2017. november 5., vasárnap
Így látja egy építész a világot, ha szobrokat készít
.
Bodzán Antal építészből lett szobrász. Csodálatos kőszobrai a Berekai Art Stúdióban tekinthetők meg. A világhírű művész alkotásai novemberben láthatók az Andrássy úti összművészeti szalonban.
Bodzán Antal tanult hivatása az építészet. Mai napig ebből él, és az építészet, egy saját maga által tervezett épületen elhelyezendő műalkotás inspirálta a szobrászkodásra. 1998-ban készítette el első szobrát, majd két év szünet és vívódás után 2000-ben kezdett el ismét szobrászkodni. Szobrai magángyűjtemények kiemelkedő darabjai Magyarországon kívül Csehországban, Svédországban és az USA-ban.
Az első két bronzszobor után, ma már csak kőszobrokat készít, elsősorban az anyaggal való közvetlen kapcsolat miatt. Számára a szobrászkodás elsősorban egy meditatív tevékenység, a belső csend megteremtésének egyik eszköze és mellette egy olyan alkotási folyamat, ahol semmilyen külső kényszer nincs.
A kiállításmegnyitó zenei kíséretéről Lovász Irén gondoskodik. A Berekai Art Stúdió várja akár a kiállításmegnyitóra, akár a kiállításra is az érdeklődőket. Bejelentkezés az alábbi elérhetőségeken lehetséges: jberekai@gmail.com.
www.bodzan.hu
Németh Krisztina - EuroAstra
Melissa és Doug játékos világa
.
Az „okos-játékok” korát éljük, azokét, melyek az adott korosztályoknak a lehető legjobb fejlesztést tudják biztosítani, gyakorlatilag észrevétlenül. Hiszen milyen a jó készségfejlesztő játék? Tanít, elősegíti a kreativitást, mindezt úgy, hogy közben a gyerek ebből semmit nem vesz észre, hiszen ő „csak” játszik. A kínálat tehát széles a szülők számára, a legjobb választás pedig most talán még könnyebb lesz, mióta a Melissa & Doug széles termékpalettájának jelentős része megérkezett Magyarországra.
A Melissa és Doug nevek mögött két valóságos, hús-vér személy áll. Két amerikai szülő, akik nemcsak a játékgyártó cégükben társak, hanem az életben is egy párt alkotnak. 30 évvel ezelőtt egy vakrandin találkoztak, majd egymásra találásuk után az anekdota szerint egy miniszabi alkalmával döntötték el, hogy játékokat szeretnének kitalálni. Az általuk fejlesztett játékpalettát pedig szigorú ellenőrzésnek vetik alá, hiszen az időközben született 6 gyermekük lett az elsődleges tesztcsoport. A kezdet kezdetén Melissa apjának garázsában indult a kísérletezés, itt születtek a nagy ötletek és az első prototípusok is, melyeket a mai napig mindig ők maguk gyártanak és tökéletesítenek saját kezűleg connecticuti irodájukban, mielőtt sorozatgyártásra kerülne a sor. A vásárlói visszajelzésekre is nagy hangsúlyt fektetett a szülőpáros, minden játékon rajta volt a telefonszámuk és arra bátorították vevőiket, hogy osszák meg velük tapasztalataikat. A sok munka és kitartás aztán meghozta eredményét, mára világszinten ismert márkává nőtte ki magát a kis családi vállalkozás, 10 designer dolgozik a 16 különböző játékkategóriába tartozó termékeken, amelyek 200 gyárban készülnek, természetesen egy részük már Kínában. Melissa azóta is minden fázist ellenőriz, számára a játékok játékossága a fontos, Doug pedig a biztonságos használat kérdését tartja szem előtt.
Céljuk, hogy olyan játékokat gyártsanak, melyek megszámlálhatatlan módon ösztönzik arra a gyerekeket, hogy szabadon gondolkozzanak, fejlődjenek és játszanak. Hiszik, hogy a legjobb játékok azok, melyek nem túl bonyolultak, így lehetőséget adnak a gyerekeknek arra, hogy a saját képzeletükkel és találékonyságukkal formálják azokat. Játékaikban minden megvan, ami kell: inspirálók, kreatívak, gondosan megtervezettek. Alapelvük, hogy nem kell túlgondolni, túlkomplikálni, túldíszíteni és túlfejleszteni egy játékot ahhoz, hogy az a legjobb legyen gyermekeink számára. A lényeg az egyszerűség, persze egy kis csavarral karöltve. Így születtek meg például a textúrált puzzle játékok is, és így kelt életre a fa puzzle játékok csodálatos világa, melyre már több, mint egy évtizede fókuszálnak és melyből több, mint 1000 fajta létezik. Termékpalettájuk igen széles, fa játékaik között memóriajátékokat, tanulótáblákat, készségfejlesztő játékokat találhatunk, melyek mellett a színezőkönyvek, a karkötőkészítő szettek, a mágneses labirintusok és a kirakós játékok is helyet kapnak. Legyen szó bár szín-, forma-, és méretfelismerő, válogató játékról, mely a matematikai alapok elsajátítását segíti, vagy egy hangot adó fa kirakó mesekockáról, mely fejleszti a vizuális felismerő-, valamint a finommotorikus képességet, a Melissa & Doug termékek tökéletesen biztosítják a kreatív alapot a gyerekek fejlődése számára.
A szülőpáros nem csak szimplán játékokat gyárt, hanem ezzel egy időben elindította saját mozgalmát is, mely a gyerekek szabadidejét, a kötelezettség nélküli értékes pillanatait támogatja. Az évek alatt ugyanis világossá vált számukra, hogy akkor teszik legjobbat gyermekeikkel, ha hagyják őket szabadon alkotni. Ha van szabadidejük, melyet saját kíváncsiságukat követve tölthetnek, ha van lehetőségük, hogy felfedezzék az őket körülvevő világot mindenféle keret és kötöttség nélkül. Így könnyebben rátalálhatnak önmagukra, megismerhetik, mihez van érzékük és tehetségük, mely hatalmas hasznukra lesz a későbbi útjuk során.
„Foglald vissza a gyerekkort!” – ezt választotta a cég mottójául Melissa. Idézzük fel azt a kort, amiben még nem volt jelen ilyen mértékben a technológia, hiszen a digitális eszközök térhódítása a gyerekek fejlődésére is hatással van: a kész válaszok, gyors megoldások nem késztetik gondolkodásra őket, ahogyan azt a szabad játék teszi.
www.jatektenger.hu
Németh Krisztina- EuroAstra
2017. november 4., szombat
Készülődés Márton-napra - hasznos tippek és tanácsok Marton Adrienn gasztro műsorvezetőtől
.
“Aki Márton-napon libát nem eszik, egész napon át éhezik” - tartja a mondás. Marton Adrienn, gasztro műsorvezető és családanya Magyarország patrónusa, Szent Márton ünnepének közeledtével ahhoz ad tippeket, miként tehetjük meghitté ezt az őszi néphagyományt, valamint elénk tárja különleges ünnepi menüjét is.
Minden év november 11-i napjához, azaz a karácsonyt megelőző 40 napos böjt előtti utolsó naphoz számos népszokás és hagyomány kapcsolódik, amelyek nagy népszerűségnek örvendenek hazánkban. Adrienn ezt az eseményt nagyon szereti, hiszen ez is egy újabb alkalom tradicionális ételek elkészítésére, nem utolsó sorban pedig remek lehetőség arra, hogy együtt lehessen a családjával. Ilyenkor Adriennék hatalmas lakomával készülnek. A gyerekekkel az ünnepek alatt még izgalmasabb a főzés, hiszen nemcsak tanulhatnak, hanem népszokásainkat is megismerhetik, ezek pedig kedveznek a játékos tanulásnak. A Márton-napi ételek jellemzően libafogások - úgy mint libaleves, libasült párolt káposztával -, amit Adri idén burgonyagombóccal készít majd el gyermekei nagy örömére. Mivel Adrienn főzőműsorait előszeretettel forgatja a szabadban, idén már felkészült arra is, hogy otthonában is karnyújtásnyira lehessen a természettől. A lakoma helye idén már a saját télikertjük lesz, ahol az egész család összegyűlik, majd amikor a kicsik már elmentek aludni, Edvin és Adrienn a novemberre kiforrott újborral, vagyis “Márton poharával” koccint. A hagyomány ugyanis úgy tartja, ezzel egészséget töltünk magunkba, amely egész évben kitart.
“Fontos számomra, hogy a családdal ápoljuk a hagyományokat, ezért a Libalakomára idén is készülünk majd. Azt tervezem, hogy bármilyen idő is lesz, a szabadban szeretnék főzni. Nekem ez kifejezetten fontos, ezért is vettünk nemrég Edvinnel egy CORSO mobil télikertet. Egyrészt minden évszakban a szabadban lehetünk a családdal és a gyerekek is jobban szeretnek ott lenni, másrészt a főzés is kellemesebb a természet közelségében. Ami szintén nem elhanyagolható szempont, hogy teljesen mobilis a helyiség, így 100%-ig alakítható a programjainkhoz és az időjáráshoz is, ami két gyermek mellett nem hátrány” - árulta el Adrienn.
Forrás: EuroAstra
Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak
.
A vénasszony szerelme a Jókai színpadán. Igényesen szórakoztató előadásban lesz része annak, aki megtekinti Csokonai Vitéz Mihály közel kétszázhúsz éves, azonban ma is élvezetes színdarabját a Jókai Színházban. Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című bohózatot Merő Béla álmodta színpadra, a főszerepben Fehér Tímea színművésszel.
A Csurgón írott és előadott, s azóta számtalan feldolgozást megért mű pergő cselekményű, remek humorú történet. Karnyóné, a gazdag kanizsai kereskedő öregecske felesége, az özvegyek magányos életét éli, férjéről ugyanis évek óta nem kapott hírt, és szentül hiszi, hogy meghalt. Szeretetre és szerelemre vágyik, mintha „fiatalocska csajszi” lenne. Van is két udvarlója Tipptopp és Lipittlotty személyében, akik valójában a pénzéért rajongják körül. A korosodó, az évek múlását elfogadni csak nehezen képes Karnyónét, elvakítja a vágy, elhiszi, hogy az őt ostromló fiatal kérők szándékai őszinték. Ez a história bizony megállíthatatlanul száguld a lejtőn, a sötét vég felé. Mire az addig halottnak hitt Karnyó visszatér a napóleoni háborúból, a kanizsai házban elszabadul a pokol…
Petrovszki Árpád parodisztikus jelmezei, Egyed Zoltán izgalmas díszletei, Oberfrank Réka koreográfiája és Király Péter - kifejezetten ehhez a bemutatóhoz szerzett - muzsikája kiválóan szolgálják a rendezői koncepciót.
A színészek szinte lubickolnak a szerepekben, pedig egyáltalán nem könnyű a helyzetük. A szöveg nem egyszerű, mégis könnyed játékot láthat a néző. A szerelemittas Karnyónét Fehér Tímea kelti életre. Lipittlotty, a pesti gavallér szerepében Katkó Ferenc, a párizsi divatot majmoló Tipptopp szerepében Tege Antal látható. Samut Czitor Attila formálja meg, Borist pedig Kovács Ágnes színihallgató. A boltos legényt a Jászai Mari-díjas Bartus Gyula, Kuruzst Nagy Róbert alakítja. A tündéreket Lehoczki Orsolya és Korom Gábor színinövendékek játsszák.
Csokonai 1799-ben írt műve ma is tükröt tart elénk, mégis bővelkedik humorban. A diákközönség pedig bőven számíthat meglepő helyzetekre. Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak kacagtató históriáját - Csokonai legmulatságosabb vígjátékát - november 9-ig nézhetik meg az érdeklődők.
„Az ifjú közönségünket játékra is invitáltuk. Az előadás színlapját kapták kezükbe, annak hátoldalán egy előadáshoz kapcsolódó keresztrejtvénnyel, amelynek megfejtését a Jókai Színház Facebook oldalának elküldött üzenetben várjuk. A helyes megfejtők között kisorsolunk 5 db páros belépőt, amely beváltható a Jókai Színház bármelyik előadására. A beküldési határidő 2017. november 19. éjfél, a sorsolás időpontja pedig 2017. november 20.”
(Sz. Kovács Viktória)
Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak
Előadások:
- november 7., 8. 15:00 és 19:00, november 9. 15:00
http://jokaiszinhaz.hu
https://www.facebook.com/jokaiszinhaz
Forrás: EuroAstra
2017. november 3., péntek
Különleges vadreceptek az őszi estékre
.
Ínycsiklandozó vadételek novembertől a Vadászok konyhájában. Miként illik össze a fácánhús az almával és a tormával? Hogyan kell elkészíteni az osso buccot? Mi is pontosan a pejsli? A Vadászok konyhája a klasszikus főzőműsorok elemeit vegyíti a talk show-k könnyed, vidám hangulatával, amelyből a legfinomabb vadreceptek mellett egyéb hasznos ötleteket és főzési technikákat is elleshetnek a nézők. A vadételek kedvelői a fenti kérdésekre is választ kaphatnak novembertől minden csütörtökön 17.00-tól, a DoQ műsorán.
Csejtei Tamás egy igazán egyedi gasztroutazásra invitálja mindazokat, akik valami igazán különlegesre vágynak az őszi estéken. A Vadászok konyhája a legfinomabb fácán, szarvas és vaddisznó ételkülönlegességeket hozza el, amelyeknek elkészítéséhez nincs szükség hókusz-pókuszra. Csupán egy pici bátorságra, jó ízlésre és a főzés szeretetére.
„Magyarország kivételesen gazdag vadászati kultúrával rendelkezik, ennek ellenére az egy főre jutó vadhúsfogyasztás rendkívül alacsony. Hosszú és kitartó munkánknak köszönhetően azonban egyre többen térnek vissza a vadászathoz és a vadhúsfogyasztáshoz Magyarországon. A Vadászok konyhájával is fel szeretnénk hívni nézőink figyelmét, hogy vadhúst fogyasztani igenis érdemes, mindenki számára kifejezetten ajánlott.” – mondta Csejtei Tamás, a Vadászok konyhája műsorvezetője.
Ízelítőként íme, 3 rendkívül könnyen elkészíthető vadétel, amelyekkel bárki magabiztosan, vadászati tapasztalatok nélkül csaphat igazi, királyi lakomát otthonában. További receptekért keresse a Vadászok konyháját minden csütörtökön 17.00-tól, a DoQ műsorán!
Mézes csípős fácángolyók
Hozzávalók:
- 1 db fácán
- hagyma
- zöldpaprika
- fokhagyma
- só
- bors
Hozzávalók:
- a levesalapban puhára főtt fácánhús
- só
- bors
- fokhagyma
- tojás
- kenyér
- zsemlemorzsa
- olaj
Vaddisznós szabolcsi töltött káposzta
Hozzávalók:
- 1 fej fejes káposzta
- 1 kg darált vaddisznóhús
- 3 fej vöröshagyma
- 10 dkg szalonna
- 1 db egész tojás
- só
- őrölt bors
- pirospaprika
- 3 gerezd fokhagyma
- 30 dkg árpagyöngye vagy gersli
- 1 liter paradicsomlé
- borsikafű
- tejföl
Egy előzetesen beáztatott cserépedénybe helyezzük bele a töltött káposztákat. Öntsük tele az edényt paradicsomlével és a megmaradt főzőlével addig, amíg az el nem lepi őket, majd fedjük le. A sütőben két óra alatt süssük készre, majd forrón, friss tejföllel tálaljuk.
Szarvas és vaddisznó pörkölt tarhonyával
Hozzávalók:
- 2 kg szarvashús
- 2 kg vaddisznóhús
- fokhagyma
- vöröshagyma, nagy szeletekre vágva
- paprika
- paradicsom
- só
- bors
- köménymag
- pirospaprika
Tarhonya elkészítése:
Egy pohárnyi tarhonyához használjunk két és fél pohárnyi vizet. A vízhez adjunk hozzá egy erőleves, egy marhahúsleves és egy tyúkhúsleves kockát, majd forraljuk fel. A forró levet öntsük rá a már piruló tarhonyára, majd pár perc újraforralás után a pörkölthússal együtt tálaljuk.
http://doqchannel.com
Forrás: EuroAstra
Ünnepel a Cziffra Fesztivál Cziffra György születésnapján
.
![]() |
| Cziffra György családja |
November 5-én, Cziffra György születésnapján veszi kezdetét a Cziffra Fesztivál idei 2017/2018-as programsorozata. A mindenki számára nyilvános emlékesten A Virtuóz c. film levetítésével emlékezünk a világhírű zongoraművészre, közreműködik Balázs János Liszt és Príma díjas zongoraművész, a Cziffra Fesztivál művészeti vezetője.
Emlékest Cziffra György születésének évfordulóján
Cziffra György születésének évfordulóján indul a 2017/2018-as „Cziffra-évad”. A november 5-ei ünnepi esten levetítik Kékesi Attila A Virtuóz c. dokumentumfilmjét, mely Cziffra György kalandos élettörténetét dolgozza fel. A november 5-ei eseményt követik a Cziffra Fesztivál adventi programjai, majd a fesztivál mesterkurzusa és a Cziffra Kód c. vetélkedő, és természetesen február 19-étől a Cziffra Fesztivál 2018.
A dokumentumfilm megtekintése különleges lehetőség, hogy megismerjük Cziffra György, a világhírű zongoraművész életét. Kékesi Attila alkotása játékfilmes betétekkel, archív filmrészletekkel, fotókkal, interjúkkal és speciális 3D fotóanimációk segítségével eleveníti meg ezt a meseszerű, kalandos életutat, mely maga a 20.századi történelem.
A Virtuóz - magyar dokumentumfilm, 2016
Főszereplő: Balázs János, Csikós Sándor
Szereplők: Szilvási Martin, Marton Róbert, Valkony Iván, Szigethy Hanna, Petrovay Borbála, Balogh Maja, Sarkady Barna, Bárdos Margit, Csányi Sándor, Kőszegi Mária
Gerlóczy Ferenc, Agatics Antal
Szereplők (interjú): Cziffra György, Soleika Cziffra, Ifj. Cziffra György
Isabelle Cziffra, Balázs János, Mocsári Károly, Andrásy László,Vásáry Tamás
Szakcsi Lakatos Béla, Dr. Ferenczi Miklós
Gyártó: Habana Media
Koproducer: Katapult Film
Támogató: Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Program
Rendező: Kékesi Attila
Producer: Havas Miklós
Eredeti ötlet: Havas Miklós
Forgatókönyv: Havas Miklós, Kékesi Attila
Koproducer: Angelusz Iván
Operatőr: Vecsernyés János
Vágó: Pap Levente
Speciális effektek: Falvay Miklós
Jelmeztervező:Balai Zsuzsanna
Látványtervező:Einhorn Zsuzsa
Zenei rendező: Balázs János
Cziffra György minden kétséget kizáróan a huszadik század egyik legnagyobb zongoravirtuóza volt, az 1960-as években a világ elsőszámú zongoristájának tartották Párizsban. Fordulatokkal teli élete azonban rengeteg megpróbáltatással volt tele, mielőtt az 1956-os Forradalom kitörésekor egy oldalkocsis motorkerékpáron családjával elhagyta szülőhazáját, Magyarországot.
Cziffra György a Budapest külvárosában lévő angyalföldi Tripoliszban született és nevelkedett, ahol már egészen korán, mindössze öt évesen, autodidakta módon megtanult zongorázni, majd nyolc évesen, mint a valaha élt legfiatalabb növendék, felvételt nyert a Zeneakadémiára. Néhány évvel később azonban, szeretett tanára halála után abbahagyta tanulmányait és több mint húsz éven át bárzongoristaként kereste a kenyerét Budapest füstös lokáljaiban és éttermeiben, az ötvenes években pedig egy sikertelen disszidálási kísérlet miatt még börtönben is ült. A filmből megtudhatjuk, hogy a tehetségen kívül mi minden kellett ahhoz, hogy Cziffra, miután elhagyta Magyarországot, Párizsban a huszadik század egyik legnagyobb zongoravirtuózává válhasson.
A dokumentumfilm játékfilmes betétek, archív filmrészletek, fotók, interjúk és speciális 3D fotóanimációk segítségével eleveníti meg ezt a meseszerű, kalandos életutat, mely maga a 20. századi történelem.
Az alkotás létrejöttét a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Program támogatta.
- november 5. 19.30
„A Virtuóz” c. történelmi dokumentumfilm vetítése
MOM Kulturális Központ
http://momkult.hu
https://www.youtube.com/watch?v=ldHM2x-YHp0
http://cziffrafesztival.hu/esmeny/szuletesnapi-koncert
2017. november 2., csütörtök
Cymbidium, a Himalája királynője -- Őszi Orchidea és Bromélia Kiállítás és Vásár 2017. november 9-12- ig a Vajdahunyadvárban
A Magyar Orchidea Társaság november 9. és 12. között ismét megrendezi nagysikerű őszi Orchidea és Bromélia Kiállítását a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. A négy napos kiállítás során a több száz virágzó, sokszínű, illatos
orchidea mellett a Cymbidium nemzetséggel ismerkedhetnek meg közelebbről is a látogatók. Bemutatjuk távoli leszármazottait, a színes, nagyvirágú Cynbidium hibrideket, valamint sok - már lakásban is tartható és virágoztatható - kistermetű, csüngő virágzatú új nemesítéseket is.
Erről az orchidea nemzetségről maradt
fenn két ezer évvel azelőttről az első írásos forrás, mely bizonyítja,
hogy már akkor is ismerték, és termesztették a Távol-Keleten. A
Cymbidiumok (magyar nevükön: csónakorchideák) nem csak cserepes
virágként, hanem vágott virágként is népszerűek voltak már az ókorban. A
hosszú virágszárak a sok nagy, színes és illatos virággal a vázákban is
sokáig nyíltak, és nagy díszítő értékük miatt kedveltek voltak.
Hírnevüket bizonyítja egy középkori monda:
A japán császár felesége hosszú idő
óta meddőséggel küzdött. Egy napon a kertész néhány szál Cymbidium
ensifoliumot tett a vázába, amely a császári pár hálószobájában állt. A
császárné megcsodálta e szép növényt és mélyen beszippantotta finom
illatát. Ettől a meddősége megszűnt, és 13 egészséges gyermeknek adott
életet az évek során. Ez csak egy szép legenda, de az írásos források
tanúskodnak arról, hogy a Cymbidiumot, mint gyógynövényt, már a
középkorban is használták különféle betegségek gyógyítására.
Mint általában minden orchideafaj, -
így a Cymbidiumok is - az elmúlt korokban a nemesség, a gazdagság és a
szépség megtestesítői is voltak.
A magyar növény-kedvelő közönség
először vágott virágként, átlátszó dobozkákban találkozhatott velük, a
'80-as évek során, majd később megjelentek a virágpiacokon maguk a
növények is hosszú leveleikkel, és még hosszabb virágszáraikkal. Kezdeti
népszerűségüket beárnyékolta az a tulajdonságuk, hogy télen hűvös,
világos helyet kedvelnek, amit a lakásokban többnyire nem lehet
biztosítani számukra, így a virágzás a legtöbb esetben elmaradt. A
nemesítők több évtizedes munkája eredményeként létrejöttek olyan új
hibridek, amelyek hasonlóan szépek, illatosak és színesek, mint elődeik,
de tartásuk lényegesen könnyebb. A különlegességek kedvelői az új, de
máris népszerű és közkedvelt hibridek mellett találkozhatnak az Ázsiában
őshonos, virágzó Cymbidium fajokkal is, melyeket itthon, a virágüzletek
kínálatában ritkán lehet látni.
A kiállítás négy napja alatt szakmai segítségnyújtással, előadásokkal várja a látogatókat a Magyar Orchidea Társaság.
Biztosak vagyunk benne, hogy az
európai és tengeren-túli orchidea-kertészetek bőséges vásári kínálatának
senki sem fog tudni majd ellenállni, és mindenki orchideával fog a
kiállítás megtekintése után haza térni.
Időpont: 2017. november 9-10-11-12.
Helyszín: Vajdahunyadvár, Városliget, Magyar Mezőgazdasági Múzeum
Nyitva tartás: minden nap 10 és 18 óra között
Vasárnap: 10-17 óráig.
MNM programdömping: a tudomány ünnepe -- Ige-Idők-kiállítás finisszázsa
A tudomány hónapja nyitórendezvényén mi más is kerülhetne középpontba, mint egy olyan könyv, amely a legfrissebb tudományos eredményeket mutatja be! 2017. november 2-án 15 órakor Ujváry Gábor: Bécs és a magyar kulturális külpolitika című könyvének bemutatóján a könyvről beszélget: Hermann Róbert (a Magyar Történelmi Társulat elnöke),
Fazekas István (ELTE, BTK, egyetemi docense), Hiller István (a Magyar Országgyűlés alelnöke) és L. Simon László (országgyűlési képviselő). A sorozat második kötete a „Kulturális hídfőállások. A külföldi intézetek, tanszékek és lektorátusok szerepe a magyar kulturális külpolitika történetében” alcímet viseli és a kulturális kölcsönhatások több évszázados múltra visszatekintő összefoglalásán túl a Bécsi Magyar Történeti Intézet, majd a Collegium Hungaricum 1970-es évekig tartó históriájával foglalkozik.
17 órakor Tragédiák és legendák II. Lajos halálához kapcsolódóan címmel Farkas Gábor Farkas tematikus vezetéssel egybekapcsolt előadása kezdődik. „Nekünk tényleg Mohács kell?!” – kérdést, amely már a reformáció időszakában is többféle olvasatban merült fel, most az IGE-IDŐK kiállításon járja körbe az előadó: mi is veszett oda 1526. augusztus 29-én, Mohács mezején?
A magyar tudomány napján, 2017. november 3-án 17 órakor a Politikum és reformáció című történész-kerekasztal beszélgetés azt vizsgálja, hogyan hatott a reformáció a politika gyakorlatára és elméletére Európában és Magyarországon. A folyamat a politikai hatalom és az egyház viszonyának megváltozását a hatalom felfogásának módosulását és kibővülését, a hagyományos politikai jogok újraértelmezését jelentette. A beszélgetés moderátora: Varga Benedek, az MNM főigazgatója, meghívott vendégek: Kőszeghy Péter (MTA-BTK ITI, tudományos főmunkatárs), Hörcher Ferenc (MTAS-BTK Filozófiai Intézet, igazgató) és Fazekas Csaba (ME-Politikatudományintézet, egyetemi docens).
- november 4-én 11 órakor, az Ige-Idők című kiállításban Kiss Erika, a kiállítás kurátora vezetésével ismerhetik meg a látogatók a magyarországi reformáció történetének folyton változó, összetett viszonyait.
17 órakor Omnes gentes – a protestantizmus nyelvi, és etnikai viszonyai a Kárpát-medencében című kerekasztal-beszélgetésen az anyanyelv és felekezet kérdéskörét vizsgálják meghívott vendégeink: Kiss Gy. Csaba (ELTE-BTK Művelődéstörténeti Tanszék, irodalomtörténész), Csepregi Zoltán (Evangélikus Hittudományi Egyetem, egyetemi tanár), Nagy Levente (ELTE-BTK Román Filológiai Tanszék, egyetemi docens), Kertész Botond (Evangélikus Országos Múzeum, tudományos főmunkatárs).
- november 5-én, 14 órakor, az Ige-Idők – A reformáció 500 éve című kiállítás zárónapján Kiss Erika, a kiállítás kurátora utolsó alkalommal vezeti végig a látogatókat a tárlaton, majd 16 órakor a REC Trió Luthertől Telemannig című barokk zenei kamarakoncertje hallható. A műsorban Luther-énekek is megszólalnak.
Helyszín:
Magyar Nemzeti Múzeum
1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16.
www.mnm.hu,
2017. november 1., szerda
Rising Stars: Európa fiatal csillagai ismét a Müpában
.
Három nap, hat koncert, kilenc fiatal tehetség, akikről minden bizonnyal sokat hallunk majd a jövőben: ezt ígéri az immáron hagyományossá vált programsorozat, az Európai Hangversenytermek Szervezetével (ECHO) közösen szervezett Rising Stars.
November 3. és 5. között Ellen Nisbeth, Pálfalvi Tamás, Nora Fischer, Christoph Sietzen, a Quatour von Kuijk, valamint Emmanuel Tjeknavorian lépnek fel a Müpa Fesztivál Színházában. Az Európai Hangversenytermek Szervezete (ECHO) 1995-ben elindított Rising Stars sorozatában a szervezet tagjai évente újabb és újabb, ifjú, tehetséges muzsikusokat delegálnak európai hangversenyturnéra, a tagintézmények hangversenytermeibe. Az ECHO-tagok között olyan nagynevű intézmények találhatók, mint az amszterdami Concertgebouw, a párizsi Cité de la musique, a londoni Barbican Centre, valamint 2010 óta a Müpa.
„Fontosnak tartjuk reflektorfénybe helyezni a művészek új generációját, és erre a sokak által várt, a Müpában fesztiválszerűen működő Rising Stars sorozat tökéletes lehetőséget ad: a jövő sztárjait láthatjuk a színpadon” – emelte ki Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója.
Idén hosszú hétvége várja a koncertlátogatókat, naponta két hangversennyel, valamint a koncertek után pódiumbeszélgetésekkel és dedikációkkal. A Rising Stars-koncertek különlegessége, hogy minden muzsikus eljátszik egy, külön az ő részére komponált kortárs művet, amelyet az ECHO rendelt meg, így a Müpa hat magyarországi bemutató helyszíne lesz a három nap során.
A Müpa által jelölt fiatal trombitajátékos, Pálfalvi Tamás számára Eötvös Péter, napjaink egyik legfoglalkoztatottabb zeneszerzője komponálta Sentimental című darabját szólótrombitára, emellett a fiatal muzsikus programjában többek közt Debussy és Bartók kompozíciói is felcsendülnek.
Ellen Nisbeth brácsaművész, a Konserthuset Stockholm választottja 2013-ban vette át a Norvég Szólista-díjat, műsora pedig igen széles spektrumon mozog: Bachtól Duke Ellingtonig zeneszerzők és műfajok sokszínűségét vonultatja fel hangszerén. A furulyaművész és-pedagógus Anneke Boeke és Fischer Iván karmester gyermekeként Hollandiában született Nora Fischer fiatal kora ellenére évek óta világszerte koncertezik. Repertoárján mind az új, mind pedig a régi zene kiemelt szerepet kap, budapesti koncertje is ezt a zenei sokféleséget tükrözi: a fiatal szoprán műsorán Monteverdi, Poulenc és Bartók művei egyaránt megtalálhatóak.
