2018. augusztus 14., kedd

Augusztus 24-ig lehet szavazni a Kaszás Attila-díj jelöltjeire




Szinte még két hétig lehet szavazni a Kaszás Attila-díj jelöltjeire: Varga Klárira (Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen), Nagy Csongor Zsoltra (Szatmárnémeti Harag György Társulat) és Farkas Ignácra (Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg).A szavazatok a www.kaszasattiladij.hu oldalon adhatóak le egészen augusztus 24-én éjfélig.


Mintegy 39 társulat tagjai választották ki szavazataikkal a három jelöltet, akik közül a közönség voksai alapján adják át a Kaszás Attila-díjat szeptember 7-én, a tatabányai Jászai Mari Színházban.
A Raiffeisen Bank 500 ezer forinttal járó, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adott 400 ezer forintos díjat tizenegyedik alkalommal adják át. A díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának ápolását szolgálja, hisz a fiatalon elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt azon társulatok közösséggé formálásában, ahol dolgozott. A díj odaítélésének egyik fő kritériumaként a kiemelkedő mesterségbeli tudás és művészeti teljesítmény mellett az adott társulatban vállalt jelentős közösségépítő szerepet jelölték meg az alapítók.

A díjazott személyét a magyarországi és határon túli, állandó társulattal rendelkező kőszínházak, valamint a jelentősebb alternatív színházi műhelyek tagjai maguk közül választották az eddigi években. A megalapításkor a cél az volt, hogy ne zsűri vagy kuratórium döntsön a díjazott személyéről a kétfordulós szavazáson, hanem maguk a színészkollégák. Az első fordulóban a szavazók egy, a saját társulatukhoz tartozó színművészt jelölhettek meg, majd így a második fordulóba bejutott határon túli és magyarországi színészek titkos szavazással dönthettek a nyertesről. 2012-től kezdődően az eddig kétfordulós eljárás kibővült, már nem csak színészek szavazhatnak, hanem az utolsó, harmadik körben a közönség szavazatai döntenek a díjazott személyéről.

A díjat a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. gondozza a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával.

KASZÁS ATTILÁRÓL
“Együtt próbáltunk, játszottunk Sopronban, és egy kora nyári napon körbe bicikliztük a Fertő- tavat előadás előtt! Mintha fennakadt volna a pillanat!”
Varga Klári

“Kaszás Attilát sajnos személyesen nem ismertem, de színészként volt szerencsém látni. Egy külsőségektől, maníroktól mentes, igazi, tiszta embert láttam, aki elszántan tökéletesítette, azt, amit tud. Egy igazi mesterembert. Aki – ha bármilyen más mesterséget űz –, abban is jó lett volna. Egészséges alázat, szenvedély, szép beszéd, hang, óriási lélek. Egy igazi Ember.”
Nagy Csongor

“Attilát 1979 májusában ismertem meg, hiszen egyszerre vettek fel bennünket a főiskolára, csak neki nem kellett egy évet katonaként szolgálni. A kollégiumban egymással szemben lévő szobában laktunk. Sok-sok éjszakát átbeszélgetve, átbulizva alakult ki közöttünk egy nagyon jó kapcsolat. Mondhatni baráti. Volt közös munkánk is, a Hídember című Bereményi-filmben együtt szerepeltünk. Fájdalmas, pótolhatatlan űrt hagyott maga után.”
Farkas Ignác

Eddigi díjazottak:
2017: Krisztik Csaba
2016: Schneider Zoltán
2015: Mészáros Tibor
2014: Nagy Alfréd
2013: Borovics Tamás
2012: Bányai Kelemen Barna
2011: Mucsi Zoltán
2010: Mátray László
2009: Nemes Levente
2008: Szarvas József

Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: