Macuo Basó: Tavasz -Haiku

Hulltában még egy-
két csepp harmatot hullat
a kamélia.

Szívednek terhét
s röptét bízva bízd rá egy
lenge fűz-ágra.

Te volnál Ama
Pillangó? s én: Csuang-ce?
Álmodnánk egymást?

Tavasz, szél, zápor:
vízpart fűzlombja s ruhánk
csapongva lebben.

Hogy mi fán termett?
Titok. - Ám, mi illatát
illeti: tudom.

Hegyi ösvényen
illatok sötétjébe
hasít a hajnal.

Tavasz Pilléi
csapongnak - honnan, hová? -
kert fala fölött.

Tavasz sincs üdébb,
mint az a festett virág,
tükröd hátlapján!

Sárgább a sárga
virág az aszú tea-
fű illatában!

Ez már a tavasz?
Nevenincs szép hegyeket
lágy pára burkol!

Cseresznyevirág-
fellegen át-setétlik
egy templomtető.

Fura szerzet (mint
én): szikkadt mezőn tengő-
lengő pillangó...!

Némán peregnek
a boglárkaszirmok a
hars vízesésbe.

Bíborszín virág...!
Új szerelem illata...!
Dús bambuszfüggöny...!

Hullt kamélia:
mint kismadarak földre-
pottyant fej-dísze!

Nézd: szilva-virág!
Friss zöldség: ízleld! Örülj:
kitavaszodott!

Kora-tavasz-éj.
Fészkét nem lelvén, fölsír
egy madárgyerek.

Kedvesét vesztvén,
vízbe dobta életét:
bambusz-náddá lett...

Tavaszpimasz kis
madár! hát nem rápiszkít
kész ételünkre?

Szilvavirágszag:
még a zord tavasz-éjt is
enyhébbé teszi!

Éj-szín Denevér!
Vár a világos világ:
virág, madárfütty!

Tavasz-sirató
madárdal szól; a halak
szeme is könnyes...!

Bár felhő-távol
vagy most: ez sem végleges.
Vándormadár-út.

Súgd meg titkodat
az omlatag szentélynek,
mag-vető Öreg!

Szívem csordultig
telt a nappal! - ám hol lesz
éji szállásom?

Ki ő? fonnyadt kis
gyékényfejfödőjében
- bár tavasz virul?!

Komor-sudár tölgy.
Tudomást sem vesz a sok-
száz kis virágról.

Zsenge virág kél
vén földből! - Bár versem se
volna agg, mint én...!

Levél-kalapom,
majd, ha sziromzáporban
járok, lekaplak!

Végtelen zápor:
fű tövét veri s az föl-
felé menekül...

Év évre hull és
saját elhullt virágja
táplálja a fát.

Tavaszi alkony
csöndje még a harangszót
is elcsitítja.

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár