Nagycsütörtökön az utolsó vacsorára emlékezünk

Nagycsütörtök estével megkezdődik a nagyböjti időszak végét jelentő szent három nap a Katolikus Egyházban. Délelőtt az egyházmegye székesegyházában jönnek össze a papság és a hívek, hogy a püspökkel közösen ünnepeljenek. Ezen a szentmisén a főpásztorok megszentelik a keresztelendők és a betegek olaját, valamint a bérmálás szentségének kiszolgáltatásakor használt krizmát. Krisztus az utolsó vacsorán alapította meg az Oltáriszentséget valamint az egyházi rendet, ezért az olajszentelési mise keretében a papok közösen újítják meg a szentelésükkor tett ígéreteket.

  
Az esti liturgia az utolsó vacsora felidézésével kezdődik, amikor Jézus maga köré gyűjtötte tanítványait. A szentírási olvasmányok felidézik az egyiptomi kivonulást, amikor azon a bizonyos éjszakán az angyal megkímélte az izraeliták házait, mert a bárány vérével megjelölték az ajtófélfákat. A húsvéti lakoma áldozati báránya Krisztus előképe: saját testét adja értünk, vére pedig megszabadít a bűntől, az örök haláltól. A nagycsütörtöknek éppen ezért ünnepélyes és örömteljes hangulata van.
Nagycsütörtök este a szentmise elején Krisztust dicsőítik a hívek. Az orgona, a templomok csengői és harangjai ekkor szólnak utoljára: legközelebb a nagyszombati szertartáson hallhatjuk. A néphagyomány úgy tartja, a harangok Rómába mennek. A nagycsütörtöki szentmise különösen is megindító része a Krisztus tettére való emlékezés: az utolsó vacsorán, szeretetének jeléül megmosta tizenkét tanítványának lábát. A miséző pap sok helyen követi Jézusnak ezt a tettét.
Az oltár Krisztust jelképezi, és így a szentmise végén az oltárfosztás - amikor eltávolítanak az oltárról minden díszt - Krisztus ruháitól való megfosztására utal a keresztre feszítés előtt. Ezt követően pedig az Oltáriszentséget a pap egy külön az őrzésére kialakított mellékoltárhoz viszi. A mise végén a hívek csendben, elbocsátás nélkül távoznak a templomból, kezdetét veszi Krisztus szenvedése. Ettől kezdve húsvétig az Egyház nem mutat be szentmisét.

(MKPK titkárság)