A boldogságról

A boldogság csupán egy a sokféle tudatállapot közül, mégis különleges, kivételezett helyzetet foglal el az ember életében.

Mindenki vágyakozik utána, keresi arra a kérdésre a választ, hogy lehet megtalálni a hozzá vezető utat, és ha megleltük, mit kellene tenni azért, hogy velünk maradjon, ne tűnjön el hullócsillagként. Talán csak a szerelemről, amelytől a legtöbben a boldogságot reméljük született több lírai alkotás, dráma, dal, de hiába: hogy merre vezet az út a boldogság birodalmába, arra senki nem lelte meg a megfelelő választ.

Ki a szerelemtől, anyaságtól, vagyontól, hatalomtól reméli, hogy beteljesül a benne élő boldogság utáni vágy eszméje. Aztán amikor eléri őt a pillanat felfokozott intenzitása, megrémiszti az önelvesztés, vagy egyszerűen képtelen közel engedni magához, nem elég nyitott a befogadására. Mintha ennek az érzésnek nem lenne jelene, csak múltja és jövője. Néha akkor jövünk rá, hogy egy-egy pillanatban mennyire boldogok voltunk, amikor az már az emlékeink tárházának alkotóelemévé vált. Majd reménykedve vágyakozunk és várakozunk, néha megpróbáljuk kierőszakolni a sorstól, elébe megyünk és csalódunk.

Pedig a boldogság mindig körülöttünk van, csak gyermeki, őszinte látásmóddal kell keresni, rácsodálkozni a világra. Vannak napok, amikor már reggel, miután a szempillánk felnyílik, szépnek látjuk az életünket, a világot, önmagunkat. Ezeken a napokon a tavaszi napsütés, a kintről behallatszó madárcsicsergés, egy jó zene is elvarázsol minket, és boldogok vagyunk -- mert ez az érzés nem megvásárolható, sőt nem is „magaskultúrafüggő”. A hajléktalan guberáló ugyanolyanak éli meg a boldogságot, ha számára kincsnek számító, hasznos dolgot fedez fel a szemetes mélyén, mint a köztiszteletben álló polgár, ha megveszi tizedik cipőjét. És a roma telepek lakóit is ugyanaz a szerelem érinti meg, mint a villanegyedben élőket, legfeljebb nem tudják magasztos szavakba önteni. Balga talán kevésbé volt boldog, mint Csongor?

A szerelem fontos dolog, de a boldogságot itt hiába keressük, mert az igaz szerelemmel együtt költözik be szívünkbe sok más érzés is, mint a félelem, féltékenység, bizonytalanság. A férfiaktól, hiába is várjuk el, hogy mindig boldoggá tegyenek minket. Egyszerre vágyunk felelősségtudattal megáldott férjre, megértő társra, gyerekcentrikus apára, szórakoztató barátra és romantikus szeretőre, hódolóra, bókokra. Csalódottságunkban nem vesszük észre, hogy néha egy apró gesztus többről árulkodhat, mint egy szerelmes nagymonológ. Hűvös hajnalon, ha párunk, gyengéden betakar minket, vagy ha „sokadikán” pár szál ibolyát varázsol elő a kabátzsebéből. Ha a könyvesboltban az eladótól megtudjuk, hogy párunk hetek óta keresi kitartóan azt a könyvet, amelyről egy beszélgetés közben megjegyeztük, hogy régóta vágyunk rá, vagy ha felhív minket és racionális férfiember létével ellentétben nem akar mondani semmit, nincs más célja, csak hallani minket…

Sajnos az életben vannak nehéz, emberpróbáló időszakok, amikor elvileg nem lehetünk boldogok. Vagy mégis? Pár évvel ezelőtt a férjemmel egyszerre lettünk munkanélküliek. Kemény fél évet éltünk át, de állítom mégis életem egyik legszebb időszaka volt. Nem csupán azért, mert addig soha nem kerültünk lélekben olyan közel egymáshoz, mint akkor, azokban a kilátástalan napokban, hetekben. Megláttuk, és megismertük egymásban az Embert, aki fél a holnaptól, jövőtől, a bizonytalanságtól, a teljes elszegényedéstől, akit nyomaszt és egyben motivál a felelősségtudat a családdal szemben. Megtanultunk nevetni saját nyomorúságunkon, és a munkakeresés „fáradalmait” képzeletbeli nyaralásokon pihentük ki -- bejártuk a nagyvilágot, utaztunk repülőn és vonaton, miközben még a városi buszra sem tellett. A barátaim kitartottak mellettem, mellénk álltak, segítettek. Ami leginkább meglepett, nemcsak ők, de a szomszédaim is, akikkel csupán köszönőviszonyban voltam. Egyik este a szomszédom kopogott be, egy láda gyümölccsel, mondván az ő gyerekeik ritkán járnak haza, egyedül nem tudják elfogyasztani. A másik család hirtelen az uborkában, paprikában dúskált, és volt, aki felajánlotta, hogy elolvasás után odaadja a napi sajtót.

Néha, még mindig eszembe jutnak ezek a hónapok, amikor megtapasztaltam a szeretetet, a boldogságot, ami mindenkinek Isten adta joga, az egyik legfontosabb célunk. Ezt bizonyítandó az amerikaiak még a Függetlenségi Nyilatkozatban is rögzítették.

Forrás: Janković Nóra - Barátnő.com