2018. augusztus 30., csütörtök

Programok sokasága várja a közönséget a VII. Állatkertek Éjszakáján




.

E hét pénteken, azaz augusztus 31-én lesz a VII. Állatkertek Éjszakája. A jeles eseményre a Fővárosi Állat- és Növénykert változatos és izgalmas programok sokaságával készül. Állatbemutatók és tréningek, látványetetések, állati érdekességek, zenés programok, jégszobrász és tűzzsonglőr bemutató, fényfestés, homok- és festékanimáció és sok más látnivaló, élmény várja a közönséget az este héttől éjfélig tartó eseményen.


Augusztus 31-én, azaz most pénteken kerül sor a VII. Állatkertek Éjszakájára. Ez alkalomból az ország tizenkét állatkertjében, illetve állatkert-jellegű bemutatóhelyén várják különleges esti, éjszakai programokkal a nagyközönséget. Nincs ez másként a Fővárosi Állat- és Növénykertben sem, annál is inkább, mivel a városligeti intézmény kezdettől fogva részt vesz a mára hagyománnyá vált kezdeményezésben.

Az Állatkert ezen a napon nap közben a szokásos rendben üzemel, majd 18 órakor bezár. 19 órakor pedig újra kinyit, ekkor már az Állatkertek Éjszakájára érkezők előtt. A programok 19 órától egyből elkezdődnek, és folyamatosan tartanak késő estig. Belépni 23 óráig lehet, a Varázshegy 23.15-kor, az állatházak 23.30-kor zárnak, és éjfélig kell majd elhagyni a kert területét. A belépés megkönnyítése és meggyorsítása érdekében három kapu is üzemel majd: a közismert „kőelefántos” főbejárat, az elefántházi bejárat, illetve be lehet majd lépni a Holnemvolt Vár új kapuján is, amely az Állatkerti krt. 14-es számnál, a régi körhinta mellett található.

A szervezők idén is gazdag és változatos programkínálattal várják az érdeklődőket: Az est folyamán két alkalommal is tartanak különleges éjszakai fókabemutatót, amelynek során az oroszlánfókák medencéjének vizét alulról világítják meg. Lesz elefánttréning, orrszarvú és zsiráf etetés a közönség bevonásával, valamint látványetetések az óriásvidráknál, a cebui disznóknál, a komodói varánuszoknál, az aldabrai óriásteknősöknél és a tigrispitonoknál is. Különleges hangulatú program keretében lehet megcsodálni a Lepkekert lakóit, de lesz kakadu és lajhár bemutató is, és két aranyos erszényes állattal, a cukormókussal és egy kuszkusz kölyökkel is lehet majd testközelből ismerkedni. A Madagaszkár-házban a makik életének titkairól lebbentik fel a fátylat az állatgondozók.

A Varázshegyben többek között éjszakai „állatok akcióban” bemutatót is tartanak, de lesz itt állati helyszínelés, kígyóles, különleges ízeltlábúak bemutatkozása, térhatású vetítés, sőt még időgép szimulátor is. Ugyanitt bepillantást nyerhetnek az érdeklődők a levélvágó hangyák életébe, és az is kiderül, esznek-e vért a denevérek.

Az Állatkert több pontján fénnyel festett köntösbe öltöznek az épületek, a fák, valamint a Nagy- és a Kisszikla is. A Főbejáratnál lévő központi téren 22 órától homok- és festékanimációban lehet majd gyönyörködni a nemzetközi hírű Quartzbox jóvoltából, a Japánkertben pedig jégszobrász és tűzzsonglőr bemutató teszi teljessé a programot.

Számos program várja a nagyközönséget az Állatkert új játszóparkjában, a májusban megnyílt Holnemvolt Várban is. Működni fognak a Vurstli Zóna körhintái, de kisvonatozni is lehet majd a csillagos ég alatt. A Mesterségek Udvarában izgalmas kézműves programokon próbálhatják ki a gyerekek kreativitásukat, és be lehet járni a Hetedhét Palota mesés kalandokon átvezető útját is.

Nem lesz hiány zenés programokban sem! A kert több különböző pontján csendülnek majd fel dallamok, lesz gitár- és hárfamuzsika, sőt az ausztrál őslakosok népi hangszere, a didgeridoo is megszólal majd. Különlegességnek ígérkezik a nagyhírű Strokes Percussion Group előadása, amely 20 óra 30 perckor kezdődik a Pálmaház melletti sétánynál.

A részletes programkínálat időpontokkal és helyszínekkel a Fővárosi Állat- és Növénykert  weboldalán olvasható (www.zoobudapest.com).

A Fővárosi Állat- és Növénykert az Állatkertek Éjszakája alkalmából szervezett programjaira a helyszínen, illetve az interneten is lehet jegyeket váltani. A jegyek 3800 forintos, a 14 éven aluli gyermekeknek 2800 forintos áron vásárolhatók meg. Minden belépőjegy mellé jár két zseton is, amelyekkel a Holnemvolt Vár extra programjaira lehet beváltani.

Az Állatkert szorosan együttműködik a két másik, Budapesten, vagy annak közvetlen vonzáskörzetében található társintézménnyel, így lehetőség van kombinált jegyek megváltására is. A kombinált jegyek az Állatkertek Éjszakája ideje alatt a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, a Budakeszi Vadasparkba, illetve a Tropicariumba (Campona) is érvényesek, sőt, utóbbi két helyszínen szombaton és vasárnap is felhasználhatók napközbeni látogatásra. A kombinált jegyek ára 4200 forint, 14 éven aluli gyermekek esetében 3200 forint.


Nincsenek megjegyzések: