Kóka Rozália: Mátyás királlyá koronázása - mese

Mátyás királlyá koronázása

Egyszer, régen, a magyarok kifogytak a királyukból. Újat kellett hát választani. Összehívták Budára az összes urakat, hogy maguk közül válasszanak királyt. Hát, össze is gyűltek az urak, de hamarosan nagy veszekedés tört ki, hatalmas lárma. Mindegyik úr nagyobb akart lenni a másiknál. Semmiképpen nem tudtak megegyezni. Akkor, hogy, hogy nem, üzenet érkezett az égből. Királyuk lesz Isten akaratából. Az lesz a magyarok királya, aki szeptember nyolcadikán vasasztalról eszik.

Na, lett dolguk a kovácsoknak! Az urak mind vasasztalokat rendeltek, hogy a megjelölt időben a vasasztalnál ebédelhessenek.

Szeptember nyolcadikán az urak mind kitelepedtek a szabadba, dúsan megterítették a vasasztalokat, s reggeltől estig ott falatoztak, várták, hogy hozzák az égből a koronát.

Mátyás szegény béresgyerek volt. Ezen a napon igen korán felébredt, mert különös álmot látott. Álmában megjelent neki egy angyal, s azt mondta, Mátyás lesz a magyarok királya.

Mátyás nem szólt senkinek az álomról, jó korán felkelt, felöltözött, aztán kiment a mezőre a gazdája ökreivel, s szántani kezdett.

Délben egy szolga ételt hozott neki, hát kifogta az eke elől az ökröket, megfordította az ekét, s az eke vasára tette a fazekat, úgy kezdte kanalazgatni a kását.

Egyszer csak az égen nagy fényesség támadt. A fényesség közepén repült két angyal, hozták a koronát, hogy Mátyás fejére tegyék. Mikor már egészen közel voltak, szegény Mátyás megijedt, felkapta az eketisztító vasat, olyant sújtott a koronára, hogy a korona tetején a kereszt mindjárt elferdült. Akárhogy hadonászott Mátyás, az angyalok mégiscsak a fejébe tették a koronát. Mátyás Magyarország királya lett, Isten akaratából. Nem is volt több olyan igazságos királya e hazának, se azelőtt, se azután.

A táltosgalamb

Valamikor, réges-régen, amikor a magyarok királyt akartak választani, összehívták a népeket. Szegényt, gazdagot, minden rendűt egyaránt. Amikor összegyűltek, elengedték a táltosgalambot. Akinek a vállára szállt a galamb, az lett a király.

Élt egyszer egy szegényember, volt annak egy jóravaló, suttyó fia. Ezt a legénykét úgy hívták, hogy Mátyás. Egy nap ez a Matykó gyerek megunta a nagy szegénységet, s azt mondta az édesapjának:

- Édesapám, nem ülök én itthon ebben a nagy szegénységben, elmegyek szerencsét próbálni.

- Eredj fiam, hátha megsegít a Jóisten!

Na, a legényke feltarisznyálódott, elindult szerencsét próbálni. Járt ide, járt oda, kereste, hogy mihez fogjon. Egyszer csak beérkezett egy nagyvárosba. Tolongott a nép, egyik percről a másikra egy nagy sokadalomban találta magát. Nem tudta elképzelni, miért tülekednek úgy az emberek, megszólított hát egy bácsit.

- Bácsikám, mi van itt? Mit csinál itt az a sok ember? Mért lármáznak, mért tülekednek?

- Hát, mi vóna, fiam? Hát, királyválasztás van!

Mátyás nézelődött, tekergette a nyakát, hátha meglátná ő is a királyt, de nem látta sehol. Akkor kapta magát, s felmászott egy kerítésre.

Egyszer csak elült a nagy lárma, nagy csendesség támadt. Kihozták a kalickát, s eleresztették a táltosgalambot.

A galamb vigyázkodott, erre-arra fordult, ide-oda repdesett, hirtelen aztán felreppent a Mátyás gyerek vállára. Mátyás úgy megijedt, hogy el akarta kergetni a galambot, de az nem akart leszállni a válláról semmiképp.

A népek kiáltozni kezdtek:

- Éljen az új király, éljen az új király!

Az urak megharagudtak, ordítoztak összevissza:

- Tévedett a galamb! Az nem lehet, hogy egy ilyen rongyos kölyök legyen a mi királyunk!

Mátyást elzavarták, a galambot megfogták, s újra beletették a kalitkába. Mátyás eloldalgott, elhúzódott a tömeg mellől egy fa alá. A galambot újra elengedték, hát az másodszor is csak megkereste. Szépen ráült Mátyás vállára. Az urak csak nem nyugodtak bele a dologba. Amikor aztán harmadszor is a Mátyás gyerek vállára szállt a galamb, a nép zúgni kezdett:

- Ez Isten akarata! Éljen Mátyás király, éljen az új király!

Mátyást megkoronázták, dicső, nagy király lett belőle, jó világ jött a szegényekre. Mióta meghalt, sokszor mondják: "Meghalt Mátyás király, oda az igazság!"

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

Karinthy Ferenc: Egy karrier története

90 évvel ezelőtt, ezen a napon született Karinthy Ferenc író, színműíró.

Marci lassanként már kinő a gyerekkönyvek közül, havonta selejtezi kis könyvtárát, a Micimackó két kötete azonban megrendíthetetlenül, elrongyolódva is kedvenc, a könyvből készült drámai játékot pedig, melyet korántsem tartok életem főművének, hatszor egymás után nézte végig az elmúlt évadban, ismételten kiharcolva, hogy elvigyék, vagy maga autóbuszozott át Pestre: a jegyszedők már ismerik, beültetik, mint levakarhatatlan potyanézőt. Nem egészen értettem, mi élvezetet lel újra meg újra e kis színpadi mókában, hisz minden szavát, taktusát betéve tudja, jobban a színészeknél, míg aztán, többszöri faggatózásra, egy gyönge pillanatában ki nem vallotta, miféle reménységet dajkál szívében. Egy csodálatos előadásról ábrándozik, melyre mégiscsak sor kerül majd egyszer, csupán ki kell várnia, ki kell fognia; részleteit apróra kidolgozta - itt közlöm tömör kivonatban, mind az elismerést, mind az esetleges megrovásokat a szerzőre hárítva.

Tehát: egy alkalommal, lehetőleg olyankor, mikor az egész osztály ott van a Petőfi Színházban, vagyis Szongoth, Molitor meg a többiek, az előadás sehogy sem akar elkezdődni. Már elmúlt fél négy, már háromnegyed is, a közönség türelmetlen, innen-onnan taps csattan fel; hiába, a függöny nem libben. Végre négy óra tájban kialszik a villany a nézőtéren, de ekkor sem a nyitány jól ismert ütemei hangzanak föl, hanem egy frakkos úr jelenik meg a függöny előtt: Kamarás Gyula, a darab rendezője.

- Mélyen tisztelt közönségünk, kedves szülők, kedves gyerekek, egy sajnálatos bejelentést kell tennem. Mai előadásunk a Zsebibabát alakító kis színészünk váratlan megbetegedése folytán elmarad...

Be sem tudja fejezni, olyan erővel tör ki a felháborodás, a nézőteret megtöltő közönség összevissza kiabál: - Le vele! Nem kell! Tessék megkezdeni az előadást! - A rendező alig bírja lecsöndesíteni a zajongókat.

- A jegyeket természetesen visszaváltjuk, és higgyék el, nekünk a legkínosabb a dolog. De hát mit tegyünk, Zsebibaba a darab egyik legfontosabb szereplője, nélküle lehetetlen megtartanunk az előadást...

Szavait elnyomja a füttykoncert, a megújulva kirobbanó méltatlankodás. Kamarás, látván e viharos egységet, fölemeli jobb kezét.

- Hacsak... hacsak nincs az itt jelenlevők közt egy olyan kisgyerek, persze csakis az általános iskola alsó tagozatából, aki Zsebibaba szerepét el merné, és ami még fontosabb, el is tudná játszani... Nos?

Erre aztán elnémul a közönség, az imént még oly hangos gyereksereg megszeppenve lapul: kinek volna mersze ilyen képtelen vállalkozásra?

- Na, kérem! - néz körül a széksorok közt Kamarás. - Nincs jelentkező? Most miért nem kiabáltok?

A nézők moccanás nélkül ülnek helyükön, mindenki kerüli a rendező fürkésző tekintetét.

- No, gyerekek, mi lesz?... Senki? Hát akkor sajnálom, mégsincs előadás... Nos, utoljára: senki sem vállalja?

- Én vállalom - szólal meg ekkor egy vékonyka hang a bal hármas páholyból. Minden fej arrafelé fordul.

- Ugyan! - lepődik meg a rendező is, és a szemét meresztgeti, de a sötétben nemigen látja, ki volt az. - Te ott, te el mernéd játszani Zsebibabát?

- El merném - ismétli az előbbi hangocska.

- És tudnád is?

- Miért ne?

Erre már Kamarás is kíváncsibb lesz, fölint a magasba: - Hahó, világosítók! Két lefrektort a bal páholyra!

A "lefrektorok" kigyúlnak, s kereszttüzükben egy sötétkék ruhás, elálló fülű kisfiú tűnik fel. A nézőtéren pissz sem hallatszik a rendkívüli feszültségben.

- Hát te vagy az a bátor legény? - méregeti a rendező. - És nem félsz, hogy belesülsz?

- Nem félek - feleli a kisfiú.

- És honnan tudod Zsebibaba szerepét?

- Én már láttam a színdarabot.

- Ugyan, fiacskám, egyszeri hallásra nem lehet ilyen hosszú szerepet megtanulni.

- De én hatszor láttam.

- Hatszor? - ámul el Kamarás. - Na jó, jó, akkor is: a színészek hetekig próbálnak egy ilyen darabot.

- De én olvastam is - közli a kisfiú.

- A könyvet, elhiszem. De a színdarab mégis más.

- Én a színdarabot is olvastam.

- Hogyhogy olvastad?

- Apukám ideadta.

- Már megbocsáss, fiam, ez a darab nem jelent meg sehol: hogy került volna atyádhoz?

- Úgy, hogy a színdarabot ő írta.

A rendező álla leesik. - Hogyan? Te K. Marci vagy?

- Az vagyok - feleli a kisfiú szemét lesütve.

- Hát akkor szaladj, fiam, az öltözőbe sminkelni!... Ügyelő, függönyt föl! Az előadást megkezdjük!

A többit már nem nehéz elképzelni. Mikor a kékezüst jelmezes kis Zsebibaba először lép színre, oly tapsorkán fogadja, a játék percekre leáll, a "Mit tegyünk veled, te kis tigrismacska" kezdetű dalocskát pedig kilencszer kell megismételnie. S ez így megy végig, minden megmozdulását ujjongás, üdvrivalgás kíséri, s midőn a finálé után a szereplők meghajolnak, Micimackónál, Fülesnél és a többieknél egy-két tenyér ha összeverődik, Zsebibabánál azonban: az a bizonyos egykori sajtóbeszámolókban szereplő "ütemes taps, szűnni nem akaró lelkesedés, mely ovációba megy át, a hallgatóság feláll, a színpad felé tódul" stb. stb., a jegyszedők alig bírják kiüríteni a termet.

Az előadás után az öltözőben megszólal a hangosbemondó: - Zsebibaba alakítója fáradjon azonnal az igazgatói irodába! - Ott egy szakállas, ősz, rendjeles úr, a Petőfi Színház főigazgatója öt kiló tejcsokoládét nyújt át az ifjú művésznek sikeres beugrásáért, továbbá négyszáz forintot, hogy adja át szüleinek, a színház ezzel kíván hozzájárulni neveltetési költségeihez. A művészbejárónál ünneplő tömeg, autogramkérők, kik egész az autóbuszig kísérik, fehér kendőkkel soká integetnek a kocsi után... S másnap reggel az iskolába siető gyerekek az épület előtt egy virágokkal, zászlócskákkal feldíszített diadalkaput pillantanak meg, felírása: Éljen iskolánk hőse, Zsebibaba alakítója, K. Márton, III/A.

Forrás: Karinthy Ferenc karcolatok - Magyar Elektronikus Könyvtár

Grafológia a pszichológia tükrében

Az ember nem csak jó és rossz,
nem csak szép és csúnya,
vagy okos és buta,
hanem ennél sokkal több!”

A grafológia egy szerteágazó tudomány. Kevesen tudják róla, hogy segédeszközként használják különböző lelki gyógymódokban, lélektani vizsgálatokban, valamint az orvostudományban.
Az embert a test-lélek-szellem hármasa alkotja. Az orvosok máig vitatkoznak azon, és egyre jobban egyetértenek abban, hogy a lélekben lezajló folyamatok kihatnak a testre. Ha a lélek „rosszul” működik, az megbetegíti a testet. A lélek pedig a testen keresztül kommunikál.

A beteg lélek hajlamos megkeresni azt a leggyengébb szervet, ahol testet ölthet a betegség. Ezek a lelki terhek, gondok pedig megjelennek az írásban. Igen, az írásban látni lehet a beteg lelki szorongását, félelmét, de ugyanígy a mániát és különféle pszichés betegségeket is. Ezek különböző írásjegyekben mutatkoznak meg, amit grafológiai elemzéssel fel is lehet tárni.
Freud az ősi ösztöntörekvések összességét libidónak nevezte, és minden törekvést e köré font.
Jung általában kétféle típusú embert különböztetett meg: extrovertáltat és introvertáltat.
Adler szerint az ősi ösztöntörekvés nem szexuális jellegű, hanem az önmegvalósítást szolgálja. Ha az önmegvalósítás, az érvényesülés, a hatalmi törekvés könnyen megvalósul, létrejön a lélek egyensúlya.
Bármelyik elmélet legyen is igaz, nem vagyunk egyformák. Ha holisztikus szemléletmódból akarjuk látni az embert, a személyiségére akár kihathatnak születési bolygói, szüleitől öröklött tulajdonságai, személyiség típusa. Bármi is legyen a mérvadó, nincs két egyforma ember. A grafológia, és a grafológiai elemzések itt is segítségül szolgálhatnak a pszichológusnak.

A grafológia alapjai: jellemvonások


Melankolikus: komoly, befelé forduló, meditációra, belső vívódásra hajlamos.
Nem ritka esetükben a depresszióra való hajlam. Nehezen mozdítható, visszahúzódó. Megfelelő színe a sötétséghez közel álló kék.

Kolerikus: ingerlékeny, könnyen dühbe guruló, hamar felfortyanó.
Reakciói hirtelenek és erősen túlzottak. Feltűnő viselkedés jellemzi, ami részben fejlett öntudatának, részben állandó aktivitásának eredménye. A színbeli megfelelője a meleg, vérpezsdítő vörös.

Szangvinikus: barátságos, nyílt, derűs személyiség. Állandóan és megingathatatlanul optimista. Gyakran jellemző rá, hogy elhamarkodottan nyilatkozik vagy cselekszik. Sokszor ellentmondásba keveredik. Színe a derűt és fényt leginkább sugárzó sárga.

Flegmatikus: egykedvű, közömbös, unott. Nem igazán lehet lelkesíteni, minden egyformán hidegen hagyja. Sem nagy érzések, sem nagy események nem zökkentik ki monoton közömbösségéből. Földhözragadt típus, anyagias szemléletű. Színe a zöld.

Forrás: GrafologiaElemzes.hu

Szergej Jeszenyin: A hajnal a hajnalt váltja

A hajnal a hajnalt váltja,
zabtáblán pára lebeg...
Eszembe jutottál, drága
anyám, te szegény öreg.

Mint hajdan, igyekszel a dombra,
támasszal a durva bot áld,
és látod a habba hullva
a hold elnyűtt saruját.

Tudom, fejed egyre azon jár,
az a gond görnyeszti le:
fiadnak az otthon után már
csöppet se fáj a szive.

Tipegsz a kis temetőig,
figyeled sírkő-sürüjét,
s könyörögsz, hajolva földig,
sok hűtlen gyermekedért.

Bicskás-szilajon nőttünk fel,
s hugaink, mint május-iram.
Kis vaksi fürge szemeddel
ne nézz búbánatosan.

A bánat, a bánat elég már!
Most éled az ősz idejét:
az almafának is így fáj
elveszteni lombja rezét.

Az öröm csak ritka mámor,
mint májusi, hajnali dal.
Ne fonnyadozzak az ágon,
perzseljen az őszi vihar.

WEÖRES SÁNDOR

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

Illusztráció: Hallai Mihály Hajnal a tanyán című festménye

Egry József festő, Kossuth díjas

1883 - 1951

A Zala megyei Újlakon született, szegény napszámosszülők gyermekeként. 1902-ben Budapesten, 1904-ben Münchenben, 1906-ban Párizsban tanult festeni. 1906-1908 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Ferenczy Károly és Szinnyei Merse Pál tanítványa. 1912-ben hosszabb tanulmányúton járt Belgiumban. Az első világháborúban súlyosan megbetegedett, 1918-ban Keszthelyen telepedett le. A húszas évek közepétől rövid budapesti tartózkodások, külföldi utak kivételével Badacsonyban, a Balaton partján élt és dolgozott élete végéig.
1905-től szerepelt rendszeresen kiállításokon: a Műcsarnokban, 1909-14 között a Művészházban. 1922-ben a Nemzeti Szalon "Balatoni Kiállításán" tűnt fel balatoni képeivel. 1923-ban gyűjteményes kiállítást rendezett a budapesti Belvederében, 1927-ben és 1930-ban a Tamás Galériában. 1925-ben Berlinben, 1926-ban Drezdában mutatta be műveit. 1946-ban az állami nagy aranyéremmel, 1948-ban Kossuth díjjal jutalmazták művészetét. Elhatalmasodó betegsége ellenére haláláig dolgozott. Sírja a badacsonytomaji temetőben van, mellette nyugszik felesége, aki több mint 30 éven át hű társa, segítője volt.
Halála után Brüsszelben, Antwerpenben, Párizsban állították ki műveit. Magyarországon a keszthelyi Balatoni Múzeum 1958-ban és 1962-ben rendezett Egry József emlékkiállítást. Badacsonyi lakóháza és műterme emlékmúzeumként nyílt meg barátai és tisztelői előtt. Legszebb alkotásai művészetét értő s részben baráti köréhez is tartozó gyűjtőkhöz kerültek.


Forrás: Veszprém Megye Múzeumi Igazgatósága - Egry József kiállítás, Tihany, 1966
Illusztráció: Önarckép napsütésben 1927
Olaj, vászon, 58,5 x 82 cm
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Wass Albert: Vérszerződés - magyar monda

Átkelvén az ATIL (Volga) folyón, néhány évig ATILKÖZBEN maradtak a magyarok, azonban nem telepedtek meg ezen a földön. Csupán nyájaikat legeltették, és sátorszekereiken tanyáztak. Táboraik törzsek szerint oszlottak meg, a törzseken belül pedig nemzetségek szerint. Egyegy nemzetség szekértábora kör alakban helyezkedett el, nehéz, vasalt rúdjaikkal kifele, mint a sündisznó tüskéi. Ez a módszer támadásokkal szemben hatásosnak bizonyult. Egy szép napon görög követ érkezett a magyarok táborába, több szekérre való ajándékot hozva Bizáncból. Felvonultak ELŐD elé, aki a magyarok KENDÉJE volt és azt kérték tőle a császár nevében, hogy mint Bizánc szövetségese indítson hadat a szomszédos besenyők ellen. A KENDE válasza meglepte a görögöket. - Nekem nincs hatalmam a hadsereg fölött - felelte Előd, magyarok kendéje -, én csak békeidőben uralkodom. Ha háborúra kerül a sor, a törzsek fejei Gyulát választanak maguk közül és ő a főparancsnok, akinek mindenki engedelmeskedik, még én is. A görögök unszolására Előd tanácsba hívta a hét magyar törzs vezéreit. A hét vezér visszautasította a görögök ajánlatát. Nem kívántak háborút csupán a háború kedvéért, még gazdag ajándékért sem. A csalódott görögök visszatértek császárukhoz, és jelentést tettek sikertelen útjokról. A császár krónikása pergamenre írta a nomád magyaroknál tett látogatás útján szerzett különös tapasztalatokat. "Béke idején a KENDE uralkodik a magyarok felett" írta föl a krónikás, "míg háború idején a GYULA, akit a törzsek fejei választanak." Atilközben állomásozva a magyarok előkészületeket tettek a nagy útra, Atilla örökségének visszafoglalására. Portyák kalandozták be nyugat felé a völgyeket hágót keresve a hegyeken át, melyen át lehessen vontatni a nehéz szekereket. Hogy biztosítsák a zavartalan átvonulást, szövetséget kötöttek a szászokkal is, Álmos fiának, Árpádnak leányát, a megkeresztelkedett Ágotát feleségül adván a szászok hercegéhez. Leó, görög császár, többszöri felszólítása után LEVENTE, egy sereg fiatal harcos élén elindult a görögök megsegítésére a bolgárok ellen. A magyarok ugyanakkor szerződést kötöttek Kijev hercegével, mely szerint a szlávok elvállalták, hogy jó előre kiirtják az erdőt a vonuló magyarok előtt, és a szekerek számára utat építenek a Vereckei-hágón át. A szlávok boldogok voltak, hogy ilyen könnyűszerrel megszabadulhattak veszedelmes új szomszédoktól, és vér helyett verejtékkel fizethettek a szabadulásért. Végül is a magyarok készen voltak a nagy útra. Elérkezett az ideje, hogy vezért válasszanak maguknak, aki egyesíteni tudja a törzseket, és elvezeti őket Atilla földjére. ÁLMOS kürtje nagytanácsba hívta a törzsek vezéreit és a nemzetségek fejeit. Díszpompába öltözve jelentek meg a vezérek és a nemzetségfők, köztük a három újonnan csatlakozott KABAR törzs vezérei is. Csillogott a napfény a kócsagtollas, ékszeres forgókon, kardmarkolatokon, menték, kacagányok gyöngyökkel díszített aranyláncain. Csupán öreg Álmos állt ott egyszerű öltözetben, Atilla puha, fekete bőr-öltözetében. Talpig fehérben állt mellette a táltos. Mégis mindannyian levették fövegüket, amikor Álmos és a táltos megjelentek a nagytanács előtt, mert ők hozták magukkal a nemzet két legféltettebb kincsét, az ÚR Kardját és egy egyszerű fából vájt kupát, melyből valamikor a nagy Atilla ivott. A nagygyűlés sátrát négyzet alakban vette körül az egybegyűlt nép. Az egyik oldalon, rang szerint állva, a harcosok. A másik oldalon, színpompás viseletükben a nyájak gondozói. Elöl a csikósok, majd a gulyások, aztán a juhászok és végül a kanászok. A harmadik oldalt asszonyok és lányok töltötték meg, színpompás viseletben, a negyedik oldalon pedig néma türelemmel álltak az öregek. Bent a nagy sátorban hosszúra nyúlt a tanácskozás, de odakint néma türelemmel várakozott a tömeg. Végül is félrelebbent a bejárat bőrfüggönye, és vén Álmos lépett ki rajta, s mögötte a törzsek vezérei. A tömeg felé fordulva beszélni kezdett Álmos. - Eljött az ideje, hogy visszaszerezzük örökségünket, Atilla földjét. Úgy kívánja a törvény, hogy közös vezért válasszon magának a nemzet, aki úgy háborúban, mint békében összetartsa a törzseket, mert nem lesz könnyű ám visszafoglalni őseink földjét, és még nehezebb lesz megtartani azt. Nemzetté kell kovácsolódjanak a törzsek megint, egy vezér és egy akarat alatt, mint ahogy Atilla idejében volt. - Hosszú éveken át én voltam egy vándorló törzs vándorló vezére. Az én időm eltelt már. Hajam fehér, és az égi mezők őrei lassanként nyitják már számomra a kaput a Hadak útja felé. A törzsek vezérei idősebbik fiamat, Árpádot választották, hogy egy életre a nemzet legfőbb vezére legyen. A hét vezér pajzsot tartott Álmosfia Árpád elé, és ahogy Árpád rálépett a pajzsra, a pajzzsal együtt magosan a fejük fölé emelték. Egyenesen állt ott, a magosra emelt pajzson, barna haján megcsillogott a nap fénye, és bátor sas-szeme messzire elnézett a tömeg fölött. Kezében ott csillogott Isten kardja és egyenesen nyugat felé mutatott. - Éljen Árpád, magyarok vezére! - szakadt fel a tömegből az ujjongás. - Vezess, Árpád vezér! Atilla fakupájával a kezében előre lépett a táltos. - Lépjetek elém hét vezérek - mondta a táltos hangos szóval -, és ti, kabar vezérek, kik csatlakoztak hozzánk, ti is lépjetek ide! Esküdjetek hűséget Árpádnak és örökös leszármazottainak! Egyenként léptek a vezérek a táltos elé. Egyenként vágtak eret karjukon és csöppentették vérüket Atilla kupájába. Utolsónak maga Árpád. A táltos bort öntött a vérbe, loccsantott belőle a földre, majd néhány csöppet a szél minden irányába. Aztán a vezéreknek nyújtotta a kupát és sorra mindegyik ivott belőle. - A mai naptól kezdve - mondta hangos szóval a táltos - minden magyar, minden hun és minden kabar egy nemzetté váljék, mint ahogy eggyé vált a vér ebben a kupában. Utolsónak Árpád ivott. - Én és minden leszármazottam - mondta ki a fogadalmat Árpád - tiszteletben kell tartsa a törzsek és nemzetségek rendjét. Hallgatnia kell tanácsukra, és nem emelhet fegyvert ellenök. Ha én, vagy bármely leszármazottam megszegné ezt az esküt, testét ne fogadja be a föld, lelkét tagadja meg az ég! - Ég és föld hallotta esküdet, Álmosifa Árpád - mondta zengő, mély hangon a táltos -, ha megszeged azt, föld kidobja tested, s ég megtagadja lelked. Úgy legyen!

Forrás: Wass Albert: Válogatott magyar mondák

József Attila: Nő a tükör előtt

A tükör előtt öltözik. Csupasz,
Akár a frissen megköszörült penge.
Nem látta férfi, mégis beleszúrja
Kegyetlen tükre minden férfi-szembe.

A tükör előtt öltözik. Gyapjú
Kelmét neki növeszt a férfi nyája.
Szoknyaként veszi magára a poklot
S az ég fodorként hullámzik alája.

Hajára aggat mély rejtelmeket,
Vagy hajnalból köti ragyogó kontyát
S a férfierő roppant vásznait
Ujjai apró szallagokra bontják.

Fülönfüggőül szívünket veszi,
Nem hallott zenét csak neki zenéljen
És nyelve alatt jéghegyeket hordoz,
Hogy forróságát elvermelje mélyen.

Lelkiismeretünket gyújtja föl,
Hogy szemöldökét véle bekormozza,
Tíz manikűrözött méregfogát és
Ajkát vérünkkel festi meg pirosra.

S már készen van és nincsen rajta más.
Á, dehogy! tán csak egy virágszál éppen!
Annyira egyszerűen indul el,
Hogy szőnyegére: holt agyunkra lépjen.

1924. jan.

Forrás: József Attila összes költeménye - Magyar Elektronikus Könyvtár

Rostás Árpád műbútorasztalos, restaurátor

Végy egy kis trágyalevet, egy kis citromot, némi alkohol sem árt, és máris kezdődhet a restauráció. Persze azért nem ilyen egyszerű a dolog. Rostás Árpád műbútorasztalos titkos receptje jó néhány további adalékot tartalmaz

a felsoroltakon kívül. Mindenesetre a munkáit látva nem is gondolná az ember, mi mindentől is fénylik annyira az a faajtó, tükörkeret, lépcső. A nemzetközileg is elismert farestaurátor nem állt meg a javításnál. Jelenleg magának a pápának készít trónszéket.

Fotó: Sárközy György

1979 óta dolgozom ebben a gyönyörű szakmában, antikvitásokat, műtárgyakat, templomok és kastélyok berendezéseit, külső és belső díszítő elemeit restaurálok. Majdnem harminc éves szakmai pályafutásom alatt több mint 200 kastélyba, palotába volt szerencsém betekintést nyernem, illetve több mint 1000 bútort restauráltam. Eddigi pályafutásom mérföldköveinek az Országházban, a Gellért termálfürdőben, a Versailles-i kastélyban, valamint a Louvre-ban végzett munkák számítanak. Mérhetetlenül értékes szaktudást halmoztam fel a hazai, és külföldi mesterektől tanulva. A szakma iránti vonzalmam oly régi, hogy már gyermekkoromban tudatosult bennem: világhírű műbútorasztalos-restaurátor szeretnék lenni!

"A fa ajándék, melyet az ember élete szépítésére kapott a természettől"

Igen gyönyörű Magyarország, életem minden idejében elődeink remekműveit csodáltam, és azon igyekszem, hogy az utódaink is minél tovább gyönyörködhessenek bennük. Szeretnék maradandót alkotni, mely az eleganciát, minőséget és az exkluzivitást foglalja magában. A nagy, híres mesterek után szeretnék újra életet lehelni alkotásaikba, műtárgyaikba, és minél több műkincset megmenteni, és a szakma szeretetét visszaadni az emberiségnek. Erre tettem fel az életem, és azért küzdök, hogy szakmai hozzáértésemmel, kutatásaimmal e gondolataim tudjam méltóképpen képviselni.

Forrás: Isten hozta - Rostás Árpád restaurátor Kapcsolódó cikk - Rostás Árpád: „A bútorokhoz beszélek úgy, mint más a virágokhoz”

A Shaolin templom

Shaolin kung-fu -> A Shaolin kung-fu kialakulása kínai dinasztiák alatt -> Élet a templomban

ÉLET A TEMPLOMBAN

A Shaolin templom, a zen-buddhizmus bölcsője. Titokzatosság és misztika övezi már évszázadok óta. Beszéltek itt már repülő harcosokról, csodálatos képességekkel rendelkező szerzetesekről. Rengeteg tudományos, vagy népszerűsítő írás foglalkozott eddig múltjával, jelenével. Hogy a további szóbeszédeknek, hamis legendáknak elejét vegyék, az itt élő szerzetesek két évtizede döntöttek úgy, hogy nyitnak a világ felé, hiszen át kívánják adni tudásuk egy részét mindazoknak, akik igényt tartanak rá. A 20. század utolsó éveiben már a Föld többi országa is érezhette ennek szelét, hiszen a többek között az Egyesült Államokban, Japánban és Európa számos országában, így Magyarországon is épültek Shaolin templomok, kolostorok. Ki kell ábrándítanunk azokat, akik úgy gondolják, hogy a templom elhagyatott helyen, az erdő mélyén fekszik. A Pekingtől több, mint ezer kilométerre fekvő Shaolin kolostort a Shaolin falu veszi körül, s turisták milliói zarándokolnak ide évente. Az itt élő lakosok többnyire kereskedők, aki az idegenforgalomból élnek. A kínai kormány és a templom vezetősége több mint húsz éve döntött úgy, hogy megnyitja a Shaolin templom egy részének kapuit a látogatók előtt. A szerzetesek a turizmusból befolyt összeg jelentős részét az évszázados építmények felújítására fordítják.

Kiből lehet Shaolin

Közel ezer gyerek, bizakodik abban, hogy álmuk végre teljesül és a szemlén őket választják ki, hogy a Shaolin kolostor lakói lehessenek. Van olyan esztendő, amikor több jelöltet tud befogadni a templom, de van, amikor csak kettőt. Az ország számos iskolájából érkeznek a templomhoz gyerekek, olyanok, akik már kicsiny koruktól kezdve gyakorolják a Kung-Fu-t. A válogatáson szerzetesek figyelmét semmi sem kerülheti el. Szerintük a legfőbb választási szempont a gyermek jó karmája, de fizikai és szellemi szempontból is a legjobbakat keresik. A bemutatott gyakorlatból kiderül, milyen a gyerekek felkészültsége.
A kiválogatott gyerekek élete megváltozik. Egészen mások az elvárások, egy új család, a szerzetesi közösség várja őket. Egyébként nem mindig a gyermekek jönnek a kiválasztásra, van, hogy a szerzetesek járják az országot.

A templom előkapujában

A kolostorban élő gyermekek a velük egykorú diákhoz hasonlóan, állami iskolában tanulnak. Az iskolaidő után a templomban az évezredes hagyományokkal bíró Kung-Fu alapjait sajátítják el. Egy mester több diákkal foglalkozik. Fontos a személyes kapcsolat, hiszen az ide belépő gyerekek mesterükben találnak új apjukra. Természetesen fizikai és szellemi fejlődésük eltérő. Ahogyan telnek az évek, a mesterek, amikor jónak látják, beavatják a fiatalokat a gyógyítás, a Qi-gong és a buddhizmus rejtelmeibe. Ezeket a rejtett tudományokat már más-más mester adja át a tanulóknak, hiszen a Shaolin templomban az egyik leglényegesebb nevelési szempont, hogy a diákok mindig a legjobbaktól tanuljanak.
A felvett gyerekeknek a beavatási szertartás szövegét, és a szerzetesi menedékkérés fogadalmát meg kell tanulniuk. A leendő szerzetesek ugyanis menedéket vesznek Buddhánál, a Tannál és a templomi közösségnél.

A Beavatási szertartás

A beavatási szertartás előtt a jelöltek szimbolikus mosakodásban vesznek részt, hogy így megtisztult testtel és lélekkel lépjenek át Buddha kapuján. A mester röviden elmondja a tanítványoknak, hogy ezentúl miként kell szerzetesjelöltként élniük. A Kui Fó ismétlése a Buddhához való megtérés fogadalmi szövege, mellyel a jelöltek ígérik, hogy elkerülik a pokolhoz vezető utat. A Kui Fá a Tanhoz való megtérést jelenti, a gyerekek megfogadják, hogy az aranyközépúton haladnak. Végül a Kui szeng által kinyilvánítják, hogy megtérek szerzetesnek, s hogy szorgalmasan tanulnak. A friss fogadalmasok új nevet kapnak, jelezvén, hogy ettől a pillanattól kezdve új emberként élik életüket.

A mindennapok

A Shaolin Kung-Fu egyik leglényegesebb eleme a kitartás és az önfegyelem.
Kemény kiképzést kapnak a gyerekek. Reggelenként több kilométert futnak nehéz terepen, hegynek felfelé. Itt mérhető le leginkább, ki mennyire kitartó. Egy-egy esésénél ugyanolyan fájdalmat éreznek, mint mások, mégis megtanulják, hogy önfegyelemmel viseljék. Az ősi hagyományt követve a fiatalokkal gyakorta edzenek hegycsúcsokon, szirteken, így küzdik le a tériszonyt és fejlesztik egyensúlyérzetüket.
A belső lelki próba után jön a fizikai. A tanulók egy-egy kilós súlyt kötnek lábukra, így futnak felfelé, és edzik lábizmukat. A lefelé vezető utat már szokatlanabbul teszik meg, négykézláb, úgynevezett tigris-sétában jönnek le.
A csoportos edzés után mesterük külön foglalkozik a jelöltekkel, felméri, mennyit erősödtek és tanultak.
A Shaolinoknak az évek során szinte minden testrészükből fegyver válik.

Az étkezés

A kolostor lakói számára az étkezés szertartás. Mielőtt helyet foglalnának, gyertyát gyújtanak, valamint ételt ajánlanak fel az élő és holt lelkek számára. Énekes fohászukkal köszönetet mondanak a táplálékért, egyébként szigorú csöndet tartanak. Étrendjükön csak vegetáriánus ételek szerepelnek, azok a szerzetesek viszont, akik gyakran vannak távol, utazásuk során mentesülnek a húsevés tilalma alól, de még így is csak kevesen élnek vele. Az ebéd után fiatal és idős szerzetes egyaránt maga mosogatja el tányérját.

Qi-gong

A qi olyan, mint a szél. Ha a szél mozog, akkor a víz is elkezd kavarogni. A vér is olyan, mint a víz. Ha a belső energiában zavar van, az szervezetünkre is kihat. A Qi-gong is ezen az elven működik. Gondolati úton vezeti a qi-t, majd a dantien nevű energiamezőbe gyűjtve azt, javítja a vér keringését és növeli az erőt.
A Qi-gongot és a Kung-Fut a következőképpen kell összehangolni: a dantien-ben lévő qi-t gondolatilag felemelve, a Kung-Fu mozdulatába kell vezetni. Így ötvözik a qi-t az erővel.
A Qi-gongnak számos jó hatása van: gyógyít, megerősíti a szervezetet, növeli a test qi-jét és erejét.

Edzések

A gyerekek mestereik irányításával kezüket is erősítik. A hagyomány szerint a fák törzsei, illetve a homokzsákok a legalkalmasabbak arra, hogy a harcosok eddzék kézfejüket. A Qi-gong segítségével a szerzetesek megmutatják, hogyan kell a belső erőt a törést végző testrészbe gyűjteni.

Orvoslás

"Minden betegség külső és belső okokra vezethető vissza. Belső ok a 7 érzelem és a 7 vágy. Ilyenek például az öröm, a harag, a szomorúság, vagy a vidámság. Külső ok lehet a hideg, a meleg és az időjárás-változás is. Aki például gyakran aggódik, annak a lépe lesz beteg, a túl sok öröm a szívnek, a félelem a vesének, a harag pedig a májnak árt. A meditáció gyakorlásával például elérhető, hogy az öt belső szerv egyensúlyban legyen. Nem jó, ha bármelyik túl erős, vagy túl gyenge, mert akár az erős, akár a gyenge betegségek forrása lehet. Érdekes például, milyen üzenete van a pulzusnak. Az ember testében sok helyen kitapintható. A pulzus ereje és gyorsasága által következtethetünk a test egészségi állapotára, arra, hogy a jin és a jang sok, vagy kevés. A balkézről például a szív, a máj és a vese állapota figyelhető meg. A jobb kézről pedig a tüdőé, vagy a lépé.
Általában a hegyen gyűjtik a növényeket, de előfordul, hogy a gyógyszertárból szerezik be őket, bár a közeli hegyekben minden gyógynövény megtalálható."

Szabadidő

Ne gondoljuk, hogy a jelöltek és a szerzetesek életét kiszolgáló személyzet segíti. Az itt élők maguk főznek, és ruhájukat is maguk tisztítják. A mindennapok kemény gyakorlatai és a hosszú meditációk mellett a szerzeteseknek van szabadidejük is.

Forrás: Fehértigris Shaolin Kung-fu Egyesület

A szamurájok

A japán harcosok rendje

Utat a szamurájnak! A dölyfösen vonuló harcos elől az emberek szemlesütve húzódnak félre Edo – a későbbi Tokió – zsúfolt utcáin.
A 18. század elején járunk, ám a jelenet a feudális Japánban évszázadokon keresztül ugyanígy játszódott volna le. Semmi kétség: egy szamuráj halad az utcán. Övében két kard: egy hosszú s egy rövid. Csak a szamuráj, a legelőkelőbb japán osztály, a harcosok rendjének tagja viselhetett két kardot, hatalmának halálosztó jelképét. A kimonója fölött lebegő, szoknyaszerű nadrágot és rövid, bő kabátot visel. Feje búbját tarra borotválta, kétoldalt és hátul kontyba tűzte a haját. A szamuráj nem siet. Nem várnak tőle munkát, bár ezzel kiegészíthetné évi rizsjárandóságát. Csak annyi a dolga, hogy harcra kész legyen, s ha vész fenyeget, megvédje a kormányt. S ha netán egy közrendű tiszteletlenül viselkedne vele, a szamurájnak – ritkán érvényesített – joga, hogy ott helyben megölje a hálátlant.

A fensőbbség a szamuráj veleszületett előjoga. A harcosok rendje közel hétszáz évig, 1185-től 1867-ig uralta Japánt. Uralmuk éppoly kíméletlen és erőszakos (s gazdag kultúrájú) volt, mint az ókori Róma vagy a középkori Európa bármely rendszere. A hajdani európai lovagok voltaképp a szamurájok legközelebbi történelmi rokonai. A szamurájok – a szó jelentése: szolgáló személy – is egy katonai elitcsoportot alkottak, melynek a nemzetségfők vagy hadurak és hűséges katonáik voltak a tagjai. A hagyomány szerint a császár parancsolt a legfőbb japán hűbéruraknak, de amint a szamurájok hatalomra kerültek, uralma névlegessé vált egy katonai vezető, a sógun mellett. E tisztség a szamurájok újfajta hatalmát jelezte.
A szamurájnak és a lovagnak sok közös vonása volt. Páncélt viseltek, lóháton támadtak, karddal-lándzsával harcoltak, várat ostromoltak, s becsületkódexük alapján éltek. A szamurájok uralma megdöbbentően tartós volt. Napjuk csak a Japánba érkező amerikai hadihajókkal áldozott le; ekkor derült ki, hogy a sógun képtelen megvédeni országát. Az új császár csapatai könnyen legyőzték a sógun seregét: így ért véget a szamurájok kora.
2003-ban japánban fesztiválokkal és kiállításokkal ünnepelték az Edo-korszak (1603–1867) kezdetének 400. évfordulóját. E korban jutott tetőpontjára a szamurájok hatalma és kiváltságos helyzete. Napjainkban mutatták be Az utolsó szamuráj című filmet, a japán harcosok Edo-korszak utáni végnapjairól. Ma is él tehát a szamuráj alakja. Nehéz kitérni előle. A japán városok utcáin sétálva mindenütt feltűnik a dölyfös harcos képe. Arca és fegyverei filmek plakátjain, múzeumi zászlókon, képregények címlapjain láthatók.
A szamuráj tartós népszerűségének egyszerű az oka: a világ egyik legkiválóbb hőse ő. A magányos kardvívó, aki reménytelen helyzetben tucatnyi ellenségét kaszabolja le a becsület és személyes dicsőség nevében. Ki ne látott volna kardját suhogtató szamurájt? Először talán éppen Kuroszava Akira klasszikus filmjeiben (A hét szamuráj vagy A véres trón).
Vajon kiérdemelte-e a szamuráj ezt a jelképes, magas polcot? Valójában újra kell írni a történelmét. A valódi japán harcos nem a tömegkultúra sematikus, igazságosztó kardmestere volt, hanem jóval sokoldalúbb. Hétszáz év alatt sokat változott a szerepe: lovagi párbajhősből puskát cipelő hivatásos katona, majd az állam dédelgetett őre lett.
A szamuráj a harcmezőn kívül is rácáfolt a sztereotípiákra. A csatából levágott fejekkel megtérő harcos alighanem hívő buddhista volt. A vallása követelte szigorú önfegyelem jól illett a harci technikáit tökéletesítő törekvéseihez. S a legelőkelőbb japán társadalmi osztály tagjai – főleg nagyuraik és fővezéreik – olyan kifinomult időtöltéseknek hódoltak, mint a versírás, a virágrendezés, a nó színházi előadások vagy a teaszertartás.
A szamurájnak szentelt figyelem dacára sok japánt feszélyez a harcos mítosza. A hős szamurájt és – foglyokat megvető – harci szellemét tömjénező politikusok és tisztek a 20. században militáns nacionalizmust gerjesztettek, s ez vitte bele Japánt a II. világháborúba. Ám a háború utáni pacifista légkörben még a szamuráj szó említése is kínos lehet. „Sokunknak a szamuráj a harcot, a gyilkolást jelenti – állítja Kadovaki Kunio kiotói fotóssegéd. – Inkább a fennköltebb jelentésû busi szót használjuk.”
A mai Japán megértéséhez szembe kell nézni a szamuráj örökséggel, s újra kell értékelni történelmi szerepüket, ki kell deríteni, milyen mélyen él még a felszín alatt harci szellemük.



Forrás: Tom O’Neill nyomán írta: Faragóné Tartler Mónika - Nóva Sport Egyesület honlapja