„Az új Chick Corea” – a zenei szakemberek többek közt így jellemzik Christoph Sietzent, a luxemburgi ütőhangszerművészt. A huszonöt éves, hivatalosan marimbajátékosnak nevezett Sietzen tizenkét évesen már a Salzburgi ünnepi Játékokon is bemutatkozott, Müpa-beli koncertjén pedig a The Wave Quartettel lép fel, melynek maga is tagja. A párizsi Cité de la musique és a Festspielhaus Baden Baden közös jelöltje, a Quatour von Kuijk Mozart és Ravel egy-egy kompozíciója mellett honfitársnőjük, Édith Canat de Chizy művét szólaltatják meg. A háromnapos koncertsorozat utolsó fellépője a bécsi Konzerthaus & Musikverein ifjú csillaga, Emmanuel Tjeknavorian, örmény származású bécsi hegedűs. Programjának összeállítását stiláris sokoldalúság és virtuozitás jellemzi, hiszen az általa választott darabok egytől-egyik a hegedűirodalom legnehezebbjei közé tartoznak. Műsorában megtaláljuk többek közt Ysaÿe G-dúr szólószonátáját, Bach G-dúr szólószonátájának Chaconne tételét, és Bartók Szólószonátájának egy tételét is.
- november 3. / 18.00 - Ellen Nisbeth – brácsa
- november 3. / 20.00 - Pálfalvi Tamás – trombita
- november 4. / 18.00 - Nora Fischer – ének
- november 4. / 20.00 - Christoph Sietzen – ütőhangszerek
- november 5. / 18.00 - Quatuor van Kuijk
- november 5. / 20.00 - Emmanuel Tjeknavorian – hegedű
A Müpa – első látásra videókampány a 2017/18-as évad előadóival, az izgalmas, új műfajokkal való első találkozás megismételhetetlen élményét, a nézők kendőzetlen őszinteségű reakcióit örökítik meg egy-egy műfajjal és produkcióval kapcsolatban. A legújabb részben a Rising Stars magyar fellépőjével, Pálfalvi Tamással találkozhattak a nézők: https://www.youtube.com/watch?v=qw0tiykSCRM
Rising Stars
Fesztivál Színház
https://www.mupa.hu/programok/rising-stars
https://www.facebook.com/events/1077459082387453
Forrás: EuroAstra
Élet.történetek.hu – II. rész Pira és Bella sztorija
Az Élet.történetek.hu folytatása Lengyel Nagy Anna tollából, az Orlai Produkció sorozatában ismét fantasztikus meglepetéssel szolgál a nézőknek. Két páratlanul érdekes történetet látunk, amilyeneket csak az Élet találhat ki. A sorozat Pelsőczy Réka művészeti vezetésével ezúttal Szabó Máté rendezésében – és persze két ragyogóan tehetséges színésznő előadásában elevenedik meg.
Az igaz sorsok sorában Pira (Borbély Alexandra alakítja) fiúnak született transznemű lény, aki inkább lánynak szeretné tudni magát. Ezért kilógott a sorból az iskolában, a munkahelyén és a családban. Úgy mondja, nincs szerencséje a külfölddel, hiába nyert Rómában a transzneműek szépségversenyén harmadik díjat, majd Londonban háziasszonyként dolgozott, a társai és a szülei hallani sem akartak egyetlen vágyáról, hogy nő lehessen. Végül ennek is eljött az ideje kis hazánkban, a társadalombiztosítás engedélyezte az effélék átoperálását, csak éppen a fővárosban nem akadt hozzá orvos. Egy szegedi klinikán végezték el a műtétet. Szép lett a haja, az alakja, nem kellett többé borotválkoznia, szoknyában járhatott –csak társra nem akad. Bárokban táncosnőként lép fel, és roppant magányos…
Bella sorsa sem könnyű (Ullmann Mónika tolmácsolásában). Szegénységhez szokott, férjhez ment, szült két gyereket, aztán elvált a férjétől, pénz nélkül maradt. Egy keleti masszázsszalonban találta meg a boldogulás útját. Azóta telik parizerre, olykor kínai vendéglőre, a gyerekei semmiben nem szenvednek hiányt. Férfiakat masszíroz kedvesen, odaadással, de semmi szex, csak odafigyelés. Bella – a beharangozóval ellentétben – nem prosti, bár a szolgáltatása különös testiségre kényszeríti. Van rá más magyar szó? Nem is érti a gazdag férfiak partnereit, miért hiányzik társukból ez a figyelmesség. Hiába elégedett anyagi helyzetével, a csinos férfitestek simogatásával, neki fontosabb volna, hogy embernek tiszteljék, ne csak egy szolgáltatónak a sok közül, ezért magányos…
Mindkét monodráma arra keresi a választ, hogy milyen körülmények szabják meg testi vagy lelki határainkat. Ezek a nők szeretnék, ha nem a puszta testiség határozná meg a létüket, hanem az emberségük. Ilyenek Lengyel Nagy Anna nagy történetei – kis emberekről.
Érdemes megnézni november 16-án vagy 29-én a Mozsár Műhelyben!
Dobi Ildikó - EuroAstra
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)













