2018. február 11., vasárnap

Elindult a tavaszi sertéshús fogyasztásösztönző kampány




.

Áruházi kóstoltatásokkal, televíziós és rádiókampánnyal, valamint belföldi rendezvényeken népszerűsíti a sertéshúsfogyasztást az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT). A Földművelésügyi Minisztérium támogatásából megvalósuló, 2018. április 30-ig tartó kampány indulását 2018. február 7-én a SIRHA Budapest Nemzetközi Élelmiszeripari Kiállításon jelentette be a három szervezet. A sajtótájékoztató után az Agrármarketing Centrum és a Vágóállat és Hús Terméktanács megállapodást írt alá arról, hogy a jövőben még szorosabban működnek együtt a sertéságazat helyzetének javítása érdekében.
Hét héten át, országszerte összesen 23 áruházban és üzletben népszerűsíti a sertéshús fogyasztást az AMC és a VHT a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával. A kampánynyitó sajtótájékoztatón Czerván György, agrárgazdaságért felelős államtitkár a magyar mezőgazdaság kiemelkedően zárult 2017-es esztendejéről is beszélt: „A mezőgazdaság kibocsátása az elmúlt években uniós összehasonlításban is rendkívüli módon emelkedett, 2017-ben meghaladta a 2500 milliárd forintot. Továbbá 2017-ben volt egymás után az ötödik kedvező eredményeket hozó nyári betakarítás. Sikerült stabilizálni az állattenyésztést, jelentősen nőtt a foglalkoztatás, a beruházás és az export, valamint javult a mezőgazdasági termelés hatékonysága és jövedelmezősége.” A sertéságazat teljesítményével kapcsolatban az államtitkár hozzátette: A sertéságazat kibocsátása 2017-ben a KSH Mezőgazdasági Számlarendszernek előzetes adatai szerint 239,5 milliárd forint volt, a mezőgazdaság kibocsátásának 9,4 százaléka. A kibocsátás értéke egy év alatt 9,2 százalékkal emelkedett”.
A szaktárca és a szakmai szervezetek nem titkolt célja, hogy a tavaszi kampánnyal hozzájáruljanak az ágazat stabilitásához, a bel és külpiaci értékesítés növeléséhez, a minőségi termék előállítás feltételeinek megteremtéséhez, valamint a versenyképesség növeléséhez. A Földművelésügyi Minisztérium 2012-ben elindított sertésstratégiájának keretében többek között széleskörű bel- és külpiaci marketing akciók indultak a hazai sertéshús, ezen belül kiemelten a mangalica népszerűsítésére.
A 2018. február 7-én indított és április 30-ig tartó tavaszi kóstoltató- és médiakampányt szervező Agrármarketing Centrum ügyvezetője, Daróczi László elmondta: „A kóstoltató kampányok két kiskereskedelmi áruházlánc (Auchan és Spar) áruházaiban, valamint kisebb vidéki húsüzletekben (Babati Húsbolt, Hajdúhús, Szerencsi Húsbolt) zajlanak majd. Ezen kívül Budapesten a Fehérvári úti, a Rákóczi téri valamint a Fővám téri Vásárcsarnokban is ízlelhetnek kiváló minőségű sertéstermékeket a vásárlók. A kóstoltatások mellett a húsvéti időszakban nagyszabású médiakampány keretében televízió- és rádióreklámokkal, valamint nyomtatott és online hirdetésekkel hívjuk fel a figyelmet a hazai, kiváló minőségű sertéshús fogyasztására. Ezen kívül különböző belföldi rendezvényeken kóstolhatnak kiváló magyar sertéshúst a látogatók, többek között a Kevi Böllértalálkozón, a Tiszator fesztiválon, és a Magyar Ízek Tavaszi Vásárán. Külföldön legközelebb a márciusi Foodex Japán kiállításon ízlelhetnek kiváló minőségű sertéshúst.”
Daróczi László hozzátette:”A kóstoltató akciókon és a médiakampányon kívül a sertéshús, mint alapanyag is főszerepet kap március 28-án az Agrármarketing Centrum saját szervezésű szakmai napján, a „Hazai ízek, hazai asztalokon” elnevezésű, szakácstanulók számára meghirdetett főzőversenyen.”
A fogyasztásösztönző kampányok hatékonyságát célozza az Agrármarketing Centrum és a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács képviselői által a sajtótájékoztatón aláírt együttműködési megállapodás, amellyel még szorosabbá válik a két szervezet közötti kommunikáció. Eszerint kölcsönös tájékoztatással, adatszolgáltatással, ismeretek és eredmények megosztásával dolgoznak a sertéságazat helyzetének javításáért.
Babati István, a VHT elnöke a megállapodással kapcsolatosan hangsúlyozta: „az Agrármarketing Centrum és a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács most aláírt együttműködése hozzájárul ahhoz, hogy – a Földművelésügyi Minisztérium sertésstratégiájával összhangban – még hatékony marketingakciókkal segítsék a sertéságazat stabilizálódását, a sertésállomány csökkenésének megállítását, és az ágazatban dolgozók helyzetének javítását.”
A tavaszi sertéskampány első állomásán, a SIRHA Budapest Nemzetközi Élelmiszeripari Szakkiállításon 2018. február 7-9 között az Agrármarketing Centrum szervezésében 120 m2-en kap helyet a Magyarok asztala és az AMC látványkonyha, ahol a magyar sertéshúst és a belőle készült termékeket népszerűsítik.

Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: