2017. augusztus 21., hétfő

Minél több nemzetközi lovasverseny rendezése a cél



A magyar lovassportok területén a legfőbb célkitűzés, hogy minél több nemzetközi versenyt rendezhessünk - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára szombaton, a Pest megyei Tápiószentmártonban 2017 augusztus 19-én.


Czerván György a Kocsi János Fogathajtó Emlékverseny megnyitóján arról beszélt, hogy a kormány 2012-ben elfogadta a Nemzeti Lovas Programot, amely az ágazat komplex fejlesztését tűzte ki céljául, beleértve a lótenyésztést, a lovassportot, a lovas turizmust, a lovas oktatást, a lovas terápiát és az ehhez kapcsolódó létesítményfejlesztéseket.

Az államtitkár elmondta, hogy az FM a kormány döntését követően minden anyagi és szakmai segítséget megadott és megad ma is annak érdekében, hogy minél több, a lovas program szellemiségének megfelelő létesítmény jöhessen létre. Emlékeztetett arra, hogy Tápiószentmártonon született a híres csodakanca, Kincsem, amely 54 versenyen indult és abból 54-et meg is nyert. Hozzátette, hogy Kocsi Jánost is valószínűleg Kincsem és tulajdonosainak, a Blaskovich-oknak a lótenyésztő szenvedélye ösztönözte, amikor megalapította Tápiószentmártonban a Kincsem Lovasparkot.

Kocsi János a Tápiószentmártonnal szomszédos Nagykáta egykori polgármestere, a Fogathajtó Szakág elnöke, a Kincsem Lovaspark tulajdonosa, és az 1999. évi kecskeméti Kettesfogathajtó Világbajnokság rendezője volt. A fogatsport elkötelezett támogatója 2014-ben hunyt el.

Forrás: EuroAstra

Nincsenek megjegyzések: