2010. március 25., csütörtök

Somlyó Zoltán: Szegény!



Ó, hagyjatok magamra a halottal,
ki én voltam és ki örökre elment.
Engedjétek, hogy megsirassam őt,
az elköltözött kedves ismeretlent.
Csak én tudom, hogy mily szomoru volt,
mennyit könyörgött s mily szelíd szavakkal.
Most ott ragyog feje fölött a hold,
amelynek olyan búsan udvarolt.

Ti nem tudjátok, hogy ki volt s mi volt ő
és mikről álmodott és mire gondolt.
Ti nem láttátok elsuhanni őt
gyászos kabátban, mit szorosra gombolt.
Nem hallottátok hangját meg soha,
némán beszélt és túlvilágiakkal.
Most nyugalmas és jó az ő sora.
Nem űzi már a vágyak ostora.

Már nem akar a tornyon lenni zászló,
se dühös szél, mely lobogót leszaggat.
Belátta már, hogy gyenge ő nagyon
repülni ott, ahol mások szaladnak.
A szél leverte - nem panaszkodott.
És jött a villám. Kigyulladt az égbolt.
Szíve megégett - nem panaszkodott.
És eldobta ő a vándorbotot.

Én a vállamra kaptam éjji órán,
oly könnyű volt és két karja lelógott.
És lábujjhegyen elcipeltem őt,
a tönkrement urat, a vézna grófot.
Ó, hagyjatok most magamra vele!
Szegény, mindenre vágyott s mit sem ért el.
Szomjas szája jajokkal volt tele.
Úgy sajnálom, hogy meghalok bele.



Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 7. szám

2010. március 23., kedd

Balázs Béla: Köszönjük



Köszönjük néked, hogy legelső voltál
Elérhetetlen és hódoltató.
Köszönjük néked, mert hódolni jó
És fáj a mindig-egyenes gerinc.

Fájt hordani terhét a tiszteletnek
S áldozni, melyre rakjuk, nem volt oltár.
Köszönjük néked, hogy oltárunk voltál
És templomunk, kalaplevétető.

Mert ünnep van, ha kit ünnepelni,
Magasság van, ha felnézni lehet.
Ki leborulhat, felemelkedett,
De fáj a tető sívár árvasága.

És köszönjük, hogy testvérek lehettünk.
Mert meghajolván, mind összehajoltunk,
Egy-kupoládba békült ívek voltunk,
Mi fájva-dacos templomkeresők.

Most felszeghetjük árva fejeinket.
Meredek gőggel égnek borzadott,
Szálkás árbócok fogunk állni ott,
Vad fejfa-erdő, a sírod körül.


Nyugat · / · 1919 · / · 1919. 4-5. szám

Kovács Mária: Köszönt a bánat




Úgy. Vígan barangolj csak akárhol, másutt
s hozsannás misékkel örömöknek áldozz.
Ez kell nekem. Ez kell, hogy kigyúljon
az elhagyatott ház. Ez, hogy hiába várjalak,
Hogy az orcám a szégyentől lángba boruljon.

Igaz. Megaláztatás kell a kényeskedőnek.
Hogy ha várlak, ne jőjj. Hogy búsan érezzem
mint suhan a perc tova hiába -
mindhiába. Ez kell! - a pálmát kettéroppantani,
a gőg lelketlen papnőjét meggyalázni.

Bánat viperái közé hajítani
a megsebzett kígyót. Ez a viaskodás
hogy magamra ösmerjek s homlokom
a kietlen földet súrolja és hajam a földön
ússzon utánam akár a sötétség.

Úgy. Ez kell. Bánat és gyötrődés. Hiába.
Hogy sóváran, reszketve lesbe álljak,
a függöny mögött moccanni se merjek,
vakuljak meg, hogy kívüled mást ne lássak -
és mindenre süket legyek csak a te lépteid halljam.


Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 9. szám

Ady Endre: Köszönöm, köszönöm, köszönöm





Napsugarak zugása, amit hallok,

Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Zavart lelkem tegnap mindent bevallott:
Te voltál mindig mindenben minden

Boldog szimatolásaimban,
Gyöngéd simogatásaimben
S éles, szomoru nézéseimben.
Ma köszönöm, hogy te voltál ott,
Hol éreztem az életemet
S hol dőltek, épültek az oltárok.
Köszönöm az én értem vetett ágyat,
Köszönöm neked az első sirást,
Köszönöm tört szivü édes anyámat,
Fiatalságomat és büneimet,
Köszönöm a kétséget, a hitet,
A csókot és a betegséget
.
Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek
Másnak, csupán néked, mindenért néked.
Napsugarak zugása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm.


Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 6. szám

2010. március 22., hétfő

I. SZEMLÉR FERENC: TAVASZI LÁZONGÁS




Kibomlik a fák busa lombja,
mint tavaszi, víg vigalomba
menő menyecskék arca s a lomha
égen repdes a felhők fehér galambja.

Én itt ülök mély feketében
a város fekete közepében
s úgy tart az élet kemény kezében,
mint gyeplős kocsis lovát szekerében.

Virágzanám én is, de kezdő
rügyeimre kés les, a metsző
hideg szél rázza a rezgő
leveleket, időm zord és ijesztő.

Mennék víg vigalomba sietve,
de felleges, árnyas az estve,
bujdokol a csillagok ezre
felhők közt résre keresve.

A ló is, ha merne, kitörne,
futna farkával a földet seperve,
az ember is kitörne, ha merne,
de merre? de merre? de merre?



Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 19. szám

FALU TAMÁS: TAVASZ...




Tavasz, más tájat alakíts,
Ne légy mindig csak gyatra giccs.

Rügy és virág, rügy és virág,
Megunta már ezt a világ.

Valami mást, valami mást,
Kicsit furcsát, kicsit hibást.

Ne csak mindig tökéletest,
A levelet más színre fesd.

Egész feketére talán,
Aztán hullasd mindjárt reám.


Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 12-13. szám

Anthonis van Dyck festő emlékére




E napon született Anthonis Van Dyck festő
(1599)



Anthonis van Dyck
(1599-1641)

Flamand festő. Hendrik van Bolen tanítványa volt, igazi mestere azonban Rubens lett. Nagy hatással voltak rá Giorgione és Tiziano, akiknek művészetét olasz útja során tanulmányozta. Több ízben dolgozott Angliában. 1632-ben I. Károly angol király meghívta udvari festõjének.

Bibliai és mitológikus tárgyú festményein Rubens hatása érvényesül annak erőteljes érzékisége nélkül. Igazi területe az arcképfestés volt; ezen a területen a mai napig az egyik legnagyobbként tartják számon. Arcképein (Mary Ruthwen, Guido Bentivoglio bíboros) újszerű volt lélektani megfigyeléseinek felhasználása az ábrázolt jellemzésében. Modelljeit rendszerint nem statikusan, hanem valamely mozdulat vagy cselekvés közben ábrázolta (I. Károly vadászaton).

Mint ünnepelt udvari festő Rubens halálakor tért haza, hogy annak örökét átvegye. Dicsõségvágya és költséges életmódja arra ösztönözték, hogy minden megrendelést elvállaljon, ezért később nagy részben segédei festették a megrendelt képeket, maga a mester csak az utolsó simításokat végezte rajtuk. Így korábbi legértékesebb tulajdonsága - pszichológiai megfigyelései - elsikkadtak és csak bravúros festésmódja érvényesült.

Forrás: Barangolás a stílusok világában

Almásy László Ede




1951 Március 22. (59 éve történt)

Salzburgban meghalt Almásy László Ede autóversenyző, pilóta, Afrika-kutató, felfedező.

Magyar nemesi, de nem grófi család sarjaként látta meg a napvilágot Borostyánkőn (ma Bernstein, Ausztria), 1895. augusztus 22-én. Gyermekkorától kezdve szenvedélyesen érdeklődött a gépkocsik és a repülőgépek iránt. Tanulmányait Kőszegen kezdte, majd egy londoni magániskolában folytatta 1909-1913 között. Első pilótajogosítványát 1912-ben szerezte meg, két évvel később itthon, saját összeállítású gépével sikeres repülést hajtott végre.

Az első világháborúban hadipilótaként szolgált, többször kitüntették. A húszas években már neves autóversenyzőként tartották számon, egyidejűleg a grazi Steyr Werke kereskedelmi képviselője is volt Szombathelyen. Túrakocsival elsőként hajtott 1926-ban a Nílus mentén Szudánba, majd gyára érdekeit képviselte Egyiptomban, és megbízásból több szudáni motorizált szafarit is vezetett. Első hosszabb expedíciója 1929-ben volt, s ez a kalandos autóút jelentette számára a sivatagi szerelem kezdetét.

A harmincas években több hosszú távú, nemzetközi autós expedíciót szervezett a Líbiai-sivatagba, és felderítés céljára elsőként használt könnyű sportrepülőgépet, és bekapcsolódott az elveszett kincses oázis, a Zarzura kutatásába is. 1931-ben azonban gróf Zichy Nándorral útban Egyiptom felé repülőgépével Szíriában viharba került és lezuhant. Az egyiptomi polgári repülés létrehozásában is jelentős szerepet játszott, mert 1932-ben megalapította az Al-Maza repülőteret. Ugyanebben az évben szervezett expedíciójának szervezésében a fiatal angol arisztokrata Sir Robert Clayton East-Clayton volt segítségére, és együtt keresték meg a sivatag belsejében rejlő Gilf Kebir (Nagy Fal) területét. Az expedíció során a felderítésre használt sportrepülőgépnek köszönhetően sikerült nekik a titokzatos völgyek közül kettő helyzetét meghatározni.

1935-ben egy olyan Nílus-szigeti törzsről tudósított, mely azzal a hittel tartotta magát magyarnak, hogy őseiket XVI. században Szulejmán szultán telepítette oda az osztrákok országából.
1949-ben harmadmagával egy vitorlázó repülőgépet vontatott Párizsból Kairóba, s útjukkal távolsági világrekordot állítottak fel. Almásy támogatója és társa, Sir Clayton tragikus hirtelenséggel elhunyt, ám felesége, Lady Dorothy Clayton férje emlékére expedíciót szervezett a sivatagba.
A II. világháború előestéjén Almásynak - mint gyanús személynek - távoznia kellett a sivatagból, és hiába ajánlotta fel szolgálatait előbb az angoloknak majd az olaszoknak, vissza kellett térnie Budapestre. Akkor már nemzetközi hírű sivatagi szakértő volt, ezért - a magyar légierő tartalékos főhadnagyaként - 1940-ben a német hadsereghez vezényelték, és sivatagi felderítőként több sikeres titkos akciót hajtott végre.
A háború után Budapesten letartóztatták, majd a fogházban kegyetlen körülmények között elviselt hónapok után a Népbíróság felmentette a háborús bűnök vádja alól. 1947-ben visszatérhetett Egyiptomba, ahol folytatni kívánta korábbi kutatómunkáját és repülésüggyel, valamint autóképviselettel foglalkozott.
1951-ben kinevezték a kairói Desert Institute igazgatójának, de helyét már nem foglalhatta el, mert Salzburgban - egy korábbi súlyos fertőzés következtében - 1951. március 22-én meghalt. Sírja ma a salzburgi köztemetőben található.
Emléke nem csak a magyarokban él tovább, hiszen a kilencszeres Oscar-díjas "Az angol beteg" című film róla mintázott sivatagkutató főhőseként is világszerte megmarad. Nevét pedig a térképen a sivatag belsejében álló hegy, a Dzsebel Almásy őrzi.


Forrás: Sulinet

2010. március 21., vasárnap

Ady Endre: Tavasz van, úrfi



Gyermektelen, diák-fiatlan,
Dallal kell Tavaszban futkosnod,
Diákosan és megriadtan.

Vén láboddal meg ne botoljál,
Szaladj, ha Tavaszra esküdtél,
Minthogyha magad fia volnál.

Vén úrfi, hajh, ki, ki a rétre,
Ott szállnak a lepkék s leányok,
Csúfoló zaj füled ne érje.

Parancsol a szent Tavasz-lárma,
Illat, sírás, dac és esengés,
Minden, mi a fiadra várna.

Biz a könnyek nem jönnek könnyen
S az odaadás sem halálos
S megvakulhatsz a fényözönben.

De fia lettél önmagadnak
S el kell járnod a Tavasz táncát,
Ha az inaid megszakadnak.

Hűség nélkül hűnek kell lenned
És bánat nélkül bánatosnak,
Mikor dámáid elengednek.

Mikor a nóták elbocsátnak,
Fütty-nótára kell csücsörítned
Vén ajkadat, bús, csorba szádat.

Mikor mindenek elmaradnak,
Seregben kell magadat látnod,
Kit ifjúi vágyak ragadnak.

Fiad helyett vagy futós, dőre
Halálig kell élned Tavaszban:
Tavasz van, úrfi, föl, előre.


Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 8. szám

ERDÉLYI JÓZSEF: TAVASZ ELŐTT




Ha kitavaszodik
és felszárad az út,
menjen amerre lát,
mindenki aki tud.

Menjen amerre lát,
könnyü szerrel, gyalog,
amerre süt a nap,
amerre hold ragyog.

Induljon aki tud,
menjen amerre lát,
egy kéklő hegy vagy egy
fénylő csillag iránt.

Járt útakról is ő
legjobb lesz ha letér. -
Forduljon vissza majd
ha hull a falevél.

Ha majd esik a dér
és hulldogál a hó. -
Megtudja: mi a rossz!
Megtudja: mi a jó!...


Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 6. szám