Százötvenedik évfordulóját ünnepli Itália

Szédületes, hogyan rendezték át az olaszok Európát. Az egységes olasz államot 150 évvel ezelőtt kiáltották ki.

Európa politikai térképe a 19. század második felében néhány év leforgása alatt teljesen megváltozott. Két, igencsak széttagolt nemzetállam született: 1861-ben az egységes Olaszország, 1871-ben pedig Németország. Ezzel a lépéssel kontinensünkön alapvetően megváltoztak az erőviszonyok, ami néhány évtized leforgása alatt az első, majd a második világháború kitöréséhez is hozzájárult.
Mindkét születésnapot ünneplő ország nagy múltra tekint vissza, elődeik között ott találjuk a Római Birodalmat és a Német-római Császárságot. Az évszázadok viharai elsodorták ezeket a nagyhatalmakat, maradtak az apró hercegségek, királyságok, amelyek külön pénznemeik, eltérő kül- és belpolitikájuk folytán idővel a fejlődés akadályává váltak. Csak egyetlen példa: olyan nagyberuházást, mint a vasút, nem volt könnyű több, eltérő szándékú uralkodó összefogásával építeni. Ez már az 1848-as forradalmak időszakában világosan látszott, sőt az egységbe vetett hit több forrongó itáliai városban is politikai programként jelent meg. Az egységes Itália ekkor még álom maradt: az abszolutizmus erői Palermóban és Nápolyban még ebben az évben, Velencében pedig 1849-ben verték le a forradalmat. Lombardia és Velence csekély autonómiával rendelkező osztrák tartományként folytatta hétköznapjait, Közép-Itália kis államait pedig Habsburg főhercegek kormányozták. Az egyházi államra francia árnyék borult, a nápolyi királyi trónon pedig a Bourbonok ültek. Az egyesítés feladata a Szárd Királyságra várt, amelynek hatalma Szardíniára és a Torino székhelyű Piemontra terjedt ki. A két terület igen jól tükrözi az itáliai államok eltérő fejlettségét: a sziget kimondottan elmaradott terület volt, míg Torino környéke a térség egyik leggazdagabb, legfejlődőképesebb államának számított. A Szárd Királyság uralkodója ráadásul Viktor Emánuel, a Savoyai-dinasztia sarja volt, aki az 1848-as, liberális szellemű alkotmány mellett Itália egyetlen nemzeti hadseregét is birtokolta.

Évezredes széttagoltság

Az olasz állam újkori találmány, 1861 előtt sosem létezett, hiszen az olasz csizma a Nyugat-római Birodalom 476-os bukása óta nem volt egységes. A déli területet Bizánc, a normannok, az Anjouk, a spanyolok vagy épp a franciák birtokolták, Közép-Itália pedig 754 óta a pápa hatalma alatt állt. Észak-Itália, bár névleg a Német-római Császárhoz tarozott, az itt található levantei kereskedővárosok alapvetően önálló hatalomként gazdálkodtak, hadakoztak, törvénykeztek. Ezt a széttagoltságot később az Európát időről időre feldúló háborúkat követő békék is szentesítették, utoljára a napóleoni harcokat lezáró bécsi kongresszus 1814–15-ben.

Melyik út az igazi?

A 19. században divatos eszmeáramlat, a nacionalizmus hatására egyre többen ismerték fel: ahhoz, hogy az ókori Róma örököseként a térség újra komoly politikai erővé váljon, egységes, az Appennini-félszigetet felölelő nemzetállamra van szükség. Arról, hogy ezt miként érjék el, hogyan valósítsák meg, megoszlottak a vélemények: közülük két elképzelés vált mérvadóvá.
Az egyik Giuseppe Garibaldi és Giuseppe Mazzini nevéhez fűződik, ők a belső, forradalmi erőkre támaszkodva, önállóan akarták elűzni a feudális dinasztiákat, és az egységes államot kikiáltani. Ettől teljesen eltért Camilio Cavournak, Piemont fifikás miniszterelnökének véleménye, aki felülről, dinasztikus úton, külpolitikai segítséggel látta megvalósíthatónak az elképzelést.

Cavour

„Előkelő és jómódú főúri családnak volt ivadéka, és meglehetős zajos ifjúság után egészen az olasz nemzeti eszmének szentelte erejét. Mint katona a mérnöki karnál szolgált, és ez időtől fogva a leginkább a praktikus tudományok iránt érdeklődött. Utazásai Franciaországban és Angliában megismertették a nagy nemzetek segédeszközeivel, és még jobban éreztették vele hazája elmaradottságát és szétdaraboltságának átkát. Mind politikai, mind társadalmi tekintetben Anglia volt ideálja” – írja róla a Wikipedia.
Cavournak sokáig nem volt esélye bizonyítani. Igazán nagy lehetőséget először 1852-ben kapott, amikor D'Azeglio kormányfő lemondott, és az új király, II. Viktor Emánuel őt nevezte ki miniszterelnöknek. Az új miniszterelnök tisztában volt azzal, hogy az itáliai egységre vonatkozó tervei megvalósításához először meg kell erősödnie, és a nagyhatalmak jóindulatát kell megnyernie, főleg a szomszédos, Habsburg Birodalommal szemben. Cavour gazdaságélénkítő, külkereskedelmet elősegítő politikája mellett aktív külpolitikai szerepet is vállalt. Franciaország oldalán 1854-ben 15 ezer katonát küldött a krími háborúba (1853–1856), majd 1859-ben sikerült osztrákellenes szövetséget kötnie III. Napóleonnal.
Ezután már csak egy hadüzenetre volt szükség: a szövetségesek a 1859. június 4-i magentai, majd a június 24-i solferinói csatában is legyőzték Ausztriát. Ezután III. Napóleon, attól tartva, hogy Piemont túlságosan megerősödik, Villafrancában fegyverszünetet kötött Ausztriával, így Piemont csak Lombardiával tudta területét bővíteni.

A másik út: Garibaldi

Ami egyszer elindult, annak már senki sem állhatott útjába. Az árulásként is felfogható békekötés után az apró észak-itáliai fejedelemségek belső erői váltak az egységesítés motorjává. 1860 márciusában Parma, Modena, Toscana és az egyházi állam egy része népszavazással csatlakozott Piemonthoz.
A déli területek csatlakozása azonban egy másik olasz nemzeti hős, Garibaldi nevéhez fűződik. A Nizzában született Garibaldi fiatal tengerészként, 17 évesen csatlakozott azokhoz a fiatal olaszokhoz, akik 1821-ben az elnyomás ellen szálltak harcba. Kudarcuk után Garibaldi kalandjai csak folytatódtak: Svájcba, majd onnan Franciaországba ment, míg végül 1822-ben Dél-Amerikában vállalt katonai szolgálatot. 1833-ban és 1834-ben ismét Piemontot akarta fellázítani, ami miatt halálra ítélték. A végrehajtó hatalom ellen Marseille-be menekült, ahol házitanítóként dolgozott. Nem sokáig, hamarosan ismét Dél-Amerikában harcolt. Természetesen sem az 1848-as, sem az 1859-es itáliai küzdelmekből nem hiányozhatott: az általa vívott csaták az olasz történelmi tudat elengedhetetlen elemei.
Amikor 1860. május 11-én ezer „vörösingessel” partra szállt Szicíliában, rövid idő alatt elfoglalta a Szicíliai és a Nápolyi Királyság területeit. Miután itt is népszavazás mondta ki az egységes olasz államhoz való csatlakozást, 1861-ben a torinói parlament II. Viktor Emánuelt olasz királlyá kiáltotta ki.

Az igazi egység

Az újonnan, firenzei székhellyel létrejött Olasz Királyság ekkor még messze nem volt egységes, hiszen Velence és Róma még fehér folt volt az új állam térképén. Ezután az olaszoknak (innentől kezdve használhatjuk ezt a jelzőt!) csak ellenfeleik gyengeségére és az ügyes külpolitikára kellett építeniük. Nem volt nehéz dolguk! Ausztriának a poroszoktól elszenvedett königgrätzi vereség (1866) után kellett Velencéről lemondania Olaszország javára, a franciák pedig az 1870-es porosz–francia háború miatt hívhatták haza csapataikat az egyházi állam központjából, Rómából.
Az utolsó lépés azonban még hosszú évekig váratott magára: az egyházi állam (Vatikán) és az olasz állam viszonyát végül az 1929-ben megkötött laterani szerződés rendezte.

A hősök kedvencei

A százötvenedik évfordulóját ünneplő Itáliában idén számtalan program, kulturális rendezvény emlékezik a sikeres egységesítésre. Egyik érdekesség az a könyv, amely az ország egyesítőinek étkezési szokásairól emlékezik meg.
A témaválasztás persze nem meglepő! Az étkezésnek mindig központi jelentősége volt Itáliában – a Risorgimento és az országegyesítés alatt is. A szabadságharc láza, a vörösingesek csatái, a pápai Róma falainak leomlása, az első olasz kormány feladatai közepette az olaszok sohasem feledkeztek meg arról, hogy asztalhoz ülve azt egyék, amit szeretnek. Még ha a 19. század végi olasz történelem nagy neveiről volt is szó.
A Risorgimento bor- és ételkalauza címmel jelent meg Paolo Paci könyve arról, kinek mi volt a kedvenc receptje. A könyvből kiderül, hogy amikor IX. Pius pápa elveszítette világi hatalmát, Onanóból hozatott lencsével vigasztalta magát. Ez a lencsefajta ma is védett ételkülönlegességnek számít. Garibaldi absztinens volt, és legszívesebben juhsajtot evett kenyérrel, tavasszal friss lóbabbal. Szerette a tőkehalat, a szárított fügét és a mazsolás kekszet. Cavour gróf saját magáról elnevezett rizstálat talált ki, az olasz király, II. Viktor Emánuel a vadhúst szerette, Giuseppe Mazzini pedig a csokoládét.

Forrás: Halmi Lukács - ötvenentúl.hu

Dicső és gyászos nap április 11.

Vegyes képet mutat, mennyire sorsfordító nap a magyar történelemben 
április 11. 1848-ban e napon ismerte el V. Ferdinánd Magyarország 
függetlenségét, és ez József Attila születésnapja. Másrészt baljós 
dátum: ekkor kezdődött a Muhi csata, amely után szétzúzták a tatárok az 
országot. 

József Attila (1905. április 11. - Balatonszárszó, 1937. december 3.)

1905. április 11-én született József Attila, erre emlékezve ekkor ünnepeljük A magyar költészet napját. Más irodalmi vonatkozást is találunk, szintén ekkor van a születésnapja Márai Sándornak. A sportkedvelők körében is fényesen csillog április 11-e, az 1896. évi nyári olimpiai játékokon Athénban, az első újkori olimpiai játékokon 11 fokos tengeri körülmények között megrendezett versenyen Hajós Alfréd ekkor nyerte meg mind a 100 méteres - vízből indulva -, mind pedig az 1200 méteres - hajóról a partra úszva - gyorsúszószámot, ezzel ő szerezte a magyar sport első és második olimpiai aranyérmét. (Valójában ezüstöket, hisz az első olimpián a győztes kapott ezüst érmet, a második pedig bronzot.)

Jeles dátumról van szó a történelmi szempontból is. 1848-ban e napon írta V. Ferdinánd király a 31 cikkből álló alá áprilisi törvényeket, amelyet az utolsó magyar rendi országgyűlésen (1847-1848) fogadtak el. A törvénycsomag jórészt a pesti forradalom 12 pontjának törvénybe foglalása volt, és ezzel új közjogi helyzetet teremtett a Habsburg Birodalomban, egyben biztosította a magyar országrész polgári demokratikus fejlődését; lényegében Magyarországot rendi államból parlamentáris állammá alakította. Bár az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után az új neonabszolutista kormányzati rendszer ezt a fejlődést megakasztotta, az áprilisi törvények a magyar politika viszonyítási alapjaivá lettek, és részint megvalósultak a kiegyezéssel, illetve az Osztrák–Magyar Monarchia idején végbement közjogi fejlődéssel.
Ugyanakkor egy nagyon gyászos esemény is ehhez a naphoz fűződik. 1241-ben ekkor kezdődött a muhi csata, amely a magyar történelem egyik jelentős csatája, s egyben a tatárjárás legemlékezetesebb összecsapása volt. A tatárok az ütközetben döntő vereséget mértek IV. Béla király seregére. Ezután 1242 márciusáig a mongol sereg feldúlta az országot,amely lakosságának fele (3 millióból nagyjából 1,5 millió ember) elpusztult, emellett hatalmas volt az anyagi kár is.

Egy rendhagyó ünnepelt

Április 11. egyben az úgynevezett Eight Track Tape Day (8 számos kazetták világnapja) is. A hatvanas években még a nyolc számos kazetták utalták a világot. Az Amerikából jött találmány volt az első olyan kompakt kazetta, amiket kocsiba szerelhető magnón lehetett játszani. A formátum meglepően sokáig 1982-ig életben maradt.

1165. április 11-én halt meg IV. István magyar (ellen)király, aki unokaöccse, III. István uralkodása alatt 1163. január 27-étől haláláig uralkodott. Apja II. Béla magyar király volt és harmadik fiúgyermekként életét a magyar koronáért folyó küzdelem töltötte ki.

Hajós Alfréd: 1896 április 11-én megszerezte az ország első olimpiai aranyát

1842-ban e napon halt meg Kőrösi Csoma Sándor is, akit távol a hazájától, a dardzsilingi európai temetőben helyeztek végső nyugalomra, a Himalája második legnagyobb csúcsa, a Kancsendzönga árnyékában. Sírfeliratára gróf Széchenyi István gondolatai kerültek: „Egy szegény árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt kitartó hazafiságtól lelkesítve – Kőrösi Csoma Sándor – bölcsőjét kereste a magyarnak, és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a hazától alussza itt örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében.”

Április 25-éhez szintén köthető egy az ország függetlenségével kapcsolatos esemény: 1989-ben ekkor kezdték meg a szovjet csapatok kivonását Magyarországról. És e napon halt meg I. Géza Árpád-házi magyar király 1077-ben. Haláláról krónikáink ugyancsak szűkszavúan értesítenek. Népünk Magnus (hatalmas, nemes lelkű) királyként emlegette, s tisztelte. Tárgyalások közben betegedett meg, és az így szerzett ismeretlen betegségbe halt bele. A halált okozó körülményekről a szent Megváltó olasz származású apátja Willermus számol be, hogy a fiatal, erőteljes és hőn szeretett király, amikor Salamonnal egy béketárgyaláson vesz részt, hirtelen megbetegszik és meghal. Ez az eset nyilvánvalóvá teszi a mérgezés gaztettét.



József Attila: Április 11.

A talló kalászait hányva
S a verebek közé belesvén
Nagy szél kapott föl egyszer engem
Hirtelen, áprilisi estén.

Gyerekeit kereste arra
S engem talált ott épp az utban.
Bömbölt, örült s én mosolyogva
Rengeteg mellén elaludtam.

Vitt falvan, földeken keresztül,
Meghempergetett jó sárosra,
Cibálva és kacagva vitt egy
Pesti, csatakos külvárosba.

Az uccán vídám jasszok lógtak
S még vidámabban verekedtek,
Kiabáltak, kiabáltunk és
A jasszok végül berekedtek.

Mondom, valami nagy ünnep volt,
A hívek templomokba mentek
És reszketve, szomorú kézzel
Áldották őket meg a szentek.

S hogy a harangok búgtak, fölnőtt
A szívekben nagy, esti béke.
A gyilkos végzett emberével
S úgy menekült, kalaplevéve.

Reménységnek és tulipánnak
Kicsikis deszka alkotmányba
1905-ben ígyen
Iktattak be az alkotmányba.

A kártyás munkásnak fiúként,
S a szép, ifjú mosóasszonynak,
Ligetnek, sárnak, vágynak, célnak,
Fejkendőbe kötözött gondnak.

A szegényasszony rég halott már,
De fiát a szél el nem hagyja,
Együtt nyögünk az erdőn éjjel
S együtt alszunk el virradatra.

1925. ápr. 11.

Forrás: fn.hu, Magyar Elektronikus Könyvtár

Dicső magyar várak! - Nógrád

Nógrád - vártörténet

Az Ipoly folyó által félkörívbe fogott Börzsöny belsejében bújik meg Nógrád községe, melynek névadó vára a környező vidékből hatvan méterre kimagasodó, nagyterületű fennsíkot koronázza.

A XI. század várépítkezéseinek megfelelően fagerendákból alkotott, kazettás szerkezetű, majd földdel töltött várfalak jelentették a védelem erejét. Így épülhetett a nógrádi ispánsági vár is.

Az évszázadokon át királyi kézben lévő birtokot Árpád-házi IV. {Kun} László adományozta a váci püspökségnek. A fennsík egyik sarkában – mély szárazárokkal elkerítve – létesült a belsővár, melynek jelenleg igen csonka maradványokban látható épületeit a XV. század második felében emeltette Báthory Miklós váci püspök. Ebben az időszakban készült el az a nagyméretű, három emelet magas öregtorony is, melynek csonkja messziről jellegzetessé teszi a nógrádi várromot.

A korabeli feljegyzések szerint a magas lakótorony mellett reneszánsz díszítéssel, minden kényelmi berendezéssel ellátott palotaszárnyat alakított ki Jacobus Tragurinus itáliai építőmester, de megfordult a nagyszabású munkálatokon Hunyadi Mátyás király udvari építésze, Giovanni Dalmata is. Az építkezések végét az 1483-as évszámmal jegyzett, sárkányos, farkasfog díszítésű Báthory címer jelzi, amit a feltárás alkalmával találtak a belsővár feltöltődött árkában. A külsővár védelmét eleinte ágyúrondellák, majd a XVII. századtól kezdve ó-olasz típusú bástyák látták el.

1544-ben a közeledő törökök elől megfutamodott a helyőrsége, visszafoglalására csak kerek ötven esztendő múltán került sor. Az Oszmán Birodalom csapatainak második megszállása 1663 őszén történt, amikor 27 napi ostrom után voltak kénytelenek feladni posztjukat a királyi zsoldosok. Az 1685. évnek egy nyári viharában villám csapott a belsővár magas öregtornyába, felrobbantva az ott tárolt puskaport. Az óriási robbanás teljesen megsemmisítette a belsővárat, ezzel gyakorlatilag védhetetlenné téve azt. Ezzel katonai jelentőségét végleg elvesztette, falait a könyörtelen időjárás és a környékbeli lakosság bontó kezei fogyasztották meg.

1949-ben kisméretű ásatást végeztek a belsővár árkában, de a helyreállításra 1997-ig várni kellett. Ebben az időszakban egészült ki az új-olaszbástya, kapott védőtetőt a kerek rondella, és felállították az országzászlót. Nógrád vára – a magyar történelem ezeréves néma tanúja – öregtornyának messziről látható csonkjával várja a távoli múltra kíváncsi látogatókat.

Nógrád - fotók


2D-s fotók | 3D-s fotók | Régi fotók | Légi fotók |






Forrás: Magyar Várak, Vármúzeum, stb.

Wass Albert: A Magyar Nemzet hét parancsolata

Az Úristen kegyelméből azonban nincsen veszedelem a megmaradás lehetősége nélkül. Ha fölismerjük a veszedelmet, és él bennünk az akarat, hogy segítsünk magunkon, az Úr is velünk lesz! S ha már egyebet vénségemnél fogva nem is tehetek: szavakba foglalhatom a törvényt, mely részben minden nemzetre egyformán vonatkozik, de különösképpen a magyarra. És elnevezhetem ezt a törvényt a MAGYAR NEMZET HÉT PARANCSOLATÁNAK:

1. Tiszteld és szeresd a te Uradat, Istenedet, teljes szívedből, minden erődből, és rajta kívül más istened ne legyen. Bálványt ne imádj! A pénz mindössze eszköz, nem istenség. Érdek-imádat, ön-imádat hamis utakra vezet embert és nemzetet egyaránt.

2. Magyar mivoltodat, az Úr legszebb ajándékát, meg ne tagadd soha! Őrizd, ápold, add át fiaidnak, mert csak addig marad rajtatok az Úr szeme, míg e nemzethez hívek maradtok. Ki nemzetét elhagyja: az Urat tagadja meg, s elvész nyom nélkül a népek tengerében.

3. De ne gyűlöld azt, aki más nemzethez tartozik. A gyűlölet méreg, mely megmérgezi az elmét, és gyűlöletet terem. Rokonod minden isten-fia ember, bármely nyelvet beszéljen is.

4. Szeress minden magyart, mert testvéred Ő: nemzeted fia. Segítsd és támogasd, mert közös hazát adott nektek az Úr. Ki testvére ellen fordul, vagy megcsalja azt: önmagát rövidíti meg ezzel, saját nemzetét gyöngíti, s az Úr parancsa ellen vétkezik. Ki széthúzás magját veti el: romlást arat.

5. Ki bántja a magyart: téged is üt. Nemzeted jussát, igazát védeni kötelességed. Csak úgy lesztek erősek, ha megvéditek egymást. Bárki magyar vesztesége a te veszteséged is.

6. Légy becsületes, tisztességes és igaz! Ezek azok az emberi értékek, melyeken nemzeteknek, országoknak épülniök kell. Hamis szó, hamis cselekedet ingoványba vezet. Aki csalásra épít: nyakát töri. A felelőtlen ember homokra épít, amit elfúj a szél, és elmos az eső. A becsületesség olyan, mint a sziklakő: kemény és maradandó. Bár úgy tűnik ma, mintha csak a hamisak, gazok és gonoszok számára gyümölcsözne az élet; ne irigyeld őket! Összeomlik alattuk a csalásra épült világ. A jövendő az igazaké. Haladj csak bátran a becsület és tisztesség útján, a jövendő az igazakkal van.

7. Legyetek bátrak és hűségesek egymáshoz és a magyar nemzethez, mert az Úr szereti a bátrakat és a hűségeseket, s megsegíti azokat, akik az igazság útjain járnak.

Őrizzétek szívetekben ezeket a parancsolatokat, s meglássátok: az Úr veletek lesz!

(1993. május)

Forrás: Kráter Műhely Egyesület

Az alamizsna - angol mese

Öreg koldusasszony álldogált az országút szélén, majd megvette az isten hideg. Fújt a szél, kavarogtak a hópelyhek, de ő csak állott, állott egy helyben, s várta, ha valaki arra vetődnék. Hát jött is gyalogosan egy úriember. Nehéz prémes bunda volt rajta, vastag meleg kesztyű a kezén. Amint elhaladt a koldusasszony mellett, egy pillanatra megállott: alamizsnát akart adni, de meggondolta a dolgot. Félt lehúzni a kesztyűjét, anélkül pedig nem adhatott alamizsnát, de részvéttel nézett a koldusasszonyra, s mondta:

- Ó, szegény öregasszony, de szomorú a te sorsod, hogy ebben a rettentő időben kell itt alamizsnára várnod!

A koldusasszony semmit se szólt, de jólesett szívének az a néhány jó szó is, hálásan nézett az úriemberre, ki még jobban beburkolódzott bundájába, s hazasietett.

Alig távozott el ez az úriember, pompás úri hintó közeledett a koldusasszony felé. Gazdag uraság ült a hintóban, s ez ahogy meglátta a didergő asszonyt, megállította hintaját, előkereste kis pénzes tárcáját, kivett belőle egy pénzdarabot, aztán hirtelen kinyitotta a hintó üveges ajtaját, s merthogy besüvített a hideg szél, gyorsan kidobta a pénzdarabot a hóba. Amint a pénz kirepült az ablakon, akkor vette észre, hogy tévedésből aranyat dobott az asszonynak.

Ejnye, ejnye, mondta magában, kevesebb is elég lett volna. No de nem baj, elég gazdag vagyok, néhanapján aranyat is adhatok a koldusnak.

Aztán mikor hazaért palotájába, s ott ült a gazdagon terített asztal mellett, a jó meleg szobában, eszébe jutott a koldusasszony, s megint csak hümgetett:

Ejnye, ejnye, mégiscsak igen sokat adtam annak a koldusasszonynak. No, mindegy, vigasztalta magát, Isten majd visszafizeti.

Közben hazaért a gyalogos úriember is, ő is ott ült gazdagon terített asztala mellett, de neki már sehogy sem ízlett az ebéd. Folyton a koldusasszonyra gondolt, s igen szégyellette, hogy semmit sem adott neki. Hirtelen felugrott az asztal mellől, s becsöngette a szobaleányt.

- Teríts még egy személyre - szólt a szobaleánynak, s azzal elsietett, egyenest, oda, hol a koldusasszonyt látta.

Az, szegény, most is ott volt. Kereste a hóban az aranyat, turkált mindenfelé, de bizony nem találta. Rongyos ruhájában csak úgy didergett szegény, szeméből folyt a könny.

- Mit csinálsz, szegény koldusasszony?

- Ó, ne is kérdezze, uram. Egy jólelkű úr egy aranyat dobott nekem, s nem találom.

- Ne is keresd, úgysem találod meg - mondotta az úriember. - Jere velem az én házamba.

Azzal karon fogta az öreg koldusasszonyt, elvezette a házába, leültette maga mellé, gazdagon megvendégelte, s ebéd után meg is ajándékozta.

Mikor aznap este az angyalok az égben az ő aranykönyvükbe beírták mindezt a jó cselekedetet, amit aznap láttak, nem jegyezték fel a hintós úriember aranyát, de első helyen írták be a gyalogos úriember nevét, ki megbánta s jóvátette hibáját.

Forrás: olvasnijó.hu

Bemutatkozó: Petrozsényi Nagy Pál

Születtem 1942. jan. 14-én Kolozsváron. Apám ref. lelkész, anyám pedagógus volt. Ez utóbbi foglalkozást választottam én is később magamnak nem tudván azt, hogy „akit az istenek gyűlölnek, tanítóvá tették”. Iskoláimat Petrozsényban végeztem, innen ered a Petrozsényi ál-, illetőleg előnév. A marosvásárhelyi főiskolai évek után Nagyváradra kerültem. Nehéz évek voltak tele kenyérkeresési gondokkal, nacionalista megkülönböztetéssel.

Itt kapcsolódtam be az irodalmi életbe először, újságcikkeket írtam, elvégeztem egy kultúrházakra specializálódott színházrendezői tanfolyamot is, megtanultam németül olaszul, spanyolul, franciául, ami mind-mind kevés volt ahhoz, hogy túléljem a Ceausescu-rendszert. Így kerültem válaszút elé: éhen halni, börtönbe kerülni, vagy elmenekülni innen. Bármi áron. Én, szégyen, nem szégyen, az utóbbit választottam. Hogy jól tettem-e? Azt hiszem, igen, noha itt magyarban sem fonják kolbászból a kerítést, és a jövő sem mutatkozik egyelőre ígéretesnek, viszont nem érzem többé másodrendű polgárnak magamat. Hazajöttem, itthon vagyok.

Magyarországon megjelent könyveim: Cirkusz (novellák, karcolatok). Az én német nyelvtankönyvem (német leíró nyelvtan). Megvásárolható a kiadótól: novumverlag.hu, bookline.hu. Túrós puliszka (elbeszélések, novellák). Megvásárolható a kiadótól: adlibrum.hu, bookline. hu. Jövő hónapban megjelenő kötetem címe: Életképek (elbeszélések és egyéb kisprózai alkotások). Elérhetőség: adlibrum.hu, bookline.hu.

Az alábbiakban Petrozsényi Nagy Pál novellái közül olvashatnak el néhányat:

Internet avagy az Igazi: megnyitás
A bőrönd: megnyitás
Hatodik érzék: megnyitás
Vasárnap kirándulunk: megnyitás
PNP: megnyitás

Forrás: Művész-világ.hu

Eric Knight angol íróra emlékezve

114 éve, 1897. április 10-én született Eric Knight angol író, a Lassie hazatér és a Légy hű magadhoz című méltán világhírű regények szerzője.

A yorkshire-i Menstonban született. Gyémántkereskedő édesapja nem sokkal fiuk születése után elhagyta a családját, Dél-Afrikába költözött, s ott is halt meg a búr háborúban. Anyja ekkor Szentpétervárra költözött, ahol Kszényija hercegnő gyermekei mellett nevelősködött, majd megismerkedett egy amerikai férfival, aki feleségül vette, s az Egyesült Államokba költöztek. Eric anyja házasságkötése után egy ideig a yorkshire-i rokonoknál nevelkedett, majd 15 éves korában követte anyját Amerikába. Előbb a massachusettsi Cambridge School of Latin diákja volt, majd New Yorkban folytatott szépművészeti tanulmányokat, később pedig az iowai egyetemre járt. Az I. világháború kitörése után a kanadai hadseregben teljesített katonai szolgálatot.

Leszerelése után újságíróként kezdett dolgozni különböző lapoknál, majd 1934-1937-ben Hollywoodban forgatókönyvíróként működött, a legendás hírű Frank Capra egyik kedvence lett. Publicisztikai és filmes tevékenysége mellett hamarosan a szépirodalom felé fordult, első elbeszélése a Story magazinban jelent meg, majd 1934-ben első regényét is kiadták, amely azonban nem aratott különösebb sikert. 1938-ban jelent meg novelláskötete The Flying Yorkshireman (A repülő yorkshire-i) címmel, amire már felfigyelt a közönség. A novellák sikerét is felülmúlta az ekkoriban napvilágot látott Lassie hazatér, amely először a Saturday Evening Post hasábjain jelent meg folytatásokban, majd két évvel később könyv alakban is kiadták. A hűséges és ragaszkodó kutya történetét Knight saját „kutyaélményeiből" merítette. Amikor 1932-ben feleségül vette Jere Brylawski írónőt, egy farmon telepedtek le Pennsylvaniában, ahol sok kutyát tartottak, köztük skót juhászt is. Amikor Hollywoodba költöztek, egy kis terriert vittek magukkal, de az egy autóbalesetben elpusztult. Jere vigasztalására Knight egy kölyök skót juhászt vásárolt, aki a Toots névre hallgatott. Ahogy az történni szokott, Toots végül Knight kedvence lett, mindenhová vitte magával, a kutya odaadó hűsége, szeretete teljesen magával ragadta. Ez az odaadás inspirálta végül a Lassie megírását is, amely hamarosan az olvasók, majd - a filmfeldolgozások jóvoltából - a nézők kedvencévé is vált.

Szintén nagy sikert aratott a II. világháború nehéz napjaiban íródott és 1941-ben megjelent Légy hű magadhoz című háborúellenes regénye, egy tragikus szerelem története. A regényből 1942-ben Anatole Litvak rendezett filmet Tyrone Power és Joan Fontaine főszereplésével. A regény megjelenése után nem sokkal újabb elbeszéléskötettel is jelentkezett, a Sam Small csodálatos élete meleg humorral, szolid iróniával előadott történetei a szerző gyermekkorának élményeiből, a Menston környéki népmesékből, népi anekdotákból születtek. A magyar olvasó Szerb Antal fordításában ismerkedhetett meg a varázslatos történetekkel.

Könyveinek sikerét Knight már nem érhette meg: a háború alatt az amerikai hadsereg filmosztályánál szolgált, s 1943. január 15-én egy katonai géppel Holland Guayana (ma: Suriname) őserdeje felett lezuhant és szörnyethalt.

(MTI-Panoráma - Sarudi Ágnes)

Macuo Basó: Tavasz -Haiku

Hulltában még egy-
két csepp harmatot hullat
a kamélia.

Szívednek terhét
s röptét bízva bízd rá egy
lenge fűz-ágra.

Te volnál Ama
Pillangó? s én: Csuang-ce?
Álmodnánk egymást?

Tavasz, szél, zápor:
vízpart fűzlombja s ruhánk
csapongva lebben.

Hogy mi fán termett?
Titok. - Ám, mi illatát
illeti: tudom.

Hegyi ösvényen
illatok sötétjébe
hasít a hajnal.

Tavasz Pilléi
csapongnak - honnan, hová? -
kert fala fölött.

Tavasz sincs üdébb,
mint az a festett virág,
tükröd hátlapján!

Sárgább a sárga
virág az aszú tea-
fű illatában!

Ez már a tavasz?
Nevenincs szép hegyeket
lágy pára burkol!

Cseresznyevirág-
fellegen át-setétlik
egy templomtető.

Fura szerzet (mint
én): szikkadt mezőn tengő-
lengő pillangó...!

Némán peregnek
a boglárkaszirmok a
hars vízesésbe.

Bíborszín virág...!
Új szerelem illata...!
Dús bambuszfüggöny...!

Hullt kamélia:
mint kismadarak földre-
pottyant fej-dísze!

Nézd: szilva-virág!
Friss zöldség: ízleld! Örülj:
kitavaszodott!

Kora-tavasz-éj.
Fészkét nem lelvén, fölsír
egy madárgyerek.

Kedvesét vesztvén,
vízbe dobta életét:
bambusz-náddá lett...

Tavaszpimasz kis
madár! hát nem rápiszkít
kész ételünkre?

Szilvavirágszag:
még a zord tavasz-éjt is
enyhébbé teszi!

Éj-szín Denevér!
Vár a világos világ:
virág, madárfütty!

Tavasz-sirató
madárdal szól; a halak
szeme is könnyes...!

Bár felhő-távol
vagy most: ez sem végleges.
Vándormadár-út.

Súgd meg titkodat
az omlatag szentélynek,
mag-vető Öreg!

Szívem csordultig
telt a nappal! - ám hol lesz
éji szállásom?

Ki ő? fonnyadt kis
gyékényfejfödőjében
- bár tavasz virul?!

Komor-sudár tölgy.
Tudomást sem vesz a sok-
száz kis virágról.

Zsenge virág kél
vén földből! - Bár versem se
volna agg, mint én...!

Levél-kalapom,
majd, ha sziromzáporban
járok, lekaplak!

Végtelen zápor:
fű tövét veri s az föl-
felé menekül...

Év évre hull és
saját elhullt virágja
táplálja a fát.

Tavaszi alkony
csöndje még a harangszót
is elcsitítja.

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

Dsida Jenő: Tavaszi béke

Fürdik lelkem az illatos
Tavasz sugarában…
Kerestem a békességet –
Végre megtaláltam.

Minden madár, kicsi tücsök
Örömét zengi…
Legyek egyszer én is boldog,
Ne zavarjon senki!

Forrás: Dsida Jenő műveiből

A boldogságról

A boldogság csupán egy a sokféle tudatállapot közül, mégis különleges, kivételezett helyzetet foglal el az ember életében.

Mindenki vágyakozik utána, keresi arra a kérdésre a választ, hogy lehet megtalálni a hozzá vezető utat, és ha megleltük, mit kellene tenni azért, hogy velünk maradjon, ne tűnjön el hullócsillagként. Talán csak a szerelemről, amelytől a legtöbben a boldogságot reméljük született több lírai alkotás, dráma, dal, de hiába: hogy merre vezet az út a boldogság birodalmába, arra senki nem lelte meg a megfelelő választ.

Ki a szerelemtől, anyaságtól, vagyontól, hatalomtól reméli, hogy beteljesül a benne élő boldogság utáni vágy eszméje. Aztán amikor eléri őt a pillanat felfokozott intenzitása, megrémiszti az önelvesztés, vagy egyszerűen képtelen közel engedni magához, nem elég nyitott a befogadására. Mintha ennek az érzésnek nem lenne jelene, csak múltja és jövője. Néha akkor jövünk rá, hogy egy-egy pillanatban mennyire boldogok voltunk, amikor az már az emlékeink tárházának alkotóelemévé vált. Majd reménykedve vágyakozunk és várakozunk, néha megpróbáljuk kierőszakolni a sorstól, elébe megyünk és csalódunk.

Pedig a boldogság mindig körülöttünk van, csak gyermeki, őszinte látásmóddal kell keresni, rácsodálkozni a világra. Vannak napok, amikor már reggel, miután a szempillánk felnyílik, szépnek látjuk az életünket, a világot, önmagunkat. Ezeken a napokon a tavaszi napsütés, a kintről behallatszó madárcsicsergés, egy jó zene is elvarázsol minket, és boldogok vagyunk -- mert ez az érzés nem megvásárolható, sőt nem is „magaskultúrafüggő”. A hajléktalan guberáló ugyanolyanak éli meg a boldogságot, ha számára kincsnek számító, hasznos dolgot fedez fel a szemetes mélyén, mint a köztiszteletben álló polgár, ha megveszi tizedik cipőjét. És a roma telepek lakóit is ugyanaz a szerelem érinti meg, mint a villanegyedben élőket, legfeljebb nem tudják magasztos szavakba önteni. Balga talán kevésbé volt boldog, mint Csongor?

A szerelem fontos dolog, de a boldogságot itt hiába keressük, mert az igaz szerelemmel együtt költözik be szívünkbe sok más érzés is, mint a félelem, féltékenység, bizonytalanság. A férfiaktól, hiába is várjuk el, hogy mindig boldoggá tegyenek minket. Egyszerre vágyunk felelősségtudattal megáldott férjre, megértő társra, gyerekcentrikus apára, szórakoztató barátra és romantikus szeretőre, hódolóra, bókokra. Csalódottságunkban nem vesszük észre, hogy néha egy apró gesztus többről árulkodhat, mint egy szerelmes nagymonológ. Hűvös hajnalon, ha párunk, gyengéden betakar minket, vagy ha „sokadikán” pár szál ibolyát varázsol elő a kabátzsebéből. Ha a könyvesboltban az eladótól megtudjuk, hogy párunk hetek óta keresi kitartóan azt a könyvet, amelyről egy beszélgetés közben megjegyeztük, hogy régóta vágyunk rá, vagy ha felhív minket és racionális férfiember létével ellentétben nem akar mondani semmit, nincs más célja, csak hallani minket…

Sajnos az életben vannak nehéz, emberpróbáló időszakok, amikor elvileg nem lehetünk boldogok. Vagy mégis? Pár évvel ezelőtt a férjemmel egyszerre lettünk munkanélküliek. Kemény fél évet éltünk át, de állítom mégis életem egyik legszebb időszaka volt. Nem csupán azért, mert addig soha nem kerültünk lélekben olyan közel egymáshoz, mint akkor, azokban a kilátástalan napokban, hetekben. Megláttuk, és megismertük egymásban az Embert, aki fél a holnaptól, jövőtől, a bizonytalanságtól, a teljes elszegényedéstől, akit nyomaszt és egyben motivál a felelősségtudat a családdal szemben. Megtanultunk nevetni saját nyomorúságunkon, és a munkakeresés „fáradalmait” képzeletbeli nyaralásokon pihentük ki -- bejártuk a nagyvilágot, utaztunk repülőn és vonaton, miközben még a városi buszra sem tellett. A barátaim kitartottak mellettem, mellénk álltak, segítettek. Ami leginkább meglepett, nemcsak ők, de a szomszédaim is, akikkel csupán köszönőviszonyban voltam. Egyik este a szomszédom kopogott be, egy láda gyümölccsel, mondván az ő gyerekeik ritkán járnak haza, egyedül nem tudják elfogyasztani. A másik család hirtelen az uborkában, paprikában dúskált, és volt, aki felajánlotta, hogy elolvasás után odaadja a napi sajtót.

Néha, még mindig eszembe jutnak ezek a hónapok, amikor megtapasztaltam a szeretetet, a boldogságot, ami mindenkinek Isten adta joga, az egyik legfontosabb célunk. Ezt bizonyítandó az amerikaiak még a Függetlenségi Nyilatkozatban is rögzítették.

Forrás: Janković Nóra - Barátnő.com