2017. június 3., szombat

Különleges programok a Nemzeti Összetartozás napján




Idén is több napos rendezvénysorozattal emlékezik meg Magyarország a Nemzeti Összetartozás Napjáról. A kulturális programok, filmvetítések, koncertek, rendhagyó történelemórák fő helyszínei a Magyarság Háza és a Szentháromság tér lesznek.
 

A Magyarság Házában június 2-án, pénteken Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának elnöke nyitotta meg az ünnepet. A Szentháromság téren Gastroblues fesztivál, Ismerős Arcok koncert várja a kilátogatókat. Június 3-án, szombaton a Magyarság Házában Szent László király udvara elevenedik meg, a Szentháromság téren a Játssz velünk a téren! program keretében óriás társasjáték minden korosztálynak, utána érkezik a Cirkalom Táncegyüttes, déltől pedig élőben kapcsolják a csíksomlyói búcsút. Az esti órákban 19 órától a Womex-díjas Buda Folk Band koncertje látogatható ingyenesen, 20 órától pedig a Fölszállott a páva verseny 2014-es győztese, az erdélyi Tokos zenekar koncertje zárja a szombat estét.

Június 4-én reggel 9 órától a Kossuth téren ünnepélyesen felvonják Magyarország lobogóját, az eseményen részt vesz Áder János köztársasági elnök. A Magyarság Házában továbbra is látogatható Szent László király udvara, a Szentháromság téren pedig a reggeli Játssz velünk a téren! program folytatódik, számos történelmi játékkal. 11 órától Zabszalma koncert a legkisebbeknek. Déltől filmvetítések lesznek, a székelyföldi Legendárium filmjei láthatóak. 16 órától a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület táncbemutatója tekinthető meg, 18 órától Holdviola koncert, majd este 20 órától a Lajkó Félix Trió lép színpadra, és zárja az eseménysorozatot. A többnapos megemlékezés során rendhagyó történelem- és fizikaóra is látogatható a Magyarság Házában, a programokat több időszaki kiállítás is színesíti.

A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta, és 1921. július 26-án, a XXXIII. törvénycikkel hirdette ki a trianoni szerződést, amely kimondta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, ennek következményeként Magyarország (Horvátország nélküli) területe 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. Mintegy 3,2 millió ember, a magyarság harmada került az új határokon túlra.

Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította június 4-ét, a trianoni szerződés aláírásának napját, a nemzeti összetartozás napjává.

Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: