2017. december 17., vasárnap

Ünnepekkor különösen népszerűek a magyar márkamúzeumok




.

Egyre népszerűbb a turisták körében a magyar főváros, ebből pedig kiveszik részüket a legismertebb magyar fogyasztói márkák múzeumai is. A kortárs elvárásoknak megfelelően interaktív tárlatvezetéssel, kóstolással, kézműves programokkal bővült a programkínálat az elmúlt időkben. Az elsősorban a márkák marketingtevékenysége részeként üzemeltetett múzeumok a magyaroknak szánt céges csapatépítők és csoportos programok nyomán idővel önfenntartóvá is válhatnak.                             


2017 különösen fontos év volt mindhárom patinás magyar márka múzeumának az életében. A Zwack Múzeum a megszokott kiállítás mellett egy új szolgáltatással bővítette a palettáját: így már a nagyközönség is betekintést nyerhet a gyógynövénylikőr-készítés hagyományaiba és a család legféltettebb kincsének, az Unicum évszázados, titkos receptjének egyes összetevőire is fény derül! Mint Szájbely Ernő, a látogatóközpont vezetője elmondta, a tavalyi évben megnyitott Füves bárral egy több éve folyó megújítási programot zártak le, ennek sikerét pedig az idei Gastro Design Awardon a 40 fő feletti zárt vendéglátóegység kategóriában elnyert bronz díj igazolja.
Korábban Esztergomban működött, de alig két évvel ezelőtt a fővárosba költözött a Szamos Csokoládé Múzeum, ezzel a Szamos család régi álma valósult meg. „Mikor megnyitottuk az új üzletünket a Kossuth téren, az emeleti rész méltónak tűnt az új, már kiegészített gazdag gyűjtemény bemutatására” – mesélte Törőcsik Ágnes a Szamos művészeti vezetője. Hat évvel ezelőtt a marcipán termékek mellett a csokoládé irányába mozdult el a márka, ezt a vonalat erősíti a csokoládé iskola, illetve a múzeum megnyitása is. Míg az egyikben a csokoládékészítés gyakorlatával ismerkedhetnek meg gyakorlatban, addig a múzeumban a korabeli eszközöket és a kakaóbab termesztésétől a feldolgozásig tartó folyamatot nézhetik meg a látogatók. „A csokoládé iskola már három helyen működik, egyre növekszik a népszerűsége, bízom benne, hogy a múzeummal is így fog történni" – mondja Törőcsik Ágnes. Szeptemberben elindították a vezetett csokoládé élménytúrákat, ahol a múzeum alapos megismerésén kívül csokoládéöntéssel, szezonálisan szaloncukor vagy praliné készítéssel egészül ki a foglalkozás. Ezekre előzetes bejelentkezéssel foglalható időpont családok, vagy csoportok részére. Igény szerint egyedi csokoládés túra is szervezhető, ami kávézással, Szamos sütemények kóstolásával, vagy akár ebéddel, vacsorával is egybeköthető.
A magyarországi pezsgőkultúra kialakulását bemutató budafoki Törley Múzeumban is folyamatos fejlesztések zajlanak. „A cél az, hogy ne csak egy gyűjteményközpontként funkcionáljon a látogatóközpont, hanem a Törley pezsgőmanufaktúra működésének szerves része legyen a múzeum” – mondta el Tulik Ágnes, a Törley Pezsgőpincészet marketing és kommunikációs vezetője. „A manufaktúra fogalmához hűen betekintést engedünk azon pezsgőink születésének folyamatába, melyek a mai napig itt helyben kézzel készülnek.” Több központtal rendelkezik a társaság: a Háros utcában tartályban erjesztett pezsgők készülnek, míg az Anna utcában – ahol Törley József 135 éve elindította a pezsgőtermelést Magyarországon – kapott helyet a múzeum. A mai napig azokban a pinceágakban készülnek a palackban erjesztett, kézzel degorzsált vagy üvegrázott pezsgők.
A sikeres évnek fontos része a karácsonyi hajrá. Télen a turistáknak nincs feltétlenül kedvük órákig sétálni az amúgy hangulatos karácsonyi vásárokban, és az sem biztos, hogy a magyarok szívesen fürdőznének együtt a fél irodával "közösség összehozása" címén. „Az immáron hagyományos adventi programunkra az Unicum fellegvárának számító, 125 éve itt álló Soroksári úti épület látogatóközpontjában kerül sor. Idén a Halott Pénz zenekar tagjai fognak közös tárlatvezetést tartani Zwack Sándorral” – mondja Szájbely Ernő. A Zwack Múzeum a vezetője reményei szerint kb. 14000 látogatóval zárja az évet, ami kb. 10%-os éves forgalomnövekedésnek felel meg. A Szamosnál és a Törleynél is folyamatosan nő a programon résztvevők száma. "Pontos éves látogatói forgalomról esetünkben még korai lenne nyilatkozni, hiszen nincs mögöttünk még teljes év, és a december abszolút kiemelt szezon, mely jelentősen növeli még a látogatói számot." – tette hozzá Törőcsik Ágnes. Mindhárom márkagyűjtemény arról számolt be, hogy az egyéni látogatók mellett egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a csoportok, és egyre gyakrabban keresik fel őket céges csapatépítés keretében. Emelkedett a külföldi érdeklődők száma is. „Az egyik városnéző busz előttünk lévő megállójának és több hajós céggel meglévő kapcsolatunknak köszönhetően évről-évre egyre több külföldi vendéget fogadunk" – hangsúlyozta Szájbely Ernő. A Szamosnál és a Törleynél is van angol nyelvű túravezetés. A csokoládé múzeum megtekintését gyakran összekötik a parlamenti látogatással, míg a pezsgőgyártás relikviáit felsorakoztató látogatóközpont többek közt a Lonely Planet ajánlásának köszönheti, hogy külvárosi elhelyezkedése ellenére is népszerű.
A jövőre nézve mindegyik múzeum bizakodó, további forgalomerősödésre számítanak. A márkastratégia fontos és szerves részének tartják a látogatóközpontok fejlesztését, a szolgáltatások bővítését. A Törley és a Zwack a termékcsaládból adódóan a 18 év feletti korosztályt célozza, ezen belül azonban széles spektrumban fiatalokat, idősebbeket egyaránt szeretnének elérni. A szakmai csoportok mellett a pedagógusi karok, nyugdíjas klubok is rendszeresen megfordulnak a programjaikon. „A Törleynél látjuk a fejlődés és növekedés lehetőségét, idővel szeretnénk a múzeumot önfenntartóvá tenni” – mondja Tulik Ágnes. Az erőfeszítések megtérülését tovább segítheti a múzeumok közös fellépése a hirdetések vagy a diák munkaerő toborzása területén.

Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: