2017. augusztus 30., szerda

Első erdélyi turnéjára indul szeptemberben a budapesti Opera





.
Fotó: Berecz Walter


A Magyar Állami Operaház történetének egyik legnagyobb vállalkozása a Kárpát-Haza OperaTúra, melynek első fejezetében 2017. szeptember 4. és 21. között Erdély és Partium nyolc városát keresi fel az intézmény két nagyszabású produkciója, a Hunyadi László című opera és A víg özvegy balettváltozata. A turné Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Tizenkét kamion, kilenc autóbusz, valamint a Magyar Állami Operaház szólistái, a Magyar Nemzeti Balett, az Opera Zenekar és az Opera Kórus összesen 380 művésze és munkatársa vesz részt a 133 éves dalszínház első erdélyi és partiumi turnéján. A Kárpát-Haza OperaTúra célja, hogy az Opera nagyszabású előadásai a határon túli valamennyi vidéken elérhetővé válhassanak az ott élő magyar közösség, de akár a többségi társadalom számára is. Minderre az Operaház várhatóan csaknem másfél évig tartó felújítása adott alkalmat. Mint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a sajtóeseményen fogalmazott, a turné támogatásával „egy kihívást lehetőséggé változtattuk”. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a turné megvalósulása apropóján azt hangsúlyozta, hogy minden külföldi magyar közösség a kultúra által szeretne kötődni az anyaországhoz, ezért van igény a minőségi magaskultúra közvetítésére. Bíró Rozália, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Bihar megyei szenátora példaértékűnek nevezte, hogy az Operaház olyan élményt hoz Erdélybe és a Partiumba, ami az összetartozást erősíti.
Az OperaTúra szeptemberi állomásai Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Marosvásárhely, Nagyvárad, Temesvár, Arad és Kolozsvár. „Habár az Operaház alapítása 133 éve az összmagyarság egyetlen ilyen intézménye, sohasem járt még ezekben a városokban” – hangsúlyozta Ókovács Szilveszter főigazgató. „Olyan műveket viszünk, melyek nem spórolni igyekeznek a művészi tartalommal.” Minden városban két napot időzik a társulat, az első napon Erkel Hunyadi László című operája, a másodikon Ronald Hynd Lehár Ferenc világhírű operettjének zenéjére készített balettje, A víg özvegy látható, a nézők pedig jelképes árú jegyek mellett operaházi ajándékcsomaggal is gazdagodnak, amiben könyv, DVD és CD lemez is megtalálható.
Erkel Ferenc első mesteroperáját, mely bemutatója óta megszakítás nélkül a magyar repertoár megbecsült darabja, 2012-ben mutatta be új rendezésben a Magyar Állami Operaház. A turné alkalmával az előadás kettős szereposztásban látható. A főbb szerepekben az Opera olyan vezető énekeseit láthatja-hallhatja a közönség, mint Miklósa Erika vagy Kolonits Klára, mellettük számos erdélyi születésű művész, így a címszerepet alakító Kiss B. Atilla és Pataki Adorján, valamint Gara Mária szerepében Kriszta Kinga is fellép. Az előadásokat az egyik legelismertebb magyar karmester, Medveczky Ádám mellett a kolozsvári születésű Jankó Zsolt dirigálja.
Lehár Ferenc A víg özvegy című népszerű operettjéből Ronald Hynd brit koreográfus készített balettet 1975-ben az Ausztrál Balett megbízásából. A darab témaválasztása újdonságnak számított, mivel korábban senki sem próbált operettet balettszínpadra ültetni. A 40 éve töretlen sikerrel játszott mű magyarországi bemutatójára 2014-ben került sor az Erkel Színházban. A szeptemberi turnén a balettet kettős és hármas szereposztásban láthatja a közönség. A népes szereplőgárda soraiban a Magyar Nemzeti Balett Étoile-jai, Tanykpayeva Aliya, Leblanc Gergely, Felméry Lili és Oláh Zoltán is láthatók lesznek. A produkciókat Héja Domonkos és Szennai Károly vezényli. A Turné beharangozó sajtóeseményen Ronald Hynd elmondta, a Müncheni Balett igazgatójaként meglepetéssel tapasztalta annak idején, milyen sok jó csodálatos magyar táncos érkezik Erdélyből. A koreográfus számára megtiszteltetés, hogy magyar szerző művére készült balettjét magyar társulat adja elő.
A Kárpát-Haza OperaTúra 2018 februárjában folytatódik a II. és III. fejezettel, amely érinti Délvidéket és Várvidéket, valamint Felvidéket és Kárpátalját. A tervezett állomások közt szerepel Szabadka, Eszék, Zágráb, Lendva, Felsőőr, Pozsony, Érsekújvár, Kassa és Beregszász.

Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: