tűnik érdekeltnek e reformok folytatásában. De a felszíni politikai változások nem oltják ki az évszázados vallási-kulturális hatásokat, folyamatokat. A vallásközi párbeszéd távlatosan munkálja az emberiség békés jövőjét.

Rosdy Pál


1 megjegyzés:

Judit Bolyó írta...

Hiába, ha egy téma elkezdi érdekelni az embert, mindenhonnan az bújik elö... Kb. egy éve olvastam Orhan Pamuk: "A nevem Piros" c. könyvét, és akkor tudatosult bennem, hogy bár nem sokat tudunk Ázsiának (a világnak) arról a részéröl, még nem jelenti azt, hogy ott nem történik semmi, söt! És nem csak hogy most mi történik ott, hanem az elmúlt évszázadok mennyi tudóst, müvészt és gondolatot termeltek ki (amelyek egy kis része Spanyolországon keresztül Európába is eljutott, aztán a mór megtette a kötelességét, és a mór mehetett). Nagyon érdekelne az is, hogy a volt szovjet tagállamok (amik már csak földrajzi okokból is kapcsolatban voltak a perzsa és muzulmán világgal), újra rátalálnak-e a hagyományaikra. Érdekes, itt Mexikóban lépten-nyomon összefutok egy-két örménnyel, grúzzal, törökkel. És férjem egyik kedvenc jazz-zongoristája Aziza Mustafa Zadeh, egy Németországban élö azeri hölgy, akinek apukája az azerbajdzsáni dszessz egyik nagy alakja volt. Érdemes belehallgatni Aziza számaiba, nekem a hideg futkos a hátamon a másságától.

Nagyon keveset tudok még minderröl, csak hangosan, vagyis írásban gondolkodom. De nagyon jól lett idözítve ez a cikk. Köszönöm, Péter, ismét!!!! Maga telepátiázik!!!