2016. augusztus 3., szerda

Kocsis Ágnes kiállítása – Fotoszintézis




Kocsis Ágnes kiállítása FOTOSZINTÉZIS címmel 2016. augusztus 3-án nyílik a KAS Galériában. A szeptember 3-áig megtekinthető tárlatot Mányoki Endre nyitja meg.



„Diplomamunkám egy általam kialakított, számomra montázsként értelmezett ábrázolásból indult ki. Az öt tagú festménysorozatból, kettő nem a falon helyezkedik el, hanem kiemelve a többitől, néhol teljesen eltakarva őket lóg a térben. Ezzel célom, két egymással ellentétesnek mondható "világ" szembeállítása volt, mivel diplomamunkám tematikájában fontos szerepet játszik a természetre utaló és a mesterséges közeg viszonya, valamint a technikai kép és a festmény kapcsolata. Elkészítésükkor törekedtem egy formailag és színileg redukált ábrázolásmódra, egy letisztult képi rendszer bemutatására.

Festményeimben a fotózás gesztusára reagálok.
Azt a dimenziót szeretném megjeleníteni, amivel egy fotós nem operálhat, kiemelve azt, hogy mint festő megtehetek olyan módosításokat, kiemeléseket, amiket a fényképezés technikájával megvalósítani nem tudok.
A fotózásban keresett motívumok, képkivágás, geometrikus elrendezés hatással lettek a festészetemre. A fotózásban szerzett tapasztalataimból kiindulva próbáltam festészeti technikákkal megvalósítani egy általam választott témát.

A számomra kedves természetábrázolást két irányból közelítem meg.
Az egyik egy úgymond érintetlen, ideális táj, és a másik egy ember által előre kivágott, fogyasztásra termesztett növény összeválogatása egy műanyag tálkában, semleges háttérben. A néző így közéjük lépve egyik oldalról szemlélheti az általa létrehozott illetve fenntartott természetet és megfordulva a tőle függetlenebbet."

2016. augusztus 3. szerda 19:00 - megnyitó
Kocsis Ágnes kiállítása - FOTOSZINTÉZIS
KAS Galéria
Budapest, Bartók Béla út 9.

http://www.facebook.com/events/1784203148482996


 EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: