Dr. Henkey Gyula – Zombory István : A felvidéki magyarok társadalmi problémái és a magyarság embertani képe

Bár a szerzők egyikének terve eredetileg csak az etnikai – embertani vizsgálatok elvégzése volt, de mert a körülmények lehetővé tették a felvidéki magyarok társadalmi, gazdasági és kulturális problémáinak bemutatását is, ezért bevezetésként fontosnak tartjuk az ottani társadalmi gondok, problémák nyilvánosságra hozását is.

Visszaemlékezések az 1926 és 1935 közötti időszakból

A jelenlegi Szlovákia társadalmi problémái csak úgy ismerhetők meg, hogy az ottani magyarokon kívül a mai szlovákok problémáit is megemlítjük. A szerzők egyike már az 1930-as években, gimnáziumi tanuló korában megfigyelte a zömmel népviseletben Lévára érkező, szlovákul beszélő férfiakat és nőket, egyben idősebb rokonainak kérdéseket tett fel a szlovákokkal kapcsolatban. A társadalmi képet gazdagította az a körülmény, hogy az Árva megyei Sucha-horán az állomásfőnök a rokonságunkhoz tartozott, aki még az első világháború előtt meghívta egyik nagynénémet nyári vakációra. Ezért, ha a szlovák mozgóárusok (népi üvegesek, drótosok) betértek nagyszülei udvarába, a rokonok Ilona nagynénémet kérték fel „tolmácsolásra”, ami az eltérő nyelvjárás miatt nem mindig sikerült. Én is érdeklődtem a 30-as években a palócok és a szlovákok felöl. A palócokkal kapcsolatos problémák azért is érdekeltek, mert a lévaiak nyelvjárása is palóc jellegű. Ilona nagynénémtől, és később ismerősöktől is arról értesültem, hogy mind a palócok, mind a szlovákok barátságos és túlnyomóan mélyen vallásos emberek, akik mindenkivel szemben udvariasan viselkednek.

Az 1867-es kiegyezés után az egész Kárpát-medencében fokozatosan sor került az ipari fejlődésre, és a korábbi időszakhoz képest gazdasági fejlődés volt kimutatható. Rokonaim elbeszélése szerint mind a felvidéki magyarok, mind a szlovákok nagyrészt meg voltak elégedve társadalmi helyzetükkel. Rokonaim többször emlegették, hogy milyen nagyfokú barátságot és vendégszeretet tapasztaltak a szlovákok lakta felvidéki területeken. 1930-ban, amikor 2 hónapot a szlovákok lakta Ebedec (Obyce) községben tartózkodtam a szlovák nyelv tanulása és gyakorlása érdekében, tapasztalhattam a szlovák emberek barátságát és ezen kívül együttérzését a magyar problémák iránt. Egyesek, főleg a nők azzal is dicsekedtek, hogy mely magyar szavakat ismernek. Egyben említették azokat a szavakat, amelyeket a helyi római katolikus elemi iskolában tanultak. De az első világháború után már nem csak a szlovákok többségének szimpátiája volt tapasztalható, hanem megjelentek a magyarság ellen izgató önkéntes propagandisták is.

1935 utáni történeti adatok

A velünk nem szimpatizáló szlovákok egy része olyan maradék birtokos morva vagy szlovák volt, aki a magyar nagybirtokok felosztása során a magyarok lakta vidéken mintegy 50-100 katasztrális hold földet kapott. Viszont pozitív jelként kell említeni, hogy a magyarsággal szimpatizáló szlovákok között egyesek a szlovákiai-magyar keresztény szocialista pártnak is a tagjai lettek. Miután az említett párt egyesült a Magyar Nemzeti Párttal és a Magyar Nemzeti Munkáspárttal, tagjai lettek az 1938 előtti Egyesült Magyar Pártnak. Meg kell jegyeznünk, hogy bár a Felvidéken az életszínvonal emelkedett, de nem olyan mértékben, mint amelyet a csehszlovák állam a csehek és morvák számára biztosított. Különös figyelmet igényel a Szlovákia területére bevándorolt csehek és morvák viselkedése. Egyrészt a hatalmi pozícióban lévők, valamint a volt csehszlovák légió tagjai igyekeztek magyarellenes hangulatot teremteni. A szlovákok körében másrészt szerepük volt az előbb említetteknek annak hirdetésében és propagálásában, mely szerint Szlovákia területén nincsenek magyarok, csak elmagyarosított szlovákok.

Az önkéntes agitátorok egyike, egy cseh nemzetiségű maradék birtokos Morstein nevű 1935 körül ismertette velem nézetét, mely szerint csak 800 honfoglaló magyar költözött be a Kárpát-medencébe, amikor már Közép-Európában 1 millió szláv származású élt. Feltevése szerint a magyar harcosok megerőszakolták a szláv nőket. (Szerintem inkább részben összeházasodtak velük). Néhány szláv jellegű mellékletet tartalmazó sír rítus tekintetében nem különbözik a nagy túlsúlyban lévő magyar sírok szokásos temetkezési rendjétől. (A magyar katonai középréteg feleségeit férjük után megillette a középréteg sorának megfelelő sírhely.) Ezzel összhangban van, hogy László Gyula szerint a több száz avar-kori temetőkben esetenként egy-két szláv jellegű sír van. (Tretyakov professzorral történt megbeszélés jegyzőkönyve /1953/). Az eredmények arra utalnak, hogy az avar-kori temetőkbe, a melléklet nélküli sírok egy részébe is temettek szláv származásúakat.

A szlavofil (szláv barát) nézetek jellemzők voltak a többi szláv származású önkéntes propagandistára is. De a szlovák kutatók egy része is megkísérelte elferdíteni a honfoglalás-kori és avar-kori történeti eseményeket. Az egyik régész-művészettörténész megjelent tanulmányát én fordítottam le szlovákról magyarra. E tanulmány keretében a szerző kiváló tanulmányával elemezte az avar-kori arany és ezüst leletek származásának hipotézisét, viszont meglepő módon munkáját azzal fejezte be, hogy a műveletlen avaroknak nem lehetett igényük megismerni az arany leletek kulturális kapcsolatait, és ezért az Avar birodalom keretében csak a szlávokhoz kapcsolódhatnak ezek a leletek. A hasonló tanulmányok adták meg a tudományos kulturális hátteret a szlovák és cseh propagandisták számára. A legkedvesebb témakör a Nagy-Morva birodalom emlegetése volt, mellyel a szlovák nép ősi magját próbálták megteremteni, elővarázsolni. E témakörrel kapcsolatban megjegyzem, hogy egyrészt azonos időben két különböző helyen létezett Morva birodalom, és egyes kutatók szerint a Nagy-Morva birodalom inkább a Szerbiában lévő Morava folyó völgyében és annak környékén volt. (A Nagy-Morva birodalommal kapcsolatos ismertetés szerint ennek lakói barnás bőrűek és kaftánt viseltek.) Ami sem embertani, sem népviseleti szempontból nem jellemző a szlávokra. Másrészt a magyar kutatók többsége a Kárpát-medence északnyugati része melletti Morva birodalom volt kapcsolatban az avarokkal és az avar-kori onogurokkal. Amit alátámaszt az is, hogy 833-ban a morvák elűzték Pribina nyitrai szláv fejedelmet, és így a morvák uralma Nyugat-Szlovákiában csak 833-900 között, azaz 67 évig tartott. Az előzőek miatt nem indokolt a szlovák régészek számára a mintegy 260 éves (833-ig tartó) avar uralmat, mint a 67 éves morva időszakot emlegetni, mint a Nagy-Morva birodalom előtti korszakot.

Amikor a lévai gimnáziumba jártam (1930-1938 között), a nyolcadikos osztályban már a magyar anyanyelvűek voltunk relatív többségben. A szlovák anyanyelvű diáktársaimmal is jó kapcsolatot tartottam, különösen Kačer Lászlóval is, aki beszélt magyarul, és akivel 1938-ban, az I. Bécsi Döntés előtti napokban találkoztam. Ő mondta nekem, tudomásul veszi, hogy a magyarok inkább Magyarországhoz szeretnének kerülni, közös barátunk, Guszti pedig már Budapesten szeretne az egyetemre beiratkozni. A velem egyidős Rybár Karollal, aki egy évvel alattam járt, szintén baráti kapcsolatot tartottam. 1945-ben találkoztam vele, azt követően, miután a szlovák partizánok egyik tagjaként bevonult Lévára. Amikor hosszabb beszélgetésünkre került sor, önmagától mondta nekem, hogy 1944 tavaszán katonai behívót kapott. Őt is meglepte, hogy nem az orosz frontra vitték, hanem a németek ellen fordultak a volt Besztercebányai felkelés keretében. De a német haderő bekerítette őket, és fogságba esett. Ki akarták végezni a németek, de a Hlinka-gárda kiszabadította, mert bizonyítani tudták, hogy szabályos katonai behívót kapott. Őszinteségén nem is csodálkoztam, mert már gimnazista koromban meggyőződhettem arról, hogy bár szlovák nemzeti érzésű, de nem tartozik a szélsőséges magyarellenes elemekhez. Elmondta, a partizánok vezetői kötelezték arra, hogy az 1945 elején Lévára bevonuló katonák egyike legyen. Slusny Dominik sem tartozott a szélsőséges nézetűek közé. Vele egy padban ültünk egy esztendőn át.

A zsidó származású osztálytársaimmal kapcsolatban (az osztály 30%-a!) meg kell jegyeznem, hogy 1935-ig magyar nemzetiségűnek és anyanyelvűnek vallották magukat, viszont 1936-tól már zsidó nemzetiségű magyar anyanyelvűnek, azaz, csak az anyanyelven keresztül vállalták a magyarságukat. Értesültem arról, hogy mindenek ellenére, Berger György és Hecht György továbbra is magyar nemzetiségűnek vallották magukat. A magyarsághoz tartozónak nevezte magát Deutsch Pál is, aki velem együtt a Lévai dalárda tagja volt. Meg kell említenem azt is, hogy az osztálytársaim között Erdős András magyar anyanyelvű, cionista beállítottságú zsidó volt, aki beszámolt nekem terveikről, melynek lényege az volt, akkora területet kérnének Palesztinában és esetleg Jordániában is, amekkorán az összes zsidó elférne. Az érintett államoktól pedig azt kérnék, hogy fizessék ki a megalapítandó zsidó állam számára ezen országok zsidó tőkéjének 1/3-ad részét. Egyben azt is említette, hogy a zsidó származásúak számára az „autonomista” szlovákok nézete a legnehezebben elfogadható. Külön említette, hogy az 1937 körül vetített „Golem” zsidó tárgyú film vetítése ellen az „autonomista” szlovákok tüntettek. (Bár Erdős András említett nézetét tiszteletben tartottam, de meg kell jegyeznem, hogy a gazdag zsidók – a nagykereskedők, földbirtokosok, áruház tulajdonosok – jelentős részének nem állt szándékában Palesztinába kivándorolni. A cionizmus hívei pedig elsősorban a kereskedelmi ügynökök, kereskedősegédek és kisiparosok voltak.)

A magyar érzelmű zsidó származásúak közül említenem kell még Boros Bélát, az Egyesült Magyar Párt akkori lévai elnökét. (Ő eredetileg alelnök volt, annak lett megválasztva, de a korábbi elnök, Antal Gyula református lelkész meghalt, így ő lett az ideiglenes elnök a következő választásig.) Mind erkölcsileg, mind anyagilag támogatta a magyar jellegű kulturális rendezvényeket és mozgalmakat. Elnöke volt a Lévai Futball Clubnak is. Tőlem mintegy 20 évvel volt idősebb, így apámmal is baráti kapcsolatot tartott.

1910-ben Lévának 9675 lakosa volt, a magyarok számaránya 90,5 % volt, a szlovákoké 7 %. Lévától délre magyar községek, északra pedig szlovákok lakta helységek voltak. Az I. világháború előtt Léván gimnázium is volt, de miután a piarista gimnáziumot megszüntették, a tanítási nyelv 1924-től szlovák lett. Ezért a magyarok túlnyomó többsége kénytelen volt szlovák gimnáziumba járni. Évfolyamtársaim közül csak ketten kerültek a komáromi bencés gimnáziumba.

Nyitrának 1910-ben 16400 lakosa volt, akik közül 59,4 % volt a magyar anyanyelvű, a szlovákok aránya 29 % volt. A magyar anyanyelvűek egy jelentős része zsidó vallású volt. A fentiek alapján megállapítható, hogy Nyitrán a mérleg nyelvét a zsidó származású magyarok képezték, de a magyar többség felbomlott, miután 1942-ben a Hlinka-gárda átadott a németeknek 4300, a környékről pedig további 2000 zsidó vallásút (Gergelyi 1969). (Ezzel szemben Magyarország területén mintegy 2 évvel később, a német megszállás után, csak 1944-ben került sor a zsidók deportálására. Horthy kormányzó meg tudta akadályozni a zsidóknak a budapesti gettóból való elhurcolását. Az esztergomi páncélos hadosztálynak Budapestre való felrendelése után a magyar katonaság szétkergette a gettóba behatoló csendőröket.) Nyitrát a szlovákok úgyszólván szent városuknak tekintették, mint a volt Morva Birodalom egyik székhelyét. Az I. Bécsi döntés után időnként hallgattam a szlovák rádió egyes adásait is. A meghallgatott szlovák adások közül említenem kell Mach Šaňo miniszter beszédét, aki a gazdasági és társadalmi problémák, nehézségek miatt a „zsidó Somogyi"-t tette felelőssé. Abban az időben kiélezett volt a viszony Magyarország és Tiso Szlovákiája között, amely a nagysurányi tüntetésben nyilvánult meg, melyet a csendőrség feloszlatott. (Mach Šaňo számára az I. Bécsi döntés azért volt nehezen elfogadható, mert Nagysurány környékével, és Tótmegyerrel együtt, Magyarországhoz került.)

Visszatérve a honfoglalás-kori eseményekre, a Galánta és Nyitra, valamint Komárom között egy magyar hatalmi központ alakult ki, amely arra utal, hogy a magyarok vezetői főleg észak-nyugat felé igyekeztek védelmi vonalat kiépíteni. Taksony fejedelem, I. Géza apja, besenyő hercegnőt vett el feleségül, akivel együtt egy egész besenyő törzs költözött be a Kárpát-medencébe. Ezenkívül a királynői testőrség is betelepült oda, és jelentős szerepet játszottak a gyepük védelmében. Ennek keretében a beköltözött besenyők egy része a Vág-Dunától és a Vágtól nyugatra eső terület (Csallóköz és Mátyusföld déli része) közötti belső gyepű vonalát erősítette. (Az általam vizsgált 32 magyar felvidéki helység közül 4 besenyő eredetű Bős, Kulcsod, Padány és Bodrogszentes. Ezek közül az első három a Csallóközben található.) A Knyiezsa-féle XV. századi néprajzi térkép szerint a Csallóköz és a Mátyusföld déli része színmagyar terület volt. A honfoglalás-kori észak-nyugati első gyepű Pöstyén fölött volt.

A csehszlovák hatóság a magyar földesurak birtokaiból kisajátított területekre morvákat és szlovákokat telepített. A fentiek miatt a volt magyar uradalmi zsellérek egy része elvesztette az addig megszokott megélhetési lehetőségét, és a városi szegénynegyedekbe kényszerült. A magyarok viszont a földosztásból kimaradtak. Meg kell jegyeznünk, hogy a Habsburgok a magyarokat az 1867-es kiegyezésig hátrányos megkülönböztetésben részesítették, ezért évtizedekig nem engedték a déli, leginkább elnéptelenedett területekre áttelepülni. A nagykunsági köznemes származású református vallásúak Bácskába való telepítésére csak a telepítések végén kerülhetett sor, holott evangélikus szlovákok, görög-keleti románok és szerbek esetén az eltérő vallás nem számított akadálynak.

A Knyiezsa féle XV. századi néprajzi térkép szerint a Kárpát-medence északi folyóvölgyeit a magyarok népesítették be a XII-XV. század között, Szűcs Jenő (1982) szerint a Morva folyó völgyében a Miava patakig, a Vág völgyét Trencsén megye közepéig, a Nyitra völgyét Oszlányig, a Garamét Besztercebányáig, keleten pedig Eperjesig, Vorannóig és a Vihorlát hegységig. A völgyeket benépesítő magyar családok elöl a Nyitra-szlávok jelentős része először a Túróci medencén át a Liptói medencébe húzódott vissza (valószínűleg a morvákkal együttműködő csoport), míg a másik részük helyben maradt, és a völgyek peremén békésen együtt élt a magyarokkal. Meg kell jegyeznünk, hogy a magyarokkal együtt kabarok és besenyők is részt vettek a folyóvölgyek benépesítésében. Ez összhangban van azzal, hogy a Csallóközben és a Mátyusföld déli részében besenyők telepedtek le (Bősre, Kulcsodra, Surra, Padányba és 11 Karcsára), valamint a szlovákok lakta területekre, legalább 19 helységbe. A gömörőrök Sáros megyén át nyomultak előre, Csütörtökhely helységbe, valamint a környező 29 községbe települtek át, a harmadik gyepű vonalba. Megemlítünk néhány török eredetű helynevet: Csicsak (Virág), Szinek (Szúnyog), Nemesócsa (Ócsád, kabar vezér emlékét őrzi), Bodok (ág, nemzettség), Csahosa, valamint Beje, Gömör megye. Ezenkívül az összes Súr, Tolmács, Besenyő, Pecsenyic megjelölésű helynevek.

Szerzők egyike 1991-1997 között 32 helységbe etnikai és embertani vizsgálatokat végzett, így a vázolt társadalmi képen kívül az embertani vizsgálat főbb eredményeiről is szeretnénk beszámolni. Meg kell jegyeznünk, hogy a Felvidék két nagy városában, Pozsonyban és Kassán, az 1910-es népszámlálás alkalmával kimutatott szlovák anyanyelvűek gyakorisága 14,8-14,9% volt. A csallóközi embertani vizsgálatokat főleg Thoma Andor professzor sürgette, abból a megfontolásból, hogy mint az egyik olyan terület. melyet az oszmán-törökök nem foglaltak el, így leginkább megőrizhette a honfoglaló magyarok és katonai segédnépei embertani jellegeit. A vizsgálat főbb eredményeit az alábbiakban vázoljuk. Összehasonlításként a palócföldi szlovákokra, valamint egyes más népességekre jellemző adatokat is közlünk.

A szlovákiai magyarság lélekszámát nem lehetett az 1921. évi népszámlálási adatok alapján pontosan meghatározni, ugyanis több középkorú és idősebb magyar panaszolta, hogy a számlálóbiztos magyarnak beírni abban az esetben, ha az illető szlovákok lakta területen született, vagy apai és anyai családneve közül legalább az egyik szlovák eredetű volt, nem volt hajlandó. Ez a negatív diszkrimináció különösen a kétnyelvű helységekben nyilvánult meg. Egy középkorú házaspár említette, hogy mindkét szülője magyarok lakta területen született, de elszegődtek aratni az egyik szlovák lakta területen fekvő uradalomba, és a kislányuk éppen ott született. Ez miatt leányukat, noha felmenői magyar származásúak voltak, szlovák nemzetiségűnek írták össze. A népszámlálás során tapasztalható ferdítéseket igazolta az is, hogy a kétnyelvű helységekben, pl. Léván, Jolsván, és Nagyrőcén, jelentősen nagyobb volt a választások alkalmával az Egyesül Magyar Pártra szavazók aránya, mint ahány magyart, arányaiban nézve, a harmincas évek második felében a népszámláláskor kimutattak.

Az etnikai embertani vizsgálatok főbb eredményei

A felvidéki magyarok, az összes magyarok, valamint a palócföldi szlovákok vizsgálatainak eredményei az I., II. és III. számú táblázatokban láthatók. A fotókkal az összes magyarokat mutatjuk be.

I. táblázat

	Méretek és jelzők átlagai
	Férfiak			Nők
	1.	2.	3.	1.	2.	3.
Testmagasság	174,29	169,00	170,00	161,22	157,19	157,87
Fejhossz	189,48	187,59	188,22	179,66	178,56	179,32
Fejszélesség	161,51	160,67	160,32	153,86	154,09	154,05
Homlokszélesség	114,92	113,17	113,35	110,79	109,79	109,93
Járomívszélesség	147,21	146,39	146,30	138,82	139,61	139,32
Morfológiai arcmagasság	121,62	120,60	121,28	111,09	111,21	111,39
Állkapocs-szögletszélesség	115,27	113,00	112,97	107,54	105,14	105,89
Orrmagasság	52,91	52,66	53,69	49,44	49,09	49,78
Orrszélesség	36,48	35,78	36,00	32,97	32,42	32,78
Fejjelző	85,24	85,74	85,22	85,67	86,40	85,95
Arcjelző	82,62	82,45	82,93	80,03	79,78	80,01
Orrjelző	69,09	68,37	67,28	66,82	66,30	66,07

Megjegyzés: 1.: Felvidéki magyarok 2.: Palócföldi szlovákok 3.: Magyarok összesen

II. táblázat

		KVALITATÍV JELLEGEK MEGOSZLÁSA (%-ban)
		Férfiak			Nők
		1.	2.	3.	1.	2.	3.
Járomcsont alakja	Lekerekedett	14,4	39,8	25,7	12,6	33,3	26,5
	Előreálló	82,4	52,4	66,6	85,8	64,0	69,2
	Előre keskenyedő	3,2	7,8	7,7	1,6	2,7	4,3
Orrprofil	Konkáv	15,8	24,2	10,7	21,3	35,1	22,4
	Egyenes	38,0	52,4	46,1	42,6	47,7	50,4
	Konvex	46,2	23,3	43,2	36,1	17,1	27,2
Orrhát kiemelkedése	Gyenge	0,9	1,0	0,9	0,9	1,8	3,1
	Közepes	76,1	90,3	73,6	87,3	94,6	87,5
	Erős	23,0	8,7	25,5	11,8	3,6	9,4
Szemszín	Világos (1Á-4Á)	27,8	38,8	25,5	19,3	29,7	19,5
	Zöldes (4B-8,10)	28,6	26,2	30,9	30,3	29,7	30,7
	Sötét (9,11-16)	43,4	30,0	43,5	50,3	39,6	49,8
Hajszín	Vörös (I-VI)	0,0	1,9	0,3	0,1	2,7	0,3
	Szőke (Á-L)	0,0	1,9	0,8	0,3	0,9	1,0
	Átmeneti (M-O)	0,6	1,9	1,2	1,0	3,6	1,8
	Barna, fekete (P-Y)	99,4	94,2	97,7	98,6	92,8	96,9
Tarkóprofil	Erősen domború	7,6	12,6	12,8	13,8	27,9	18,9
	Enyhén domború	64,6	70,9	67,4	84,2	72,1	79,2
	Lapos	27,8	16,5	19,8	2,6	0,0	1,9
Homlokprofil	Előre domborodó	0,1	1,0	0,5	0,7	7,3	4,0
	Meredek	96,1	84,5	88,0	99,1	90,0	94,2
	Hátrahajló	3,8	14,6	11,5	0,2	2,7	1,8

Megjegyzés: 1.: Felvidéki magyarok 2.: Palócföldi szlovákok 3.: Magyarok összesen

III. táblázat

	A típusok megoszlása a felvidéki magyaroknál, a palócvölgyi szlovákoknál és az összes magyaroknál
	1.	2.	3.
Turanid	43,0	16,4	31,4
Pamíri	17,8	10,7	12,0
Dinári, keleti dinaroid	7,0	4,2	5,8
Elő-ázsiai	1,9	0,9	5,3
Kelet-balti	3,3	14,5	4,5
Keleti-mediterrán (kaszpi, pontiusi, iráni)	4,9	0,0	4,1
Alpi	2,0	4,3	2,5
Lapponoid	1,1	3,6	1,7
Mongoloid	0,9	0,5	0,9
Gracilis mediterrán	0,4	0,5	0,8
Északi (nordoid)	0,0	2,3	0,4
Cromagnoid	0,0	0,5	0,4
Atlanto-mediterrán	0,0	0,0	0,1
Urali	0,0	0,0	0,1
Meghatározatlan (X)	17,6	41,6	30,0
Vizsgáltak száma	2185	214	32899

Megjegyzés: 1.: Felvidéki magyarok 2.: Palócföldi szlovákok 3.: Magyarok összesen

Az egyes főbb jellegek elemzése

Testmagasság: A felvidéki magyarok átlagos termete mindkét nemnél magas, mintegy 4 cm-rel magasabb a magyar átlagnál. A magyar férfiak átlagos magassága 170,00 cm, a nőké 157,87 cm, míg a vizsgált szlovák férfiaké 169,00 cm, a nők 157,19 cm. A felvidéki magyarok termete feltűnően magas, főleg a csallóközieknél. Ebben azonban annak is szerepe volt, hogy a felvidékieket l99l és l997 között vizsgáltam, a testmagasság átlaga pedig a vizsgálatom kezdetekor a férfiaknál 3 cm-rel, a nőknél 2,5 cm-rel kisebb volt. A fentiek miatt külön kiszámítottam az l99l és l997 között vizsgált felvidékiek testmagasságát is a magyarok vonatkozásában, azaz a 24-60 éves férfiaknál az utóbbi átlag l74,29, a nőknél l61,22 cm. Az orosz férfiak átlaga 167 cm, de Bunak (1976) szerint az utóbbi években vizsgált 20-30 év körüli oroszoknál a termet 3 cm-mel emelkedett.

Fejjelző: A felvidéki magyarok, a palócföldi szlovákok és az összes magyarok fejjelzője egyaránt rövid. E népességek átlagai alig térnek el egymástól, viszont az oroszok fejjelzője erősen eltérő, férfiaknál 81,5, a nők adatait Bunak (1976) nem közölte.

Arcjelző: Mindhárom összehasonlított népességnél, úgy férfiaknál, mint nőknél, egyaránt széles. Az orosz antropológusok az arcmagasságot eltérő technikával mérték. Így a közölt átlag nem összehasonlítható.

Orrprofil: Mindhárom összehasonlított népességnél az egyenes orrhát a leggyakoribb, de a palócföldi szlovákoknál a konkáv orrhát jelentősen gyakoribb a magyarokhoz képest. Az orosz férfiaknál az egyenes orrhát a leggyakoribb, 68,6%, nőknél 61,0%.

Járomcsont alakja: Az összehasonlított népességek e tekintettben alig eltérőek, de feltűnő a felvidékieknél az előreálló forma nagy gyakorisága, mindkét nemnél. A kazakoknál az előreálló formagyakorisága 100%. (Iszmagulov 1982)

Szemszín: A felvidéki magyaroknál és az összes magyaroknál a sötét (barna, sötétbarna, sárga) szemszín a leggyakoribb, míg a palócföldi szlovákoknál a sötét szemszín aránya csökken, a világosé pedig emelkedik. Bunak (1976) csak a világos (kék, szürke) előfordulását közölte, mely férfiaknál 64,5%, ami a magyarokhoz képest erősen, a szlovákokhoz képest enyhébben eltérő.

Hajszín: Mindhárom összehasonlított népességnél jellemző a sötét hajszín árnyalatok igen nagy gyakorisága, mely a magyaroknál, főleg a felvidékieknél a legnagyobb fokú. A sötét hajszín gyakorisága az orosz férfiaknál 68,0%, a nőknél 62,5%, jelentősen eltérő (Bunak 1976). A kazakokra mindkét nemnél 100%-ban a barna-fekete hajszín a jellemző.

A fenti három táblázatból is megállapítható, hogy a magyarok a jellegek többsége tekintetében alig térnek el a palócföldi szlovákoktól, viszont a palócföldi szlovákok és az oroszok közötti eltérések eléggé jelentősek. A III. táblázat alapján megállapítható, hogy a típusok megoszlása tekintetében a turanid típus a leggyakoribb, a pamíri pedig a második helyen áll (Henkey 2002). Feltűnő adat, hogy a felvidéki magyaroknál a közép-ázsiai eredetű típusok (turanid, pamíri, kaszpi, mongoloid) együttes gyakorisága 64,7%, mely jelentősen nagyobb az összes magyaroknál kimutatható 46,2%-hoz képest. A szerzők egyike által vizsgált szlovákoknál is a turanid típus áll az első helyen 16,4%-kal, a kelet-balti típus a második 14,5%-kal, a pamíri pedig a harmadik leggyakoribb jellegegyüttes, 10,7%-kal. A finnugor formák a szlovákoknál 10,6%-ban, a régi szláv alakok (északi cromagnoid, kelet-balti szlávos alakjai) 10,3%-ban voltak meghatározhatók. (Mert a germán gepidák jelentős része beolvadt a szlovákok őseibe, az északi és cromagnoid típusokba soroltak fele részét, azaz 1,4%-ot a germán formák között mutattam ki.) Bár a palócföldi szlovákoknál a turanid és a pamíri típusok előfordulása csökken az összes magyarokhoz képest, előfordulásuk mégis jelentős.

A magyaroknál leggyakoribb turanid típus nagy-magyar-alföldi változatára jelenleg a magas, vagy nagy-közepes termet (1956 és 1965 között még nagy-közepes vagy magas volt), erős alkat, a fej nagy méretei mellett rövid fejjelző, széles, igen széles középmagas arc mellett széles arcjelző, előreálló járomcsont, közepesen kiemelkedő, egyenes, vagy ritkábban enyhén konvex orrhát, meredek homlok, enyhén domború tarkó, sötét szemszín és barna-fekete hajszín a jellemző.

A felvidéki magyarság megpróbáltatásai

a II. világháború után

A Léva környéki magyarság legelszántabb tagjai közé tartozott Jónás Imre (kb.: 55 éves) alsógyőrödi római katolikus plébános, aki évtizedeken keresztül küzdött azért, hogy e kétnyelvű községben magyar tannyelvű elemi iskola is létesüljön. Ez a terve ugyan az I. Bécsi döntés után teljesült, de miután a szovjet haderő elfoglalta a helységet, annyira megverték nem helybéli ismeretlenek, hogy rövid idő múlva kórházban meghalt. Édesapámtól értesültem, hogy Jónás Imrét barátja, Mischák István nyugalmazott lévai szlovák származású plébános a kórházban felkereste, aki elítélte az ilyen szégyenteljes cselekedetet. Ez részéről nem volt váratlan dolog, mert a korábbi években aktív papi tevékenysége idején sem titkolta szlovák nemzeti érzése mellett, hogy a magyarokkal is szimpatizál.

Hasonló kegyetlenségekre került sor több szlovákiai helységben, például Dobsinán, Rozsnyón, Késmárkon. A Kapu szerkesztőségében értesültünk arról, hogy a legnagyobb öldöklésre Serovban került sor, míg Pozsonyban a híd lábánál tömegsírt tártak föl, melyben az adatközlő szerint 80 magyar honvédet temettek el, de a pozsonyi tömegsír előzményit nem ismerjük. Nézetünk szerint az öldöklésekért az elkövetőket felelősségre kellene vonni. Az elkövetők Serovban a csehszlovák különítményes alakulatok tagjai voltak.

Nyitrának l9l0-ben l6400 lakosa volt, akik közül 59,4 % volt a magyar anyanyelvű, ezen belül egy részük magyar anyanyelvű zsidó vallású volt. A szlovák anyanyelvűek aránya pedig 30 % volt. (A mérleg nyelvét Nyitrán a zsidó vallásúak jelentették, akiknek túlnyomó többsége magyar anyanyelvűnek vallotta magát. Ez a magyar egység azonban l942-ben megszakadt, mert l942-ben a Hlinka-gárda átadott a németeknek 4300, a környékről pedig további 2000 zsidó vallásút. (Magyarország területén csak a német megszállás után, a németek parancsára két évvel később, l944-ben került sor a zsidók deportálására. Ugyanis Horthy kormányzó meg tudta akadályozni a zsidóknak a budapesti gettóból való elhurcolását.)

Ez lehetett az oka, hogy l921 végén a cseh népszámlálás szerint Nyitrának még több ezer magyar lakosa volt, de nem lehetett helye ott magyar iskolának (Palotás l994).

A II. világháború befejezése után újra sor került a felvidéki magyarok nyilvános, hátrányos megkülönböztetésére. A csehszlovák hatóság ki szándékozta telepíteni a dél-szlovákiai magyarok többségét, például 100 ezer magyart terveztek háborús bűnössé nyilvánítani. Indokként arra hivatkozva, hogy 1938 ősze előtt tagjai voltak az Egyesült Magyar Pártnak. Orosz-szovjet nyomásra a magyar kormány kénytelen volt beleegyezni a lakosságcserébe. A magyarellenes intézkedések fő kezdeményezője Beneš Eduard államelnök volt. Az emberi jogokat erősen sértő intézkedéseket Beneš Eduard Kassán jelentette be. A „Kassai Kiáltvány” szerint a magyarokat megfosztották a csehszlovák állampolgárságtól, vagyonukat elkobozták, és elrendelték kilakoltatásukat Magyarországra. Beneš terve csak részben sikerült, mert a szövetséges hatalmak egy idő után leállították a magyarok kitelepítését. Végül a lakosságcsere egyezmény következtében 72,273 szlovák származásúnak tartott egyén költözött át Szlovákiába (Janics 1995), akiknek mintegy fele nem tudott szlovákul. (A csehszlovák hatóság megszegte a lakosságcsere egyezményt azzal, hogy nagyrészt jómódú gazdákat, iparosokat, kereskedőket és értelmiségieket telepített át, míg a Magyarországról kiköltözőknek mintegy fele része szegény, vagy nincstelen volt.) Miután a listára felvett minden magyar kitelepítése nem teljesülhetett, további 44 ezer egyén deportálására került sor kényszermunka céljából a csehországi Szudéta vidékre. A szerzők egyike Békéscsabán tartózkodott akkor, amikor három szlovák család Csehszlovákiába való áttelepítésére került sor. A három család az ingóságokkal együtt már fent volt a teherautón. Kitömött szalmazsákokat, házilag összetákolt asztalt látott, de székek nélkül. Ezzel szemben a Dél-Szlovákiából kitelepített magyar családok részére fél szerelvényre volt szükség (Táncos 1996). A Szudéta vidékre deportáltak mintegy fele része visszatért korábbi lakóhelyére, de legalább 20 ezren közülük végleg Csehországban maradtak.

Le kell szögeznünk, hogy a Beneš által bejelentett „Kassai Kiáltvány” az emberi jogok egyik legsúlyosabb megsértése, melynek elsőrendű célja az volt, hogy a felvidéki magyarokat megfossza vagyonuktól, valamint korlátozza szabadságukat, és egyben részükre létbizonytalanságot okozzon. Ez a sérelem továbbra is fenn áll, mert Szlovákia kormánya megtagadta a Beneš-i dekrétum visszavonását, azaz a felvidéki magyarok elkobzott vagyonát a mai napig sem jutatta vissza. Nézetünk szerint a felvidéki magyarság sérelmeinek megszüntetésére irányuló intézkedés a mindenkori magyar kormány feladata lenne. Bár egyes társadalmi csoportok kezdeményezték a hátrányos megkülönböztetések visszavonását, de ez a hivatalos előterjesztést nem helyettesíthette.

Népességtörténeti összefüggések

A közép-ázsiai (törökös) típusok feltűnően nagy gyakorisága a finnugor formák jelentős csökkenésének, valamint a régi szláv jellegegyüttesek jelentéktelen előfordulásának valószínű főbb okait e fejezet keretében közöljük.

Az avar-kori, a honfoglalás-kori és az Árpád-kori események tárgyilagos tanulmányozása része lehet a közös történelem megismerésének. A felvidéki etnikai embertani vizsgálatok és a társtudományok adatai alapján az alábbi következtetések vonhatók le:

1. A honfoglaló magyarok és utódaik igen nagy mértékben népesítették be a jelenlegi Szlovákia területét, elsősorban a Dunától északra eső és az Észak-bodrogközi vidékeket, sőt a Nyitra - Galánta - Komárom háromszögben X. századi magyar hatalmi központot is igazolták régészeti leletek. (Szabó 1983)

2. László Gyula (1982) szerint a késő-avaroknak nevezett avar-kori onogurok jelentős mértékben élték meg a magyar honfoglalást, a Csallóközben a honfoglalás korában még lakott avar telephelyek védőgyűrűt alkottak a Megyer törzs nemzetségeinek szállásai körül, és ezek lakói összeolvadtak a magyarsággal (Tánczos 1997).

3. A honfoglalás után a Kárpát-medencébe beköltöző besenyők, úzok, kunok, jászok gyarapították a közép-ázsiai eredetű réteget (Bartucz 1938), finn-ugor eredetű nép pedig már nem érkezett a történeti Magyarország területére.

4. A honfoglalás-kori Kárpát-medencei szláv nyelvű népek nem voltak tiszta szlávok (Tretyakov 1953), kialakulásukban jelentős szerepük volt a közép-ázsiai eredetű népeknek, különösen a (késő)avaroknak (Eisner 1933). XII-XIV század között magyar földműves családok telepítették be a Kárpát-medence északi folyóvölgyeit, akik elől a Nyitra-szlávok jelentős része a Nyitra felső szakaszán és a Túrócz-völgyön keresztül fokozatosan a Liptói-medencébe húzódott (Mályusz 1922). A szláv nyelvű népek másik része helyben maradt, és békésen együtt élt a magyarokkal (Szűcs 1982).

Az Árpád-kor közepétől kezdve fehér horvátok (déli lengylek) telepedtek be Árva megyébe és Szepes megye északi felébe, akiknek túlnyomó része beolvadt az északi szlovákokba, de ez jelentősebben nem emelhette a szlovákokban a régi szláv eredetű típusokat, mert Dél-Lengyelországban a Kárpátok és a Katowice – Lublin vonal között a lapponoid típus a leggyakoribb (Bergmann, Bielicki, Sawicki 1978). Ezzel összefüggésbe hozható, hogy László Gyula közlése szerint a finnugorok már legalább 7000 éve Lengyelország területén élnek, és akikre a lengyelek szláv nyelvű rétege csak rátelepedett. A palócföldi szlovákok vizsgálatának eredményei arra utalnak, hogy a szlovák nép kialakulásában az avarok és a gepidák beolvadásán kívül a magyarokkal való keveredésnek lehetett a legnagyobb szerepe. Az utóbbit támasztja alá a turanid és a pamíri típus nagy gyakorisága is.

A X-XI. század eleji magyar, vagy túlnyomóan magyar 114 temető közül például Felsőjattón, Ógyalán, Ondrohón, Szomolányban, Zsitvabesenyőn más etnikumok, így köztük szlávok jelenléte is kimutatható, de nem lehet véletlen, hogy a mai felvidéki magyarok esetében a régi szlávoknál gyakori formák csak 0,7%-ban mutathatók ki. Viszont a közép-ázsiai eredetű (törökös) típusok (turanid, pamíri, kaszpi, mongoloid) 64,7%-ban voltak észlelhetők, azaz az utóbbiak túlsúlya a szlávokhoz képest 92-szeres!! Az embertani adatok tehát kis mértékben sem igazolják egyes szlovák politikusok és kutatók azon véleményét, hogy a felvidéki magyarok elmagyarosított szlovákok leszármazottjai lennének, viszont a vogulokra és osztjákokra jellemző uráli típus a felvidéki magyaroknál nem volt észlelhető.

A kivezető út lehetőségei

Nem csak közös érdek a Szlovákiával való kapcsolatok rendezése, hanem európai érdek is. Megegyezni nézetünk szerint a keresztényi szeretet jegyében és a mózesi tízparancsolat figyelembe vételével. Ismereteink szerint a szlovákok túlnyomó többsége mélyen vallásos, így nézetünk szerint a keresztény – keresztyén és nemzeti jellegű pártok pozitív közreműködésére lehetne elsősorban számítani. Erre a legjobb alkalom lett volna abban az időszakban, amikor a Magyar Koalíció Pártja a kormánykoalíció tagja volt, de a szélsőségesen magyarellenes uszítás miatt nem merték vállalni a Beneš-i dekrétum visszavonásának kezdeményezését. A kiegyezésben jelentős szerepe lehet olyan magyar és szlovák kutatóknak, akik tárgyilagosan ítélik meg a közös történelmet, a főhangsúlyt azon eseményekből kiindulva, melyek a két népet összekötik. Például: a magyarok és szlovákok békés együttélése a XI-XV. században, a szlovákok részvétele a Rákóczi-féle szabadságharcban, az 1848-49-es szabadságharcban, valamint annak tudomásul vételét és nyilvánosságra hozatalát, hogy a branyickói áttörést nagyrészt szlovák származású honvédek hajtották végre a szintén szlovák származású Erdősi (Poleszni) Imre piarista pap közreműködésével. Úgy véljük, hogy a mai napig él a szlovák nép egy részében a magyarbarátság tudata, emléke, és a két testvéri nép harmonikus kapcsolatát csak a soviniszta uszítók propagandája rontotta meg, akik leginkább a szlovákok 1000 éves elnyomásáról, és a Nagy Morva Birodalom nagyhatalmi törekvéseiről szeretnek beszélni és írni. A magyar-szlovák békés együttéléssel kapcsolatban a szerzők egyikének „Magyarok és szlovákok származásának közös gyökerei” a Kapu folyóiratban megjelent cikkében (Henkey 1994) részletesebben ír az előzményekről és a megegyezés lehetőségeiről. Az eddigi uszítások ellenére úgy véljük, hogy a szlovák nemzet velünk szimpatizáló részét továbbra is testvérnépnek nevezhetnénk.

Főbb irodalom:

1. Henkey Gyula: Őseink nyomában (Budapest, 1993, Magyarság és Európa Kiadó)

2. Henkey Gyula: Felvidéki magyarok népességtörténete és etnikai embertani képe (Kapu füzetek 7. 1998)

3. Henkey Gyula: A magyarság és más Kárpát-medencei népek etnikai embertani vizsgálata (Budapest 2002 Magyar Őstörténeti Kutató és Kiadó Kft.)

További irodalom:

1. Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai (I-II. Miskolc, 1998, Miskolci Bölcsész Egyesület Kiadása)

2. Henkey Gy.: Újabb adatok a turanid típus észak-kazaksztáni és nagy-magyar-alföldi változatról (IN: Turán, 2005/2-3.)

3. Henkey Gy.: A magyar őslakos népesség embertani képe (IN: Kapu, 2007/6-7)

4. Henkey Gy. – Horváth I.: Új adatok a Kínában élő kazakok etnakai embertanáho (IN: Kapu, 2001. 1. szám 17-21. oldal)

5. Miklasevszkaja (1968): Contributions to the Phsysical Antropology of Central Asia Peabody Mus. Harvard Univ. Russian Translation Series III/2

6. Szmagululi O. – Bekctajkizi K. – Orazakkizi A.: Altaji kazaktaria, Asztana 2003.

Forrás: KAPU

CSŐGL JÁNOS: HÁZASSÁGI ABC 8. rész

22. És ha ő nem szeret már?

Aki kicsit is szereti hitvesét, sőt talán az is, aki nem szereti, kíváncsi rá, sőt figyeli, szereti-e még a párja. Mindenkinek fáj, ha úgy érzi, társában kihűlt a szeretet. Olyan tapasztalat ez, amit nagyon kevés ember tud szó nélkül hagyni. Ilyenkor jönnek a szemrehányások, a követelőzés, nyomukban a veszekedés, a még nagyobb elhidegülés.

Ha észreveszed, hogy párod nem szeret már úgy, mint régebben, először is így gondolkodj: "Nekem elsősorban a magam szerelmét kell őriznem, vigyáznom, nem a párom szerelmén kell rágódnom." Tehát a világért se add vissza a kölcsönt, ne kezdj el gyanúsítgatni, pörölni, ne válj magad is ridegebbé. Te csak szeress, légy kedves és gyöngéd, nem fogod megbánni.

A szerelmet nem lehet erőltetni, kikövetelni, sőt ez veszélyes, mert az ilyen fegyver könnyen sül el visszafelé. A szerelmet a másikból elő kell csalogatni. A növényeket a földből a nap melege kelti életre, a párod szerelmét a te vonzerőd. Próbálj olyan lenni, akit lehet szeretni!

"Dehát én olyan vagyok, mégsem szeret!" Sajnos, ez egyáltalán nem biztos. Lehet, hogy a magad ítélete és ízlése szerint vonzó, szeretetre méltó vagy, ám könnyen megeshet, hogy a párod egészen mást kívánna, mint amit nyújtasz neki.

Úgy el tudják mondani például az asszonyok, hogy ők a férjükért, a családjukért élnek, szinte az ő cselédeik. De a párjuk talán mást várna. Például, hogy a nő elismerje a férje kiválóságait, hogy hálát mutasson, hogy szívesen beszélgessen vele, partnere legyen valamilyen kedvtelésében. Az embernek lesnie kell, mire vágyik a hitvese és azt kell neki nyújtania.

És ha megmondja, mit hiányol, nem kell megsértődni: neki semmi sem elég jó, inkább örülni kell, hogy már nem szükséges találgatni, mivel járhatnék a kedvében, hiszen megmondta. Próbálj szívből örömet szerezni neki, akkor majd nem kell panaszkodnod, hogy nem szeret.

Ha nem mondja, próbáld meg kitalálni az ízlését. És figyeld magad, elég szeretetre méltó vagy-e, úgy ahogyan ő szeretné. Sose hirdesd fennen, de még csak magadban se gondold, hogy te jó férj, illetve jó feleség vagy, csak a párod... Ezt majd ő fogja megállapítani, a te dolgod, hogy hozzá igazítsd, számára alakítsd magad.

Ha valami nagy baj adódik a házasságban, akkor is inkább azt keresd, mi benne a te vétked, ne kezdd rögtön a társadat okolni.

Egy kézenfekvő példa: a férj egyszerre csak inni kezd. Kimaradozik, a barátaival csavarog, részegen jön haza késő éjjel, és ebből kezd rendszer lenni. Ilyenkor biztosan hibás az italozó férj. De az asszony nem sokat ér el azzal, ha a párja fejére olvassa helytelen magatartását. Igaz, nem hagyhatja annyiban a dolgot, de magába is kell néznie, mennyiben felelős ő maga a történtekért.

Talán arra fog rájönni, hogy a férje azért iszik, mert folyton a barátaival őgyeleg. És ezt miért teszi? Mert nem szeret hazamenni. De miért nem szeret hazajönni? Talán mert hitvese túl hagymaszagú, lompos, veszekedős, türelmetlen, nincs ideje rá, leinti, ha mond valamit, cseppet sem kedves, esetleg mindig ráripakodik: "hol voltál ilyen sokáig?"; "nem tudod megtörölni a cipődet?". Lehet, hogy az a baj: a lakásuk nem otthon, mert nagy a rendetlenség, a piszok.

Egy szó mint száz, a látszólag ártatlan félnek is azon kell törnie a fejét: miben hibás ő maga és azon sürgősen változtatnia kell.

Nem rossz módszer más házasok megfigyelése. Sok fonákságot veszünk észre a viselkedésükben. Meg tudjuk mondani, kinek-kinek mit kellene másképpen tennie. De ne állj meg itt! Kérdezd meg magadtól: vajon te nem jársz hasonló cipőben, te nem követed el ugyanazokat a hibákat, amelyeket másokban megszólsz? Kicsit több önismeret, több belátás, alázat, kicsit több gyanakvás önmagadra, azután egy kis önnevelő erőfeszítés - és máris szeretetre méltóbb vagy, nagyobb az esélyed, hogy a párod nem un el, szeretni fog hosszú távon is.

Addig neveljétek magatokat, amíg fiatalok vagytok. Az idős kor testi-lelki érelmeszesedéssel jár. A hibák megcsontosodnak, a természetünkké válnak. Meg aztán, amit megbocsátanak nektek a fiatalságotokért, a csinos arcotokért, termetetekért, azt nem fogják elnézni, ha már elsuhannak felettetek az évek. A párotok sem biztos, hogy elnézi. Ne legyetek hát fiatalon beképzeltek, önelégültek. Vegyétek komolyan az önvizsgálatot, az önnevelést, a párotokhoz való hasonulást. Nincs ennél jobb befektetés: társatok szeretetét kamatozza.

23. Csak a test és semmi más?

Amennyire kívánják egymás testét a fiatalok eleinte, annyira el tudják unni a párjukkal való nemi együttlétet a házasság folyamán. Nagy baj ez, mert a nemi közömbössé válás megfertőzheti összetartozásuk érzését. Ilyenkor kívánják meg a változatosságot, és megcsalják egymást. Némelyek titokban, mások nyíltan vagy éppen közös megegyezéssel. Ez alapjában rendíti meg a házasságot, még akkor is, ha fennen hangoztatják: nem féltékenyek egymásra.

A szokások változnak, divatba jöhet a nyitott házasság is, de az emberi természet alapjaiban nem változik. Isten monogámnak teremtett bennünket, igazában csak egy valakivel óhajtunk egyek lenni - ezen nem lehet változtatni. Nemiség váltogatott partnerekkel sok mindent eredményezhet, de kiegyensúlyozott életérzést, boldogságot, valódi, szép kielégülést semmiképp.

Nem elég erről annyit mondanom, hogy a világért se csaljátok meg egymást. Valami több kellene. A házasoknak meg kellene tanulniok úgy élni a nemiséget, hogy ne vágyakozzanak különösebben a változatosságra, találják meg élvezetüket évtizedek múltán is a házastárssal való nemi együttlétekben.

Hogyan lehet ezt megvalósítani? Úgy, hogy a nemiség ne csak a testek érintkezése legyen, hanem az egész emberé. Lélek legyen a nemi életben. A test ugyanis minden alkalommal körülbelül ugyanazt nyújtja, ezt valóban nagyon el lehet unni. Maga az ember viszont mindig más, egy kicsit mindig új.

A köznapi életben is újra meg újra meglepetést tud okozni egymásnak a férj és a feleség, változó hangulataikkal, új gondolataikkal, stílusuk apró változásaival, érlelődő érzelmeikkel, terveikkel, váratlan kijelentéseikkel. Ha a nemi találkozásban nem csupán test a testtel válik eggyé, hanem ember az emberrel, szív a szívvel, lélek a lélekkel, akkor ez sok szép meglepetést, újdonságot, változatosságot rejt magában. Az ilyen nemi együttlét nem pusztán az ösztönös testi vágyak kielégülése, hanem a baráti együttélés, összetartozás csúcsa, ünnepe, az egész ember élménye.

Tudatosítsátok önmagatokban és a párotokban is: "nem az a fontos, amit csinálunk; te vagy a fontos, te kellesz!" Nem a kéj a fontos, hanem a tökéletes együttlét, a teljes eggyé válás. Tudatosítanotok kell: "nem mindegy, kivel csinálom, nekem csak te kellesz, teutánad vágyódom, veled akarok egyesülni, veled akarok valami olyant élni, amit senki mással, mert te vagy nekem az egyetlen".

Mint minden szeretetben, úgy a nemi együttlétben is az önzetlenség a mérték. Újra csak igaz, hogy az önzően szeretett tárgy vagy lény elunható, az önzetlenül szeretett ember sosem, tehát nem annyira a saját gyönyörűségeteket kell keresnetek, hanem elsősorban a másikét.

Ne vedd olyan biztosra, hogy ha neked jó volt a nemi találkozás, akkor jó volt a társadnak is. Sok férfi él abban a tévhitben, hogy ami neki nagy élmény volt, ugyanaz volt a feleségének is. Ugyanakkor meglepően sok asszony bevallja a barátnőknek, védőnőknek, hogy - férje önelégültsége ellenére - neki nem sok gyönyörűsége szokott lenni az együttlétből. A nők pedig könnyen abba a hibába esnek, hogy a nemi találkozásban odaadás nélkül vesznek részt, csak tűrik az eseményeket, vagy kegyet gyakorolnak.

A nemi életet is tanulni kell: megérezni egymás vágyait, figyelni a másikra, segíteni neki. Jóakaratú önzetlenségre és beleérző képességre van itt szükség.

Legyen a nemi odaadásban sok érzelem. Nem az örül igazán, aki csak testi gyönyört érez, hanem az, aki megtapasztalja, hogy neki is, a párjának is szíve van.

Sivár dolog, ha a nemi aktus csak elsietett, gyors és szenvtelen kielégülés. Legyen olyan együttlét, amely "bár örökké tartana". És ha vége az izgalomnak, akkor sem szabad hátat fordítani egymásnak. Abból csak az derülne ki: csak a kielégülés volt fontos, nem a másik emberrel való egyesülés. Ahelyett, hogy rögtön otthagynátok egymást, inkább becézve, átölelve, gyöngéd szavakkal éljétek át az együttlét bensőséges szépségét. Így adhatjátok egymás tudtára: valóban te vagy a fontos nekem.

Mindezt így lehetne röviden összefoglalni: éljétek modernül a nemiséget. Persze manapság azt értik modernségen, hogy a nemiségben gátlástalanok, nem ragaszkodnak a partnerhez, nem sokat adnak az érzelmekre, nem szerelem kell, hanem minél bizarrabb testi kielégülés.

Pedig ez nem valami modern stílus. Madách Az ember tragédiájának római jelenetéből - és talán a történelemből, regényekből is - tudhatjátok, hogy a gátlástalan szexet a régi görögök és rómaiak is ismerték. Dédapáitok korában is létezett a nyitott házasság, hiszen a dédanyák tudták és tűrték, hogy férjeik bizonyos műintézetekben pótolják azt, amit szerintük nem kaptak meg eléggé a házasságban. A nudizmus sem új találmány: régi festők képei tanúskodnak róla, hogy ismerték már nem sokkal a középkor után, sőt az előtt is.

Akinek a nemiségben mindegy, hogy kivel, csak a testi élvezet a fontos, annak valójában nagyon ásatag a gondolkodásmódja, mert ma is úgy véli, hogy a nő nem igazi ember, nem méltó társa a férfinek. A régi korokban nem egyesülhettek a nővel úgy, mint ember az emberrel, csak úgy, mint élvező a gyönyör eszközével. Ilyenformán igazán mindegy volt, mikor, kivel elégültek ki.

Nem jutott eszükbe (amint a modernkedőknek sem), hogy az embernek és a nőnek is lelke van. A lélek a nemi együttlétben is él, jogait követelné, ha figyelnének rá, ha törődnének vele. Nem jutott eszükbe, hogy az ember nem a puszta testétől nagyszerű, legyen bármilyen gyönyörű a teste s a test élvezete. Nem értették, hogy az emberben a legfontosabb, hogy ember; és hogy a teljes ember benne van a nemi együttlétben is. Fellelheti ki-ki önmagában és a társában, ez pedig fölemelő örömök forrása.

A modern kor fő jellemvonása, hogy ma a legfőbb értéknek az embert tartjuk, továbbá, hogy felfedeztük, a nő is teljes értékű ember, akivel lehet barátságban lenni, lelkileg egyesülni. Az a modern nemiség, amelyben egészen ember az ember, aki úgy közelít a partneréhez, mint aki szintén ember. Az ember egyszerre test és lélek, érzelem és gondolat, érzések és eszmék. Nem élvezőgép tehát és nem élvezhető tárgy. Csak az érdemli meg a modern jelzőt, ami jobb a réginél, az ókorinál, a századelejinél. A nemiség csak akkor igazán jó, ha benne ember adja magát embernek, ember fogadja el az embert.

Minden kor embere szerette a változatosságot. Az ókori és a múlt századi ember a nemi változatosságot csak a partner cserélgetésével tudta elképzelni. Kizárólag, de legalábbis főleg csak a testet kereste, és ugyanaz a test általában mindig csak ugyanazt képes nyújtani. A modernség abban jelenhet meg, hogy felfedezzük: az egész ember sosem ugyanaz, mindig más, mindig új. Aki a nemi együttlétekben emberként akar egyesülni emberrel, annak soha nem lesz unalmassá a házastársa.

Mindez persze nem választható el attól, hogy a jó házasságban a férj és feleség egymás legjobb barátai, lelkileg is egymásra találnak. A valóban modern nemiségnek ez az alapja, enélkül nem megy. Az az egészen szép, egészen kielégítő nemi együttlét, amely az egyébként is meglévő teljes, tehát testi-lelki egység felemelő ünnepe.

Az is igaz, hogy az ember esendő, adódhatnak olyan alkalmak, kísértések, hogy pillanatnyilag félrelép, megcsalja a párját. Vértezzétek fel magatokat ilyesmi ellen! De tudjátok meg, aki mégis elbukik ezen a téren, és egyébként úgy éli nemileg a házaséletét, ahogyan erről az előbb szó volt, az bűne után visszamenekül a hitveshez.

Ennek az a magyarázata, hogy a jól élt nemiség olyant ad, amit semmiféle más szex: otthonosságot. Hasonlítsuk ezt az érzést ahhoz, amikor egy ifjú pár a maga munkájával, szorgalmával, lelkesedésével szép és meleg otthont teremt magának. Amikor elmennek nyaralni, lakjanak bár luxushotelben, hamarosan feltámad bennük a vágy az otthonuk után. Nos, akivel lelkileg is egy az ember a nemiségben, annál otthon van. Ezt az érzést semmiféle más nemi élmény vagy változatosság nem tudja pótolni. Aki emberi módon éli nemiségét élete párjával, az őszintén mondhatja neki: "Hidd el, nekem kizárólag veled jó!"

Ez a valóban modern dolog, mert ez az, ami a legjobb, és amit a régebbi időkben csak azok fedeztek fel, akik messze megelőzték korukat. Akkor is ők tudták, mi az igazi boldogság, ma is ők tudják.

Forrás

Dr. Jelenits István: ISTEN HŰSÉGES

Barátaim!

Mielőtt Isten hűségéről beszélnénk, érdemes elgondolkodnunk azon, hogy milyen tapasztalataink vannak az emberi hűségről. Ismerek egy orvost, aki fiatalon elkerült egy Isten háta mögötti faluba, és azóta is ott él, pedig sokfelé hívták: városba, kórházba, különb munkakörbe, különb életkörülmények közé. Családot alapított, megnőttek a gyerekei, azoknak az iskoláztatása szempontjából is előnyösebb lett volna, hogyha valahová városba költözik. De ott maradt a faluban azért, mert hűséges volt azokhoz az emberekhez, akiket gyógyított és akik az ő szolgálatának köszönhetően éltek, nőttek fel felnőtt emberré. Talán nemcsak egészségesebb, hanem emberibb, igazabb emberré is. Hűséges volt ehhez a faluhoz, ma is hűséges hozzá, most már nyugdíj felé jár, és az életének ez a hűség ad igazi mélységet és igazi értelmet. Ha ő elment volna ebből a faluból, nem ment volna másik orvos oda. Neki köszönheti a falu azt az egy emberöltő lélegzetvételt, amire az ő jóvoltából szert tehetett.

Ismerünk embereket, akiket a hazájukhoz, a magyarságukhoz való hűség tesz nagyon tiszteletreméltó emberré. Hűségesek ahhoz a földhöz, amelyet megláttak, amikor először szétnéztek itt a világban, ahhoz a nemzethez, amely a hagyományaival emberré nevelte őket, amely a kultúráját is átadta nekik, a hitét is. Kicsi ez az ország, és nem is olyan könnyű hűségesnek lenni hozzá. De ezek az emberek mégis hűségesek és a hűségük erő, amely a kicsi népet is bizalomra, életre bíztatja, és a jövő szolgálatára bátorítja.

Aztán ismerünk embereket, akik a házasságban mutatkoznak j hűségeseknek, és ezzel a hűséggel érdemlik meg a tiszteletünket. Hűségesek egymáshoz jóban-rosszban. Csábíthat a jó is, a bőség hűtlenségre, és csábíthatnak a nehézségek is arra. Ezek az emberek jóban-rosszban hűségesek egymáshoz, és nem méricskélnek, hogy milyen áldozatot kíván tőlük ez a hűség, mert nagyon jól tudják, hogy ez - ha néha veszteségekkel jár is - teljesebb, igazabb életnek a forrása. Hűségesek egymáshoz akkor is, hogyha messze szakítja őket egymástól az élet, háború, börtön, sok minden egyéb - vagy hogyha nagyon megváltoznak azok az életkörülmények, amelyek között valaha egymáséi lettek. És ez a hűség leleményre, találékonyságra készteti őket. Nem egyszerűen valami konok szorítás, hanem teremtő kedv.

Egyszer, ipari tanulók között beszéltem Déry Tibor novellájáról - amit bizonyára sokan ismernek közületek - Szerelem, ez a címe. Egy idős emberpárnak a szerelméről szól, ahol a férfit koncepciós per miatt börtönbe csukják, és több éves börtön után szabadul váratlanul, és hazamegy a régi lakásába kicsit aggódva, kicsit reménykedve, vajon ott találja-e a feleségét. És ott találja, és hűséges hozzá. És amikor erről beszéltem, akkor jelentkezett egy diák és azt mondta: Tanár úr, én ezt a szót, hogy hűséges, ezt mindig csak a kutyákról hallottam. Nem szégyen-e egy asszonyra, hogy azt mondjuk, hogy hűséges. Minthogyha valami kutya tulajdonságot állítanánk róla. Milyen megrendítő, hogy a hűségre vonatkozó tapasztalataink között idáig is eljuthatunk, hogy egy fiatal ember úgy érezheti, hogy ez a hűség az ember számára nem is valami nagy megbecsülés. Sokat gondolkodtam ennek a diáknak a kérdésén, és aztán eszembe jutott Sík Sándornak egy verse. A "Minden nevű" című nagy ciklusában Istennel való találkozásairól ír, és az egyik találkozása, az valahogy ide tartozik ehhez a kérdéshez:

A minap egy kutya jött be a szobába.
Egyenesen hozzám.
A térdemre tette szelíden
az első lábát
és fölnézett rám szelíden:
"Nem lehetnél hűségesebb?
Én mindvégig hűséges vagyok."
Le kellett sütnöm a szememet
és majdnem hangosan kimondtam
a szentpéteri szót:
"Menj ki tőlem, Uram..."
De Te jobban tudod, mit gondolok,
és nem mentél ki tőlem.

Igen, olyan világban élünk, amikor néha a kutyák emlékeztetnek minket arra, hogy mit is jelent a hűség, és szégyenítenek meg, hogy azt az értéket, ami emberi életünket igazán naggyá tehetné, az ő néma pillantásukban lássuk viszont, és kérdezzük meg magunktól, hogy "nem lehetnél-e hűségesebb?"

A Biblia nemcsak emberekről szól, akik hűségesek egymáshoz nehéz megpróbáltatások között is, hanem azt mondja, hogy Isten hűséges hozzánk. Hallottuk az imént, az égő csipkebokorban az Isten Jahvé-nak nevezte magát és a Jahve szót a Biblia, Mózes második könyve, úgy értelmezi, hogy ez azt jelenti, hogy Ő az, aki van. Filozófusok elmélkedtek arról, hogy ez az "aki van" ez talán a létnek a teljességére utal, hogy mi csak vagyogatunk, de az Isten az igazán van. A Bibliához értő emberek azt mondják, hogy ennek a bibliai értelmezésnek nem ilyen filozófiai, nem ilyen metafizikai mondanivalója van elsősorban. Hogy Isten az, aki van, az gyakorlati dolgot jelent. Hogy számíthatunk rá. A barátaink, az emberi szövetségeseink gyakran ott vannak, amikor elkezdünk valamit, és amikor nehézre fordul a helyzet, és a kezük után nyúlnánk, akkor egyszer csak nincsenek ott. Elpárologtak. Ők azok, akik voltak, de nincsenek. Isten az, aki van. És ez a nyugodt szó, ez bíztatás, bátorítás. Azt jelenti, hogy veled leszek, azt jelenti, hogy sohasem keresed hiába a kezemet, vagy a pillantásomat, az erősítő, a bátorító segítségemet. Hogy mutatkozott meg Istennek ez a szövetsége az Ószövetség választott népének a történetében? Vele volt Izraellel az Isten. Évszázadokon, emberöltőkön át. Akkor is, amikor újra meg újra a választott nép eléggé méltatlan volt arra, hogy ezt a szövetségi hűséget megtartsa. Vele volt. És nem hagyta, hogy elpusztuljon, és az emberi gyarlóságai tönkretegyék, hanem megőrizte, és őt is újra meg újra visszavezette a hűségnek az útjára. Nem kímélte meg a megrendülésektől, a veszedelmektől, körülötte és a földjén, és a történetében mindenféle katasztrófák játszódtak le - és ezekben Őneki is része volt. De hol vannak azok a népek, amelyek Izrael körül szerveződtek azelőtt, ezerötszáz évvel ezelőtt, háromezerrel?...Eltűntek. A kicsi népek is, amelyek Izraelhez hasonlók voltak, a nevük is eltűnt. És a nagy népek is, amelyeknek a neveit a történelem őrzi, de amelyek egyértelműen a múltéi már. Isten választott népe megmaradt. És visszatért újra, meg újra, sok belső pusztulás után, csüggedés után az Isten szövetségéhez. A hűséghez, amellyel az Isten őt kísérte, megújította, újjá teremtette. Szövetséges társ az Isten. A Bibliában a hűségét először azokkal a fogalmakkal írta le, amelyek annak idején arra valók voltak, hogy országok szövetségét fogalmazzák meg vele. Izrael, az Ószövetség választott népe nem a nagyhatalmaknál keresett védelmet, hogy a világtörténelemnek a forgatagában fennmaradjon, hanem Jahvé-nál. És azok, akik a hettita nagybirodalommal kötöttek szövetséget, akiknek az okmányait előkeresik a régészek, eltűntek, megsemmisültek, ahogy a hettita nagybirodalom is megsemmisült, és Asszíria is, és Egyiptom is. A zsidó nép pedig megmaradt Jahve hűségében. Bár maga sokszor hűtlen volt Hozzá, nem tartotta meg a törvényét, elfordult Tőle, kishitűségből. És milyen megrendítő, hogy az Isten a prófétáival újra meg újra megszólította ezt az Ő népét. A hűsége nem abból állt elsősorban, hogy megóvta volna őket mindenféle megpróbáltatástól. Hogy a napfényes úton vezette volna őket, hanem abból állt, hogy a szívéhez szólt próféták útján. Ezeknek a prófétáknak a szava ma is eleven, és halljuk belőle az Isten hűségéről szóló üzenetet Mert ez nekünk is szól. Nekünk különösen. Az Isten akkor, amikor ez az első szövetség újra meg újra megcsúfolódott, amit a választott néppel kötött, akkor egy másik szövetségről kezdett beszélni. Először úgy, hogy a választott néphez való kapcsolatát nem is annyira a politikai szövetségek frazeológiájával írta le, vagy fogalmazta meg, hanem a szerelemnek, a házasságnak, a vőlegény-menyasszony kapcsolatának a szavaival. Szerelemmel szeret minket az Isten. Úgy hűséges hozzánk, ahogy a vőlegény hűséges a menyasszonyához, ahogy a férj hűséges a feleségéhez, mert a szerelme nem engedi, hogy elszakadjon tőle, hogy megfeledkezzék róla. És azután Deutero-Izaiásnál, amikor az Isten a saját hűségéről beszél, akkor az anyához hasonlítja magát. "Így panaszkodott Sion: elhagyott az Úr, elfeledkezett rólam. De elfeledheti-e csecsemő gyermekét az asszony, és megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? Nos, még ha az elfelejtené is, én akkor sem felejtelek el téged. Nézd, a tenyerembe rajzoltalak. Falaid szemem előtt vannak szüntelen."

Az Újszövetség arról beszél, hogy Istennek ez e hűsége abban teljesedett ki, hogy e végén elküldte hozzánk a Fiát, Jézust, akiben Isten minden ígérete valósággá vált. Azt mondja Szent János: "az Ige testté lett, és köztűnk ütötte fel a sátorát". Ahogy az Ószövetség választott népében, amíg mentek az ígéret földje felé, ott sátorozott az Isten, köztünk is, akik a földi élet vándorútján járunk, itt sátorozott az Isten, teste volt a sátora, amiben köztünk emberként élt, és az emberi életnek minden terhét és minden örömét vállalta és magára vette, és megszentelte. Értünk élt, és értünk halt meg. És a halálunkat ezzel kapuvá tette, amelyik az örök életre nyílik. És a szívünket fölemelte oda, hogy az Isten szeretetét be tudjuk fogadni, és szeretettel tudjuk viszonozni. A földet nem változtatta meg fizikailag, de a belső tartalmát mindennek, ami az emberi életet alkotja, megváltoztatta. Ez a föld azóta is el-elsötétül. Jelen vannak itt a fájdalomnak, a halálnak, a bűnnek a veszedelmei és a fenyegetései. És minket is megérintenek, de ezek között csak annál hatalmasabb erővel tud a szeretet megmutatkozni. Erre tanított meg Jézus és ennek az áldását hozta közénk.

Azt mondja Róla az Apokalipszis, hogy Ő a hűséges tanú. Az Ámen. A hű és igaz tanú. Isten szeretetének és Isten hűségének a tanúja. Akkor, amikor egy a tizenkettő közül elárulta Őt. Akkor, amikor a többiek is szertefutottak, akkor Ő nem árulta el az Istennek hozzánk való szeretetét, hanem hűséges volt azokhoz is, akik Őhozzá hűtlenek lettek, és azután mindvégig kitartott ebben a hűségben. Milyen megrendítő - a Timóteushoz írt második levélben van - "ha mi hűtlenné válunk, ő hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg". És az Isten hűségének ez a végső ajándéka abban folytatódik, hogy Jézus a feltámadásnak a napján, az azt követő Pünkösdön kiárasztja a Szentlelket, és azt mondja, hogy ez a Lélek mindörökké velünk marad. Általa Ő is, és ez a Lélek köztünk van. Munkálkodik az Egyházban, munkálkodik a hívő emberek lelkében. Megérinti még azoknak a lelkét is, akik a hitig nem jutottak el, de az igazság felé fordulnak arccal, és abból szeretnének élni, és ahhoz szeretnének közelebb jutni. Ez a Lélek az Isten hűségének a legnagyobb bizonyítéka most közöttünk. Megújítja szüntelenül az Egyházat, amelyik a földi zarándokúton jár, és az útján beszennyeződik szüntelenül a világnak és az emberi létnek a zűrzavarában. De ez a Lélek nem engedi, hogy a feladatához hűtlenné legyen. Megújítja szentek által és megújítja a belső egyházi mozgalmak által. Nem diadalok során vezeti végig a világon, hanem sokszor keresztúttá teszi számára a történelmet, de a botlásaiban, és a bukásai között is, az arcán felragyogtatja ezt a világosságot, az Istenhez tartozó közösségnek a világosságát. Ez az a Lélek, akinek a jelenléte az Egyházban az egész világhoz a remény üzenetével szól. Milyen érdekes - az Evangéliumban olvassuk Jézus szavát - amikor majd a zsinagógákba és a hatóságok és a hatalmasságok elé hurcolnak benneteket, ne gondolkodjatok azon, hogyan védekezzetek, vagy mit mondjatok, mert a Szentlélek abban az órában majd megtanít titeket arra, hogy mit kell mondanotok. Igen, a Szentlélek megtanította az Egyházat arra, hogy mit kell mondania. Néha gondosan megmunkált mondatokat mondott a teológia műhelyében kiérlelt bölcsességekkel, máskor csak egy-egy jajt mondott, vagy egy-egy áment mondott, megtanította a Lélek arra, hogy mikor mit kell mondania. És azután megtanította arra is, hogy elnémuljon, ha az elnémulásnak az ideje érkezett el, és a némasága sem süketnémaság volt, hanem beszédes némaság.

Hallottuk már, és csakugyan meggondoljuk, amikor ezt az evangéliumi mondatot olvassuk, és elmélkedünk rajta, hogy most nekünk talán nem kell hatóságok előtt és hatalmasságok előtt számot adnunk a hitünkről, és nem kell attól félnünk, hogy emiatt megsértenek minket, vagy pedig különösebb veszedelmek szakadnának ránk. De egy másképpen élő emberiségnek a közvéleménye néha a bíróságnál is nehezebb, és annak a figyelme előtt keresztény módon élni nem egyszerű. Nemcsak bátorság kell hozzá, hanem alkalomadtán alázatosság kell hozzá, egyszerűség, lelemény, szeretet. Ne gondolkodjunk azon, hogy vajon holnap is futja-e, mert a Szentlélek megígérte, hogy megadja nekünk a megfelelő órában azt, amit tennünk, mondanunk kell. Tartalékokat nem halmoz föl, hogy biztonságban érezzük magunkat. A mi biztonságunk Ő. És azután, ahogy mindennapi kenyérért tanított Jézus imádkozni, úgy imádkozzunk a mindennapi Lélekért is, a Léleknek a karizmáiért, ajándékaiért, hogy azokból tudjunk élni, szegényen, és mégis sokakat boldogítón.

Köszönjük meg Neki ezen a mai napon!

Elhangzott az 1995-ös Országos Karizmatikus Találkozón a Sportcsarnokban

Paul Claudel: Vízkereszti ének

A vadonatúj esztendő e hajnalán, mikor talpunk alatt ropogott a hó akár a kristály
S ékes menyasszonyként keresztségi ruhát ölt az egész táj,
Jézus, ősi Vágy gyümölcse, hogy decembernek vége most lett,
Jelenti magát fénykörében a beköszöntő Vízkeresztnek.
A várakozás hosszú volt ugyan, de a másik kettő meg Boldizsár
S a démon Ázsián vágott át, arról lekésve már,
Hogy érkezésük idejét kivárja a Karácsony.
Addigra újév hatodnapja lett immáron!
Amott a veszteg álló csillag és Mária, karján Istenével, ünnepel!
(Lekéstek arról, hogy megismerkedjenek a sötétség mélyeivel!)
Nincs más hátra, csak nézni, tágra nyitva a szemet,
Mert Isten Fia köztünk! Már tizenketted-napja született.
Gáspár, Menyhért s a harmadik átadják ajándékukat, mit magukkal hoztak.
Mi pedig velük nézzük Jézus Krisztust, ki háromszorosan nyilvánult meg aznap.

Az első titok tárgya: a Királyok, kik egyben Bölcsek.
Ami a szegényeket illeti, a dolog egyszerű: a jászol táján kivehetőleg
Úgyszólván csak juhot látni s jámbor asszonyt, no meg pásztort.
Ezek a legcsekélyebb kétely nélkül egyenként vallják meg a Megváltót.
Szegénységük a jó Istennek nemigen új dolog,
És Fia megszületvén, köztük azonnal otthonos.
A tudósoké s királyoké egészen más eset!
Hogy ilyen három is akadjon, tűvé kellett tenni érte messzi földrészeket.
S még így sem a legkiválóbbak s -előkelőbbek közül valók:
Afféle tarka-barka mágusok és kis, gyarmati uralkodók.
Elindítójuk nem holmi idézet volt, könyvbeli:
Az expedíciót valódi égi csillag vezeti.
Ez elsőül kezd sétálni, rendkívül sértő módon fittyet hányva
Az asztronómiai törvényeknek, s nagy munkát róva az apológiára.
Ha pedig egy csillag, mely világ kezdetétől veszteg állt, elindul,
Nem csoda, ha egy király, sőt - Uram bocsá' - egy tudós miatta felindul.
Így hát egy reggel József és Mária arra ébred, megjött Gáspár, Menyhért és Boldizsár,
A hosszú úthoz képest jókor, tizenkét napi késéssel habár.
Isten Anyja, fogadd szívesen e tisztes személyek hódolatát:
Semmi kétségük sincs afelől, kit látnak távcsövükön át.
S miket néked Perzsia vagy Abesszínia mélyéről hoznak fáradságot nem kímélve,
Igen jelentős és nagybecsű ajándékok utóvégre.
Az arany (manapság őrlés és ciánozás tisztogatja)
Jószerivel a hamisítatlan és csorbítatlan Hit jelképes ércalapja;

A mirha - annyi gondot igénylő pusztai cserjécske -:
Keserű, síri illatával a Szeretet jelképe:
S annyi máglya halhatatlan hamvának elcsent egy csipetje
- Szemernyi tömjén -: a Remény. Lábad elé Menyhért tette,
Ezer szekéren hozva s kétszáznyolcvan teve ringó hasán.
E tevék mind úgy bújtak át egy tű fokán.

Miurunk második megnyilvánulása: Jordán-beli keresztsége napja.
Szentséggé lesz a víz, jutván az Ige erejével kapcsolatba:
A mezítelen Isten belép a mély habok kútjába. Ez sírunk helye,
S ahogy Őt mivélünk egyesíti, éppígy egyesít bennünket Ővele.
A sivatag utolsó kútjáig, az úton képződött kis tócsás gödörig
Nem lelni többé olyan csepp vizet, mely kereszténnyé ne tehetne valakit,
S mely legélőbb s legtisztább valónkig lehatva,
Belsőképp jövendő csillaggá ne avatna.
Mivel már nem találtatott oly áthidalhatatlan szakadék,
Mely hajdan, az Írás első versei szerint, eget a földtől választotta szét,
Krisztus, férfikora teljében, az Emberiség családjába lép,
Mint tikkadt utazó, kinek szomját tengernyi víz sem oltja.
Egy cseppje sincs az óceánnak, melybe leszállni szüksége ne volna.
Viderunt te Aquae, Domine - így a zsoltár. Megismertünk, Istenem,
S hogy közülünk ismét felszínre jössz mámorosan és meztelen,
Végső sóvárgásod, mielőtt végképp távozol,
Végső kiáltásod a kereszten is az, hogy még mindig szomjazol!

A galileai lakodalomról szól a harmadik titok.
Először ugyanis nem mint vendéglátó mutatkoztál, hanem mint meghívott,
Mikor is Édesanyád halk szavára borrá változtattad
A tíz korsó vizet, melyet titokban félreraktak.
Szegény a vőlegény; lesüti szemét kínos szégyenében:
Ciszterna-víz lakodalomhoz nem illik semmiképpen!
Kivált így augusztusban, mikor a víztárolók apadnak,
S gyülőhelyei szennynek s undok ázalagnak.
(Mintha "Szent Nagy Károly" ünnepén pezsgő helyett
Fiolában cseppfolyósított Ernest Havet-t nyakalna az elbúsult diákgyerek !)
Istennek egyetlen szava elég e rejtekben való szüretre,
Hogy poshadó vizünk borrá változzék át, tökéletesre.
A bor, mely előbb lőre volt, a végén java bor lett.

Helyes. Hamarosan viszonozzuk, mit nyújtottál, a kelyhet.
Te vagy megmondhatója, végére tartogattuk néked a legkülönbet:
A nektárt egy epével s ecettel átitatott spongyán,
Mellyel egy rendőrtiszt kínál meg buzgólkodván.

A nappal Epifániája elmúlt, marad nekünk az éjjelé;
A gyermekeknek megmutatjuk, mint vonulnak a mágusok honuk felé
Eltérő utakon, nagy kerülővel mindhárman, óvakodva.
A téli tág égbolt meztelen: csupa csillag és csillagocska.
Oly ég ez, fehér a feketén, milyen Észak-Kína és Szibéria felett ragyog,
Hatmillió csillaggal, mind óriás, és ereje teljében villog, táviratoz.
Ennyi Nap közül vaj melyik az, melyet egy angyal csóvaként találomra kiragadott,
Hogy világítson, amerre a három agg vonul amott?
Nem tudni. Az éj újra az lett, ami volt: minden szikrázik szótalan.
Az égnek titkos könyve szembeszökő hitellel sarkig tárva van.
Üdv, Hitnek tágas Éje, csillagok csalhatatlan Városa!
A katolikusnak hazája nem a köd, hanem az Éjszaka.
A köd vakká tesz s fojtogat; behatol szájon, szemen, érzékeken,
Benne jár, nem tudva hol, a közömbös és az istentelen;
A vak s a közömbös a ködben nem tudja, hol jár, sem hogy maga kicsoda:
Afféle félresikerült lény, Igen-re, Nem-re nincs szava!
Lám az éj, napnál különb, útunkon igazít el,
Jellel, ha kell, s megannyi végérvényes csillagképpel.
Ím, vadonatúj év indul, és szerte millió szemmel néz sarkpontjára ma,
Székhelyedre az Ég terében, Tengernek Csillaga!

Fordította: Szedő Dénes

A Gyermekirodalom gyöngyszemei 6. rész

Michael Ende: Világgá mentem, majd jövök /részlet/


- A pontos idő negyed nyolc- adta hírül a rádió.
- Ne turkálj a müzlidben, Soma!
- Idd meg a tejet is!
- Soma, fejezd már be az evést!
- Sietned kell!
- És semmi csavargás!
- A végén megint elkésel az iskolából!
- Ha így folytatod, semmire sem viszed az életben!
Záporoztak Somára apu és anyu intelmei már hajnalok hajnalán.
- Épp elég bajunk van most Sárával, hogy kanyarós lett. Az egész éjszakát végigbömbölte - panaszkodott anyu.
- És ha megkérhetlek, kifelé menet ne vágd be megint az ajtót! - intette apu.
- Ugye, nem akarod felébreszteni a beteg húgod, Soma? - figyelmeztette anyu.
- Most pedig induljon a Kezdjük vidáman a hetet! műsorunk! - harsogta a rádió.
Soma (kor: 8 év+3 hónap, magasság: 1 méter 25 centi, élősúly: 35 kg, hajszín: vörös, arc: szeplős),
akinek e szülői intelmek szóltak, könnyedén felállt a reggelizőasztaltól, lassított felvételként kivánszorgott a folyosóra, belebújt az esőkabátjába, óvatosan a hátára vetette iskolatáskáját, elképesztő lassúsággal nyakába kötötte sálját,fejébe nyomta sapkáját, halkan kinyitotta az ajtót, majd miután szinte lábujjhegyen lépkedve kiosont,
olyan dühvel csapta be maga mögött, hogy az egész bérház alapjaiban remegett meg. Egy pillanatra megállt, és fülelt. Majd húga üvöltését meghallva elégedetten biccentett, és a fokokat hármasával véve lerobogott a lépcsőn:
Így a ház valamennyi lakója kivétel nélkül és egyértelműen megbizonyosodhatott arról, hogy Szupersoma fénysebességgel
száguld az iskola felé. Odakint esett az eső. Nem nagy kunszt, már napok óta egyfolytában esett. Nem az a frissítő záporféleség
volt, hanem vékonyan csordogáló, randán szemetelő eső, amely épp elég kitartó ahhoz, hogy a hideg és a nyirkosság végül az ember
kabátujjába és nyakába is felkússzon. Olyan eső, amely hosszabb időre rendezkedett be. Somának erről Erna néni jutott eszébe,
aki mindig így indított, ha látogatóba jött hozzájuk: - Igazán nem akarlak zavarni benneteket, drágáim, csak egy-két napra maradok!
Majd szemrehányó pillantással a heverőre dőlt, és egy teljes hónapra náluk ragadt. Mindennek a tetejébe hétfő volt. Általában rengeteg
dolog szól a hétfő ellen. A korai időpont ellenére a város dugig volt emberekkel, akik szintén rühellték a hét első napját. Csak rájuk kellett nézni.
Soma azért lúdbőrzött a hétfőtől, mert kíméletlenül tudatosodott benne, hogy legszebb éveiből újabb hetet kell áldoznia a helyesírás oltárán;
és olyan gügyeségeket kell bemagolnia, mint az egyszeregy és egyéb fölösleges dolgok. Mindezt egy olyan napszakban, amikor minden értelmes
lénynek csak egyvalamit lenne szabad művelni: durmolni a jó meleg ágyban.
Logikus, tűnődött Soma keserű vigyorral az arcán: nagyon is jól tudja, miért ragaszkodnak a tanárok a korai időponthoz. Egyetlen céljuk, hogy minél több kiszolgáltatott gyereknek törjenek borsot az orra alá. E nélkül valószínűleg rettenetesen unnák ezt az egész iskolásdit. A szülők pedig újra és újra a tanárok pártjára állnak.Ebben hajthatatlanok.

Feladatok:

1. Kikre gondol ellenségesen Soma?(több válasz is lehetséges)

A. a szüleire
B. a húgára
C. a tanárokra
D. a járókelőkre

2. Szülei figyelmeztetése ellenére miért csapja be az ajtót?

A. Mert dühös rájuk
B. Mert nem hallotta a figyelmeztetést
C. Véletlenül
D. Hogy felébredjenek a szomszédok

3. Melyik megállapítás nem jellemző a főhősre?

A. Lassan eszik
B. Nem szereti a hétfőt
C. Szófogadó
D. Már többször elkésett az iskolából

4. Miért jut eszébe Somának a régóta tartó esőről Erna néni?

Mert Erna néni -
A. olyan szomorú, mint az esős idő
B. nagyon sovány
C. mindig hosszan marad náluk
D. mindig esős időben érkezik

A megfejtéseket e-mailen küldheted el!
Írd le a kérdés számát, és mellé a helyes válasz betűjelét, illetve a válaszodat!

Billy Graham: A LÉLEK GYÜMÖLCSE: HŰSÉG, SZELÍDSÉG, ÖNURALOM

A hiteles keresztyén életnek megvan a saját elsőbbségi rendje az életünkben: az első helyen van Isten, a második helyen mások, a harmadik helyen mi. Helyénvaló tehát, hogy amikor a Szentlélek gyümölcsének harmadik csoportjáról beszélünk, akkor figyelmünket a belső emberre összpontosítsuk. A Szentlélek munkálkodik bennünk, hogy rajtunk keresztül is működhessen. Az ő bennünk "léte" sokkal fontosabb, mint a "cselekvése". Amikor azonban azok vagyunk belül, amiknek lennünk kell, akkor kezdünk gyümölcsöt teremni, egyre többet, aztán meg sokat. Ez a végső cél lebegett Pál apostol lelki szeme előtt, mikor ezt írta: "Mert Isten az, aki ébreszti bennetek az akarást és a cselekvést is az ő tetszésének megfelelően" (Fil 2,13). Azt is mondja: "Aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára" (Fil 1,6).

A lelki gyümölcs harmadik csoportja olyan valami, ami a bensőnkben megy végbe. Ez hűségből, szelídségből, és önuralomból áll.

A Lélek gyümölcse: hűség

A hűség itt nem a keresztyén által gyakorolt hit, hanem inkább az a hűség vagy megbízhatóság, ami a Szentlélek által terem egy neki átadott életben.

Ugyanez a szó fordul elő Tit 2,10-ben, ahol a King James Version "megbízhatóság"-gal fordítja. Ez a jellemvonás nagy, dicséretben részesül a Szentírásban. A kis dolgokban való hűség az egyik legbiztosabb jellempróba, amint Urunk ezt a talentumokról mondott példázatában jelzi: "A kevésben hű voltál, sokat bízok rád ezután" (Mt 25,21). A jó erkölcs nem annyira mennyiség, inkább a minőség kérdése. A jó az jó, a rossz az meg rossz a kicsi dolgokban éppúgy, mint a nagyokban.

Péter éles határt von azok között, akik hűségesen járnak Istennel, és akik megint belemerültek a világ dolgaiba. Azt írja: "Mert jobb lett volna nekik, ha meg sem ismerik az igazság útját, minthogy azt megismerve elforduljanak a nekik adott szent parancsolattól. De betelt rajtuk az igaz példabeszéd: 'A kutya visszatér a maga okádására', és: 'A megfürdött disznó sárban hempereg!'" (2Pt 2,21-22).

János harmadik levele csupán tizenöt versből áll. Diotrefész és Demetriosz a két főszereplő. Demetriosz volt az Úr hűséges követője, akiről így szól a jellemzés: "Demetriosz mellett bizonyságot tesz mindenki, maga az igazság is" (3Jn 12). Az elismerést azért kapta, mert szóban és igazságban, elvben és a gyakorlatban hűségesen követte az Urat.

Az iparban van egy közismert kifejezés: "átfutási idő", ami a megrendelés leadása és az áru átvétele között eltelik. Sok keresztyén sajnálni fogja egy napon azt az öntevékenységre pazarolt időt, ami aközött telt el, mikor Isten felmutatta nekik a rájuk vonatkozó tervét, és amikor végre cselekedni kezdték azt. A hajdani izraeliták néhány hónap alatt meg tudták volna tenni az utat Egyiptomból Kánaánba. Ehelyett negyven évig vándoroltak és egy egész generáció kihalt hűtlenség miatt.

A hűség hiánya valójában a lelki éretlenség jele. Az érzelmi éretlenség egyik jele a felelősség vállalásának visszautasítása. Egy fiatal a felnőttség minden kiváltságát magának akarná, de visszautasítja a felelősség vállalását. Ez lelkileg is így igaz. Isten ránkszabott - mint érett keresztyénekre -, bizonyos kötelezettségeket is. Amikor engedetlenkedünk és visszautasítjuk ezeket a kötelezettségeket, hűtlenek vagyunk. Másrészt amikor hűségesek vagyunk, az azt jelenti, hogy elfogadtuk az Istentől nekünk adott kötelezettségeket. Ez a lelki érettség jele, és az egyik fontos gyümölcs, amit a Lélek hoz az életünkbe.

Legtöbbünk bizonyára lassabban fejlődik, mint kellene, mert nem engedi, hogy a Szentlélek irányítsa élete minden területét. Inkább hűséges engedelmességgel engedjük, hogy a Szentlélek Isten minden rossz szokást és káros befolyást azonnal eltávolíthasson belőlünk. Türelmetlenné válhatunk, mikor felfedezzük, hogy oly hosszú időbe telik, míg olyanok leszünk, mint ő. De mégis türelmeseknek és hűségeseknek kell lennünk, mert azt, hogy hasonlók legyünk őhozzá, megéri kivárni. Viszont ha sikerülne is teljesen érett keresztyénné válnunk, nemigen hiszem, hogy ennek tudatában lennénk. Ki állíthatná azt magáról ebben az életben. hogy teljesen tökéletes? Azt azonban tudjuk, hogy mikor majd előtte fogunk állni az örökkévalóságban, vele együtt megdicsőülünk. A Szentlélek Isten tervének egyre mélyülő munkáját kezdi véghezvinni az életünkben, mihelyt készek vagyunk hűségesen "igen"-t mondani az ő akaratára.

A Szentírásban bőven van olyan történet, mint az Ábrahámé (Zsid 11,8- 10), aki hűséges volt az Isten előtt járásban. Az egész 11. fejezetet végig kellene tanulmányoznunk, amint felsorolja azokat a férfiakat és nőket, akiket Isten hűségeseknek nevez.

Veszélyes dolog Istent kísérteni, ahogy Ámós napjaiban tették a "hűtlenkedők". Azokra nézve jelentette ki Isten: "Jön majd idő... amikor éhséget bocsátok a földre. Nem kenyérre fognak éhezni, és nem vízre fognak szomjazni, hanem az ÚR igéjének hallgutására" (Ám 8,11).

Inkább Jakab tanácsát kell megfogadnunk: "Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek" (Jak 1,12). Aztán azt mondja: "De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny, megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete" (Jak 1,25).

Újból és újból hangzik a figyelmeztetés, hogy legyünk hűségesek. Mint már korábban láttuk, a Bibliában számos, e korszak végére vonatkozó ítéletről olvasunk. Köztük az egyiket a Krisztus ítélőszékének hívják. Egy napon valamennyi keresztyén ott fog állni Krisztus előtt, hogy számot adjon arról a munkáról, amit megtérése óta véghezvitt. Mi nem a világ szemében elért sikerek alapján leszünk megítélve, hanem, hogy milyen hűségesek voltunk azon a helyen, ahova Isten állított minket. Pál apostol 1Kor 3,9- 16-ban arra utal, hogy Isten a hűség alapján fog megítélni minket.

Valamikor hűségünknek az a legnagyobb próbája, hogy mennyi időt töltünk el Biblia-olvasással, imádkozással, és megmaradunk-e az igazságosság elve mellett, amikor jóléttel áldatunk meg. Meglepett, amikor nemrég egy keresztyén ezt mondta: "Hűséges keresztyénnek lenni a modern Amerikában nehéz". Olyan könnyű elfelejteni és elhagyni a mi Istenünket a jólét közepette, főleg az anyagiasság burjánzása idején. Ez az oka annak, amiért Jézus elmondta nekünk, hogy nehéz a gazdagnak bejutni az Isten országába. Üdvözülhet a gazdag is, de a Biblia szól a "gazdagság csábításá"-ról (Mt 13,22). E világ gondjai és terhei sokszor megzavarnak minket abban, hogy az Úr előtt hűségesen járjunk. A virágzó anyagiasság közepette vigyáznunk kell, nehogy mi is ugyanabba a kelepcébe essünk, mint a laodiceaiak. Ők Isten haragját és nemtetszését vonták magukra, mivel úgy érezték, hogy nekik nincs szükségük semmire, mert anyagilag gazdagok (Jel 3,17). "Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe meg csapdába, sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket pusztulásba és romlásba döntik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szeretete, amely, után sóvárogva egyesek eltévelyednek a hittől és sok fájdalmat okoznak önmaguknak" (1Tim 6,9-10).

Ha sírfeliratot véshetnénk Pál apostol sírjára, az így szólhatna: "Hűséges volt mindhalálig." Miközben kivégzésére várt, habozás nélkül ki tudta jelenteni: "Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája. amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon" (2Tim 4,7-8). Akármi kudarc érte is Pált, és bármennyire is elmaradt a tökéletesség mértékétől, azt tudta, hogy neki az Úrhoz mindhalálig hűségesnek kell lennie.

Ez a csodálatos szelet a Lélek gyümölcsének gerezdjéből azt teszi: hűség a bizonyságtételünkben, hűség az odaszentelésünkben és elhívásunkban, és hűség Krisztus parancsaihoz. És a hűség végső jutalma adva van Jel 2,10- ben: "Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját."

Forrás

Vajda János: Két jó barátom

A birtok, mit születésem adott,
Az élet közös nyomora;
S te vagy e birtok olcsó címere,
Kétkrajcáros makrapipa!

És e nyomor meg e makrapipa,
Legjobb barátim lettenek,
És sötét óráimba kívülük
Senkit, semmit nem ismerek.

Oh, én tudom, hogy e két jóbarát
Hű lesz hozzám halálomig
S nem hagynak el, miként az emberek,
Utósó lehelletemig.

S hol a nyomornál hűségesb barát,
Mely a sírba kisérni fog?
Mely ott még egy élethosszat keserg,
Míg végkép el nem hamvadok!...

S te leghűségesebb makrapipa,
Te leszesz olcsó sírjelem,
Mert a nyomor, tudom, nem engedi,
Hogy nekem más fejfám legyen!

Papp Lajos: Elmegyek, elmegyek

ELMEGYEK, ELMEGYEK
asztaltól a székig;
udvaron a faltól
el, a kerítésig.
S lépkedvén, anyámmal,
majd az iskoláig.
Apámmal elmegyek
szerelmem házáig.
Hullatja szirmait
a pipacs virága:
Ővéle indulok
magunk udvarába.
Aztán halványodik
búzavirág kéke.
Amott, a fákon túl,
utam véget ér-e?

Forrás

Csi kung- gyógyulás a természet erejével

Kínából számtalan olyan természetes gyógymód érkezett már hazánkba, mely kíméletesen gyógyít olyan problémákat is, melyekre a fejlett orvostudomány még nem találta meg a megfelelő megoldást, ám a Csi Kung mind közül kitűnik hatékonyságával.

A Csi Kung egy ősi kínai módszer, mely a légzésgyakorlatokon, a meditáción, és speciális mozgássorok végzésén alapul. Rendszeres gyakorlással egyensúlyt teremt a szervezetben, s elindítja a test önregeneráló folyamatait, hiszen az egyes betegségek nem csak külső behatásokra keletkezhetnek, sőt az esetek nagy százalékában a bajt lelki tényezők okozzák.

A kínaiak öt elem tana alapján a szervezet kényes egyensúlyát az egyes elemek megfelelő aránya tartja fenn. Ha valamely mozgás hatására valamely elem túlsúlyba kerül, a test egyes részein problémák keletkezhetnek. A Csi Kung megtanít arra mely mozgásformák előnyösek számunkra, s melyek kerülendők.

Sok tekintetben hasonlít az indiai jógára, mely szintén meditációs gyakorlatok, és a megfelelő légzéstechnika segítségével tartja egyensúlyban a szervezetet. A jógában pránának nevezett energia ugyanazt takarja, mint a kínai Csi. A Csi levegőt jelent, egyfajta magasabb energia mely egyensúlyban tartja szervezetünket. Ennek irányítását teszi lehetővé a Csi Kung, így biztosítva az öngyógyítás lehetőségét.

A Csi Kung eredete

Az ősi módszer Kínából származik, ám hazánkban csupán néhány éve vált ismertté, hiszen a Kulturális Forradalom idején Kínában is háttérbe szorult, s csak a hetvenes évek végén vált újra népszerűvé, hódító útját a nagyvilágban csak ezután kezdhette meg. A hatlamas sikereken felbuzdulván egyre inkább szorgalmazták a Csi Kung hatásának vizsgálatát, s bebizonyosodott, hogy fontos szerepet játszik az asztma, elhízás, mozgásszervi problémák és a stressz kezelésében. Ma már világszerte több tízmillió ember gyakorolja nap mint nap. Ugyan fontos szerepet kap a gyógyításban, mégis a betegségek megelőzésére bizonyult legalkalmasabbnak.

Gyógyhatások

A Csi Kung merőben eltér a többi mozgásfajtától. Több mint háromezer különböző fajtája létezik, közöttük nem csak gyógyító mozgássorok, de olyan harcművészetek, mint a Kung fu is megtalálhatók. Gyakorlása nem egyszerű fizikai mozgás, mely az állóképességet fokozza, hanem olyan módszer, mellyel serkenthetjük szervezetünk energiaellátását, s irányíthatjuk azt.

Az energiák irányításával nem csak vitalizáló, de gyógyító folyamatokat is elindíthatunk. A Csi Kung már nem egy titokban, csak a kiválasztottak által művelt tevékenység, a hazai oktatók segítségével bárki elsajátíthatja. Alkalmazása nem csak betegség esetén lehetséges, hiszen bár gyógyítja a betegségeket is, de a teljesen egészséges embert is erősebbé teszi fizikailag és mentálisan egyaránt.

A Csi Kung egyfajta életmód. A meditációs és légzésgyakorlatok, a különleges mozgássorok elűzik a félelmet, depressziót, idegességet. Kiegyensúlyozottá és boldoggá tesznek, serkentik a vérkeringést és a Csi áramlását a testben.

A Csi Kung hatásai:

• stressz oldása, relaxáció
• megelőzi a betegségeket és allergiákat
• felgyorsítja a természetes gyógyulás folyamatát
• segít megőrizni az érzelmi egyensúlyt
• szellemi frissességet növel
• növeli a vitalitást, a koncentrációs képességet
• fejleszti a belső erőt
• javítja a szexuális funkciókat
• összességében javítja az életminőséget és életkilátásokat.

A Csi Kung különleges hatása révén más orvoslással szemben nem igényel külső segítséget. A páciens, ha elsajátítja ezt a speciális egészségmegőrző módszert, a későbbiekben képes lesz önmagát gyógyítani, élete egészségesebb, kiegyensúlyozottabb mederben folyhat tovább.

Forrás

Fodor Sándor Csíki testvéreim

Mondjuk meg mindjárt az igazat: sajnos, szüleimnek egyetlen fia-gyermeke vagyok – „édes” testvérem tehát nincs. A „testvér” megszólítás, bevallom, számomra nem jó csengésű, szülőföldemen, Csíkban. „Ez mi volt, testvér?!” felkiáltás után rendszerint bicska vagy lőcs következett. A család fiai „öcsémnek”, „bátyámnak” szólították egymást, „húgomnak” vagy „nénémnek” a leánytestvért és azok is így fivéreiket és egymást.

Fiatal éveimben azonban békés „testvér” megszólítással is találkoztam otthon. Először Vasbányai „testvér” kérdezte, szólíthat-e engem ilyen bizalmas módon.

Ez – 1943 nyarán volt.

Második szomszédunk, dr. Bartha Attila bácsi, az anyaországból érkezett pénzügyigazgató-helyettes volt, a csíkszeredai nyilaskeresztes párt szervezője-lelke. Kislánya, Sárika, osztálytársam volt. Attila bácsi egyébként nem volt az a habzó szájú nyilas (utóbb sem, amikor Szombathelyen találkoztam vele, a vesztésre álló háború vége felé). Csíkszeredai „alapszervezetébe” (nem tudom, nem „sejt”-nek hívták-e) mindössze hét tagot sikerült toboroznia, bizonyára azzal a meggyőződéssel, hogy „nem sokaság, hanem lélek”, ugye. Egy csobotfalvi férfit (talán Farkas Dezsőnek hívták), Péter Jóska bácsit Somlyóról, Csíkszeredából pedig Dóczy Jancsit – és egy Vasbányai nevű tisztviselőt, akivel véletlenül futottam össze. A többi (a másik kettő – mert a harmadik Attila bácsi volt) nyilas párttagot nem ismertem. Egyébként aktivitásukról nem tudok, se tüntetést, se zsidóverést nem rendeztek. Vasbányai urat egy, az Attila bácsi szervezte Szent Anna-tóhoz, majd a torjai Büdösbarlanghoz és Csiszárfürdőre tett kirándulás során ismertem meg, ahová szomszédunk azért hívott, hogy Sárikának is legyen társasága, más fiatalokkal együtt.

Nos, ezen a kiránduláson – mondom – részt vett Vasbányai úr is (állítólag Eisengruberből nemesült Vasbányaivá a neve, német származású volt. Attila bácsit „testvér”-nek szólította.

Amúgy kellemesen telt a kirándulás, Csiszárfürdőn este tábortüzet gyújtottunk, és énekeltünk vígan (politikamentes dalokat, főként népdalokat egyébként). Nekem jó hangom volt, jól éreztem magam. Énekeltem is jó szívvel. Vasbányai úrnak annyira tetszett a dolog, hogy engem is „testvér”-nek szólított, amit én nem viszonoztam (nem voltam bizalmaskodó természetű), amin viszont ő megütközött. Meglepetten vette tudomásul, hogy nem politikai rokonszenv vonzott engem a kirándulásra. „Neked köztünk a helyed, kölyök!” – mondta, de én akkor , tizenhat éves fejjel nemigen értettem, mit jelent az a „köztünk”. Aztán, ’44 őszén megtudtam, hogy a nyilasok szólítják egymást „testvérnek” – én azonban honvéd voltam már, és nem rokonszenveztem a megtisztelő megszólítással, egyáltalán nyilasokkal.

Aztán – 1945. június 6-án, hazakerültem a fogságból.

Bevallom, nem emlékszem pontosan: akkor még életben volt-e Vasbányai „testvér”, aki 1944 őszén átnyergelt a Kommunista Párt soraiba és mihamar fontos aktivistájává vált Marx–Engels–Lenin és Sztálin pártjának. Csíkban szeretett, megbecsült, nagy munkabírású, kiváló szervező-mozgalmi emberré vált Vasbányai elvtárs, akit azonban „testvér”-nek is nyugodtan lehetett szólítani, hiszen ez dívott (nagy meglepetésemre) a Magyar Népi Szövetségben is, a Román Kommunista Párt magyarokat maga köré gyűjtő tömegszervezetében.

Csakhogy 1945 tavaszán-nyarán kezdtek hazaszivárogni az életben maradt, deportált zsidók is, akik közül emlékezhetett valaki Vasbányai elvtárs „testvér” múltjára az „átkosból”, vagy máshonnan derült ki a dolog, esetleg más járt utána a szép karriernek.

Ám Vasbányai elvtárs, még akkoriban, hirtelen meghalt. Valami súlyos, heveny kórság vitte el.

„Pártosan” temették. Pap nélkül. (Ami Csíkban nemcsak akkoriban, utóbb is döbbenetet váltott ki.) És rengeteg piros szekfűs koszorú borította a sírját „Búcsúzunk jó elvtársunktól” feliratokkal és hasonló szívhez szóló üzenetekkel váltak meg tőle harcostársai, a gyárak-üzemek (bár nem volt sok) dolgozói, még a nem létező pártszervezetek is. A temetést követő napon, de lehet, csak két nap múltán, de nem később, Bukarestből, a pártközpontból megjött az utasítás: Vasbányait kizárni a pártból, nyilas múltjáért vizsgálatot indítani ellen, háborús bűnösként, ha kell, törvényszék elé állítani!

Csakhogy Vasbányai elvtársat és testvért – már eltemették.

A párt illetékesei kivonultak a sírhoz.

Harcosan levagdosták, letépték a koszorúk megható feliratos szalagait.

A háború után, 1945. június 6-án kerültem haza a hadifogságból. Régi barátaim, kedves osztálytársaim mellett, közeli szomszédom és jó barátom, a nálam három évvel idősebb Péter Laci is otthon volt. Sokat kóricáltunk együtt. Így elmentünk arra a népgyűlésre is, amelyet a Párt hívott össze Csíkszeredába, mert a környékünkön, a fiatalok, kivált azok, akiket tizennyolc éves korunkban, 1942-ben besoroztak, és akik több, mint két évet szolgáltak a Székely Határőrségben, nem voltak hajlandók ismét bevonulni, ezúttal a román hadseregbe – huszonegy éves korukban.

A feladat megoldását a Román Kommunista Párt az egyik helyi aktivistájára bízta, meghagyva neki (valószínűleg), hogy a megszólítás, amikor a tömeghez szól, ne „kedves elvtársak”, hanem „testvérek!” legyen, a Magyar Nép Szövetség szája íze szerint. (Egy kicsit csodálkoztam, amikor Kovács elvtárs megszólalt, hogy „Kedves testvérek!” – hiszen még márciusban a nyilasoktól hallottam ilyen megszólítást.) Kovács testvér ezek után örömmel újságolta a csíkszeredai sétateret megtöltő, részben a környező falvakból összegyűlt, legalább húszezres tömegnek, hogy márpedig itt nem lesz kolhoz. No, ez tetszett a sétatér filagóriáját körülvevőknek. (A távolabb állók semmit nem hallottak.) Hanem Kovács testvér egy kicsit elhamarkodottam ítélte úgy, hogy itt az ideje a tárgyra térni. Azzal kezdte, hogy nem zárkózhatunk el állampolgári kötelességeink teljesítése elől. (A már-már lelkes tömeg gyanút fogott. Végül is kibökte: a megfelelő korosztálynak igenis be kell vonulnia a román hadseregbe. Erre már morgás támadt, és egy „háziszőttessel” befűtött (bepálinkázott) csoport énekelni kezdte az akkoriban mindkét oldalon táplált román–magyar testvériség jegyében: „Inkább elmegyek én messze idegen országba – Úgysem leszek én az oláh katonája!”

A Párt szónoka, Kovács testvér ledöbbent. És feldühödött.

– Tudjátok mit?! – ordította dühösen. Ha nem mennek román katonának, majd elmennek munkaszolgálatra az orosznak!

A hatás engem is meglepett.

– Megyünk! Éljen Sztálin marsall! – ordították a hevesvérű „ellenállók”. És most már az egész tér zengett az iménti énektől.

Vali pártfejes megpillantotta a tömegben Ferencz József tanár urat, a csíksomlyói tanítóképző nagytekintélyű oktatóját. Kétségbeesetten kérte, tegyen valamit, csillapítsa le a tömeget.

Ferencz József tanár úr felment a filagóriába, ahonnan az elvtársak már leráncigálták Kovács testvér-elvtársat. Festő Péter testvér (Péter Laci hívta fel rá a figyelmemet), a hőségben is hosszú esőkabátot viselő titkosrendőr (hosszú kabátja alatt viselte irdatlan pisztolyát) lelépett. Ferencz József tanár úr pedig nyugodtan levetette zakóját, majd feltűrte ingujját.

– Halljuk a tanár urat! – kiabálta valaki a tömegből.

Nagyjából csend támadt.

– Székely testvéreim! – indította mondanivalóját a tanár, amitől végleg csend támadt, hiszen ha a „testvér” „testvér”-nek így önmagában különösebb vonzereje nem is volt, a „székely”-jel összekötve már figyelmet érdemelt.

– Mind arról esik ma szó – kezdte el beszédét Jóska bácsi, a tanár –, hogy ki a demokrata. Ezt is mondanak erről, azt is. De mondjátok meg nekem, székely testvéreim: van-e igazibb, van-e jobb demokrata a drága székely édesanyánál!

– Nincs! Nincs! Éljen a tanár úr!!! Éljeeen! – hangzott a tömegből. És Jóska bácsi, Ferencz József tanár úr taglalni kezdte, mi mindenért minősíthető a székely édesanya a legnagyobb, a legigazibb demokratának: háború idején, amíg a férje a hazáért ontja vérét vagy fogságban senyved, kapál-kaszál-arat a székely édesanya, ha kell, erről is, egyben tartja a családot, építkezik – és így tovább.

A tömeg kezdett elérzékenyülni. A berúgottak is kitöröltek a szemük sarkából egy-egy könnycseppet. Rövid volt a tanár úr beszéde – de hatásos. Szívhez szóló. Fél órát se tartott. Utána arra a felszólításra, hogy most menjünk mindannyian és csókoljuk meg a mi drága székely édesanyánk kezét – a tömeg oszladozni kezdett.

Megköszönjük a tanár testvér értékes hozzászólását – állt fel valaki a párttól a pódiumra, de rá már senki se figyelt. Abba is hagyta, és jól tette, mert ha az emberek odafigyelnek, a „tanár testvér”-ből baj is lehetett volna.

Korunk 2004 Október