2017. december 20., szerda

Ünneplejen újcirkusszal!




.

December 2-án indult el a Müpa Kultúr Kültér, és vele együtt az épület mellett felhúzott Müpa Sátor programja is. A sátorban délelőtt gyerek- és ifjúsági előadások, este pedig koncertek és izgalmas újcirkusz-produkciók várják a látogatókat. A Recirquel mellett két külföldi újcirkusz-társulat, a Losers Cirque Company és fauna Circus is lélegzetelállító előadásokkal készül az év utolsó napjaira.


A Recirquel Újcirkusz Társulat december elején tért haza első olaszországi turnéjáról, ahol négy város – Vicenza, Treviso, Mestre és Legnano – színházaiban összesen hét alkalommal, olasz nyelven mutatták be a Cirkusz az Éjszakában című produkciójukat, amelyet december 6-tól ismét a hazai közönség élvezhet. Ezúttal viszont a Fesztivál Színház megszokott falai helyett a Kultúr Kültér részeként felállított Müpa Sátorból indul a különleges utazás. „Az újcirkusz alapvetően színházi műfaj, mégis mindig különleges élmény számunkra a Müpa cirkuszsátorban fellépni, mert itt még közelebb kerülhetünk a közönséghez. A fizikai közelség segít abban, hogy a nézők lelkéhez is közelebb kerüljünk, és mélyebben átélhessék azt a fajta lélekszínházat, azokat az érzéseket, amelyeket a Recirquel szeretne nekik adni” – mondta Vági Bence, a Recirquel Társulat alapító-művészeti vezetője.
Az egész estés előadás mellett kifejezetten gyerekeknek szóló matiné előadásokkal is készül a társulat. A Mi ez a cirkusz? Másképp! című produkció a társulat nagysikerű Cirkusz az Éjszakában artistaszámain, valamint a Recirquelről készült egész estés mozifilm legjobb jelenetein keresztül szeretné a legkisebbekhez is közelebb hozni az újcirkusz varázslatos világát.

A színészekből, akrobatákból, illetve táncosokból álló cseh társulat, a Losers Cirque Company Összeomlás című darabja egy igencsak aktuális társadalmi problémát feszeget: az előadás alkotóit az érdekli, hogy mit tesz az összeomlás az egyénnel és a társadalom egészével. Hogyan reagál az ember erre az újra és újra felbukkanó jelenségre, amely ugyanannyira tönkretesz és összeroppant, mint ahogy épít, megedz és megerősít.

Az év utolsó napjain az idei edinbourgh-i Fringe Fesztiválon a legjobb cirkusz- és fizikai színházi produkciónak járó díjjal kitűntetett fauna Circus tagjai lépnek a Müpa Sátor porondjára. A magas szintű akrobatikát kortárs cirkusszal ötvöző társulat öt tagja a világ vezető cirkusziskolájában, a svéd DOCH-ban találkoztak. Az ausztrál gitáros Geordie Little-el kiegészülve 2016 óta játszanak együtt. A FAUNA lebilincselő felfedező út az elemi, ösztönös viselkedésbe: az udvarlás rituáléja, a versenyszellem erőszakossága, a gátlástalan ravaszság és a játék egyszerű örömei egyaránt életre kelnek a cirkusz világának különféle területeiről.


Recirquel Újcirkusz Társulat: Cirkusz az Éjszakában
  1. december 20., 21., 31. 20:00 – 22:00
Müpa Sátor
Alkotók: Vági Bence – író, koreográfus, rendező; Sárik Péter – zeneszerző, zenei rendező; Terjék (Fiddler) Gábor – zeneszerző, elektronikus hangszerelő; Csanádi Judit – díszlettervező; Kasza Emese – jelmeztervező; Pető József – világítástervező; Zöldi Gergely, Böhm György – dramaturg; Ipacs Szilvia – smink; Marton Ádám – fodrász; Pócsik Henrietta – rendezőasszisztens; Klimó Péter – díszlettervező-asszisztens
Közreműködők:  Biritz Ákos, Herczeg Richárd, Illés Renátó, Lakatos Leonetta, Pintér Áron, Veress Zsanett, Wittmann Csilla, Farkas László, Zsíros Gábor – artisták;  Elek Norbert / Bubenyák Zoltán – zongora;  Czigány Judit / Siménfalvy Ágota – narrátor

Mi ez a cirkusz? Másképp!
  1. december 27., 28. 11:00- 13:00; 16:00 – 18:00
Müpa Sátor
Mi ez a cirkusz: Halász Glória – rendező; Tiszeker Dániel – társrendező;  Pataki Ádám – operatőr; Osváth Gábor – producer;  Mészáros Attila – vágó; Nagy Viktória – látvány;  Sárik Péter – zene

Losers Cirque Company: Összeomlás
  1. december 25., 26. 20:00-21:30
Müpa Sátor
Alkotók: Petr Horníček, Tomsa Ligierski, Matyáš Ramba – téma; Vladimír Mikláš, Josefina Žampová – zene; Petr Horníček, Štěpán Kuklík, Amar Mulabegovič – díszlet; Lucie Červíková – jelmez; Amar Mulabegovič, Jan Šíma – Hyperbinary – animáció; Amar Mulabegovič, Michal Bláha – világítás; Karel Mařík – hang; United Arts – producer; Matyáš Ramba – koreográfia; Tomsa Ligierski – rendező
Közreműködők: Petr Horníček, Lukáš Macháček, Matyáš Ramba, Vítězslav Ramba, Jana Telcová, Kristýna Stránská, Martina Illichová, Nikola Kopáčová, Ondřej Sochůrek, Jiří Bělka,   Josefina Žampová, Vladimír Mikláš

fauna Circus: FAUNA
  1. december 29., 30., 11:00 – 12:00; 16:00 – 17:00
Müpa Sátor
Alkotó előadók: Daniel Cave-Walker, Rhiannon Cave-Walker, Enni-Maria Lymi, Matt Pasquet, Imogen Huzel
Alkotó: Geordie Little – zene

https://www.mupa.hu
 

Nincsenek megjegyzések: