2016. június 20., hétfő
A gyógyszeres rákterápia egyik úttörője: Orient Gyula (1869 – 1940)
A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum a gyógyszeres rákterápia egyik első kutatójára, Orient Gyulára koncentrál „A hónap műtárgya" sorozatában.
Orient Gyula gyógyszerészi oklevelét 1891-ben szerezte a budapesti egyetemen, doktorátusát 1900-ban Kolozsvárott. Először Csenken vásárolt gyógyszertárat, majd a kolozsvári egyetem folytatta munkáját. 1906-ban orvosi oklevelet is szerzett, majd külföldi tanulmányútra ment.
Tudományos munkásságát számos cikke, tanulmánya, könyve tükrözi, melyek a gyógyszerészet, a gyógyszerészeti vegytan, toxikológia, galenika, analitikus vegytan, bakteriológia és a gyógyszerészet története tárgykörében születtek. Több honi és külföldi tudományos társaságnak is tagja volt. Nevéhez fűződik a Kolozsvárott kiállított, általa gyűjtött gyógyszerészt-történeti gyűjtemény létrejötte is.
Legkiemelkedőbb teljesítményét a gyógyszer-, illetve a rákkutatás terén érte el.
Orient kutatásai alkalmával arra figyelt fel, hogy a várandós nők vizelete ugyanolyan reakciókat mutat, mint a rákos betegeké. Ebből kiindulva a placenta által termelt anyagokkal kezdett kísérletezni. Kutatásait kiterjesztette a beteg sejtekben végbemenő kénleválás folyamatára is. Eredményeit számos külföldi lapban közölte, a bécsi egyetemen előadás formájában is a szakmai közönség elé tárta. Ez irányú kutatásainak és munkájának eredménye az Antineoplasmin nevű gyógyszer, mely a rákgyógyítás területén a maga korában reményt keltő szer volt különösen azoknál a betegeknél, akiknél a röntgen és a sugárterápia nem hozott eredményt.
„Az Antineoplasminnak nevezett készítményemben a hatásos anyagok nemcsak a tumor növekedését akadályozzák meg, hanem a közérzet oly fokú javulását váltják ki, hogy a még oly súlyos beteg is, házi teendőit zavartalanul végezheti" - írta gyógyszerismertetőjében. Orient azonban nemcsak gyógyszerész volt, hanem orvos is. Így Kolozsvárott rendelőt is nyitott, ahol betegeit nemcsak gyógyszeresen, hanem röntgensugárral és rádiummal is kezelte.
A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum most azokat a tárgyakat válogatta ki gyűjteményéből, amelyek a neves gyógyszerész személyéhez köthetők.
Semmelweis Orvostörténeti Múzeum
1013 Budapest I., Apród utca 1-3.
http://semmelweismuseum.hu
https://www.facebook.com/SOMuseum
2016. június 19., vasárnap
Napközis élménytábor a Petőfi Irodalmi Múzeumban
Napközis élménytábor a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Szeretsz olvasni? Kipróbálnád magad sárkány-kutatóként, szakácsként, grófként és színészként is? Imádod a rejtélyeket?
Tölts egy hetet a Károlyi palotában és kertjében olyan új barátokkal, aki éppúgy szeretik az izgalmas történeteket, mint Te!
Kalandos napközis tábor a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol életre kel a történelem, kevesek által ismert titkok nyomába szegődünk, színészkedünk és a gyomrunkról sem feledkezünk meg.
Program:
A hét minden napján a Petőfi Irodalmi Múzeum egy-egy tárlata ihletforrásunk és részben kalandozásunk helyszíne.
Sárkányok mindig lesznek! - sárkánykaland a Károlyi-palotában és a Margit-szigeten
Miért éppen Kleist? - avagy hogyan lettem remek színész
Írói fogások - terítéken az irodalom - sztár séfek és írók találkozása a múzeumban
Ki vagyok én? - Petőfi választásai - hogyan szerettem meg Petőfi Sándort?
A Károlyi grófok kincse - ha a palota beszélni tudna... Barangolások és kincskeresés a grófi termekben
A tábor ára: 28 000 Ft, mely tartalmazza a programokat, minden nap 9-tól 16.30-ig, az ebéd és az uzsonna árát. A testvérek kedvezményes részvételi díja: 14 000 Ft!
A tábor tervezett időpontja: 2016. július 18-tól július 22-ig
Célkorosztály: 8-12 éves
Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum, 1053 Budapest, Károlyi u. 16.
A programokat a Károlyi-palota kiállításaiban, palotasorán, belső kertjében, és szabadtéri helyszíneken tartják.
A jelentkezési lap a honlapon tölthető le.
https://pim.hu/hu/tanulas/iskolaknak/szakkor-tabor
Forrás: EuroAstra
Régi Zenei Napok - Eszterháza
A Fertőd-Eszterházán szervezett 32. Régi Zenei Napok 2016. június 25. és július 2. között gazdag koncert és kurzus kínálattal várja a historikus régizenei tanulmányokat mesterszinten folytatni kívánó hallgatókat, valamint a régizenét kedvelő közönséget, Magyarországról és a határon túlról egyaránt.
Megtiszteltetés és az eseménysor rangjának elismerése, hogy a régizene világhírű mesterei közül többen már nem először fogadták el a fesztivál felkérését, 3 kontinens 11 országából érkeznek a neves mesterek kurzusaira, koncertfellépéseire.
Az idei év programja tartogat egy kuriózumot is: Johann Sebastian Bach művészetének legavatottabb ismerője, a Stuttgarti Nemzetközi Bach-Akadémia megalapítója, Maestro Helmuth Rilling Bach: János-passiójának zenéjéből nemzetközi karmester-mesterkurzust is tart a fesztivál keretében, valamint a záró koncerten vezényli is a Passiót. Ő élő legendaként az egyetlen, aki lemezre vette Bach összes vokális művét. A karmesterkurzuson és a fesztivál záró koncertjén Maestro Rilling partnerei a Vashegyi György által alapított és vezetett Purcell Kórus és korhű hangszereken játszó Orfeo Zenekar lesznek.
Színes kísérőprogramok is társulnak a fesztivál erős zenei vonalához: a Pál-major árnyat adó fái alá hívunk kicsiket és nagyokat Fertődre, az Esterházy-kastély kertjébe. Vegyenek részt egy barokk-kori időutazáson, ahol pár órára visszacsöppennek a főnemesek mindennapjaiba! Az Esterházyak vadászszokásairól személyesen herceg Eszterházy Antaltól hallhatnak a résztvevők, akik hintón utazhatnak a Lés erdőbe, megszólal a vadászkürt és az agarak is versenyre kelnek majd. Kóstoljanak bele a vadászathoz kapcsolódó gasztronómiai élményekbe! Járják be a kastély csodálatos termeit korhű élőzene kíséretében!
Mindezek alapján túlzás nélkül állítható, hogy erre a hétre Esterházy "Fényes" Miklós herceg és Joseph Haydn egykori lakóhelye ismét az európai régizene egyik fővárosává változik. A termek befogadóképességére való tekintettel az eseményekre érdemes a jegyeket előre megváltani a www.filharmonia.hu vagy a jegymester oldalain.
Progam:
2016. június 25., 20:00 - Nyitókoncert
Fertőd-Eszterháza - Esterházy-kastély, Marionettszínház
Közreműködik:
Baráth Emőke (szoprán), Bárány Péter (kontratenor), Thomas Dolié (basszus)
Purcell Kórus, Orfeo Zenekar (koncertmester: Simon Standage), Vashegyi György
Műsor:
„Út Bachig - 4 generáció"
2016. június 26., 20:00
Fertőd-Eszterháza - Esterházy-kastély, Haydn-terem
Előadó:
Malcolm Bilson - fortepiano
Műsor:
Haydn, Mozart, Schubert billentyűs művei
2016. június 27., 20:00
Fertőd - Eszterháza - Esterházy-kastély, Haydn-terem
Előadók:
Nancy Argenta - ének
Ingrid Attrot - ének
Rédai Csinszka - csembaló, fortepiano
Műsor:
Áriák és dalok
2016. június 28., 20:00
Fertőd - Eszterháza - Esterházy-kastély, Haydn terem
Előadók
Erik Bosgraaf - furulya
Dmitry Sinkovsky - hegedű
Alexandra Koreneva - csembaló
Műsor:
G. P. Telemann szonáták és kamaraművek
2016. június 29., 20:00
Fertőd - Eszterháza - Esterházy-kastély, Haydn-terem
Előadók:
Simon Standage - hegedű
Ratkó Ágnes - csembaló
Műsor:
J. S. Bach, Fr. M. Veracini és J-M. Leclair szonátái és kamaraművei
2016. június 30., 20:00 - Karmesterkurzus résztvevőinek zárókoncertje
Fertőd-Eszterháza - Esterházy-kastély, Marionettszínház
Előadók:
Orfeo Zenekar
Purcell Kórus
Műsor:
J. S. Bach: János passió - részletek
2016. július 1., 22:00 - A tánckurzus résztvevőinek bemutatója és historikus táncház
Fertőd - Eszterháza - Pálmaház
Táncmester: Széll Rita
2016. július 1., 20:00
Fertőd - Eszterháza - Esterházy-kastély, Marionettszínház
Előadók:
Ensemble Cantilene (művészeti vezető: Anneke Boeke)
Műsor:
G. Legrenzi, B. Marini, G. Rovetta, J. Rosenmüller, J. Schop és J. P. Swelinck művei
2016. július 2. 14:00 - Vadászat az Esterházy-birtokon
Fertőd - Eszterháza - Esterházy-kastély, Pál-major
2016. július 2., 20:00 - Zárókoncert
Fertőszentmiklós - Szent Miklós templom
Előadók:
Orfeo Zenekar, Purcell Kórus
Vezényel: Helmuth Rilling
Közreműködik:
Martin Lattke, Kovács Ágnes, Meláth Andrea, Megyesi Zoltán, Kovács István, Najbauer Lóránt - ének
Műsor:
J. S. Bach: János passió
2016. június 25-július 2.
32. Régi Zenei Napok
Fertőd-Eszterháza
http://regizeneinapok.hu/
2016. június 18., szombat
Kedvezmény a nagyszülőknek és az unokáknak
A 2016-os nyári vakáció idejére a Fővárosi Állat- és Növénykert kedvezményes belépést kínál az unokájukkal érkező nyugdíjasok számára. A városligeti intézmény azért döntött így, mert a szülők - magától értetődően - ritkán tudják szabaddá tenni magukat a vakáció teljes idejére, így igen gyakran a nagyszülők hozzák el a gyermekeket az Állatkertbe.
Június 15-től augusztus 31-ig vehető igénybe az unokával érkező nagyszülőknek kínált belépési kedvezmény a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az egy fő nyugdíjas és egy fő 14 éven aluli gyermek belépésére felhasználható nagyszülő+unoka jegy, amelyet az egyszerűség kedvéért sokan csak „nagyijegynek" neveznek, 3500 forintért váltható meg az Állatkert pénztáraiban. Ez azt jelenti, hogy az eleve kedvezményes nyugdíjasjegy és gyermekjegy szokásos árához képest további 12,5 %-os kedvezményt kínálnak azoknak a nagyszülőknek, akik unokájukkal keresik fel a kertet. A kedvezmény igénybe vételének csupán annyi a feltétele, hogy a nagyszülőnek fel kell mutatnia nyugdíjas-igazolványát, illetve nyugdíjszelvényét, ám a rokonsági kapcsolatot az intézmény külön nem ellenőrzi.
A Fővárosi Állat- és Növénykert azért döntött a nagyszülő+unoka kedvezményes belépőjegy bevezetése mellett, mert a nyári vakáció idején a gyermekeket igen gyakran a nagyszülők hozzák el az Állatkertbe, hiszen kevés szülő tudja magát szabaddá tenni az iskolai vakáció teljes időtartamára. Az intézmény ezzel a kedvezménnyel igyekszik a nagyszülők és unokáik kedvére tenni, s minél gyakoribb látogatása ösztönözni őket.
Forrás: EuroAstra
Az örökletes magas koleszterinszint
A SZÍVSN országos betegszervezet célja, hogy az örökletes magas koleszterinszint betegségre, és a genetikai öröklődés következményeire felhívja a figyelmet. Az örökletes magas koleszterinszint (latinul familiáris hypercholesterinaemia, rövidítve: FH) 20.000 embert érinthet Magyarországon. Az érintetteknél a korai felismerés és megfelelő kezelés hiányában megnő a fiatalkori szívinfarktus, stroke, hirtelen szívhalál és a végtagi érszűkület lehetősége.
Az örökletes magas koleszterinszint az egyik leggyakoribb öröklődő betegség. Minden 500. felnőttben kimutatható, és minden 20. magas koleszterinszinttel élő beteg közül egyben előfordul. Becslések szerint alig 1% a felismert betegek aránya!
Akinek a családjában korai, 50 éves kor előtt előfordult infarktus vagy stroke, és tartósan jellemző a magas koleszterinszint, annak érdemes mielőbb szűrővizsgálaton ellenőriztetni a rikizótényezőket.
Az FH 50 százalékában öröklődik, mindkét szülő érintettsége pedig sokkal nagyobb kockázatot rejt. Jellegzetessége a dominánsan öröklődő betegségnek a magas LDL koleszterinszint (rossz koleszterin), kora gyerekkortól, de tünetmentes lehet akár negyvenéves korig is.
Az örökletes esetekben a magas koleszterinszintre utalhatnak külső jelek a bőrön (Mona Lisa tünetek): sárgás elszíneződés a szemhéjon, a könyök-, kézfej-, térdfeszítő inak feszítő felszínén megjelenő koleszterinnel teli lerakódások, és a szem szaruhártyáján megjelenő 40 év előtt megjelenő körgyűrű.
Az FH nem gyógyítható, de jól kezelhető. A kezelést elsősorban az érelmeszesedés, és annak okán kialakuló súlyos problémák megelőzése indokolja. A kezelés célja az LDL-koleszterin mennyiségének - normális mértékűre csökkentése.
A SZÍVSN országos betegegyesület szervezésében rendszeresen végeznek „Mona Lisa" szűrőnapokat és előadásokat, előre meghirdetett szombati napokon. A szűrésekre olyan érdeklődők jelentkezését várják, akik még soha nem nézették meg koleszterinszintjüket, illetve már ismert a genetikai érintettségük.
Ön is lehet érintett!
Gondoljon a betegségre, ha a családban korai szívinfarktus, stroke, hirtelen szívhalál fordult elő!
További információkat talál a betegségről: www.szivsn.hu/csaladfa
facebook.com/szivsn
Hív a Duna
A Mindspace városi játékokban edződött csapata meglepő és mulatságos felfedező időutazásra invitál minden érdeklődőt a Danube Flow - Hív a Duna programsorozat, valamint a Dunapest Fesztivál keretében.
Aki eddig úgy gondolta, kellőképpen ismeri a budapesti Duna-partot, június 19-én annak is bebizonyítják, bőven van még mit tanulnia Budapest kedvenc folyójáról.
Az évek óta működő Danube Flow - Hív a Duna rendezvénysorozat a Mindspace Nonprofit Kft. csapatának projektje, amely idén négy különböző programmal ünnepeli a folyót. Június 19-én a Dunapest Fesztivál keretében a Mindspace egy különleges eseménnyel búcsúztatja az idei évre a Hív a Duna programsorozatot.
Az "Időutazni hív a Duna" egy valódi interaktív városi játék, amely a Bakáts tér és a Rákóczi híd között vezeti végig a játékosokat, akik a különböző állomásokon próbára tehetik tudásukat és ügyességüket. A program kétórás garantált kikapcsolódást nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A résztvevőknek érdemes kényelmes viseletben érkezniük a városi kalandtúrára, melynek utolsó állomásától csupán pár percnyi sétára található a Vituki strand, így aki szívesen kipihenné a játék fáradalmait, annak erre is lehetősége nyílik kellemes zene mellett a strandon.
A városi kalandtúrán való részvétel ingyenes, a strandra belépőjegy megváltása szükséges.
A játékban mindenki saját felelősségre vehet részt.
Legyen Ön is, az olvasónk részese egy különleges dunai időutazásnak és városi kalandtúrának június 19-én a Mindspace szervezésében a Dunapest Fesztivál keretében.
2016. június 19. 15:00
Időutazni hív a Duna
Danube Flow - Hív a Duna!
Budapest, Bakáts tér
https://www.facebook.com/events/996022423845490
www.mindspace.hu
http://dunapest.hu/hu
https://www.facebook.com/danubeflow
https://www.facebook.com/dunapest
Forrás: EuroAstra
2016. június 17., péntek
Hódíthatnak a vegán kozmetikumok
A magyar nők túlnyomó többsége kipróbálná az állati összetevőktől mentes, azaz vegán kozmetikai termékeket, amelyek olyan gyártótól származnak, aki ellenzi az állatkísérleteket - derül ki a CD kozmetikai márka és az NRC Piackutató friss felméréséből. Emellett sokan vannak, akik nem is látják szívesen a termékek hozzávalói között az említett összetevőtípust.
A magyar nők 86 százaléka kipróbálná a vegán, azaz az állati összetevőktől mentes kozmetikumokat, szépségápolási termékeket, amelyek olyan gyártótól származnak, amely ellenzi az állatkísérleteket - derül ki a CD kozmetikai márka és az NRC Piackutató friss reprezentatív felméréséből, amely azt vizsgálta, hogy a magyar nők milyen szépségápolási irányzatokat, trendeket igyekeznek beépíteni a napi rutinjukba. Az 500 fő részvételével végzett kutatás arra is rámutat, hogy kozmetikumvásárláskor a termék összetétele a harmadik legfontosabb tényező az ár és az illat után, illetve az is kiderült, hogy a különböző védjegyek, jelzések is fontos döntési szempontot képviselnek.
„A magyar hölgyek tudatosságát bizonyítja, hogy egyre nagyobb figyelmet fordítanak a kozmetikai és szépségápolási termékek pontos összetételére, illetve a rajtuk fellelhető különféle védjegyekre, jelzésekre" - véli Stefan Mulder, a CD termékfejlesztési vezetője. Azt is hozzátette, hogy maga a CD márka az állatkísérletek ellen foglal állást, illetve hogy a tudatosságra való törekvést a CD kozmetikumok 100 százalékban támogatják: a Magyarországon bevezetett CD Reinheitsgebot jelölés azt mutatja meg, hogy a termékek teljesen mentesek a vitatott összetevők mellet az állati eredetű összetevőktől is!
Egyre többen keresik a vegán termékeket a drogériák polcain. A Vegan Society napraforgó virágos jelzése sokaknak utat mutat: a nemzetközileg is ismert védjegy azt hirdeti a vásárlók felé, hogy a jelzéssel ellátott termékek teljesen mentesek az álltai összetevőktől, származékoktól. A CD is elkezdte már a folyamatot - hamarosan egyre több Magyarországon kapható, CD Reinheitsgebot felirattal ellátott termékre kerülhet rá a Vegan Society hivatalos jelzése.
|
|
Így kerülhetők el a légkondi okozta betegségek
A hétvégén jön a hőhullám, így újra fókuszba kerülnek a klímaberendezések. Helyes használat mellett a légkondicionálás kifejezetten hasznos, az életünket megkönnyítő eszköz, de ha nem tartunk be néhány aranyszabályt, könnyen megfázás vagy akár komoly betegség is lehet a vége. A fejlett klímaberendezések összetett szűrőrendszerekkel képesek az allergéneket, a kórokozó vírusokat, baktériumokat is eltávolítani a helyiségek légteréből, de csak megfelelő és rendszeres karbantartás mellett.
Cikkünkből kiderül, hogy
- melyek a biztonságos és egészséges klímahasználat szabályai;
- milyen kockázatoknak tesszük ki magunkat, ha ezeket nem tartjuk be;
- mennyire jelent valós veszélyt a legionella, vagyis a légiós betegség;
- kell-e egyáltalán szellőztetnünk, ha használjuk a légkondit.
A klímaberendezések megfelelő karbantartásának fontosságára hívta fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ). Legkésőbb mostanság, a kánikula beköszönte és a készülékek használata előtt ajánlott a tisztítást elvégeztetni, mert a működtetés az egészségre nézve veszélyeket rejthet magában.
A beltéri egységbe épített szűrőrendszerek alapvető feladata, hogy egészségesebbé tegyék otthonunk levegőjét, a legjobb típusok pedig nem csak az allergéneket képesek eltávolítani a helyiségek légteréből, de a kórokozó vírusokat, baktériumokat is. Ezeket a szűrőket az egészségünk érdekében természetesen tisztítanunk, cserélnünk kell, de rendszeres időközönként a beltéri és a kültéri egységet is szükséges ellenőrizni, karbantartani. „Aki jót akar magának, ezen a garanciális idő lejárta után sem spórol, hiszen így érhető el a hatékony, energiatakarékos és biztonságos működés, valamint a hosszú élettartam" - tanácsolja Nagy Sándor József, az LG hazai légkondicionáló üzletágának értékesítési vezetője.
Ha ez a tisztítás elmarad, a beltéri egységben megmarad a por, ami a szűrő telítődésével visszakerülhet a légtérbe, fokozva az allergiás tünetek kockázatát. A por mellett baktériumok, gombák is megragadhatnak az elhasználódott szűrőben - ezek kijutása komoly fertőzésveszéllyel jár, illetve akár asztmás megbetegedéseket is okozhat.
A légkondicionálókat gyakran vádolják a legionella, vagy más néven a légiós betegség terjesztésével. A legfejlettebb klímaberendezések - köztük az LG készülékei - úgy küszöbölik ki a fertőzésveszélyt, hogy a beltéri egység a lekapcsolás után hűtés nélküli önszárító funkcióra vált, így nem marad a beltéri készülékben pangó kondenzvíz. Az LG szakértője úgy látja, Magyarországon a szakszerűtlenül szerelt, ritkán használt, rossz kondenzvíz-elvezetésű, rendszeresen nem tisztított és karbantartott klímaberendezésekben elméletileg valóban kialakulhatnak veszélyes baktériumtelepek, de az itthon ismertté vált megbetegedések eredetét inkább külföldön kell keresni. Főként tehát arról lehet szó, hogy egy-egy honfitársunk valójában egy trópusi út során betegszik meg a nem karbantartott légkonditól, de csak itthon ismerik fel és kezelik a betegségét.
„Fontos tudni, hogy a légkondicionálók nem friss levegőt juttatnak a szobába, hanem a benti levegőt hűtik le (vagy éppen melegítik), és keringetik" - hívja fel a figyelmet az LG szakértője. Ezért nagyon fontos a klimatizált helyiség rendszeres szellőztetése, amit érdemes a hűvösebb, éjszakai vagy hajnali órákban megtenni, de ha nappal úgy érezzük, hogy már elhasználódott a levegő, ne várjunk az ablaknyitással.
Fontos szabály, hogy ne hűtsük túl a teret. A külső hőmérséklethez képest legfeljebb 8 fokkal állítsuk lejjebb a klímát, ennyit visel el az átlagos emberi szervezet biztonságosan, gond nélkül. Ez azt jelenti, hogy 35 fokos hőségben a lakásban 26-27 foknál ne legyen hidegebb, de ennél hűvösebb napokon se menjünk 23 fok alá.
Már a berendezések felszerelésekor ügyelni kell arra, hogy a készülékből kiáramló hideg levegő ne közvetlenül érjen minket. Kerüljük tehát a direkt légáramot, ne ott tévézzünk, dolgozzunk, aludjunk, ahová a klíma a hideg levegőt fújja, hiszen még a normál huzatban tartózkodva is könnyen megfázhatunk, illetve ízületi bántalmak is felléphetnek.
Az ÁNTSZ azt tanácsolja, hogy tartsuk a relatív páratartalom értékét 50 százalék körül, hiszen ha túl szárazzá válik a klimatizált helyiség levegője, az a bőr kiszáradását és légzőszervi panaszt is okozhat.
Az egészségünknek a zajos készülékek sem tesznek jót, így mindenképp megfontolandó, hogy költsük-e fülsértő lármával működő mobilklímára a pénzünket. „Egy nyaraló nappalijába, vagy egy lángossütőbe jó választás lehet a mobilklíma, de olyan helyiségbe, ahol aludni is akarunk, semmiképp sem való" - véli Nagy Sándor József. A mobilklímának két nagy hátránya van: zajos és energiapazarló. Egy ilyen készülék kétszer-háromszor hangosabb, mint egy split klíma beltéri egysége, hiszen itt a zajért felelős kompresszor is egy fedél alatt lakik velünk, így rontja az életminőséget. Energiahatékonynak sem mondható, hiszen egy split klímához hasonlítva ugyanakkora teljesítmény mellett legalább másfélszer annyi áramot fogyaszt. Ha ez nem elegendő ellenérv, gondoljunk csak arra a 15 cm átmérőjű nyílásra, amit az ablakra vagy a falra kell vágni ahhoz, hogy a mobilklíma működése közben termelődő meleg levegőt a szabadba vezessük.
Forrás: EuroAstra
2016. június 16., csütörtök
1958. június 16-án halt meg Nagy Imre
Élhető, igazságosan működő Magyarországot akar megvalósítani
Nagy Imre a kaposvári főgimnáziumban kezdte meg tanulmányait,
majd 1912-ben otthagyta a középiskolát, és az esztergályos szakmát
választotta. 1915 májusában sorozták be katonának, és
Olaszországba, majd az orosz frontra vezényelték, ahol hadifogságba
esett. Szabadulása után belépett az Oroszországi Kommunista Pártba, és
kiképzését követően visszatért Kaposvárra, ahol szociáldemokrata pártban
tevékenykedett. 1930-ban a Szovjetunióba emigrált.
1944. december 22-én az Ideiglenes Nemzetgyűlésben földművelésügyi tárcát kapott és megvalósította a földreformot.
Az 1953 júliusában megalakuló
kormány élén Nagy Ime eltörölte a beszolgáltatások hátralékát, az
életszínvonalat növelő intézkedéseket léptetett életbe, és az erőszakos
iparosítás helyett a mezőgazdaság fejlesztését támogatta, részleges
amnesztiát hirdetett, utasítást adott az internálótáborok bezárására, és
rehabilitálta a politikai elítélteket is.
Nagy Imre intézkedései népszerűek
voltak, Gerő Ernő azonban már 1954 augusztusában politikai támadást
indított ellene. Rákosi 1954. decemberi hazatérése pedig új helyzetet
teremtett. A párt nagy része a Moszkvából érkező politikus mellé állt,
és a párt kongresszusán jobboldali elhajlással vádolták meg Nagyot.
Nagy Imre kezdetben nem támogatta a
tüntető ifjúság követeléseit, 1956. október 23-án tartott mérsékelt
hangvételű beszéde kifejezetten csalódást jelentett a forradalmárok
számára. Mivel a népszerű politikus kellően mérsékeltnek tűnt, másnap az
MDP Központi Bizottsága őt ültette a miniszterelnöki székbe, hogy
megnyugtassa a felkelő tömegeket.
Október 28-tól Nagy Imre mind
radikálisabban nyilvánult meg, eltörölte a beszolgáltatás rendszerét,
feloszlatta az ÁVH-t, megszüntette az egypártrendszert, és négypárti
koalíciós kormányt szervezett, miközben az október 23-tól zajló
eseményeket forradalomként értékelte.
A másodszor is bevonuló Vörös
Hadsereg november 3-án éjjel, Tökölön elfogta a kormány békeküldöttségét
– Maléter Pál honvédelmi minisztert is – másnap hajnalban pedig
megszállta a fővárost. A miniszterelnök hiába intézett kétségbeesett
rádióbeszédet a világ számára, a forradalom elbukott a szovjet katonai
túlerővel szemben.
Nagy Imre november 4-én a jugoszláv
követségre menekült, ahol megpróbálták lemondásra bírni Kádár János
szolnoki ellenkormánya javára. Miután Nagy erre nem volt hajlandó,
Mátyásföldre, majd a romániai Snagovba internálták, ahol az 1957
áprilisában kezdődő vizsgálatig tartották fogva. Nagy végig kitartott
1956. október végi álláspontja mellett, és nézeteit vitára akarta
bocsátani az MSZMP-n belül, természetesen sikertelenül.
Nagy Imre utolsó ismert szavai az ítélet kihirdetése után:
„Engedje meg az igen tisztelt Népbírósági Tanács, [hogy] pár szóval indokoljam a kegyelmi kéréssel kapcsolatos álláspontomat. A halálos ítéletet, amelyet rám az igen tisztelt Népbírósági Tanács kirótt, én a magam részéről igazságtalannak tartom, indoklását nem tartom megalapozottnak, és ezért a magam részéről, bár tudom azt, hogy fellebbezésnek helye nincs, elfogadni nem tudom. Egyetlen vigaszom ebben a helyzetben az a meggyőződésem, hogy előbb vagy utóbb a magyar nép és a nemzetközi munkásosztály majd felment azok alól a súlyos vádak alól, amelyeknek súlyát most nekem kell viselnem, amelynek következményeként nekem életemet kell áldoznom, de amelyet nekem vállalnom kell. Úgy érzem, eljön az idő, amikor ezekben a kérdésekben nyugodtabb légkörben, világosabb látókörrel, a tények jobb ismerete alapján igazságot lehet szolgáltatni az én ügyemben is. Úgy érzem, súlyos tévedés, bírósági tévedés áldozata vagyok. Kegyelmet nem kérek."Forrás: József Attila Könyvtár - Dunaújváros
1703. június 16-án kezdődött a Rákóczi-szabadságharc
„Istennel a Hazáért és a Szabadságért”
A Rákóczi-szabadságharc (1703-1711) a török uralom alól
felszabadult Magyarország első jelentős szabadságharca volt a Habsburg
abszolutizmus ellen.
A II. Rákóczi Ferenc vezette küzdelem a rendi kiváltságok
védelméért, a gazdasági és társadalmi fejlődésért folyt és végül az
egyenlőtlen erőviszonyok, a kedvezőtlenné váló európai politikai
helyzet és az ország belső társadalmi ellentmondásai miatt bukott el.
A bukás ellenére a szabadságharc megakadályozta Magyarország
beépítését a Habsburg birodalomba, és az ország rendi alkotmánya, ha
látszólagosan is, de fennmaradt. A török kiűzése után a bécsi kormány
intézkedései súlyosan sértették a magyar társadalom különböző rétegeit.
703-ban az elégedetlen parsztok, a szélnek eresztett végvári
katonák, valamint Thököly bujudsó kurucai a Tiszaháton felkeltek a
Habsburg kormányzat ellen, s mozgalmuk vezetésére hazahívták a
Lengyelországba menekült II. Rákóczi Ferencet.1703. június 15-én az
ország határánál egy Kliniec nevű faluban, Lawiczne mellett fogadta az
Esze Tamás vezetése alatt megjelent paraszti csapatokat.
Ez 200, puskával felfegyverzett gyalogost és 50 lovast jelentett.
Rákóczi 1703. június 16-án Vereckén keresztül érkezett Magyarországra
és teljes serege körülbelül 3000 főből állt. Ezzel kezdetét vette az
1711-ig tartó szabdságharc.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)













