2016. augusztus 7., vasárnap

1560. augusztus 7-én született Báthory Erzsébet




Alakját rémséges és kegyetlen tettek legendái övezik.

 
  Báthory Erzsébet a hírneves Báthory család ecsedi ágából származott, apja Báthory György, anyai nagybátyja Báthory István erdélyi fejedelem, későbbi lengyel király, unokatestvére Báthory Gábor erdélyi fejedelem volt. Gyermekkorát az ecsedi várban töltötte. Tizenegy éves korában jegyezték el a nála öt évvel idősebb Nádasdy Ferenc gróffal.
Házasságukra 1575-ben került sor, fényes külsőségek között. Erzsébet előbb férjének családi várába, Sárvárra került, majd hamarosan a nászajándékul kapott csejtei kastélyba költöztek. A magányos és zárkózott asszony feltűnően kevés emberrel tartott kapcsolatot, ezért válhatott később legendák titokzatos hősévé. A grófnő személyes szolgálóin kívül szinte senkivel sem érintkezett.
Báthory Erzsébetről már férje életében is furcsa mendemondák terjengtek, ezek szerint okkult tudományokkal foglalkozott, szolgálókat kínzott. Férje halála után állítólag az öregedéstől félve még durvább praktikákhoz folyamodott. A legenda szerint amikor megütött egy haját fésülés közben megrántó lányt, annak vére a kezére fröccsent, és úgy érezte, bőre szebb lett, s azt hitte, megtalálta az örök fiatalság titkát. A lányt megölte, megfürdött vérében, s ekként azt is igazolva látta, hogy e célra a szüzek vére a legalkalmasabb.
A birtokán visszavonultan élő Nádasdynét, akit már többen bepanaszoltak az udvarnál, 1610. december 29-én tartóztatta le személyes ellensége, Thurzó György nádor. Eljárást indítottak ellene, amelynek során komornái és cselédei a kínvallatás hatására beismerő vallomást tettek. Őket egy héttel később lefejezték, vagy máglyán elégették, a gazdag és befolyásos családból származó Báthory Erzsébetet per és ítélet nélkül a csejtei várban befalazva tartották fogva haláláig.


 Forrás: József Attila Könyvtár - Dunaújváros

Nincsenek megjegyzések: