2018. március 5., hétfő

V. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) 2018




.

Április 10-én kezdődik az 5. MITEM. Tizennégy ország huszonhat előadását láthatja az V. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) közönsége április 10. és 29. között a budapesti Nemzeti Színházban.

A találkozón Magyarország mellett Oroszország, Ukrajna, Németország, Románia, Észtország, Belgium, Libanon, Olaszország, Tunézia, India, Szerbia, Szlovénia és Horvátország  színházai vesznek részt. A MITEM előadásainak rendezői között van Michael Thalheimer, Antonio Latella, Eimuntas Nekrosius, Valerij Fokin, Rimas Tuminas, Elmo Nüganen, Andrej Mogucsij és Vlad Troickij is.
"Szeretetre születtem, s nem gyűlöletre"
Szophoklész mondatát választottuk a 2018-as MITEM mottójának. Úgy érezzük, ez fejezi ki leginkább, hogy miről szól majd a tavasszal a Nemzeti Színház nemzetközi színházi fesztiválja.
Azt mondják, békeidőben az emberek mindig az utolsó pillanatokig a megszokott módon élik életüket, hiába látják az intő jeleket. Gyanútlanul, mint Oidipusz király, aki azt hitte elkerülheti a sorsot, amit megjósoltak számára. Tudatlanul, mint Pinokkió a hazug világ dzsungelében. Nem törődve a veszéllyel, mint Gruse, a grúz szolgálólány, aki a kormányzó gyermekét menti. De mit üzennek nekünk ezek a történetek ma?
Az ötödik Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozóra (MITEM) olyan megrendítő erejű előadásokat hívtunk, amelyek által tisztábban láthatjuk a világot, amelyben élünk, a sorsot, ami ránk vár és segíti döntéseinket a jövőnk alakításában.
Kulcsár Edit dramaturg, fesztiválszervező
Program:
  1. április 10. és 11.
SVEJK. VISSZATÉRÉS
rendező: Valerij Fokin
Tatyjana Rahmanova színdarabjának felhasználásával
Alekszandrinszkij Színház, Szentpétervár, Oroszország
  1. április 11. és 12.
Georg Büchner: WOYZECK
rendező: ifj. Vidnyánszky Attila
Nemzeti Színház, Budapest
  1. április 13.
Szophoklész: OIDIPUSZ KIRÁLY
rendező: Rimas Tuminas
Vahtangov Állami Színház, Moszkva, Oroszország
  1. április 13. és 14.
William Shakespeare: III. RICHÁRD
rendező: ifj. Vidnyánszky Attila
Nemzeti Színház, Budapest, Magyarország
  1. április 14.
Anton P. Csehov: CSERESZNYÉSKERT
rendező: Jaroszlav Fedorisin
Voskresinnia Teatr, Lvov, Ukrajna
  1. április 14. és 15.
Bertolt Brecht: A KAUKÁZUSI KRÉTAKÖR
rendező: Michael Thalheimer
Berliner Enseble, Berlin, Németország
  1. április 16.
Günter Grass: A BÁDOGDOB
rendező: Oliver Reese
Berliner Ensemble, Berlin, Németország
  1. április 17.
ALICE
rendező: Bocsárdi László
Lewis Carroll Alice Csodaországban és Alice Tükörországban című meseregényei alapján
A Tamási Áron Színház és a sZempöl Offchestra közös produkciója
Sepsiszentgyörgy, Románia
  1. április 18.
Mudar Alhaggi: YOUR LOVE IS FIRE (SZERELMED TŰZ)
rendező: Rafat Alzakout - Theater un der Ruhr
Collective Ma’louba, Mülheim an der Ruhr, Németország
  1. április 18.
William Boyd: VÁGYAKOZÁS
rendező: Elmo Nüganen
Városi Színház, Tallinn, Észtország
  1. április 19.
A TEST FORRADALMA / VÁRAKOZÁS
rendező: Mokhallad Rasem
Performansz (installáció és tánc)
Toneelhuis, Antwerpen, Belgium
  1. április 19.
Alexander Osztrovszkij: A VIHAR
rendező: Andrei Mogucsij
Tovsztonogov Nagy Dráma Színház (BDT), Szentpétervár, Oroszország
  1. április 20.
Roberto Ciulli – Matthias Flake: BOHÓCOK 2 ½ - BOHÓCOK VIHARBAN
rendező: Roberto Ciulli
Theater an der Ruhr, Mülheim an der Ruhr, Németország
  1. április 21.
TALÁN FELEMELKEDIK ÉS ÉREZI AZ ILLATOT (MAY HE RISE AND SMELL THE FRAGRANCE)
rendező-koreográfus: Ali Chahrour
Ali Chahrour Társulata, Bejrút, Libanon
  1. április 21.
EZMI (CESO) – BÁBKABARÉ
rendező: Vald Troickij
DAKH Kortárs Művészeti Központ, Kijev, Ukrajna
  1. április 22.
Katona József: BÁNK BÁN
rendező: Vidnyánszky Attila
Nemzeti Színház, Budapest
  1. április 22.
PINOKKIÓ
rendező: Antonio Latella
Carlo Collodi regénye alapján írta Antonio Latella, Federico Bellini, Linda Dalisi
Piccolo Teatro di Milano – Teatro d’Europa, Milánó, Olaszország
  1. április 23.
Jalila Baccar - Fadhel Jaïbi: VIOLENCE(S)
rendező: FadheiJaibi
Tunéziai Nemzeti Színház, Tunisz, Tunézia
  1. április 24.
FIGARO HÁZASSÁGA AVAGY EGY ŐRÜLT NAP EMLÉKE
rendező: Sardar Tagirovsky
Beaumarchais Egy őrült nap avagy Figaro házassága című drámája nyomán
Sardar Tagirovsky és Sényi Fanni ötlete alapján írta: Sényi Fanni
Nemzeti Színház, Budapest, Magyarország
  1. április 25.
SZERELMES ÉNEKEK TÉREN ÉS IDŐN TÚL - A BENGÁLI BAULOKTÓL
rendező: Parvathy Baul
Parvathy Baul együttese, India
  1. április 26.
Matei Vișniec: MIGRÁNSOOOK - AVAGY TÚLSÚLYBAN A BÁRKÁNK
rendező: Zakariás Zalán
Tomcsa Sándor Színház, Székeyudvarhely, Románia
  1. április 26.
August Kitzberg: VÉRFARKAS
rendező: Szergej Potapov
R.A.A.A.M. Színház, Tallinn, Észtország
  1. április 27.
DON Q – JELENETEK A LOVAG TÖRTÉNETÉBŐL
rendező: Rico Dietzmeyer
Miguel de Cervantes műve alapján írta a társulat
Compania Sincara, Cammerspiele Leipzig, Lipcse, Németország
  1. április 27.
Danilo Kiš: BORISZ DAVIDOVICS SÍREMLÉKE
rendező: Alekszandar Popovszki
Újvidéki Színház, Újvidék, Szerbia
  1. április 28.
CSEHOV UTÁN SZABADON, HÁROM NŐVÉR
rendező: Viktor Rizsakov
Július-együttes, Mejerhold Központ, Moszkva
  1. április 28.
Homérosz: ILIÁSZ
rendező: Jernej Lorenci
Szlovén Nemzeti Színház, Ljubjanai Városi Színház, Kulturális és Kongresszusi Központ koprodukciója, Ljubjana, Szlovénia
  1. április 29.
Anton. P. Csehov: IVANOV
rendező: Eimuntas Nekrosius
Horvát Nemzeti Színház, Zágráb
  1. április 10-29.
MITEM
Nemzeti Színház

http://www.mitem.hu

Forrás: EuroAstra
 

1512. március 5-én született Gerardus Mercator




A flamand térképész volt az első modern térkép megalkotója

 
A flamand tudós eredeti neve Gerard de Cremere volt. 1530-ban iratkozott be a hollandiai Louvain Egyetemre, ahol humán tudományokat és filozófiát tanult. A
diploma megszerzése után azon dolgozott, hogyan lehetne összeegyeztetni az Univerzum eredetére vonatkozó bibliai tanításokat Arisztotelész kutatásaival.
Rengeteget utazott ez ügyben. Utazásai vallási szempontból kevés sikerrel jártak, de felkeltették érdeklődését a földrajz iránt. Mercator visszatért Louvain-ba, ahol most matematikát tanult, megismerte a matematika földrajzi és csillagászati alkalmazásait. 1535-1536-ban Louvain-ban dolgozott, Myricaval és Frisius-szal megalkották a földgömböt.
1537-ben elkészítették az éggömböt is. Mercator ugyanebben az évben készítette el Palesztina térképét, 1538-ban alkotott egy térképet egy újfajta vetítési módszerrel, majd 1540-ben elkészítette Flandria térképét is. 1544-ben eretnekséggel vádolták, ez részben protestáns hitének, részben utazásainak tulajdonítható, amelyek gyanút keltettek az emberekben. Hét hónapot töltött börtönben, ahonnét a louvain-i egyetem támogatásával szabadult.
1552-ben Duisburgba költözött, ahol térképészeti műhelyt nyitott. Elkészítette Európa új térképét (1554) és matematikát tanított. 1564-ben kinevezték Udvari Kozmográfusnak. Ez alatt az idő alatt dolgozta ki új térképkészítési módszerét, új vetítési móddal. Neve is erről maradt fenn (Mercator-féle szögtartó térkép). Ezt a vetítési módot 1569-ben alkalmazta először.
Ő volt az első, aki az "atlasz" szót használta a több térképből álló gyűjtemény elnevezésére. 1578-ban kiadta a ptolemaioszi térképek javított változatát, ez volt atlasza első része. Az atlasz további térképeket tartalmazott; Franciaország, Németország, Hollandia. Mercator szakítása a Ptolemaioszi módszertől éppen olyan fontos a földrajz területén, mint Kopernikusz eredményei a csillagászatban.

Forrás: József Attila Könyvtár - Dunaújváros
 

2018. március 4., vasárnap

Így hangolódjon a vasárnapi Oscar-díj-átadóra




.

Négy évtized filmremekeivel melegít az Oscarra a Paramount Channel. Oscar-díjas filmekkel hangolódhatunk az Amerikai Filmakadémia vasárnap éjszakai díjátadójára a Paramount Channel jóvoltából! Minden korosztály számára felhőtlen szórakozást ígér a csatorna, hiszen olyan sikerfilmek kerülnek képernyőre a nap folyamán, mint a Hihetetlen család, a Juno vagy Roman Polanski klasszikusa, a Kínai negyed!

Március 4-én rendezik meg a Los Angeles-i Dolby Színházban a 90. Oscar-gálát, ahol a 2017-ben bemutatott alkotások közül az egyes kategóriák legjobbjait díjazzák. A Paramount Channel a filmipar leghíresebb díjátadójának tiszteletére négy, arany szobrocskával kitüntetett remeket tűz műsorára a díjátadó napján, hogy a mozirajongók stílusosan hangolódhassanak a várva várt eseményre.
A különleges programsorozat kezdő darabja a 2004-ben bemutatott rajzfilm, A hihetetlen család lesz. A Pixar mára már kultikussá vált meséjét két Oscarral (a legjobb animációs film és a legjobb hangvágás) jutalmazták, a szuperképességekkel rendelkező család kalandjai pedig garantált szórakozást ígérnek nemcsak a gyerekek, hanem az egész család számára.
Ezt követi a Juno című amerikai romantikus vígjáték, amely a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó díjat zsebelte be. A történet egy minnesotai 16 éves, legjobb barátjától teherbe esett lányról szól. A kamaszként anyává váló főhős megpróbáltatásait humorral átszövő történetben olyan sztárok tűnnek fel, mint Ellen Page, Michael Cera, Jennifer Garner és J.K. Simmons.
A különleges filmsorozat egyik legklasszikusabb darabja a Robin Williams, Ben Affleck és Matt Damon főszereplésével készült Good Will Hunting, ami 21.00-kor vonzza majd a képernyő elé a nézőket. Az 1997-ben bemutatott dráma középpontjában a gondnokként dolgozó különc és zseni Will áll, akinek kivételes tehetségére egy egyetemi professzor figyel fel. A filmben nyújtott alakításáért Robin Williams a legjobb mellékszereplő díjával, a főszerepek mellett a forgatókönyvet is jegyző Affleck-Damon páros pedig a legjobb eredeti forgatókönyvért járó aranyszoborral gazdagodott az 1998-as Oscar gálán.
Az estét a Kínai negyed zárja. Az 1974-ben debütált kultuszfilm a lengyel rendezőfenomén, Roman Polanski utolsó Amerikában készült alkotása. 11 kategóriában jelölték Oscar-díjra, végül a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó szobrot sikerült begyűjtenie. A magándetektívet és különös megbízóját pedig két hollywoodi legenda, a fiatal Jack Nicholson és Faye Dunaway alakítja.
Ne maradjon le a különleges filmválogatásról március 4-én 16.45-től a Paramount Channel műsorán!
A filmek kezdési időpontjai és vetítési sorrendje:
16.45, A hihetetlen család
19.00, Juno
21.00, Good Will Hunting
23.40, Kínai negyed

http://www.paramountchannel.hu
 

Testről és lélekrőlt – Az Oscar-jelölt magyar dráma már elérhető a UPC Videótárban




.

Azoknak, akik nem jutottak el a mozikba megnézni legújabb Oscar-jelölt büszkeségünket, Enyedi Ildikó alkotását, jó hírrel szolgál a UPC Magyarország: a film már elérhet a UPC Videótárban, így otthonuk kényelmében élvezhetik a lebilincselő drámát. Azoknak sem kell aggódni, akik az Oscar-gála minden percét figyelemmel szeretnék kísérni, de nincs érkezésük egész éjjel virrasztani, hiszen a díjkiosztó a UPC Műsorvisszanézővel is követhető lesz.

A Testről és lélekről – amely az Amerikai Filmakadémia versenyének legjobb idegen nyelvű film kategóriájában nemrég bekerült az öt legjobb jelölt közé – a mai naptól elérhető lesz a UPC digitális TV szolgáltatásával rendelkezők számára. Így még az Oscar-díjak kiosztása előtt, vagy akár azt követően is lehetőségünk lesz megtekinteni a zseniális magyar alkotást. A UPC Videótárban kevesebb, mint egy mozijegy áráért a kedvenc fotelünkből vagy a kanapén elnyúlva élvezhetjük Enyedi Ildikó filmjét, ráadásul tetszőleges időpontban – nekünk már csak a pattogatott kukoricáról kell gondoskodunk. A UPC Videótárban egyébként mozifilmek, tévéműsorok, sorozatok és koncertek színes választéka között böngészhetünk ingyenesen, a vásárlás biztonságos és egyszerű, ráadásul a kínálat folyamatosan bővül, így az elsők között nézhetjük meg a moziból frissen kikerült filmeket. A műsorok emellett megállíthatók és visszatekerhetők, így biztos, hogy egyetlen pillanatról sem maradunk le.
Az Oscar-gála március 4-én 17:00-kor, magyar idő szerint március 5-én 0:25-kor veszi kezdetét, a magyar csatornák közül pedig a DunaTV-n lesz megtekinthető. Azoknak, akiknek nincs lehetőségük végigszurkolni az élő adást, és egy időben szorítani Enyedi Ildikóval és stábjával a Testről és lélekről sikeréért, a gálát követő egy hétben is bármikor megnézhetik a díjkiosztót a UPC Műsorvisszanéző szolgáltatásával.

Forrás: EuroAstra
 

2018. március 3., szombat

Egy hónap múlva kezdődik a 38. Budapesti Tavaszi Fesztivál




.

Sir Roger Norrington, Martha Argerich, Emmanuelle Haïm és a Le Concert d’Astrée, Kurt Elling, Anneke Boeke, a friss Grammy-díjas Danyiil Trifonov, Maxim Vengerov és tanítványai, Yuja Wang, Daishin Kashimoto és Andreas Ottensamer, Kovalik Balázs, Ákos, a Duna Művészegyüttes, Henrik Schwarz és Bugge Wesseltoft, a Jazzanova és Hobo.


Páratlan műfaji gazdagság, különleges együttműködések és bemutatók: 2018. március 30-tól három héten át közel 40 helyszínen, több mint 150 programmal várja a közönséget Közép-Európa egyik legfontosabb összművészeti seregszemléje, a 38. Budapesti Tavaszi Fesztivál.

A fesztivál minden évben több meghatározott tematika, évforduló, fontos motívum köré szerveződik, Liszt Ferenc alakja és életműve pedig évről évre központi szerepet tölt be a fesztiválon. Rendhagyó módon idén a Budapesti Tavaszi Fesztivál nagypénteken kezdődik, és Liszt monumentális oratóriuma, a Szent Erzsébet legendája nyitja meg az eseménysorozatot. A címszerepben a Kolozsvári Operából induló, az elmúlt évben a New York-i Metropolitan színpadán is szereplő kiváló Kele Brigitta látható, olyan partnerekkel, mint napjaink egyik legkeresettebb Wagner-énekese, Albert Pesendorfer. Húsvét vasárnapján, április első napján Telemann kései korszakának egyik ékköve, a Jézus feltámadása és mennybemenetele című mű csendül fel Vashegyi György vezényletével, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus előadásában, de húsvéti tematikával és izgalmas, interaktív ünnepi programokkal készül március 30. és április 1. között a Várkert Bazárban a PONT Fesztivál is.

A fesztiválon kiemelt szerepet kap egy hangszer is: a zongora nemzetközi és hazai kiválóságainak sorában itt lesz Martha Argerich és a Kremerata Baltica, a 2018-ban Grammy-díjjal elismert Danyiil Trifonov, az izraeli–amerikai zongoraművész, Yefim Bronfman és a Bécsi Filharmonikusok, Rudolf Buchbinder és a City of Birmingham Symphony Orchestra. Daishin Kashimoto és Andreas Ottensamer kíséretében érkezik az extravagáns zongoravirtuóz, Yuja Wang, a Londonban élő zongoristalegenda, Frankl Péter pedig Várdai Istvánnal lép színpadra, és lenyűgöző Liszt-programmal készül a Liszt-díjas zongoraművész, Farkas Gábor is.

A régizene műfajának egyik legjelentősebb karmestere, Emmanuelle Haïm saját, világhírű együttese, a Le Concert d’Astrée élén látogat hazánkba. Ám a régizene szerelmesei egy vadonatúj fesztivál születését is figyelemmel kísérhetik idén: a 38. Budapesti Tavaszi Fesztiválon debütál ugyanis a Magyar Nemzeti Múzeummal közösen életre hívott Zsabó Fesztivál, melynek keretében olyan kiváló együttesek és szólisták lépnek színpadra, mint a La Cetra d’Orfeo, a barokk furulya (blockflöte) és fuvola mestere, Anneke Boeke, az ifjú holland tehetség, Lucie Horsch és az Anima Musicae Kamarazenekar, valamint Tóth-Vajna Zsombor és Tóth-Vajna Gergely.

A 100 éve született zsenit, Leonard Bernsteint A Quiet Place című művével ünnepli a fesztivál: a Neue Oper Wiennel közös produkció Walter Kobéra karmester vezényletével alig néhány nappal a bécsi bemutató után érkezik Budapestre. Szinte azonnal a bayreuthi premiert követően láthatja a fesztiválközönség Kovalik Balázs rendezésében Hasse Artaserse című operáját is.

A jeles évfordulók és ünnepnapok több különböző műfajban is kivételes produkciókat hívnak életre: 2018 áprilisában Ákos, a Kossuth-díjas énekes-dalszerző betölti 50. életévét, és ezzel egyidőben rendhagyó koncerttel ünnepli pályafutása kezdetének 30. évfordulóját is, április 7-8-án a Müpában. Április 10-én, a költészet napjának előestéjén Hobo Látnokok, költők, csavargók címmel készül különleges estre a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál a jazz, az elektronikus és a könnyűzene műfajában is a legizgalmasabb előadókat és együttműködéseket vonultatja fel: a fesztivál egyik legjobban várt jazzeseménye Kurt Elling koncertje, ahogy az elismert jazzénekesnő, Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint új kvartettjének fellépését is hatalmas érdeklődés kíséri. A Balázs Elemér Group legújabb, Sounds of Diversity című lemezét mutatja be, Lukács Miklós cimbalomművész olyan kiváló zenésztársakkal lép színpadra, mint Szakcsi Lakatos Béla, Szirtes Edina Mókus, Dresch Mihály és Balogh Kálmán, a provokatív stílusáról híres ikonikus amerikai jazzformáció, a The Bad Plus trió pedig a Budapest Jazz Clubban mutatja be új lemezét. 

Az elektronikus és könnyűzenei programot az Akvárium Klub két izgalmas duóformációval, a Tale of Us zeneszerző-producer párosával, valamint Henrik Schwarz és Bugge Wesseltoft kettősével teszi felejthetetlenné, míg a Jazzanova Paul Randolph közreműködésével bűvöli majd el a hallgatóságot. DJ Bootsie a Talamba ütőegyüttessel készül rendhagyó „tempóviadalra” a Várkert Bazárban, és először lép az A38 színpadára a kanadai Braids, valamint érkezik a francia „downtempo-mágus” Chapelier Fou is.

A fesztivál a táncművészet szerelmeseinek is igazi csemegéket tartogat. Legújabb koreográfiáját hozza el a fesztiválra Wayne McGregor, napjaink egyik legfontosabb koreográfusa, a néptánc rajongói pedig két fontos premiernek is örülhetnek. A Duna Művészegyüttes Szerelmünk, Kalotaszeg című bemutatója április 12-én, Foltin Jolán Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar táncművész, koreográfus-rendező új alkotása, a Feketetó́ pedig április 18-án látható a Fesztivál Színház színpadán.

A 38. Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a főváros legfontosabb kulturális intézményei, legizgalmasabb játszóhelyei gondolkodnak együtt. Ismét közel 70 kiállítótér, múzeum és műterem nyitja meg kapuit a Budapest Art Week keretében, és számos fővárosi múzeum és galéria ekkorra időzítette legújabb kiállítását. Idén is sokszínű program várja a legfiatalabbakat és szüleiket, a Családok Éve 2018 kezdeményezéshez a fesztivál többek között a Cinemira – Nemzetközi Gyermekfilm Fesztivál és a PONT Fesztivál programjaival kapcsolódik. Az Akvárium Tavasz Teraszon, valamint Budapest utcáin és terein is meglepetésekkel találkozhatnak majd a járókelők a #felafejjelbudapest városi sétáitól kezdve a Magyar Költészet Napján debütáló zsebkönyv-automatáig. 2018-ban sem marad el, ám rendhagyó módon az eseménysorozat záróakkordja lesz a sokak által várt és szeretett, a várost átszelő összművészeti kavalkád, a Fesztiválzáró Promenád.

A kulturális tavasz 2018-ban is március 30-án, a Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitónapján kezdődik, és több mint három héten át várja kihagyhatatlan programokkal a közönséget. A fesztivál programjaira a jegyek a Müpa és a BFTK jegyértékesítési pontjain, illetve a fesztivál honlapján vásárolhatók meg.

Az 1981-ben indult Budapesti Tavaszi Fesztivál az elmúlt közel négy évtizedben Közép-Európa egyik legfontosabb összművészeti seregszemléjévé vált, olyan nagy presztízsű, elismert programsorozattá, amely a nemzetközi művészeti szcéna kiválóságait és a hazai kulturális élet legjobbjait emeli programjába és hozza el Budapestre. A műfaji sokszínűség a kezdetektől fogva alapérték: a nagyszabású hangversenyek és klasszikus zenei kamarakoncertek mellett számos opera, könnyűzenei és jazzkoncert, táncelőadás, színházi és képzőművészeti program várja a közönséget.
A nemzetközi művészeti fesztiválok sorában a Budapesti Tavaszi Fesztivál erős kulturális márkaként olyan fesztiválokhoz és városokhoz csatlakozik, mint Avignon, Aix-en-Provence, Montpellier, Edinburgh, a térségben pedig a Prágai Tavasz és a Bécsi Ünnepi Hetek, miközben őrzi és építi saját karakteres arculatát.

  1. március 30. – április 22.
  2. Budapesti Tavaszi Fesztivál

www.btf.hu
 

Negyedszázada lendületben




.

A Budafoki Dohnányi Zenekar idén ünnepli hivatalos zenekarrá válásának 25. évfordulóját. A Budafoki Dohnányi Zenekar (BDZ) Magyarország egyik legdinamikusabb és legsokoldalúbb szimfonikus zenekara. A fenntartó Budafok-Tétény Budapest XXII. Kerület Önkormányzata jóvoltából 1993 óta hivatásos együttes az elmúlt negyedszázadban az ország egyik vezető együttesévé vált.

A Budafoki Dohnányi Zenekar 97 munkavállalót foglalkoztat, ebből 88 muzsikus. A zenekar ügyvezető-zeneigazgatója Hollerung Gábor, Liszt-díjas, Érdemes művész, karmestere Werner Gábor. A 2018. évtől a zenekar Első Vendégkarmestere a nemzetközi hírű, osztrák-olasz zeneszerző-karmester Guido Mancusi, rezidens zeneszerzője pedig korunk egyik legtehetségesebb magyar komponistája, akihez a zenekart sok közös munka és ősbemutató köti: Gyöngyösi Levente. A BDZ-nek a Müpával közös bérletsorozata van a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, két bérletsorozatot szervez a Zeneakadémián, és jelentős szerepet játszik a fenntartó kerület kulturális életében. A Zempléni Fesztivál rezidens zenekara, emellett pedig a legrangosabb fesztiválok résztvevője (Budapesti Tavaszi Fesztivál, Cafe Budapest, Zsidó Kulturális Fesztivál, Miskolci Operafesztivál, Beethoven Budán stb.). A BDZ olyan emblematikus produkciók létrehozója és kezdeményezője, mint a Havasi produkció, a Cinemusic illetve Filmharmonikusok koncertek. 2017 januárjában José Carreras, novemberben pedig Andrea Bocelli koncertjén működött közre.
A zenekar a rendszerváltás után létrejött zenekarok jellegzetes sorsán osztozik: fenntartói és állami támogatása összességében messze elmarad a hasonló nagyságú, a rendszerváltás előtt már létező együttesekéhez képest. A BDZ a magyar kulturális életben egyedülálló módon innovatív programjaival, közönségbarát produkcióival, tudatos ifjúsági- és közönségnevelő tevékenységével a harmadik legnagyobb költségvetésű zenekar lett Magyarországon a Fesztiválzenekar és a Nemzeti Filharmonikusok mögött. 2017-ben a Budafoki Dohnányi Zenekar bevételei meghaladták az 1,130 milliárd forintot. Az együttes az elmúlt évben összesen 292 millió forint fenntartói és központi állami támogatásban részesült, 323 millió forint Taotámogatást fogadott be, és több mint 515 millió forint jegy-és működési bevételt produkált.
Az együttes 2017-ben 97 hangversenyt adott, ebből 15 cross-over produkció volt (hét Havasi, öt filmzene és három ABBA-produkció), és öt hangfelvételt készített (köztük: Bartók Béla A Kékszakállú herceg vára és Dubrovay Három zongoraverseny). A hagyományos zenei programok keretében négy szcenikus produkciót mutatott be a Müpában. Két operaprodukció közreműködője volt a Magyar Állami Operaházban; a Kodály-év alkalmából az Énekel az ország produkcióban mintegy 500 énekessel adta elő Kodály Budavári Te Deumát, az Éneklő magyarság keretében pedig Kodály Psalmus Hungaricusa szólalt meg háromszáz erdélyi és magyarországi énekes előadásában Csíkszeredán.
A tavalyi év kiemelkedő eseménye volt a zenekar által íratott új magyar opera-musical ősbemutatója - Gyöngyösi Levente Mester és Margaritája - a Miskolci Operafesztiválon. A zenekar készítette el a FINA Vizes Világbajnokság záró rendezvényének hangfelvételét. Az együttes új hagyományt teremtett a Pesti Vigadóban a monarchia aranykorát idéző Aranybállal, a Zempléni Fesztiválon pedig a rendezvény rezidens zenekaraként négy nagysikerű produkcióval lépett fel. A zenekar új mini fesztivált kezdeményezett Barokk randevú címen Keszthelyen, és az MMA évadját is a BDZ nyitotta meg. Emellett már több éve pedagógiai programot is indított a Zenekari Akadémiával, ahol végzős konzervatóriumi és zeneművészeti egyetemi hallgatók számára tart nyári kurzust, ezzel segítve a fiatalok zenekari képzését. A Dohnányi Akadémia nemzetközi karmesterkurzusa pedig rövid idő alatt szerte a világban ismertté vált, hatalmas érdeklődés övezi, jelentős mértékben a zenekar színvonala miatt.
A zenekar a magyarországi előadóművészeti szervezetek között egyedülállóként saját magazint ad ki Hangoló néven. A zenekarban számos kamaraegyüttes működik: Budapest Saxophon Quartet, Corpus Harsona Quartet, BOZ Quartet, Color Kvartett, Trüffel Kvartet, á la cARTe Kamaraegyüttes, Swing á la Django, és szintén egyedülálló módon a Budafoki Dohnányi Zenekar saját Big Banddel is rendelkezik.
A Budafoki Dohnányi Zenekar 2018 tavaszi imázs kampányán és jubileumi Hangoló Különszámán túl két hangversennyel is ünnepli negyedszázados évfordulóját: április 25-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben és május 9-én fenntartó kerületében, a budafoki Klauzál Házban, a Budafok-Tétényi Tavaszi Művészeti Fesztivál nyitóhangversenyén.
Az együttes a jövő évadban is a tőle megszokott változatos, színvonalas programokkal várja az érdeklődőket. Jövő évi bérletei március 19-től újíthatóak meg, az új bérletek foglalására április 4-től van lehetőség.
http://www.bdz.hu


Forrás: EuroAstra
 

2018. március 2., péntek

A Costes étterem séfje alkotta meg az OMV új szendvicskínálatát




.

Palágyi Eszter, a Michelin-csillagos Costes étterem séfje, az OMV VIVA gasztronagyköveteként új, gourmet fogásokat mutat be a töltőállomáshálózat kínálatában. Márciustól különleges, magyaros alapanyagokkal készült szendvicsek kaphatók az ország 64 OMV-töltőállomásán.



Magyarország első Michelin-csillagos étterme, a Costes séfje, Palágyi Eszter az OMV gasztronagyköveteként bővíti a töltőállomás-hálózat termékkínálatát. A séf 2018-ban negyedévente jelentkezik egy-egy kollekcióval, elsőként négy szendviccsel, amelyeket az OMV gasztrokínálattal rendelkező töltőállomásain lehet majd megvásárolni március 1-jétől. Az új szendvicskollekció tagjai, a szakértői gondossággal összeválogatott tápláló alapanyagokkal, akár egy főétkezést is kiválthatnak.

A márciusi debütáláskor Palágyi Eszter négy új, prémium szendvicse kerül forgalomba, minőségi, magyaros alapanyagokkal. A marhaoldalas burger a klasszikus étel hazai ízvilághoz igazított változata, csalamádéval, füstölt szilvalekvárral, pulled, vagyis szálára szedett marha oldalassal, chilis sajttal és hagymachips-szel készül. A grillkolbászos nosztalgia kifli sós-köményes kifliben sült kolbászt, illetve házi majonézes burgonyasalátát és besameles tormakrémet tartalmaz. A harmadik szendvicskülönlegesség fonott kalács kacsamáj patéval, amit savanyított lilakáposzta, zöldalma chutney és vörösmustár-csíra ízesít. A „csirkés pogácsa” a tejfölös csirkepaprikást és a pogácsát ötvözi paprikalekvárral, fűszeres grillcsirkével és grillezett újhagymával.

„Mindig nagy kihívás a legmagasabb szintű gasztronómia ötvözése olyan – persze csak látszólag – mindennapi ételekkel, mint amilyen a szendvics” – mondta Palágyi Eszter. „Emellett természetesen olyan technológiát kell alkalmaznunk, amely egy töltőállomáson is rendelkezésre áll, annak érdekében, hogy útközben is fogyasztható, gyorsan elkészülő, ugyanakkor egészséges, tápláló és ízletes ételeket hozzunk létre” – tette hozzá.

„A töltőállomások közötti versenyben egyre magasabb szintű vásárlói igényekkel találkozunk, amit nemcsak a prémium üzemanyagok rekordszintű forgalma, illetve a 9 európai országban, az OMV-töltőállomásokon értékesített, évi közel 41 millió csésze FAIRTRADE minősítésű VIVA kávé jelez, hanem az is, hogy a csúcsgasztronómia is megjelenik ebben a szegmensben” – hangsúlyozta Balogh Tibor, az OMV Hungária ügyvezető igazgatója.

Az OMV, „Mi többet nyújtunk” márkaígéretével összhangban kiemelkedő minőségű termékeket kínál VIVA kávézóiban, ez most négy prémium szendviccsel egészül ki, minőségi, magyaros alapanyagok használatával.

Forrás: EuroAstra
 

Főszerepben a Konyhakiállítás sztárja: az édesburgonya




.

Fitnesz pizza, fánk, smoothie, kávéturmix, vörösboros ragu, hamis lila „gesztenyepüré” – mind, mind édesburgonyából. Nem tévedés, ugyanis az édesburgonya sokkal több, mint a hagyományos burgonyát helyettesítő köret.


A Konyhakiállításon debütál az ezerarcú édesburgonya, melyből isteni előétel, főétel, köret és desszert egyaránt készíthető. A narancssárga, lila és fehér színű zöldségfélének a tengerentúlon komoly hagyománya van, itthon viszont közel sem annyira ismert.
A Konyhakiállításon, egy látványos főzőshow keretében mutatkozik be az „Édesburgonya – több mint köret” című receptkönyv, mely megannyi alternatívát nyújt az édesburgonya változatos és nem utolsó sorban ízletes elkészítésére.

„Az édesburgonyát jó pár éve fogyasztom, és sokak étrendjébe beleillesztem, amikor valaki az edzés mellet táplálkozási tanácsot is kér. Úgy gondolom, a legtöbb ember már hallott az édesburgonyáról, de a felhasználása még elég egyoldalú. A Kovács Andrással közösen készített új receptkönyvemmel ebben szeretnék segíteni. A Konyhakiállításon is meghökkentő, de annál finomabb édesburgonyás ételeket kóstolhatnak az érdeklődők. Bízom benne: sokan kedvet kapnak ahhoz, hogy kísérletezzenek, és isteni fogásokat készítsenek ebből a különleges zöldségből” – mondja Czanik Balázs, a Capoeira Aerobik megalkotója.

A népszerű edző Kovács Andrással, az édesburgonya legnagyobb hazai szakértőjével és Makk Norbert séffel hónapokon át finomította a mennyei fogások receptjeit.
„Hosszú évek óta foglalkozom a bio édesburgonya termesztésével, így pontosan ismerem ezt a csodálatos zöldségfélét. Amellett, hogy az édesburgonya nagyon finom, tele van vitaminnal és ásványi anyaggal (C-, B2-, B6-, D -, E-vitamin, kálium, réz, vas, magnézium, cink, foszfor, mangán). A legfontosabb pedig, hogy alacsony a glikémiás terhelése, vagyis nem emeli meg hirtelen a vércukor szintet, tehát nem terheli a szervezetet. A bio termesztésnek köszönhetően nálunk megmarad az édesburgonya eredeti organikus ízvilága, hiszen nem használunk kémiailag előállított növényvédőszereket, csupán természetből származó növényi kivonatokkal és élő organizmusokkal védjük növényeinket. Emiatt nem csak finomabb, de egészségesebb is a termésünk. Czanik Balázzsal készített receptjeink igazán különleges ízélményt visznek a tányérra” – hangsúlyozza Kovács András.

Ízelítőként egy különleges recept: „Hamis lila gesztenyepüré”

Hozzávalók – a püréhez:
- 2 db közepes lila édesburgonya
- 1/3 csésze tejszín
- 3 ek eritrit
Hozzávalók – a habhoz:
- 1/2 csésze tejszín
- 1/2 tk eritrit
- 1/2 tk vanília esszencia
A cukrászdák alapdesszertje. Az otthon elkészíthető egyik leggyorsabb nyalánkság. Sokféle címkével lehetne illetni a gesztenyepürét. Mi csavartunk egyet a történeten, és a boltban kapható massza helyett kikísérleteztünk egy tuti receptet lila húsú édesburgonyából, amelynek - ha hiszed, ha nem -, gesztenyére emlékeztető íze van. És tudod, hogy milyen fantasztikus látványt nyújt a lila gesztenyepürén a hófehér tejszínhab?

A püré elkészítése
Süsd a lila édesburgonyát a sütőben 200°C-on 40 percig, majd hámozd meg és törd össze egy villa, majd egy burgonyatörő segítségével! (Ha ügyes vagy, akkor a megsült édesburgonyáról kézzel is lehúzható a héja. Ehhez mindössze egy bemetszést kell ejtened rajta hosszanti irányban, és egyszerűen kiforgathatod a héjából.) Amikor már azt érzed, hogy nagyjából egységes állagú, hozzáöntheted a főzőtejszínt és a vanília aromát. Ezután egy krumplinyomóval (ha nincs olyan a kéznél, akkor végső megoldásként a fokhagymanyomó, gesztenyenyomó is jó) „töltsd” kelyhekbe.

A hab elkészítése
Vegyél elő egy keverőtálat, öntsd bele a tejszínt és egy kevés vanília aromát. Habverővel verd olyan keményre, hogy amikor kihúzod a keverőfejeket belőle, akkor a keverőfej alján, és a tálban is maradjon „hegyes” a hab, és ne laposodjon le egyből. Amennyiben édesebb szájú vagy, nyugodtan tehetsz még bele eritritet. Ezután már csak annyi a dolgod, hogy a már elkészült gesztenyepürét beborítod hófehér tejszínhabbal, és néhány szem keksszel díszíted. Meg fogsz lepődni, hogy milyen markáns gesztenyés íz keríti hatalmába majd az ízlelőbimbóidat!

Kóstold meg és légy részese az édesburgonya által nyújtott íz-élménynek!     

  1. március 2. (péntek) 11:00 óra
Konyhakiállítás
Papp László Budapest Sportaréna

http://www.konyhakiallitas.hu

Forrás: EuroAstra
 

2018. március 1., csütörtök

Nagy dobásra készül Fischer Iván




.

A világsikereket halmozó Mozart-sorozat után Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar március 4-én, 6-án és 7-én új operaprodukcióval jelentkezik: a Müpa színpadán Verdi Falstaffja.


A BFZ zeneigazgatója alkotótársával, a Zeffirellivel is rendszeresen közreműködő Marco Gandinivel közösen viszi színre az olasz zeneszerzőzseni utolsó operáját. A magyar közönség a világon elsőként láthatja a produkciót, amely októberben Vicenzába utazik, a világ egyik legfantasztikusabb koncerthelyszínére, a Teatro Olimpicóba, hogy a Fischer Iván által alapított Vicenzai Operafesztiválon is bemutatkozzon. Fischer több olasz énekes sztárral dolgozik együtt. Falstaffot Nicola Alaimo alakítja, akit ebben a szerepben már hallhatott a New York-i Metropolitan és a milánói Scala közönsége is.

„A Falstaff egyedülálló remekmű, se előzménye, se folytatása nincs a Verdi-életműben, imádom” – mondja Fischer, akinek a rendezése ezúttal sem lesz szokványos. A szcenírozott előadás látványvilágának része, hogy a zenekar keveredik az énekesekkel, ugyanis a Fesztiválzenekar muzsikusai alkotják majd a falut, ahol a történet játszódik. A karmester-rendező azt is elárulta: „viszonylag modern jelmezeket csináltattunk, a Fellini-filmek korát idézik a ruhák, de amikor Falstaff átöltözik pompázatos ünneplőjébe, akkor mintha egy régebbi, operaibb jelmezt venne fel.”

Az elmúlt évtizedekben több nagynevű karmester dolgozott azért, hogy a Falstaff megőrizze helyét az operakánonban. Toscanini, Karajan, Solti és Bernstein után most Fischer Iván is erre vállalkozik.

Az opera a BFZ és a Müpa közös produkciója.

  1. március 4., 6–7.
Verdi: Falstaff
Müpa

https://www.bfz.hu
https://www.mupa.hu

Forrás: EuroAstra
 

Március a barlangok hónapja




.

A Magyar Nemzeti Parkok márciusban hazánk látogatható barlangjait kívánják megismertetni a föld alatti túrák iránt érdeklődőkkel. A „Barlangoljunk!” kampány célja hazánk különleges barlangjainak bemutatása, népszerűsítése. A hónap során az érintett nemzeti park igazgatóságok különleges barlangi programokkal és jelentős kedvezményekkel várják a látogatókat.


Március folyamán mind a kiépített, így kényelmesen bejárható, világító testekkel és korlátokkal ellátott barlangjaink, mind pedig a kiépítetlen, kalandturisztikai barlangjaink megismerésére különleges lehetőségeket biztosítunk.
Az Aggteleki Nemzeti Park legnépszerűbb Baradla-barlangjában egész hónapban 20% kedvezmény, a Duna–Ipoly Nemzeti Park Pál-völgyi és Szemlő-hegyi barlangjában 10-30% kedvezmény várja a maradandó élményeket keresőket. A Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban kedvezményes programok sora várja a kicsiket és nagyokat a Szentgáli-kőlikben, valamint a Lóczy- és Csodabogyós-barlangokban. A Duna–Dráva Nemzeti Parkban remek családi programok várhatók – Manótúra az Abaligeti-barlangban vagy akár a Denevérkaland. A Bükki Nemzeti Park családbarát programokkal, ősrégészeti túrákkal, barlangi kalandtúrákkal várja a vállalkozó szelleműeket.
Vegyen részt március folyamán az élményeket tartogató különleges barlangi programokon! Ismerje meg hazánk nemzetközi szinten is egyedülálló barlangjait a barlangi tematikus hónap során! Meggyőződésünk, hogy a barlangok bemutatása fontos eszköz e sérülékeny természeti értékek megőrzésében.

www.magyarnemzetiparkok.hu/barlangolas