2018. február 21., szerda
Köszöntsük együtt a 100 éves Észtországot!
.
A 2017. december 6-án jubiláló Finnország, és a 2018. február 16-án ünneplő Litvánia után ezúttal Észtországon a sor: 100 éve, 1918. február 24-én született meg az önálló észt állam. A nagyszabású jubileumi ünnepségek 2017 áprilisától egészen 2020 februárjáig tartanak.
Az ünnepségsorozat szervezői számtalan módon lehetőséget biztosítanak arra, hogy a jubileumot mindenki magáénak érezhesse, például a hivatalos honlapon található alkalmazás segítségével bárki elkészítheti saját személyre szabott logóját, vagy éppen figyelemmel követheti a magánszemélyek és kisebb-nagyobb lakó- vagy alkotói közösségek születésnapi felajánlásait is.
Magyarországon is lehetőség nyílik arra, hogy bárki bekapcsolódhasson az ünneplésbe. A jubileumi év programsorozatát február 21-én az Észt Intézet rendezvénye, a Tallinni Fotóhónap 2017 „Mondd el. Portrék a kortárs fotográfiából” című kiállítása nyitja a FUGÁ-ban. A Budapesti Fotófesztivál keretében látható csoportos kiállítás a fotográfia mint pszichoanalitikus módszer szerepét hangsúlyozza, miközben a fotóalanyok-témák kiválasztása és a portrék kontextusa révén Észtország közelmúltjáról és társadalmáról is mesél.
http://www.esztorszag.hu/esemeny/mondd-el-portre-a-kortars-fotografiaban
Szintén a FotóFesztivál keretében nyílik március 7-én a Molnár Ani Galériában a neves észt képzőművész, Marge Monko tárlata Women of the World, Raise Your Right Hand címmel.
http://www.esztorszag.hu/esemeny/marge-monko-egyeni-tarlata-a-molnar-ani-galeriaban
https://hu-hu.facebook.com/molnaranigaleria
Több szervezet közösen ünnepel február 27-én 14 órától az ELTE BTK Tanácstermében. A rendezvényen, amelyre Észtországról, az észt kultúráról és a magyar-észt kapcsolatokról szóló előadásokkal, könyvbemutatóval és a történelem főbb fejezeteit szemléltető kiállítással várják az érdeklődőket, részt vesz az Észt Köztársaság bécsi nagykövete is.
http://www.esztorszag.hu/esemeny/emlekunnepseg-a-100-eves-esztorszag-tiszteletere
Az ELTE BTK Finnugor Tanszékén február 13-án, szabadon látogatható előadássorozat indult az idén 100 éves Észtországról. A hallgatóság május 13-ig minden héten más-más szemszögből ismerheti meg az országot, annak elmúlt 100 évét, illetve azt a folyamatos és látványos, ugyanakkor az értékeket is megőrző megújulást, amely az észt kultúra különböző rétegeit jellemzi.
http://finnugor.elte.hu/index.php?q=node/1241
2018-ban nem csupán Észtország, hanem a budapesti Észt Intézet is ünnepel. Március 1-jén a FUGÁ-ban tartja 20. születésnapját: a programban többek között „A fa az észt építészetben” című kiállítás megnyitója és a „neozombiposztfolk” stílusban játszó Puuluup duó koncertje is szerepel.
http://www.esztorszag.hu/esemeny/a-fa-az-eszt-epiteszetben
http://www.esztorszag.hu/esemeny/szuletesnapi-puuluup-koncert
Az évről évre március közepén beköszöntő Észt hétre sem kell sokat várni, amely Magyarország legnagyobb észt összművészeti fesztiválja. A március 19-én kezdődő programot a hagyományos filmvetítések, könyvbemutatók és koncert mellett egy különleges esemény is színesíti: Budapestre látogat Edward von Lõngus észt utcaművész (R)estart Reality című, a hagyományt digitális technikával ötvöző street art projektje, amely az Észt Köztársaság ajándéka Európa nagyvárosai számára.
https://restartreality.org
100 éves Észtország
Jubileumi ünnepségek
www.esztorszag.hu
www.facebook.com/EsztIntezet
2018. február 20., kedd
Invented in Hungary: innovációból is jól jön egy kis hazai
.
A 100 százalékban magyar árpából készülő Soproni után itt a kizárólag hazai meggyet és bodzát tartalmazó Soproni Radler.
A HEINEKEN Hungária magyar beszállítókra építő üzletpolitikája nem csupán a hazai alapanyagokra terjed ki, hanem az egyéb szolgáltatásokra és az innovatív technológiákra is. A vállalat összes beszállítóinak jelenleg 85 százaléka magyar, arányuk tovább nőhet a jövőben – hangzott el a társaság beszállítói együttműködések témában megrendezett fórumán.
Tavasszal kerülnek a boltokba azok a meggy-citrom, illetve bodza-citrom ízű Soproni Radler, alkoholos és alkoholmentes sörök, amelyekhez kizárólag Magyarországon termett meggyet és bodzavirágot használ fel a HEINEKEN Hungária. A hazai beszállítók előnyben részesítése az új Radlereknél logikus folytatása volt annak az üzletpolitikának, amely immár két éve, 2016 januárja óta írja elő a hazai árpa kizárólagosságát Magyarország legnépszerűbb sörében, a Soproni Klasszikusban.
„Beszállítók és nagyvállalatok egymásra vannak utalva a hazai piacon, ám kettejük együttműködését a gazdasági környezet is befolyásolja. Ezért érdemes ezt az együttműködést háromszögesíteni, a kormányt is bevonva. Közös érdekünk, hogy minél több magyar beszállító, minél nagyobb hozzáadott értéket képviselve kerüljön be a nagyvállalatok beszállítói láncába” – fogalmazott José Matthijsse, a HEINEKEN Hungária vezérigazgatója. Hozzátette azt is, hogy az ágazati és a kormányzati szervezetekkel együttműködve szeretnék tovább erősíteni a hazai vállalkozások pozícióját a cég beszállítói láncában, lehetőség szerint tovább növelve részarányukat.
Erről José Matthijsse azon a rendezvényen beszélt, amelyen a HEINEKEN Hungária a hazai beszállítók helyzetbe hozásának lehetőségeit vitatta meg a kormányzat, az érdekképviseleti szervek, továbbá legfontosabb beszállítóinak képviselőivel. Az eszmecserén Nagy István, az agrártárca parlamenti államtitkára elmondta: „A magyar kormány – a kis és középvállalkozások mellett – a hazai gazdaság fontos, nélkülözhetetlen szereplőiként tekint a nemzetközi nagyvállalatokra. Ezek nem csupán segítenek kijutni a magyar vállalkozásoknak az európai piacokra, hanem egész szektoruk modernizációját is előmozdítják. Azok a hosszútávú együttműködések, amelyeket a magyar vállalkozások a nagyvállalatokkal kialakítanak, biztosítják azt a biztonságot és stabilitást, ami elengedhetetlen a fejlődésükhöz.”
A HEINEKEN Hungária nem pusztán az alapanyagokat szerzi be Magyarországról, a cég beszállítói kapcsolatai ennél jóval tágabb körre terjednek ki. A vállalat összes beszállítóinak 85 százaléka magyar, ami azt jelenti, hogy például a belföldi és részben a külföldi szállítást is hazai fuvarozócégek végzik. A soproni Kovács Trans 2000 Kft. – amelynek vezetője szintén jelen volt a megbeszélésen – 1990 óta partnere a HEINEKEN-nek, részben ennek a hosszútávú együttműködésnek köszönhetően tudott egyszemélyes vállalkozásból 33, korszerű kamionból álló flottát építeni. Ugyancsak magyar beszállítótól, a Flowsystems-től származik a sörfőzésnél alkalmazott innovatív technológia: például a Soproni Óvatos Duhaj hidegkomlózásához használt komlórakéta. De ebbe a kategóriába sorolandó a céges autóflottát működtető, felhőtechnológián alapuló flottaüzemeltető rendszert biztosító feltörekvő hazai start-up, a Vemoco is.
„Mintaértékűnek tartom azt a beszállítói politikát, amit a HEINEKEN megvalósított Magyarországon az elmúlt évtizedekben. Hosszútávú együttműködéseket alakítottak ki magyarországi vállalkozásokkal tevékenységük szinte minden területén, ezzel pedig a feldolgozott, hazai innovációt is tartalmazó termékek piacra jutását segítették elő” – mondta el a fórumon Éder Tamás, a Nemzeti Agrárkamara Élelmiszeriparért felelős országos alelnöke.
http://www.heinekenhungaria.hu
Forrás: EuroAstra
Bernarda Alba háza a Spirit Színházban
.
Rácsok mögé zárt női sorsok Lorca utolsó és talán legjelentősebb művében, a Bernarda Alba házában. A darabot február 22-én egy igazi anya-lánya páros, Papadimitriu Athina és Trokán Anna főszereplésével mutatják be a Spirit Színházban.
"A ki nem mondott és meg nem élhető feszültségek drámája"
Sötét szoba, csend, rácsok az ablakokon, megrebbenő függönyök, leselkedő szemek, elfojtott vágyak, fojtogató légkör, feltörő indulatok, fülledtség, hőség, kényszerű, zsarnoki rendszabályok. „A történet az édesapa halálával indul, s az akkori hagyományoknak köszönhetően nyolc évig senki, sehova. Így a testvérek be vannak zárva a házba egy nagyon szigorú édesanyával és egy kicsit már elmebeteg nagymamával, aki néha kiszabadul és kiönti a lelkét. A ki nem mondott és meg nem élhető feszültségek drámája ez.” – meséli Trokán Anna, aki gyermeke születése után Adela szerepében tér vissza a színpadra. Az előadás különlegessége, hogy Bernardát édesanyja, Papadimitriu Athina játssza, a nagymamát pedig Voith Ági alakítja.
Az Andalúziában játszódó történet középpontjában a női sorsok állnak. „A költő megjegyzi, hogy e három felvonást hűséges dokumentumnak szánta.” – írja Lorca a dráma elején. Annak is nevezhetnénk, ha a mű megírásának körülményeit kutatnánk. Bernarda Alba alakját ugyanis valóságos személy ihlette: Frasquita Alba. A keménykezű özvegyasszony Federico Garcia Lorcáék házával szemben lakott családjával Asquerosaban, a költő nagybátyja kiszáradt kútjából hallgatta az Alba házban zajló dialógusokat és gyakran látta, ahogy a rácsos ablakok mögött megmozdulnak a függönyök.
A drámában Bernarda a külvilágtól elzárkózva él öt lányával, s bezárva tartja anyját is, csak Poncia, a cseléd hordja a pletykát. A gyász alatt a ház lakóinak szigorú hagyományokat kell követniük. „Úgy kell majd élnünk, mintha téglával falaztunk volna be ajtót, ablakot. Addig majd a kelengyéteket varrjátok.” A fiatal lányok tehát elzárva élnek a külvilágtól, nőiségük szinte pusztulásra van ítélve. Csak Adela, a legkisebb lány nem nyugszik bele sorsába: „Nem szokom meg! Nem akarok rabságban élni. Nem akarom, hogy elfonnyadjon a testem, mint a tiétek, nem akarok szobában megaszalódni. Holnap újra felveszem a zöld ruhámat, és kimegyek az utcára! Ki akarok menni innen!”
Hét nő, hét különböző személyiség, akik szabadságra és szerelemre vágynak, s akiket egy közös sorsra ítélt a merev, természetes ösztönöket elnyomni akaró hagyomány és rend, ami végül tragédiához vezet. De a tragédia bekövetkezése sem hozza meg a feloldást. „És nem akarok zokogást. Csend legyen! Akkor sírj, ha egyedül maradsz. Elmerülünk mindnyájan a gyász tengerében. Csend, ha mondom! Csend!”
Szereposztás:
Bernarda - Papadimitriu Athina
Maria Josefa - Voith Ági
Angustias - Nagyváradi Erzsébet
Magdalena - Szitás Barbara
Amelia - Marjai Virág
Martirio - Nagy Enikő
Adela - Trokán Anna
Poncia - Perjési Hilda
Rendező: Czeizel Gábor
Bernarda Alba háza – asszonyok drámája
Spirit Színház
Bemutató: 2018. február 22.
További előadások: 2018. február 21., március 8.
http://spiritszinhaz.com
2018. február 19., hétfő
A dalai láma
.
![]() |
| A 14. dalai láma viasz szobra a bécsi panoptikumban |
A „dalai láma” tibeti nyelven a „bölcsesség óceánja”, a tibeti buddhizmus iskolájának legmagasabb rangú tanítója, Tibet uralkodója, a tibeti hagyományok letéteményese. A dalai lámát megilleti az „Őszentsége” megnevezés a titulusa elé. Olyan megvilágosodott lény, aki saját nirvánáját elhalasztva az újjászületést választja azért, hogy az emberiséget szolgálja. A dalai lámák természetesen kereszt- és vezetéknevüket is használják. Az első 1391-ben született, a jelenlegi 14. dalai láma az 1935-ben született Dainzin Gyaco. Minden dalai láma az előző reinkarnációja és a Gyanco vezetéknevet viseli. A két születési dátumból kitetszik, hogy átlagos életkoruk 43 év volt, amely azért is ilyen alacsony, mert ötöt közülük meggyilkoltak a buddhista udvaroncok.
A dalai láma a fővárosból, Lhászából igazgatta az országot 1959-ig, amikor a kínaiak megszállása véglegessé vált és Indiába kellett menekülnie. Az indiai miniszterelnök, Dzsaváharlál Nehru hozzájárult, hogy biztonságos menedéket garantáljon a dalai lámának és kíséretének. A kínai történelem könyvekben úgy szerepel a hatalomátvétel, hogy „Tibet békés felszabadítása”. Én is így tanultam hajdan.
A dalai láma környezete a reinkarnációra utaló magatartást vagy közlést már a dalai láma haldoklása során figyeli, nincs-e valamilyen utalás az eljövendő utód születési helyére, a születendő személy közvetlen környezetére vagy ismertetőjelére. A dalai láma ugyanis maga választja meg a helyet és annak körülményeit, milyen formában és kiben fog újjászületni. Halálát követően a szerzetesek golyókba helyezik az égtájak neveit, majd imamalomban megpörgetik. Ha a kieső golyóban levő égtájat az elhunyt is említette, akkor a vezető lámák elindulnak és keresésbe kezdenek egy kisgyermek, a láma reinkarnációja után. A pontos hely megtalálásához jóslatokat és híres lámák látomásait is igénybe veszik. A reinkarnáció fő jelének azt tartják, ha a gyerek felismeri a megelőző dalai láma személyes tárgyait. A reinkarnáció keresése általában több évet vesz igénybe. A gyermeket ezután Lhászába viszik, hogy ott a többi láma tanítsa.
Korunkban a kínai hatalom hagyja jóvá a reinkarnáció megnevezését Tibetben. Ez a döntés egy precedensre hivatkozik, melyet Csien-lung császár (Csing dinasztia, XVII. század) állított fel. Bevezetett egy rendszert, a dalai láma kiválasztására sorshúzásos módszerrel, amihez egy aranyurnát használnak, árpagolyókba csomagolt nevekkel. Nincs kétségem afelől, hogy a jelenlegi dalai láma halálával a Kínai Népköztársaság fogja levezetni az utód kiválasztását.
Viszont a jelenlegi dalai láma többször kijelentette, hogy soha nem fog újjászületni olyan területen amely a Kínai Népköztársaság ellenőrzése alatt áll. Egy alkalommal pedig kijelentette: „Személy szerint úgy érzem, a dalai láma intézménye megszolgálta a célját.”
Láng Róbert - EuroAstra
Február 28-ig várják a pályázatokat az Élelmiszerlavina programban
.
Elindult a Civil Iránytű Alapítvány és a Syngenta 2018-as Élelmiszerlavina programja. Az önkormányzatok, oktatási intézmények és civil szervezetek idén is több millió forint értékű zöldség vetőmagra pályázhatnak február 28-ig.
Az idén tízéves Élelmiszerlavina több mint egy adományozási program.
A lényege, hogy a vezető agrárvállalat által felajánlott értékes zöldség vetőmagokat a Civil Iránytű Alapítvány munkatársai által koordinált és egész évben végigkísért pályázat keretében önkormányzatoknak, oktatási intézményeknek, civil szervezeteknek adják. A nyertes pályázók elvetik a vetőmagokat, majd a betakarításig gazdálkodnak földterületükön, végül a terményeket odaadják a környéken élő nehéz sorsú családoknak, időseknek, fogyatékkal élőknek, szociális intézményeknek.
A termőföldön végzett munkába bevonják a rászoruló embereket is, akik tapasztalatokat szereznek a mezőgazdasági művelésről, amelyet otthonukban, vagy akár egy mezőgazdaság vállalkozás alkalmazottjaként is folytatni tudnak. A társadalmi célú program így nemcsak segít, hanem összefogásra is ösztönöz, azaz, ahogy a mottója is kifejezi: „hal helyett hálót ad”, hangsúlyozta Vajda Beáta, a Syngenta marketingvezetője.
A pályázók a megvalósításhoz partnerként egyéb szervezeteket is, akár vállalatokat, helyi egyházi szervezeteket is bevonhatnak, ismertette Molnár Antal, a Civil Iránytű Alapítvány projektmenedzsere. A szervezők kifejezetten preferálják, ha a program több résztvevővel, helyi szintű összefogással valósul meg. A program sikeres megvalósításához a pályázónak kell biztosítania a megművelésre alkalmas, öntözhető földterületet, a szükséges eszközöket és a felügyeletet. Illetve pályázatukban vállalják, hogy a megtermelt javakat olyan lakosokhoz juttatják el, akiknek nagy szüksége van a segítségre. Az egy pályázatra adható vetőmagcsomag maximális értéke elérheti az 500 ezer forintot.
A Magyar Adományozói Fórum Társadalmi Befektetések Díjátadóján 2015-ben a Legsikeresebb Partneri Együttműködés díjat elnyert Élelmiszerlavina indulása óta már több mint 140 ezer emberen segített. A mezőgazdasági munkákba a nyertesek csaknem tízezer embert vontak be, akik több mint ezer tonna élelmiszernövényt termesztettek és adtak oda nehéz sorsú családoknak, fogyatékkal élőknek, időseknek. A program az elmúlt években ismert és elismert társadalmi célú kezdeményezéssé vált, amelynek hatására több település kezdett saját erőből kertészeti gazdálkodásba.
A 2018-as Élelmiszerlavina program részletes kiírása és pályázati anyagai az alábbi linken érhetőek el.
www.civiliranytu.hu/hu/lavina.html
2018. február 18., vasárnap
Színházi ajánló: Miskin herceg
.
![]() |
| Miskin herceg - Takátsy Péter |
A Katona József Színház Sufnijában 2018. február 15-én, 21-én, 23-án, 26-án és március 15-én valamint 27-én láthatjuk Dosztojevszkij A félkegyelmű című műve alapján írott monodrámát. Valójában ennél sokkal többet: egy zseniális ifjú színészt, Takátsy Pétert, aki egyben a darab átírója, rendezője és előadója is – Ascher Tamás konzultánssal.
Takátsy Péter képes a pici színpadról fantasztikus játékával tökéletesen elvarázsolni a közönséget. Előad több szereplős jeleneteket, férfiak és nők párbeszédét szinte teljesen eszköztelenül, csupán testtartással, hangutánzással és mimikával.
Miskin herceg koldusszegényen érkezik vissza a 19. század Oroszországába a svájci elmegyógyintézetből. Hazájában viszont sokat számít a rang, a legfelsőbb társadalmi osztály köreiben naiv emberként találkozik minden erkölcsi aljassággal és rangkórsággal. Amikor nagyobb összeget örököl, visszarohan a svájci Schneider Intézetbe, és ott már korszerű gyógyszerekkel kezelik.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (1821-1881) a 19. századi orosz irodalom géniusza, a lélektani dráma megalkotója volt, de saját korában nem lehetett „próféta a saját hazájában”. Hét testvérével egy elszegényedett vidéki nemesi család sarja. Fiatalon Balzacot fordított, majd sorra születtek mára már világhírű regényei. Mivel támadta az orosz ortodox egyházat és I. Miklós cár korrupt rendszerét, 1849-60 között várfogságra és kényszermunkára ítélték (akárcsak több orosz írót). 1862-ben európai körútra indult. 1866-ban a Bűn és bűnhődés című regényével vált ismertté. Később A Karamazov-testvérek és a többi pszichodráma következett. Dosztojevszkij mondása volt, hogy „mindannyian Gogol köpenyéből bújtunk elő”. 1869-ben, Genfben írta A félkegyelműt Lev Nyilolajevics Miskinről. Minden műve, minden korban aktuális. Ez is.
Takátsy Péter előadását nem szabad kihagyni!
Dobi Ildiló - EuroAstra
Február 19-én kezdődik a Cziffra Fesztivál, a műfaji nyitottság zenei ünnepe
.
2018. február 19-27. - nyolc napon át tart idén a Balázs János zongoraművész által alapított Cziffra Fesztivál. A harmadik alkalommal megrendezésre kerülő programsorozat alapküldetése, hogy Cziffra György magas művészi színvonalú életművét, zenei és szellemi hagyatékát méltóképpen megőrizze és ápolja, illetve folytassa azt a fiatal művészeket felkaroló munkát, amely a világhírű magyar zongoraművész életében oly nagy hangsúlyt kapott. Az a befogadó, műfajilag nyitott művészetszemlélet és innovatív munkamódszer, amellyel Cziffra György élt és dolgozott, jellemzi a fesztivált is.
Idén két külföldi, világhírű Grammy-díjas zongoraművész lesz a fesztivál sztárvendége: Arcadi Volodos a Müpában, Pierre Laurent Aimard a Zeneakadémián ad koncertet. A sorozatot Gwendolyn Masin magyar származású hegedűművész, Darko Brlek szlovén klarinétművész, Balázs János zongoraművész és a Cziffra Fesztivál Kamarazenekara nyitja meg. Különleges este lesz Miklósa Erika és Balázs János ZongOpera koncertje is. A gálaesten Vásáry Tamás és Cosima Soulez Larivière hegedűművész, a 2017-es Bartók Világverseny győztese lesz Balázs János vendége. A klasszikus zenei koncertek mellett a Cziffra Györgyre is jellemző műfaji nyitottság jegyében rendeznek Bárestet, idén a Hot Jazz Band és Sárközy Lajos zenekarának közreműködésével, amellyel megidézik azt a korszakot is, amikor a legendás zongoraművész éjszakai bárokban zongorázott. Az Improvizációs esten Presser Gábor, Szakcsi Lakatos Béla és Balázs János ad közös koncertet. Kiemelt figyelmet fordítanak a gyerekekre, fiatalokra is: szombaton délelőtt Eötvös József Liszt díjas gitárművész vezetésével ismerkedhetnek a gyerekek a zeneirodalom kiemelt korszakaival, vasárnap délelőtt pedig fellépnek a Virtuózok kiemelt tehetségei. A fesztivált követően Cziffra after programon kedden Bősze Ádám zenei stand up estjének budapesti bemutatóján vehetnek részt az érdeklődők.
A gálaesten Idén is kiosztják a Cziffra Fesztivál Életműdíjat, a Cziffra Fesztivál Tehetség-díjat és Ifjú Tehetség-díjat, amely hazánk legkiemelkedőbb művészeinek és legtehetségesebb fiataljainak nyújt anyagi és erkölcsi támogatást.
A Fesztivál főtámogatója a Nemzeti Kulturális Alap, legnagyobb magántámogatója pedig Várkonyi Attila (FastVentures). A sikeres megvalósításhoz a Szerencsejáték Zrt., a Hegyvidék önkormányzat, a Violin Travel, Rekeczky Csaba, az EuroVentures, a Kőbányai önkormányzat, a 13. Kerületi Önkormányzat és a Budafok-Tétény Önkormányzata is nagyban hozzájárult.
„Az elmúlt időszakban olyan produkciókat sikerült megvalósítani, amelyek máshol nem hallhatóak, és bátran mondhatom, hogy az idén is erre készülünk. A fesztivál keretében olyan művészek alkotnak egységet a színpadon, akik csak ritkán, vagy lehet, hogy még soha nem léptek fel egymással. Olyan műfajokat kínálunk, amelyek valamilyen oknál fogva a háttérben vannak, mégis megkérdőjelezhetetlen tartalommal bírnak. Említhetném a Bárestet, ahol a ’30-as, ’40-es évek zenei világa, a háború utáni kávéházi élet elevenedik meg az igazi, hamisítatlan, magyar cigányzenével karöltve. Olyan extravagáns művészek álltak már a fesztivál színpadaira, mint Lajkó Félix, vagy az idei programban Presser Gábor és Szakcsi Lakatos Béla. Az operavilág csillagai is rendre leteszik a voksukat Cziffra mellett. A tavalyi fesztiválon Rost Andrea, idén pedig Miklósa Erika fogadta el a felkérésem.” – mondta egy friss interjúban Balázs János a Papageno.hu-nak.
„Számos olyan koncertlátogatóról tudunk, akik a fesztivál összes programjára váltottak jegyet, vagyis nyolc napon keresztül velünk lesznek. Ez azt is jelenti, hogy az egyik nap Pierre-Laurent Aimard előadásában hallgatják majd Beethoven legmonumentálisabb szonátáját, másnap pedig Sárközy Lajos és cigányzenekarának koncertjén vesznek részt. A nyitottság Cziffra, és az emléke köré szerveződött fesztivál egyik alapvető eleme. A magyar közönség nagyon pontos, józan és magas szintű értékítéletet tud alkotni, ami kizárólag a minőségen alapul.” – mondta Balázs János.
A Cziffra Fesztivál 2018-as koncertsorozatának programjai:
A CZIFFRA FESZTIVÁL
KAMARAZENEKARÁNAK HANGVERSENYE MOMkult
- február 19. 19:30
ZONGOPERA MOMkult
- február 20. 19:30
ARCADI VOLODOS ZONGORAESTJE Müpa
- február 21. 19:30
PIERRE-LAURENT AIMARD ZONGORAESTJE Zeneakadémia
- február 22. 19:30
AZ IMPROVIZÁCIÓ Zeneakadémia
- február 23. 19:30
HANGSZERBEMUTATÓ KONCERT GYEREKEKNEK MOMkult
- február 11:00
Interaktív klasszikus zenei élmény gyerekeknek, ahol a gitár kalauzolja a fiatalokat a zeneirodalom nagyobb állomásain keresztül
BÁREST Momkult
- február 24. 19:30
A JÖVŐ GENERÁCIÓJA – Virtuózok és Junior Prima Díjasok MOMkult
- február 25. 11:00
GÁLAHANGVERSENY Zeneakadémia
- február 25. 19:30
CZIFFRA “AFTER” BŐSZE ÁDÁM ZENEI STAND UP ESTJE - BUDAPESTI PREMIER MOMkult
- február 27. 19:30
A Fesztivál gasztronómiai érdekességei
„Senki nem válhat hallhatatlanná addig, amíg nem neveznek el róla egy ételt.”(Sztravinszkij)
Hisszük, hogy egy zenei fesztiválhoz, a fesztiválhangulathoz hozzátartoznak a gasztronómiai élmények. Az első fesztiválon nagy sikert aratott a Szamos Cukrászda által megalkotott Cziffra szelet, amely azóta is megtalálható a Szamos üzletek állandó kínálatában amelyhez jövőre új édesség társul „La campanella” néven. A Takler Pincészet csúcsborainak felhasználásával megalkotott Cuvée a Rubato nevet kapta, amely igazi kuriózum a borfogyasztók körében.
- február 19-27.
Alapító és művészeti vezető Balázs János Liszt és Príma-díjas zongoraművész
http://cziffrafesztival.hu
Forrás: EuroAstra
2018. február 17., szombat
1916. február 17-én halt meg Konkoly-Thege Miklós
Ő teremtette meg a csillagászati szaknyelvet hazánkban.
Elég gazdag volt ahhoz, hogy a kor színvonalához méltó otthont teremtsen birtokán, Ógyallán e tudomány művelésére. Annak, hogy az Ógyallai Csillagda munkáját külföldön is komolyan vették, bizonyítéka az is, hogy tehetséges külhoni csillagászok méltónak találták ezt az intézményt arra, hogy huzamos időt dolgozzanak benne.
Legnagyobb érdeme talán az az elképzelése, hogy saját vállára veszi egy ország csillagászati kultúrájának ügyét. Ezt a harcát épp oly következetességgel végezte, mint obszervatóriumának megalkotását. Kultúrateremtő akcióinak küzdőtere eleinte a Magyar Tudományos Akadémia volt, később pedig, a magyar parlament volt a csillagászat intézményeinek megteremtéséért folytatott harcának színtere.
Az első világháború utáni békeszerződések értelmében Ógyalla csehszlovák fennhatóság alá került. A csillagvizsgáló azonban, amelyet Konkoly- Thege a magyar államnak ajándékozott a magyar állam tulajdonaként Budapesten tovább folytathatta működését. A nagylelkű ógyallai földesúr nemcsak obszervatóriumot ajándékozott a magyar államnak, de terjedelmes magyar nyelvű szakirodalmi tevékenységével valójában ő teremtette meg a csillagászati szaknyelvet hazánkban. Emellett az új tudományág, az asztrofizika megalkotásában Konkolynak is jelentős szerep jutott.
Forrás: József Attila Könyvtár - Dunaújváros
Ezer év gyöngyházfényű ragyogása
.
![]() |
| Sohn Daehyeon: Gyümölcstál |
Február 26. és március 30. között a budapesti Koreai Kulturális Központ egész területét betölti majd az „Ezer év gyöngyházfényű ragyogása” című ingyenesen megtekinthető kiállítás.
A Korea hagyományos és kulturális örökségének eredetiségét és egyedülállóságát bemutató tárlat tavaly a római Vatikánban kapott helyet, idén pedig Magyarországon a budapesti Koreai Kulturális Központban tekinthető meg. 31 koreai mester 37 műalkotása reprezentálja a koreai tárgyi örökség egyik legkifinomultabb és legértékesebb szeletét. A gyöngyházberakásos luxustárgyakat a tradicionális technikák, minták és a kortárs képzőművészeti elemek ötvözése teszik páratlanná.
Nyugaton hosszú évszázadokon keresztül a „Gyöngykagylók Édesanyja” kifejezést használták Koreára a népszerű, gyönygyházberakásos luxustárgyaknak köszönhetően. A hagyományos technikákat és mintákat a mai napig hűségesen ápoló mesterek művészetükbe a modern elemeket is becsempészve készítik el alkotásaikat. A tradicionális koreai mesterségekkel foglalkozó 31 művész a 37 bemutatott tárgyon keresztül olyan gyöngyházberakásos és a lakktechnikai művészeti eljárást szemléltet, melyek a Koreai Szellemi Kulturális Örökségének részei. A kiállításra látogatók ezt az egyedülálló módszert részletesen is tanulmányozhatják egy szemléltető falon.
A Koreai Szellemi Kulturális Örökségek jegyzékében 10-es számmal regisztrált Lee Hyunman a gyöngyházberakás mestere, akinek ékszeres dobozain a tradicionális és modern motívumvilág elemei keverednek, alkotásai és az azokon megjelenő minták így válnak karakteressé. A Koreai Köztársaság 384-es számú kézműves mestere, Im Chunghyoo krizantémmintás fiókos szekrénye és Kuk Seungcheon mester gyöngyházberakással készült alkotásai a koreai udvari tárgyakra oly jellemző, tökélyre fejlesztett precizitást mutatják be. Yang Yoojin mester geonchil tárgyain a távol-keleti kultúrákban meghatározó yin-yang eszménye tükröződik vissza. A Kwon Yungjin mester által készített fa dobozkák – melyek hagyományosan az esküvői szertartásokon kaptak fontos szerepet – kiváló példák arra, hogyan maradhat élő egy tradíció, a modernitás jellegzetességeivel kiegészülve.
Jung Suhwan chiljang és juchil mester – a Koreai Szellemi Kulturális Örökségek jegyzékében 113-as számmal regisztrált koreai lakktechnika – ékszerdobozai egy több ezer éves múltra visszatekintő koreai lakktechnikát mutat be. Az úgynevezett juchil olyan lakktechnika, melynek eredményeként jellegzetes vörös színt kapnak a kezelt tárgyak. Sohn Daehyeon gyümölcstálja pedig Szöul Város Szellemi Kulturális Örökségének 1-es számmal jegyzett örökségét, az otchil és geonchil eljárást mutatja be, annak jellegzetes díszítő motívumaival. A lakkozási technikák nem csupán növelik a színek intenzitását, hanem több száz évig hibátlan állapotban őrzik meg azokat.
A fentebb felsorolt művészek mellett fontos megemlíteni Park Youngmi nevét és az általa készített nyíltartó tegezt, valamint Kim Hyeran ékszertojásait. Az általuk készített tárgyak kísérletek a különféle speciális módszerek és művészetek (gyöngyházberakás, otchil lakktechnika, sodort papírra alapuló technika, ékszertojások) elegyítésére.
A tárlat a Koreai Köztársaság Kulturális, Sport és Turisztikai Minisztériumának, Koreai Királyi Örökség Galériájának és Egyesületének, Koreai Mesterek és Művészek Egyesületének, valamint a Koreai Kulturális Központ közös szervezésének köszönhetően jött létre.
- február 26 - március 30.
Koreai Kulturális Központ
Budapest, Csörsz u. 49-51.
www.koreaikultura.hu
2018. február 16., péntek
1976. február 16-án avatták fel a solti rádióadót
Megszakítás nélkül sugároz a középhullámú tartományban
Magyarország első számú és egyben - 1933-as fejlesztése után
világviszonylatban is - különleges rádióadója 1928-tól működött
Szigetszentmiklós város Lakihegy nevű részén. Négy viszontagságos
évtizedet és néhány átépítést követően a rendszer az 1960-as - '70-es
évek fordulójára már nem tudta maradéktalanul ellátni feladatát.
1973 márciusában műszaki határozat született egy új rádióadó létesítéséről. A Magyar Posta által elvégzett tanulmány szerint az új adó ideális helyszíne - a lakihegyi adótól délre, légvonalban pontosan 60 km távolságban - Solt város térségében volt. Innen, megfelelő műszaki paraméterekkel (2 MW adóteljesítmény és antifading antenna), az egész ország kiváló minőségben besugározható.
Az alapkőletétel 1974. szeptember 6-án volt, majd a Magyar Posta irányításával megkezdődött hazánk mai napig legnagyobb teljesítményű rádióadójának építése. A beruházás összköltségét akkori áron 750 millió forintban határozták meg, amely csak a nagyságrend érzékeltetésképpen megközelítőleg 10 000 darab Lada árának felelt meg.
Az épületegyüttes 1975. december 31-ére szerkezetkész állapotba jutott, amelybe szovjet mérnökök a Leningrádi Adógyár híradástechnikai berendezéseit építették. A 304 méter magas antenna építése 1976. márciusában kezdődött és augusztus 16-án húzták meg rajta az utolsó csavarokat. 1977. január 10-én indultak az első próbaadások, majd február 16-án, ünnepélyes keretek között felavatták a létesítményt.
1973 márciusában műszaki határozat született egy új rádióadó létesítéséről. A Magyar Posta által elvégzett tanulmány szerint az új adó ideális helyszíne - a lakihegyi adótól délre, légvonalban pontosan 60 km távolságban - Solt város térségében volt. Innen, megfelelő műszaki paraméterekkel (2 MW adóteljesítmény és antifading antenna), az egész ország kiváló minőségben besugározható.
Az alapkőletétel 1974. szeptember 6-án volt, majd a Magyar Posta irányításával megkezdődött hazánk mai napig legnagyobb teljesítményű rádióadójának építése. A beruházás összköltségét akkori áron 750 millió forintban határozták meg, amely csak a nagyságrend érzékeltetésképpen megközelítőleg 10 000 darab Lada árának felelt meg.
Az épületegyüttes 1975. december 31-ére szerkezetkész állapotba jutott, amelybe szovjet mérnökök a Leningrádi Adógyár híradástechnikai berendezéseit építették. A 304 méter magas antenna építése 1976. márciusában kezdődött és augusztus 16-án húzták meg rajta az utolsó csavarokat. 1977. január 10-én indultak az első próbaadások, majd február 16-án, ünnepélyes keretek között felavatták a létesítményt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)












