2018. augusztus 23., csütörtök

A 15. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramja




.
.

Tizenkilenc produkció lesz látható a jubileumi 15. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál nagyjátékfilmes versenyében. A műveket összeköti, hogy az elmesélt történetek igazi coming of age sztorik, illetve olyan figurák sorsát láthatjuk, akik nem találják a helyüket a világban.


Ott van például a cseh Aurel Kilmt rendezte Lajka, melynek címszereplője az 1957-es űrkutya, aki ez esetben nem pusztul el a Szputnyik 2 fedélzetén, hanem ő maga szakítja meg a kapcsolatot Bajkonurral, hogy az űrhajóval egy idegen bolygóra távozzon, ahol végre nem az ember a teremtés ura – mindezt bábanimációs technikával, musical műfajában elmesélve. A sci-fi műfaját gondolja át mindemellett Lazar Dobroza Ederlezi ébredése című műve, melyben Milutin az űrhajós és igen vonzó kiborg társa érzelmeiről, szerelmük kiteljesedéséről szól egy végtelen hosszú űrutazás során.

A műfaji bontás és újragondolás legjobb példája a Timur Bekmanbetov rendezte Profil lesz, mely Anna Erelle: A dzsihád jegyese című regényének a feldolgozása: az álnéven publikáló újságíró leírta az élményeit arról, ahogy több hónapon keresztül oknyomozott az Iszlám Állam toborzási módszereiről a közösségi médiákban és még a jegyességig is eljutott az egyik dzsihadistával. Az orosz-kazah filmes az igaz történetet egyetlen számítógép képernyőjén meséli el.

Sajátos sorsokat mutat be Lars Kraume A néma forradalom című műve, mely történet egy kelet-német osztályról, amely kiállt a magyar forradalom mellett. 1956 októberében néhány tini Nyugat-Berlinbe látogat, ahol szembesül azzal, hogy Budapesten nem ellenforradalom zajlik. A diákok egy perces néma csönddel adóznak a mártíroknak, melyet további sorsukat megpecsételő megtorlás követ.

A norvég nagymester, Erik Poppe Utoya: július 22 című drámája meg markáns, művészi és hatásos formája annak, hogy hét év után hogyan lehet beszélni hetvenhét fiatal életet kioltó terrorcselekményről. A skandináv vonal egyébként erős lesz idén: versenyben mutatkozik be Sundance és Rotterdam közönségkedvence, A bűnös. Gustav Möller első egészestés művében egy telefonos ügyfélszolgáton ülő rendőr elképesztő éjszakáját követhetjük végig. De a drámaibb hangvétel mellett majd nevethetünk is eleget a Heavy túracímű alkotáson, melyben az abszurd helyzetek és a heavy metal – szó szerint – nem ismernek határokat.

A Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál immár hagyományait tiszteletben tartva, erős válogatást ad a legjobb tengerentúli független produkciókból. Igazi felfedezésnek tartjuk a magyar származású Nicholas Gyeney A legmélyebb pont című meta-drámáját mely azt az élethelyzetet mutatja be, amikor egy csapat filmes úgy érzi, hiába próbálkozik, nem jön a várva várt áttörés.

A szelekció fontos műve A hallgatás törvényének a nem hivatalos folytatása, tovább gondolása Debra Graniktől: a Ne hagyj nyomot! egy igen sajátos apa-lánya kapcsolatot mutat be. A szülő gyerek kapcsolatot egészen máshogyan járja végig az amerikai független filmes világ színészikonja, Paul Dano, aki Richard Ford regényéből készítette el első, rendezőként jegyzett játékfilmjét.

Ami pedig újdonság a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál történetében, hogy sokkal erősebb lett az ázsiai jelenlét, hiszen érkezett versenyfilm Kínából (A boldogtalanság művészete), Dél-Koreából (a legfontosabb koreai rendező Chang-dong Lee Cannes-ban debütáló filmje a Gyújtogatók) és Japánból is (Nyolcéves jegyesség a veterán Takahisha Zezétől). Utóbbi szintén igaz történet – mi történik a szerelemmel, ha a párunk kómába esik majd elfelejt mindet az esküvő előtt –, melynek a premierje után garantáltan elfogy majd az összes zsebkendő Miskolcon.

A Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválnak különösen fontos, hogy a magyar filmek erős idei mezőnyéből versenybe hívhatták Szilágyi Egy nap című drámáját, amelynek világpremierje Cannes-ban, az elsőfilmeket versenyeztető Kritikusok Hetében (Semaine de la Critique) volt, és a fesztiválról végül a nemzetközi kritikusok Fipresci díjával tért haza.

Az Egy nap alapja a rendező egyik háromgyermekes barátnője által írt levél volt, melyben részletesen, tízperces lebontásban leírta egy napját. Ezután jött a filmes részéről a bizonyítandó tézis: vajon megvalósítható, hogy egy többgyermekes háziasszony legyen a klasszikus drámai hőse egy egészestés fikciós műnek? A válasz: egyértelmű igen. Erre a magyar premieren mind a film, mind a fesztiválon jelen lévő alkotók is rá fognak erősíteni. 

A Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában lesz látható először Magyarországon Nemes Jeles László várva-várt második nagyjátékfilmje, aNapszállta. Az Oscar-díjas Saul fia rendezője, Nemes Jeles László új nagyjátékfilmjének szeptember elején a 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon lesz a világpremierje, majd a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon láthatja a közönség, onnan érkezik az alkotókkal együtt Miskolcra.
A Napszállta 1913 nyarán, Budapesten, a béke utolsó napjaiban játszódik. Leiter Írisz (Jakab Juli) hosszú évek után tér vissza az Osztrák-Magyar Monarchia sokszínű és nyüzsgő városába. A korán elárvult fiatal lány minden vágya, hogy néhai szülei legendás kalapszalonjában kapjon munkát. Az új tulajdonos, Brill Oszkár (Vlad Ivanov) azonban elutasítja, és mindenáron igyekszik eltávolítani a városból. Az éj leple alatt egy idegen keresi fel Íriszt, és bátyja hollétét tudakolja tőle - a lány ekkor tudja meg, hogy Leiter Kálmán néven él egy testvére, akinek eddig a létezéséről sem tudott. Írisz nyomozásba kezd, s bátyja után kutatva egyre mélyebbre húzza a város labirintusa. Írisz számára egyedül a tündöklő Leiter Kalapszalon tűnik biztos pontnak, de a ragyogás mögött a legsötétebb titok tárul fel. 
www.cinefest.hu
 

Nincsenek megjegyzések: