2016. augusztus 24., szerda

163 éve ezen a napon készült el az első chips




Ma ünnepli születésnapját a burgonyából készült chips. A chips elkészítése nem egy megtervezett folyamat volt, és íze is rengetegszer változott 1853 óta. Hazánkban egy évtizedig a sós íz volt az egyeduralkodó, ám az utóbbi időben a magyarok is nyitottabbá váltak a különleges ízesítésekre.  Az Intersnack Magyarország Kft. (Chio) adatai szerint a hagymával kombinált tejfölös-tejszínes-sajtos és a paprikás-chilis-pepperonis változatok mellé mára szorosan felzárkóztak a húsos és a különféle pikáns, egzotikus fajták is.
Az elégedetlen vendég
George Crum 1853-ban egy amerikai étteremben dolgozott szakácsként. Augusztus 24-én egy rendkívül elégedetlen vendéggel volt dolga, ugyanis állandóan visszaküldte a krumplit arra hivatkozva, hogy túl vastag szeletekre vágta és nem eléggé ropogós. Crum egyre vékonyabb szeleteket készített, végül a túl igényes vendég bosszantására annyira vékony krumplit sütött, hogy már a villát sem lehetett beleszúrni. Ahelyett azonban, hogy az így felszolgált burgonyát is visszaküldte volna, a vendég jó étvággyal elfogyasztotta azt, nagyon ízlett neki. Így indult el hódító útjára a burgonyachips.
Európába csak később érkezett
Európában csak a II. Világháború után vált népszerűvé a chips. Magyarországra még később, a 90-es években jutott el, és az egy főre jutó chipsfogyasztás napjainkban is nagyon alacsony, mindössze 400g/fő/év az Intersnack Magyarország Kft. (Chio) adatai szerint. Ezzel a mennyiséggel csak Bulgáriát előzzük meg a rangsorban az európai országok közül. A világcsúcstartó amerikaiak ennek a 20-szorosát (8000g), míg az Európa-bajnok norvégok a 7.5-szeresét (3000g) fogyasztják el évente. Évi 400 gramm chips a teljes a só bevitelünknek mindössze 1 ezrelékét tartalmazza.
De mi köze Opel autógyárnak a Chio chipshez?
Lényegében a II. világháborúnak köszönhette megalakulását az európai chipspiac egyik vezető gyártója, a Chio cég is. Az Opel család gyárát teljesen lebombázták és széthordták, így egy új iparág felé kellett nyitniuk. A család néhány tagja gazdálkodással, élelmiszer-feldolgozással kezdett foglalkozni. 1962-ben Carlo, Heinz és Irmgard Opel itt alapították meg a Chio Chips GmbH-t. A Chio név az alapítók keresztneveinek kezdőbetűiből, valamint az Opel családnév első betűjéből állt össze.  A gyárat és a márkát 1977-ben a német Intersnack snackgyártó vásárolta meg. További érdekesség, hogy hazánkban éppen 25 évvel ezelőtt kezdte meg működését a Chio termékeket is gyártó Intersnack Magyarország Kft.
Egészséges étrendbe is illeszthető
A burgonyachips az évek során sokat változott. A 100 évvel ezelőtti disznózsírt mára leváltotta a pálmaolaj, sőt a prémium gyártók egyszeresen telítetlen zsírsavat tartalmazó napraforgó olajban sütik a szeleteket. A néhány évtizeddel ezelőtt előforduló transz-zsírsav természetesen már mutatóban sem észlelhető a termékekben, sótartalma pedig kisebb, mint a kenyéré. Az egészséges életmódhoz hozzátartozik a mértéktartás és a rendszeres sport, ezek betartásával bármilyen snack beiktatható a heti étrendbe.
Az Intersnack Magyarország Kft. piacvezető a sós snack termékek kategóriájában. A Chio termékeket is gyártó cég az elmúlt 10 évben 3,5 milliárd forintot meghaladó értékű beruházással és több mint 15 milliárd forint adóbefizetéssel járult hozzá a hazai gazdaság sikeréhez. Az Intersnack folyamatos csökkenti termékei só- és telített-zsírsav tartalmát, a gyártáshoz egyáltalán nem használ mesterséges színezőanyagot, mesterséges ízfokozót, tartósítószert és több termékcsaládja már ma is kizárólag természetes összetevőkből készül. Az Intersnack Magyarország Kft. anyavállalata, a német családi tulajdonú Intersnack Vállalatcsoport 17 országban működik, és 8000 embert foglalkoztat. Forgalma meghaladja az évi 2,1 milliárd eurót. A csoport a magyar paprikafűszer legnagyobb felvásárlója, évi 210 tonna őrleményt használ fel termékei gyártásához.
A burgonyachipsről a Chio videója: http://www.youtube.com/watch?v=9Kgm1tQ-ajk
 

Nincsenek megjegyzések: